Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1982 (89. évfolyam, 1-50. szám)
1982-01-10 / 1. szám
1982. jan. 10. I. Magyar emigránsok a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon Magyar nemzeti forradalmunk 25. évfordulóján a frankfurti nemzetközi könyvkiállítás szépirodalmi csarnokában a külföldön élő magyar írók könyvei ismét helyet kaptak. Ez az ízlésesen berendezett magyar részleg a Német-Magyar Társaság anyagi támogatásának, a Numismatica Hungarica és a Nemzetőr áldozatos munkájának eredménye volt. Ezeréves történelmünket egy művészien faragott és a Szent Koronával ékesített Madonna-szobor jelképezte. Magyarország Patrónája, az erdélyi Szűzanya összefog párt- és valláskülönbség nélkül minden magyart úgy itt, mint az anyaországban és az elszakított területeken. Az 56-os forradalmat méltató feliratokat Szabó J. György grafikusművész készítette. A kiállított könyvek az emigráció minden irodalmi irányvonalát képviselték. Nagy sikert arattak: Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála; Csonka Emil: A forradalom oknyomozó története; Eszterhás István: Kováts Mihály hajóra száll; Fiala Ferenc: Berkes és a szerzetes című könyvek; a Nemzetőr kiadásában A forradalom tanúi és Szolzsenyicin: Gulag szigetcsoport című, kétkötetes, magyarra fordított műve. A műszaki könyvek sorozatában Rupp László: Az autósok kiskátéja a Német Szövetségi Köztársaságban című könyve Oktavio Bordán kiadásában jelent meg. Még nyomdafestéktől nedvesen érkezett meg a Nemzetőr legújabb büszkesége: magyar versek neves német költők fordításában, Im Frühret címmel. Kiss Ernő: Ich werfe Schatten auf die Sterne című verseskötetet különösen a német látogatók forgatták nagy érdeklődéssel. Justus B. Bühlow: Ostrevolution című könyvével tűnt fel. Ez a kitűnő író és publicista a Német-Magyar Társaság és a Szabad Német Szerzők Szövetségének vezetőségi tagja, e művében a rab nemzetek forradalmainak állított emléket. Ez alkalommal jelentek meg a Numismatica Hungarica nagy méretű Pro Libertate Hungáriáé bronzos ezüstérmei is. A Mindszenty-, római pápa- és erdélyi emlékérmeket tartalmazó díszes üvegszekrényt állandóan az érdeklődők csoportjai vették körül. Újságjaink: a Nemzetőr, Donaubote, Hídfő, az amerikai Katolikus Magyarok Vasárnapja és a Szabadulás már szombat estig elfogytak. A katolikus egyházat az Életünk, a reformátust a Vetés és aratás, ezenkívül református vallásos könyvek képviselték. Több ezer látogató között Magyarországról érkezett fiatal írók és a lengyel Szolidaritás újságírói is felkeresték a magyar pavilont. Az öt napig tartó kiállítás utolsó napján, október 18-án a Német-Magyar Társaság közép- és nyugat-európai munkacsoportja a Nemzetközi Vásár konferenciatermében bankettet és sajtókonferenciát tartott. Ezen többek között Adolf Schröder, a Frankfurtban egyesült Rabnemzetek Élcsoportjainak koordinátora, Justus B. Bühlow író, Siegfried Keiling újságszerkesztő, Ludek Pachmann cseh sakknagymester és politikus, Ivan Agruzov, az Emberi Jogok Társaságának főtitkára, két magyarországi fiatal író, a lengyelországi Szolidaritás képviselői és Filippi István vettek részt. Vitatéma volt: „Helyesek voltak-e a rab nemzetek forradalmai, vagy inkább a Helsinkiben aláírt emberi jogok folyamatos és békés követelésével lehet több eredményt elérni?” Ehhez a beszélgetéshez Bühlow: Ostrevolution című könyve szolgált alapul. Ludek Pachmann, aki a békés út mellett foglalt álláspontot, végül is kijelentette: __ Mi csehek helytelen politikát folytattunk. Ötvenhatban kárörvendően mosolyogtunk, és nem segítettünk a magyaroknak. Majd hatvannyolcban, a „prágai tavasz” leverése után meghajoltunk a szovjet önkény nyomása alatt. Ma már látjuk hogy a magyarok harcukkal több dicsőséget szereztek, és több eredményt értek el, mint mi megalkuvásunkkal. Ez az úriemberhez méltó beismerés legyen negyedszázados évfordulónk után további munkánk motorja! Filippi István, a Német-Magyar Társaság elnöke ammronmwarni ! Nem ajándékként Gyermekem, napokon át töprengtem, hogy vajon mivel is ajándékozhatnálak meg e mai ünnepnapon? Új játékokat vegyek? Új könyveket? Újabb drága, szép ruhát?... De hát kijut belőlük bőven az év más napjain, meg aztán maholnap te is felnőtt leszel, a játékok elmaradnak, kinövöd a legdrágább, legszebb ruhát . Mit egyetlen jussként kaptam magam is, nem ajándékként, jussként testálom ma rád: e földet, amelyben évszázadok óta a te őseid csontjai is porladnak; rád testálom a zsendülő vetést, a roggyant sírokat, a könyörgő követ, patakot, bokrokat, a legszentebb jussodként kik neveden szólítanak: a szavakat és a kegyetlen nehéz hűséget is, hogy legyen mindig erőd a hithez, s ahhoz, hogy tiszta maradj! Ezt kaptam én is. Ezt kapták őseiktől őseim, e megtartó földet, s e föld megtartó hitét . Maholnap felnősz, gyermekem, vedd hát a jussodat! S őrizd! Védd! Becsüld! Mert ez a tiéd! Molnos Lajos, 1980 (Igazság, Kolozsvár) KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA 3. oldal NÁNAY ENDRE: Hogyan látja a Szovjetunión kívüli ifjúság a jövőt? Arról már hírt adtunk, hogy a szovjet ifjúság mint látja a jövőt, legalábbis az amerikai sajtó szerint. A becsületes egyensúly kedvéért a másik pártról is szemügyre kellene venni a helyzetet, azaz meg kellene nézni, hogy a Szovjetunión kívüli fiatalság hogyan látja a nagyvilág jövőjét, benne a sajátját? Az érmet tehát meg kell fordítani, és a másik oldalon látható képet kell kiértékelni. — Szétfolyó kép. Legalább annyira lehangoló, mint a szovjet oldal. A Szovjetunión kívüli, de a vasfüggönyön belüli csatlós országok fiataljainak a jövőről való felfogását a lengyel Szolidaritás mozgalom, a magyar, már hivatalosan is beismert szamizdat, a népek országotán hontalanul barangoló ifjak ezrei híven tükrözik vissza. A fiatalság „többi” részének számtalan kategóriáját lehetne felsorakoztatni. Ez a felsorolás vég nélküli, de így sem foglalná magába a Szovjetunión kívüli rendszer változatos hullámaiban élőket, így nehéz lenne egy átfogó és hiteles képet adni az érme másik oldaláról. Amikor azonban szemügyre vesszük a képet, alaposabban megnézzük az érme mind a két oldalát, megjelenik előttünk, és bizonyosan az értelmes fiatalság előtt is dr. Bella Doddnak, az USA kommunista pártja háború után nemzeti bizottsága tagjának világszerte ismert hivatalos nyilatkozata: „A kommunizmus csak egy ága egy sokkal nagyobb összeesküvésnek.” — Ennek az összeesküvésnek központja Amerikában van és a főösszeesküvők a főkapitalisták. A fiatalság „többi” részének módja van megismerni a vonatkozó tényállást, meglátni az érme mindkét oldalát annál is inkább, mert számtalan tanulmány, cikk, bestseller könyv mutatta és mutatja be a nagyvilágnak a főkapitalisták világrendszereken felüli titokzatos uralmi szervezkedését. (A sok között dr. Caroll Quigley: Tragedy and Hope; W. Cleon Shousen: The Naked Capitalist és a The Naked Communist című könyvei.) — Ezekben a könyvekben levőket ma már nem is tagadják. Előkelően átlépnek rajta. Misztikusan lemosolyogják a témával küszködőket. Az illetékesek illetéktelennek vélik a számonkérést, sőt a személyeskedést vissza is utasítják. A ráolvasókat idealista idiótáknak tartják. Sokan pedig ma már nem is javasolják a tetemrehívást. Az ide vonakozó tanulmányok pontos névvel, címmel, életrajzzal, a szervezetek nevével, időpontjával és a tényállás körülírásával szolgálnak, sőt Quigley, mint a szervezkedés aktív tagja, maga árulja el a nagyságok neveit, és tárja fel aktivitásukat. A sok ezer oldal csak hevenyészve érinti az érme két oldalának azonosságát, illetve összefüggését. Az újabbi híranyagok azonban már sejtetik, hogy valami szakadásféle van a két oldal között, mert az egyik egyre erőszakosabban akarja magához ragadni a hatalmat, egyre biztosabban tör a „vitágegykéz” felé, s nem sokat törődik a „kerekasztalnál” állítólag megfogadottakkal: „együtt és közösen fogunk uralkodni a világ felett”. A világegykéz kerekasztal a leírások szerint 1694-ben fogamzott meg a William Paterson és baráti köre által létesített Bank of Englanddal, de a századok nehézkes fordulóiban lassan jutott el a közveszélyességig. Már az első világháború előtt elhatározták a nemzetközi bankárcsaládok, hogy a dinasztikus rendszereket felszámolják, és behelyettesítik azt a tőke hatalmi rendjével — írja dr. Caroll Quigley. Már János Apokalipszisében benne van, az emberiséget egy kegyetlen, diktatórikus konglomerátum fogja uralni, mely maga alá kényszeríti az egész világot. Efféle jegyben folytatódott a nemzetközi bankárok szervezkedése. A jelszó az, hogy minden kormánynak előbb-utóbb kell egy pénzügyi alap, ahonnan kölcsön vehet, kiegészítheti az adóval és hadisarcokkal nem fedezett állami és uralmi kiadásokat. Ennek egy láthatatlan, titkos, nemzetek feletti alapnak, illetve egységnek kell lennie, fel kell öleljen minden rendszert. Minden pro és kontra politikai mozgalmat akként kell irányítani, ahogy az ennek a misztikus egységnek megfelel. Lényegtelen, hogy a tömeg milyen zászlók alatt vonul fel, illetve egyes feltörő politikusok milyen bibliákkal „etetik be” alattvalóikat. Ez a szervezet meg kell szerezze a pénzkibocsátási jogot minden kormánytól, ez fogja nélkülözhetetlen szuperalannyá avatni a bankáregységet. A szisztémát a Bank of England adta meg. Számtalan továbbszervezője és tökéletesítője között két dúsgazdag személy emelkedik ki: John Ruskin és Cecil Rhodes. A rendszer amerikai betörése Edward Mandell House nevéhez fűződik, akit „colonel” becenévvel illet a történelem, aki Wilson elnök saját írott vallomása szerint „alteregója”, helyesebben, aki a tényleges amerikai elnök volt. House „észrevétlenül” bevezettette Wilsonnal, illetve az eleinte ellenkező kongresszussal a Federal Reserve szisztémát, mellyel elvette Amerikától a pénzügyi önállóságot. Ezt ugyan mindenki tagadja, oktalan okoskodásnak minősíti, de senki nem tudja és nem is akarja bebizonyítani az ellenkezőjét, így lett december 22, amikor is a Federal Reserve Act megszületett, az amerikai pénzügyi függetlenség megszűnésének a dátuma — írja idézetten műveiben Quigley és Skousen. Ez a bankárszervezet tömte meg Lenin erszényét arannyal Svájcban, mielőtt a bolsevik forradalom győzelmére indult Leningrádba, s ugyanezek pénzelték Trockijt is hosszú száműzetése alatt. A rendszerrel (állítólag) Sztálin szakított, s azóta zendített rá a megelőzően a Szovjetuniót dicsőítő sajtó és irodalom a Szovjetunió átkozására, így tudatosítja ezt a The Naked Communistben Shousen. Hogy mi és mennyi ebből az élő valóság, mi igaz a „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” közhely nevében, ezt keresi a „többi” fiatal. Azt aligha lehet vitássá tenni, hogy Marx Tőke című főművében fél szemét erre a tőkére vetette, s a nyugati marxi könyvíró hősök ezzel tisztában vannak. Hogy mindezek után a nyugati egyetemek mégis miért vannak telítve a marxi tanokkal, mi okból lényeges, hogy a professzor efféle baloldali legyen a nemesebb katedrákon, ennek sokféle magyarázata található a háttérirodalomban. A fentebb idézett kútfők — természetesen — csak porszemek a pro és kontra vitában és irodalomban. Az ismert tagadó betűhalmaz nagy része kegyes mellébeszélés. A lényeget félve vagy ügyesen kerülgetik, mintha semmi köze nem lenne hozzá a billióknak. Most azonban, hogy már a vasfüggöny mind a két fele állig fel van fegyverezve, s az atom nihiljével fenyegetik egymást, jogosan kérdezi az új generáció „többi” kategóriája, különösen azok, akik ismerik a vonatkozó tanokat és irodalmat: mi ez a világuralmi versengés? Kik és kinek a nevében törnek élre? Mi címen veszélyeztetik billiók életét? Melyik rendszer hát a „valódi”? A vasfüggönyön túlit ismerjük, az inneni — a papírosokból szerezhető információk szerint — kiforratlan, és semmi esetre nem egység. — Az Amerika által állítólagosan vezetett „másik” rend még Európát is nehezen fogja össze, s a zászló alól hiányzik Afrika és Ázsia nagy része. Az ún. Nyugatnak nincs politikai bibliája, még elvi tanösszefoglalója, kiskátéja sincs. — Vajon ennek hiánya nem vezethető vissza az előbb felhívott tanokkal okozott zűrzavarra? — Nem jött el az ideje annak, hogy a fentiekkel „mételyezett” tévhitet határozott nyilatkozatokkal eloszlassák az illetékesek? Hogy pl. lerántsák a leplet a tőkében trillió, kamatokban sok millió dolláros állami kölcsön misztikus keresztapaságáról? Amikor a fiatalság vasfüggöny mögötti reménytelen jövőjéről hírt ad a világsajtó, vajon mit tud mondani a „többi” fiatalnak, s mi legyen annak helyes és jogos prognózisa a világ, és benne saját jövőjéről? Végezetül pedig ne felejtsük ki az energiával életet jelentő arab és muzulmán világot. A Korán tőkéje a föld alatt van, ez az alapja erkölcsének, politikájának, hitének, vallásának. Ez pedig nem illik bele a világuralkodók egyik tervrészébe sem, a sárgáké pedig azon teljesen kívül esik. Ma, amikor az éjjeli sötétben annyi hamis próféta gyújt lángot, elő kellene állani a valódinak, hogy utat mutasson a bizonytalankodó új generációnak, mert karácsonykor született meg az Igazság és a Szeretet. Mi lett volna . . . Két hónappal ezelőtt olvashattuk a világlapokban a svéd partok előtt zátonyra futott szovjet tengeralattjáró körüli huzavonáról. Mint ismeretes, a svéd parti őrség észre sem vette, hogy az egyébként zárt katonai körzet kellős közepén szovjet tengeralattjáró bukkant fel. Csak miután egy svéd halász nem tudott aludni az állandó motorzajtól (no meg féltette a másnapi fogást), s jelentette a rendőrségnél, hogy parti házától száz méterre szovjet tengeralattjáró strandol, csak ekkor értesült az esetről a svéd katonai elhárítás. S ami ezek után történt, az inkább egy komikus színházi darab jellegét viseli: a tengeralattjáró kapitánya hat napon keresztül megtagadott mindenfajta felvilágosítást, hajóját nem volt hajlandó elhagyni. Végül Moszkva parancsára mégis csak partra szállt, hogy a svéd elhárítás tisztjei kihallgathassák, amelynek során makacsul ismételgette, hogy őneki bizony fogalma sincs, hogyan került hajójával egy svéd katonai körzet közepébe; valami elromlott iránytűkről beszélt, a hajónaplóba nem engedett belenézni, s végül a svéd tengerészet egységei vontatták ki a tengeralattjárót biztos vizekre, ahol már a vörös flotilla több hajója várt rá. Ez az eset rövid vázlata. A tény: a szovjet tengeralattjárók úgy látszik jobban ismerik a nyugati országok parti vizeit, aknarendszereit, mint az országot védők maguk. Zavartalanul bukkannak föl bármely NATO tagország belvizein, az incidenst vagy nem is észlelik, vagy valamelyik éppen soron következő leszerelési tárgyalás érdekében elsimítják. S nemcsak Svédország ilyen erélytelen, ismerve pl. a nyugatnémet kancellár szoros, Brezsnyevel mindenáron egyezkedni akaró politikáját, nem lett volna más a helyzet ott sem. Az olaszországi bürokráciát, a szinte fél évenként jelentkező kormányválságot, sok város, körzet kommunista polgármesterét ismerve, kb. így zajlott volna le az incidens. Első nap, mialatt Spandolini kormányfő éppen beszédet tart a televízióban a rossz gazdasági helyzetről, rövid hír jelenti a rádión keresztül, hogy valamiféle titokzatos, orsó alakú objektum bukkant föl a velencei lagúnákban, valószínűleg tengeralattjáró. Két óra múlva a külügyminisztérium cáfolja a hírt, kizárt dolog, hogy tengeralattjáró legyen, valószínűleg egy nagyra nőtt bálna. Második nap: egy olasz napilap cikkében az áll, hogy a hajó líbiai eredetű. Kadaffi rádióinterjúban jelenti be, hogy Líbia parti vizeinek határát egyelőre még nem szándékozik az Adriai-tengerig kiterjeszteni. Harmadik nap: a tengeralattjáró az ún. „Whisky”-kategóriába tartozik, ezért Rómában nagyarányú béketüntetésre kerül sor az USA és a CIA ellen. Közben a tengeralattjáróra fölvonják a sarló-kalapácsos vörös zászlót. Az olasz külügyminisztérium azonnal kérdéssel fordult a nemzetközileg elismert bálnakutatóhoz, vannak-e zászlós bálnák? Este a tv egyes csatornája jelenti: orosz. A tv kettes csatornája: nem nyugati. A hármas nem mond semmit. Negyedik nap: miközben a közvélemény pártokra szakadozva vitatja az eseményeket, az olasz újfasiszta párt követeli a kormánytól egy olasz tengeralattjáró zátonyra futtatását Ogyessza előtt. Ötödik nap: a velencei kikötőrendőrség követeli a tengeralattjáró kapitányától a hajónaplót, ő azonban csak egy régebbi Pravdaszámmal tud szolgálni. Hatodik nap: az olasz kommunista párt vezére az amerikaiakat hibáztatja, mondván: ha az amerikai David Bushnell 1775-ben nem építi meg a világ első tengeralattjáróját, talán ma sem lenne. Hetedik nap: az olasz kormány csak akkor hajlandó az orosz tengeralattjárót kivontatni a nyílt vizekre, ha a legénység a következő kérdésekre válaszol: vajon a tengeralattjáró a velencei biennále vagy az opera miatt jött? Foglaltak-e előre szállodát? Először vannak-e a városban? Nyolcadik nap: Moszkva végre nyilatkozik. A kapitány közli az olasz hatóságokkal, hogy a rádión keresztül hallották: a velencei lagúnákat ismét árvíz fenyegeti, ezért rögtön a lakosság segítségére siettek ... Kilencedik nap: Velence kommunista polgármestere, Pellicani, fogadást rendez az orosz tengeralattjáró legénységének tiszteletére, és könnyekkel küszködve köszöni meg az önfeláldozó, gyors segítséget Az olasz kormány többszöri táviratban kér elnézést a Kremltől, hogy — ha csak rövid ideig is — rossz szándékot tételeztek föl az orosz tengeralattjáró legénységéről, akik csak a békét s hazájuk segítőkészségét akarták demonstrálni a világ népei előtt... Csáki Tibor