Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1978 (85. évfolyam, 1-50. szám)

1978-10-22 / 40. szám

6. oldal KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA UTITÁRS JUBILÁLÓ MAGYAR TEMPLOMOK Amikor templom fennállásának ünnepeljük 50. évfordulóját, az az ünneplés nem a falaknak, köveknek szól, hanem a templom lelkületének. Mert minden egyes tégla, melyet egymásra raktak, a templomépítő hívek hitét, verejtékét, adakozó készségét és áldozatát jelenti. Az 50 éve fennálló falak, padsorok millió és millió fohászt, hálaadást és könnyekkel elmondott kérő imát, bűnbánatot és szentáldozást jelentenek. Ezért csak a Mindenható tudná igazán lemérni és értékelni egy templom lelkületét és jubiláló ünneplésre való jogosultságát. — Amikor itt, az idegen földön, magyar templomok jubileumait ünnepeljük, gondoljunk elsősorban a templomunk lelki értékeire. A szép ünnepléssel hálánkat fejezzük ki Istennek, köszönetünket a templom építőinek, és hitvallást teszünk vallásunk mellett... ★ Mostanában látogattam meg Passaicban Török atyát. Láttam egyzik este, hogy előkészítő gyűlést tartanak, hogy a Szent István templomuknak 50 éves jubileumát hogyan ünnepeljék meg méltóképpen. A lelkesedő hangulatból érzem, hogy Passaicban is szép, lélekemelő ünnep lesz az a segítőtársak és minden hivő közreműködésével... ★ Éppen ebben az időben kaptam meg Los Angelesből az ottani Szent István-templom jubileumi értesítőjét. Csodálatos! Más szóval nehéz lenne kifejezni azt, ahogyan Los Angeles magyarsága ünnepli templomuk 50 éves fennállását, s amilyen remek Értesítőben ismerteti a templom történetét, vallási és kulturális munkáját, lelki kincseit. A nyomdatechnika remekműve, ahogyan az Értesítőt összeállították. A 120 oldalas kiadás címlapján Szent István királyunk színes képe. Belül: képekben Mindszenty bíboros látogatása, a Szent Korona, majd a pápa üdvözlete, az érsek jókívánságai, a plébános, Horváth A. Benedek köszöntő szavai, az alapító plébános, Lámi Mátyás emlékképe... és ami nagyon megkapó, az egyházközség tagjainak külön-külön színes családi fényképei. Szövegben: a templom pontos története az elmúlt 50 év alatt; az egyesületek alapításának és működésének ismertetése stb. Külön figyelmet és elismerést érdemel az, hogy három nyelven, magyarul, németül és angolul. (Az alapítók egy része a Duna-menti németekből való.) De az Értesítő nemcsak a múltat írja meg, hanem az egyházközség és templom jelenlegi munkáját. Képekben és szövegben, számokban, statisztikai adatokban, térképekben bemutatja azt a bámulatos lelki és kulturális munkát, amelyet a Los Angeles-i Szent István-templom hívei, plébánosuk vezetésével végeznek (pl. 1930-ban 20 keresztelés, 1960-ban 180 keresztelés, 1938-ban 10 esketés, 1958-ban 60). — Egyesületek: Szent István Katolikus Egylet; St. Emerich Unterstützungs Verein, Nőszövetség; Deutscher Altarverein; Holy Name Society; Magyar Iskola, Donauschwäbische Volkstanzgruppe, a kiválóan kezelt könyvtár (1200 magyar, 800 német, 2000 angol könyv) stb. Az utóbbi 10 év kiemelkedő kultúrelőadásaiból néhány szemelvény: Mindszenty est, Mécs László, Nehéz Ferenc, Fekete István, D’Albert F., Tollas Tibor, Ilosvay-Selymes J. és sokan, sokan. Idézet az értesítőből: „A visszatekintés után most nézzünk a jövőbe, és a múlt példáján felbuzdulva tegyünk szent fogadalmat, hogy a munkát tovább folytatjuk! Álljunk hűségesen Szent István oltára mellett! Tegyük templomunkat a Krisztusban való újjászületés helyévé, s a megbékülésnek, egymás szeretetének, megbecsülésének szent házává! Hűségünk Istenhez, templomunkhoz és magyarságunkhoz szálljon szülőről gyermekre az elkövetkezendő esztendőkben!... Kezünkben még a jövő...” Jogosan mondja az Értesítő: A Szent István-templom Los Angelesben a magyar kultúra fellegvára. (A szép jubileumi Értesítő értékes dokumentum lehet minden magyar magánkönyvtárban. Megrendelhető a plébánián.) ★ Emberi mértékszemmel ilyen elismerést mondhatunk a jubiláló templomokról. Hisszük, hogy a Mindenható is így látja e templomunk lelki értékét, és áldását adja a további keresztény magyar munkához. Ad munkos annos! Templom csendes mélyén, oltárrejteken, Hófehéren Jézus titkon ott pihen. Körülötte éj van, egyedül virraszt, Mint az égi harmat hull a szent malaszt. Látja (Ő), aki árva, aki elhagyott. Börtönében látja a szent rabot. S ha a fáradt ember kínban elmerül, Azt susogja néki: Nem vagy egyedül! A mennyország kulcsa A velencei San Lorenzo-kórház lelkésze mondta el az alábbi történetet Albino Luciani bíborosról: Sokszor eljött hozzánk, és ilyenkor köréje gyűltek a járni tudó betegek, hogy történeteit hallgassák. Egy napon az egyik kórteremben arra lett figyelmes, hogy egy idős és súlyos beteg asszony csendesen sirdogál betegágyán. A pátriárka odament hozzá és megkérdezte, mi bántja? — Sírok, mert érzem, nem sok van már hátra... Félek is, mert egész életemben kerestem, de máig sem találtam meg a mennyország kulcsát... A pátriárka zsebébe nyúlt, és rózsafüzérét a beteg asszony kezébe tette. — íme, itt van a mennyország kulcsa! RÓNAI ZOLTÁN: Széljegyzetek ESSZÉ-REGÉNY Amikor ezt papírra vetem, különös véletlen folytán pontosan öt esztendeje, hogy a szóban forgó könyv előszavát a szerző „Délszigeten” (azaz Puerto Ricóban) keltette. Az olvasóközönséghez ugyan 1977-ben jutott csak el egy merész, kiadó jóvoltából, miután mások nem mertek közreadására vállalkozni. Én másfél éve foglalkoztatam vele egy európai magyar lapban, s reméllem, akkori megjegyzéseim a szerzőnek nem esitek rosszul. Jóbarátok vagyunk, ha azóta nem ii is találkoztunk egymással — nem kell csodálkozni rajta, hiszen nem egy földrészen élünk —, s amikor levelet váltottunk, más, konkrét ügyről volt szó. Könyvismertetésemre csak a kiadós válaszolt: ő nem értett egyet velem, amikor a műnek „izgalmas, érdekes regényeként való hirrdetését kifogásoltam. Ferdinandy Mihály „Kun László siratása” című könyvéről van szó. Miért térek rá vissza megint? Eltekintve attól, hogy a mű megérdemli, a Vasárnap egyik cikke indít rá. Olvastam a szeptember 10-i számban Muzsnay Jenő írását „egy magyar herceganő drámájának epilógusáról”, s benne ezeket a sorokat: „Kun László tragédiáját egy 14. század első feléből származó eredeti iratból merítve , Ferdinandy Mihály »Kun László siratása” című könyvében tárgyalja.” A cikkíró idéz is ebből az „eredeti iratból”. No és? Miért kell ezen fennakadni? Csak azért, mert ilyen lisszaboni kézirat nem létezik. A regényíró szabadságával élve, Ferdinandy találta ki, hogy élő, színes képet adjon IV. (Kun) László magyar királyról és koráról. Ferdinandy az előszóban mindjárt ki is emeli, hogy „kísérlete” esszé-regény. Nem osztom Márai Sándor véleményét, aki „Napló 1968—1975” című kötetében nem valami , hízelgően ír a műfajról és művelőiről. Szerinte az esszé-regény „akarnok, erőtlen írók életében , olyan műfaji váltás, mint hiú, meddő nők életében a menopauza”. Nem értek vele egyet, és azt sem kifogásolhatom, hogy valaki megint egyszer felhasználta a „felfedezett kézirat” régi ötletét. Annál kevésbé bírálhatom, mivel az én első, nyomtatásban megjelent cikkem is ilyen volt, egy „Példabeszéd a konkolyvetőről”, majd. . nem 30 éve. Csakhogy ott senkinek nem támad- hattak kétségei kitalálás jellegéről, hiszen az iralcímen kívül nem volt semmi más „adat”. A „Siratás” esetében viszont szó van a kézirat ír szerzőjéről (egy nagyváradi őrkanonok), koráról (120 évvel a Halotti Beszéd után), terjedelméről . (25 lap), megvásárlójáról (egy portugál humanista, aki járt Magyarországon), de még minia- túráinak a stílusát is elemzik. S végül itt az író személyisége: egyetemi tanár, nemzetközileg ismert történész, így mertem írni: „Ez a tény bizonyára befolyásolni fogja az olvasót, amikor az esszé-regény forgatásakor felveti magának , — ha ugyan felveti! — a képzelet és a valóság közötti határ kérdését.” S erre a végső következ- ttetésre jutottam: „A jeles szerzőnek az előszóban világosabban kifejezésre kellett volna juttatni a határokat, hogy egy olvasóban se támadhasson tévedés vagy csalódás.” A közelmúltban megjelent Ágnes-cikk igazolja, hogy aggodalmam nem volt alaptalan. Senki ne értelmezze úgy ezt a szerény széljegyzetet, mint Ferdinandy Mihály vagy Muzsnay Jenő „megrovását”. Az egyiknek hálás vagyok a könyvért, melyben szemléletesen meg- jelenített előttünk egy kevéssé ismert kort a magyar múltból. (Mennyivel könnyebb és hálásabb lett volna pl. Szent Lászlóról írni!) A mássiknak pedig azért, mert figyelmünket olyan történelmi alakokra irányította, mint III. Endre, Ágnes királyné és Boldog Erzsébet. Olvasóink is tájékoztatása érdekében azonban fontosnak tarrom a „lisszaboni kézirat” ügyének tisztázásé ( Ha valóban létezne, érthetetlen volna, hogy a szerző nem közli pl. a felfedezés dátumát, de az is, hogy a portugál felfedező, Manuel Carvalho arrafelé használatos második, anyai családművét „Naoseiquantos”-szal vagyis „Mit tudom én’ nel adja meg. Ezenkívül egy 25 oldalas (!) mi gyar szöveg a 14. század első feléből felbecsületetlen értékű nyelvemlék is lenne, s azzal kadványokban és nemzetközi kongresszusok, szakemberek sokasága (történészek, irodalmi írók, nyelvészek, művészettörténészek) foglalkoztak volna. . Ezenkívül arra szeretnék biztatni mindenki hogy többet, figyelmesebben és kritikusan szemmel olvasson, különböztesse meg a műfajtát s az egyes művek fajsúlyát. Ne essünk olyan tévedésekbe sem — ilyen esettel máskor találkoztam —, hogy Ruffy Péterre úgy hivatkozunk mintha valami tudományos tekintély volna, pedig csupán jó tollú újságíró, aki ismeretterjeszt cikkeket írt és adott ki azután könyvalakban a „bujdosó magyar nyelvemlékekről”, mégpedig az ifjúság számára, vagy legalábbis ifjúság kiadónál. Nem ismerek olyan verset, melyet az esszéregénnyel kapcsolatba, lehetne hozni, de még Kun Lászlóról szóló költeményt sem. Milyen idézettel fejezzem be akkor mai széljegyzetemet . Hadd legyen másik, nagyobb és híresebb Lászlóról szóló, mert ha Kun László példaképének tekintette volna, más lett volna a magyar történelem. Egy névtelen költő így énekelte meg magyarul a középkor végén a szent lovagkirályt: Testedben tiszta, telkedben fényes, Szívedben bátor, miként vad oroszlán, Azért neveztek Bátor Lászlónak, Mikoron mégsen ifjúdad voltál... (1526 körüli kézirat) UTÓIRAT: Mindnyájan gyakran ütközünk abba a nehézségbe, hogy a rendelkezésünkre áll külföldi források hibásan írják a neveket, vagy legalábbis nem úgy, ahogy magyarul szokták . Ezért jegyzem meg, hogy III. Endre első feleségi és Árpád-házi Boldog Erzsébet tessi apáca édesanyja a magyar könyvekben mint Kujáviai Fennena vagy Fennena kujáviai hercegnő szerepel . (Muzsnay Jenő cikkében Fenna von Cujaviem olvasható.) A Szent Korona hazavitele körüli küzdelmek során számtalan írás jelent meg a magyar emigráns sajtóban legszentebb nemzeti ereklyénkről. A megnyilatkozások között messze kimagaslik DR. HABSBURG OTTÓNAK, a világ egyik legtájékozottabb politikusának nagyszerű tanulmánya, amely a Katolikus Magyarok Vasárnapja március 19-i számában jelent meg. Most — közkívánatra — kiadták különlenyomatban is. DR. HABSBURG OTTÓ: A Szent Korona és a magyar nép című tanulmányának ára — postaköltséggel együtt — egy dollár. Kapható a Vasárnap könyvosztályán, 1739 Mahoning Avenue, Youngstown, Ohio 44509. Traditional Hungarian Recipes CREPES 8 to 12 crepes 4 eggs 1 cup flour 'A teaspoon salt 11/3 cups milk 'A cup club soda (plain carbonated water) 'A cup butter ‘A cup oil 1. Break the 4 eggs into a bowl; add the flour and salt and vigorously mix with a wire whip until the mixture is smooth. 2. Slowly add the milk and keep stirring until all has been added. Let it. stand in a covered bowl at room temperature for at least thirty minutes. 3. Add club soda and stir. 4. In a small pan, over medium heat, heat together the butter and oil. 5. Place an empty 8-inch-diameter heavyaluminum frying pan (the bottom will be six inches in diameter) over medium heat. When it is hot, pour in the whole amount of melted shortening and heat it over medium heat for about 5 minutes or more. Pour shortening back into the small pan. 6. Heat the heavy-aluminum pan for another 2 or 3 minutes and then start to make the crepes as follows: Place a scant tablespoon of shortening in the pan and swirl pan with a circular motion. Holding the pan in the air, with one hand, pour into it a scant % cup of the batter, swirling it until batter covers entire bottom. 7. Place pan over medium heat and cook until batter firms up and edges start to look cooked. 8. Dip the edge of a metal spatula into the hot shortening and loosen the edges all around. Ease the spatula with a wiggling motion under the crepe and turn it over. Finish cooking. The crepe should be creamy yellow, with very light brown areas on it. Holding the handle, shake the pan with a back and forth motion and if the crepe moves, lift it out to a plate covered with an absorbent paper. 9. Repeat until all batter is used. This recipe will make at least 12, but under the right conditions 13 to 14 crepes. CHEF’S SECRET: This is really a dish in which the most important part is the cook’s skill and not the ingredients. In mixing the crepe batter, don’t hesitate to make any small necessary adjustments in the amounts of flour or liquid used to compensate for the fact that flour is not as consistent as salt, sugar or shortening. For frying crepes, a mixture of lard and oil is, in my opinion, the very best. If you keep the shortening hot and maintain a very hot, even pan temperature throughout the preparation, you will need very little shortening, and the crepes won’t be greasy. (From Louis Szathmáry: The Chef’s Secret Cook Book. Copyright by Louis Szathmáry with permission.) 1978. október 22. HARMADIK TRIANON FELÉ? (Folytatás az első oldalról) Az oroszok már a Nagyalföld peremén állnak, a románoknak a Tiszáig való terjeszkedési vágya közismert, csakúgy mint a környező népek Duna-medencét betölteni vágyó törekvései. A történelem erői könyörtelenek, és különösen áll ez a tétel az elárvult, rokontalan magyarságra, melyet az ugrásra és terjeszkedésre kész szomszédok vesznek körül.’’ E beszélgetés több mint egy évtizede zajlott le. Azóta már megindult a magyar nemzet egyik legerősebb részének felszámolása Erdélyben, ahol a soviniszta Ceausescu-kormány, fölénye tudatában, eddig soha nem látott mértékben végzi a magyar etnikum eltüntetését a nagyromán gondolat szolgálatában. AZ ANYAORSZÁG A ROMLÁS ÚTJÁN Külön tragikum, hogy mindez olyan időszakban történik, amikor az ellenállás potenciális magja, az anyaország maga is a romlás, sőt népi önrombolás útjára lépett. Ezért elsősorban a kormányzatot terheli a felelősség, melyet látszólag csak a jelen érdekli, és nem törődik a magyar nemzet jövőjével a Kárpát-medencében. Mindezideig sem koncepciót, sem bátorságot, de még hajlandóságot sem mutatott egy nagyszabású magyarságmentésre, aminőt a helyzet megkövetel. Az Erdélyben élethalálharcát vívó magyarság ügyében eddig nemcsak nyilvános tiltakozást, de még segélykiáltást sem mert Budapest megkockáztatni, sőt a nép előtt titkolja a nemzetet fenyegető veszedelmeket. — És milyen magatartást tanúsít maga a nép? Sajnos, amit odahaza látunk, súlyos kórtünetekre vall. Valami súlyos betegség kell gyötörje azt a népet, mely világrekordot tart öngyilkosságok arányában, ahol embermilliók egyre riasztóbb mértékben alkoholba ölik bánatukat, vagy abban keresnek feledést, ahol a nép sírkövekre többet áldoz, mint bölcsekre, és ahol az anyák nem akarnak elegendő gyermeket szülni a nemzet túlélésének biztosítására. A szomorú tény az, hogy a magyar nép, ha jóllakatva is tartják, mint nemzetfenntartó, testileg-lelkileg sorvad, és életereje csökken. Ez a sorvadás olyan stádiumba jutott, hogy a Statisztikai Hivatal legújabb felmérése szerint a magyar nők családonként már csak két gyermeket akarnak, ami hosszú távon a jelenlegi népállag fenntartására sem elegendő. MIT LEHET TENNI? Mentőakciók, átfogó intézkedések egész sorára lenne szükség, hogy a nemzeti önrombolás útjára sodort népünk a megújhodás felé forduljon. Ezek között legkézenfekvőbb a még most is érvényes abortusztörvény eltörlése, miután elmúlt évben is még 90 000 leendő kismagyar életét oltották ki, ami több mint kétszerese a lakosság múlt évi szaporodásának. A lakásépítés fokozása, melyre a kormányzat úgysem képes, csak részben enyhítheti a helyzetet, melynek gyökere a falvak elnéptelenedésében és a városi lakosság felduzzadásában rejlik. Ennek a folyamatnak nagy arányú visszafordítása legéletbevágóbb érdeke az országnak. Az erőltetett urbanizáció, s ezt már nem lehet letagadni, félelmetes következményekkel járt nemcsak az erkölcsökre, de a népszaporodásra is, mely a városokban a legalacsonyabb. A gyermektelen, kevés gyermekes családok erős megadóztatása, s a sokgyermekesek jutalmazása, a háromgyermekes család ideáljának az eddiginél sokkal hathatósabb propagálása további eszközök, melyek a kormányzat rendelkezésére állnak. Mindezek azonban lényegükben adminisztratív intézkedések lennének, amelyek a nemzeti „malaise”, az önsorvasztás legrejtettebb gyökeréig még mindig nem hatoltak le. — A „csak azért is!” — „csak azért se!” szélsőségeire hajlamos népünk most ez utóbbit hordozza lelkében - mintegy tudat alatti válaszként nemzeti érzelmeinek elfojtására. Áldozatokat hozni a vörös csillagos nemzetköziség érdekében egyáltalán nem, vagy csak ímmel-ámmal hajlandó. Amiért viszont kész lenne tűrni, szenvedni, dolgozni, és a haza épülésére gyermeket szülni, annak az ideálnak vezércsillagát kioltották Magyarország egéről. „Nemzeti nagylétünk” iránti vágyakozást, Kárpát-medencei elhivatottságunk gondolatát szellemi katakombákba száműzték, és népünk nemzeti céltalanság útvesztőiben tévelyeg, miközben ifjúságát még a vallás hitétől is megfosztották. Mindezek láttán Kisfaludy Sándor szavai idéződnek fel: „Mely nemzetnek nincs hite, éljen bár, de nincs élete.” — Ebben rejlik odahaza a bajok gyökere.★ A szabad magyarság történelmi feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen e nemzeti sorvadás megállítására. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy önmagunk sokat nem tehetünk, miután a segítés eszközei a jelenlegi kormány kezében vannak. Módját kell találnunk tehát annak, hogy — elveink fenntartása mellett — a magyarságmentés jegyében kapcsolatokat építsünk ki olyan körök és személyek felé, akik e mentőakcióban segíteni tudnak és akarnak. — Ami pedig az ideológiákat illeti, álljanak itt Petőfi szavai: „Az idő igaz és eldönti, ami nem az.”