Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1985 (92. évfolyam, 1-50. szám)
1985-09-15 / 35. szám
1985. szeptember 15. KATOLIKUS MAGYAROK VASÁRNAPJA A magyar társadalom egyensúlyzavarai és a belső válságra utaló tünetek — alkoholizmus, öngyilkossági járvány, a válások számának emelkedése — sokat foglalkoztatják a hazai szociológusokat, akik a gyors városiasodással, iparosodással, az életformák hirtelen változásával próbálják magyarázni, hogy a mai magyar társadalom azért kiegyensúlyozatlan, azért anyagias és csak a mának élő, azért rossz a közérzete és alapja, a család azért van válságban, mert a negyven éve uralkodó kommunista rendszer megfosztotta eszményeitől, hitétől, erkölcseitől, világnézetétől. S amit helyettük adott — a materialista ideológia — zsákutcába vezetett. Néhány éve azonban lassú változás indult a magyar társadalomban. A folyamat, melyet megfigyelhetünk, leginkább útkeresésnek lenne nevezhető. Százak, ezrek, tízezrek és százezrek szívében támadt föl a vágy valami több, valami jobb és tartalmasabb után, mint amit a kommunizmus, a marxileuiai ideológia nyújtani tud. És ezt a pluszt a vallásban találták meg az emberek: kezdetben százan, később ezren, majd tízezren, és ma már sok százezren. Úgyhogy ma már a hitélet megújulásáról beszélhetünk hazánkban. • A hitélet új formái Tomka Miklós kandidátus írja a Kritika ez év januári számának „A vallás szerepe a mi társadalmunkban” című cikkében. . . Nő a vallás iránti érdeklődés. Új vallási közösségek és nézetek tesznek szert társadalmi jelentőségre. A vallás jelen van társadalmunkban. (...) A templomokban az öregek mintha megfiatalodtak volna s mintha talán többen is lennének.” A szerző ezután azt fejtegeti, hogy a vallásosság régi, hagyományos formái pusztulóban vannak, ugyanakkor pedig „új vallási közösségek ezrei alakulnak, és végeznek figyelemreméltó önnenevelő, kulturális és szociális munkát.” Tomka a kisközösségekre utal, melyek főleg a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején szerveződtek tömegesen országszerte és eleinte sok fejfájást okoztak a rendszernek, mely minden alulról kiinduló kezdeményezéstől fél, különösképp, ha annak ráadásul még vallási jellege is van. A Kritika cikkéből kicseng a pártkörök csalódása, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ők képzelték: „A hetvenes évek végéig egyértelműen úgy látszott, hogy a csökkenő számú vallásos ember inkább az öregek, a falun élők, az alacsony végzettségűek, a nem keresők közül kerül ki. Ebből adódott az a következtetés, hogy a generációváltás, a városiasodás, az iskolai végzettség emelkedése, stb. a jövőben további elvallástalanodáshoz vezet.” — olvassuk Tomka Miklós sorait, melyekre csattanósan rácáfolt az élet. Egy másik írásában maga a szerző ismeri be: tévedett. Az Élet és Irodalom július 12-i számában „Hanyatlás vagy megújulás?" címmel foglalkozik Tomka a vallásosság alakulásával napjainkban és többek közt így beszél: „A legalább egy éve működő közösségek számát 4-6 ezerre becsülik, a tagok létszámát 70-100 ezerre tehetjük. Főleg két életkor és élethelyzet kedvez megalakulásuknak: a fiatalok eszmélésének ideje, a 16-20 éves kor, illetve a fiatal családok gyermeknevelési problémái, vagyis a 25-30 év közötti időszak. Határozottan városi jelenségről van szó— míg régen a falu volt a vallásos, most az egyetemről, középiskolából vidékre kerülő ember terjeszti inkább a hitet. A tagok között a közép- és felsőfokú végzettségűek vannak túlsúlyban.” • Hányan lehetnek a hívők? Tomka 70-100 ezerre teszi a kisközösségekben aktív vallásos életet élő hívek számát. Ez nyilvánvalóan igen óvatos becslés, mert a hazulról szivárgó hírek szerint a kisközösségek terjedése tovább tart, sőt egyre fokozódik. Azon nincs mit csodálkozni, hogy a hivatalos adatok igyekeznek aláértékelni a kisközösségekhez tartozó katolikusok számát, hiszen a kisközösségek jelentkezése a rendszer marxista-materialista világnézeti nevelésének és ateista propagandájának csődjét mutatja. De nem is a pontos szám érdekes — hogy száz, esetleg kétvagy háromszázezer magyar állampolgár lelkében támadt igény az aktív hitélet iránt — hanem az, hogy a kommunizmus negyedik évtizedében ilyen jelenségnek lehetünk tanúi. 1948 óta minden lehető eszközzel, a diktatúra hatalmával elnyomják a vallást, s íme, a nyomás alatt nem várt új virágzásnak indult a hitélet Magyarországon. Ezt Tomka Miklós is kénytelen elismerni: „Egyszóval él és újjászületik a vallás a szocialista társadalom s úja cikke konklúziójaképp. Két dolog élteti. Egyrészt egyéni és társadalmi életünk hiányai, a magánélet megrázkódtatásaitól a társadalmi-gazdasági lét még megoldatlan ellentmondásáig. Sokak, talán a népesség fele vagy harmada számára a vallás a legteherbíróbb értékhordozó. Gazdasági válságok, politikai baklövések nem befolyásolják. S ez tud összhangot teremteni az ember véges lehetőségei és a végtelenség felé való vágyakozása között. A vallásos emberek zöme életével ilyesmit képvisel. Ezért válik modellé a társadalom nem vallásos felében.” • A marxisták elszámították magukat Hát nem különös? Abban a társadalomban, mely a szocialista embertípust, a marxileuiai materialista filozófia alapján álló kommunistát tekinti — hivatalosan — követendő példaképnek, abban a társadalomban a népességnek legalább a fele a hivő emberre figyel, mint modellre. Fele? Lényegesen több! Hiszen ki nem tapasztalta volna már életében, hogy a vallástalan vagy közömbös ember azt a morális mércét fogadja el, a jó és rossz megítélésében önkéntelenül is azokat az erkölcsi normákat tiszteli, melyeket a vallás, az egyház megfogalmazott és elénk állít. Miért? Mert ezek örökérvényűek, és mert a materialista világnézet képtelen volt helyükbe más elfogadhatót állítani. „A vallás és az erkölcs rokonítása az ifjúság körében ma is erőteljes” — olvastuk a minap az Ifjúsági Szemle egyik cikkében. S ami az ifjúságra áll, érvényes az egész társadalomra is. Végül még érdemes néhány szót szentelni az Élet és Irodalom fentebb már említett „Hanyatlás vagy megújulás?” című cikkéhez, amiben így vélekedik Tomka az egyház kétezer éves történetéről: „Az egész vallási, egyházi rendszer olyan volt, mint a kártyavár. Épül, épül, egyre nagyobb, de egy viszonylag kis szélfuvallat összedönti. A hasonlat annyiban nem pontos, hogy korábban a marxista gondolkodás azt hitte, csak ez a kártyavár létezik. Most válik láthatóvá, hogy mögötte valami más is van, néhány olyan csíra, ami önálló élet kibontakozását ígéri.” Nos igen: a kommunisták úgy képzelték, hogy ateista szólamokkal és géppisztolyokkal ki lehet irtani a hitet és meg lehet dönteni az egyházat. (Gondoljunk Sztálin öntelt kérdésére: — És hány hadosztálya van a pápának?...) Csalódtak. A „kártyavár” erősebbnek bizonyult a betonnál is s a marxizmus fegyverei hatástalanoknak bizonyultak vele szemben. A „kártyavár” még állni fog, amikor Lenin nevét talán már csak a tudományos kutatók emlegetik majd... • Tudatos kereszténység Ami pedig az életre kelő csírákat illeti, Tomka kénytelenkelletlen elismeri: „Tény, hogy vallásos emberek vannak. Fiatalok, öregek is. Nem is kevesen.” Aztán így folytatja: „Ezek az emberek nem magánügynek tekintik saját kereszténységüket, hanem közösségi ügynek. Ahol összejönnek ketten vagy hárman az én nevemben, ott vagyok közöttük — idézik Jézust, úgy folytatva a gondolatot, hogy több embernek kell összejönnie ahhoz, hogy Jézus jelen legyen. Hozzáteszik, hogy Jézus kölcsönös szeretetet követel meg híveitől. Azonos gondolkodású keresztények találkoznak hát, hogy megbeszéljék, mit tudnak közösen tenni mások érdekében és mindehhez közösen imádkozva kérik Isten segítségét. Az emberi létezés legértelmesebb formájának tekintik a közösségben, a közösségért és a közösség segítségével másokért való életet. Ezért sok mindent hajlandók vállalni: munkát, fáradságot vagy akár a társadalmi hátrányokat is, így immunissá válnak minden külső nyomással szemben. Tartósságukat, erejüket ez a tudatosság adja. A vallási közösségek tagjai közül sokan fiatalként csatlakoztak, s ma szülők, sőt nagyszülők.’ ’ Lenin hetven évvel ezelőtt megjósolta a vallás elhalását. Ehelyett a hitélet megújulása kezdődött Magyarországon és valóságos vallási reneszánsz, aminek most tanúi vagyunk. S amit erről a rendszer sajtójában olvashatunk, burkolt beismerése annak, hogy a materialista ideológia megbukott. Jobbat nem tudott adni annál, amit a krisztusi tanok jelentenek az emberiség számára: ez pedig maga a vereség. De hát gondolhatta-e valaki egy pillanatig is komolyan, hogy a gyűlölködést hirdető ideológia fölébe kerekedhet a szeretet tanításának? Stirling György: Vallási megújulás jelei Magyarországon P. Krupa Sándor O. F. M. Még egyszer a „TÉBOLYRÓL” Dr. Töttösy Ernő könyvéről van szó, amelynek Téboly a címe s amiről a Vasárnap már megemlékezett. De e könyv mellett nem mehetünk el csak úgy, mint annyi más mellett, mert ez a könyv tartalmánál fogva egyedülálló nemcsak a magyar börtönirodalomban, hanem világviszonylatban is. Én nagy izgalommal vártam megjelenését. Ugyanis hallottam kéziratáról s azt suttogták, hogy jövendő könyvem — Isten a sarló-kalapács börtöneiben — témakörét érinti rendkívüli lelki és lélekhasadási jelenségei miatt. Amikor megkaptam, valósággal nekiestem. De hamarosan fejcsóválással le is tettem: ez a könyv lehetetlen! így nem történhetett meg! De hátha mégis megtörtént? — zümmögte bennem valami, és kényszerített, hogy újra olvassam. Ám megint letettem: nem olvasható végig! Ez a könyv fantázia tobzódása és nem is akármilyen fantáziáé! Ilyen börtönesemény nincs. Érthetetlen, megmagyarázhatatlan minden állítása! Nekem is, aki könyveimmel kapcsolatban minden megszerezhető hasonló témájú könyvet elolvastam, s aki megírtam A sarló-kalapácsos börtönrácsok titkait! Töttösyé egészen más! Rendkívüliségében veri mind nem fejhosszal, hanem összehasonlíthatatlanul. Vívódtam magammal, meg a könyvvel, mint Töttösy a kényszerzubbonyban. Újra elővettem. A lélek, a vegyszerek, a drogok sok titokzatost hordanak méhükben! Nem ismerünk még mindent. Aztán a börtönélet leírása dokumentált. Igen, annyira reális a leírás, hogy nem lehet fantázia szülötte. De hát éppen ez teszi gyanússá: annyira reális, hogy már nem lehet reális! És ha mégis az? — makacskodott bennem talán Töttösy „Hangja”. Akkor ezt a lélektébolyító módszert és eszközeit csak a pokol agyalhatta ki, amelyet majd alkalmazni fog minden rabjánál a következő századok zsarnoka. . . Nem tudtam dönteni, de olvastam ezt a titokzatos könyvet éjjel-nappal. Kellemetlen az írónak, amikor kétkedéssel fogadják azt, amiről ő tudja, hogy igaz. Szégyeltem ugyan magam, mégis írtam a szerzőnek. Tényleg úgy történt minden, ahogyan könyvében leírta? Vagy fantáziáit, mások élményeit vette át és felhasználta a drogokról tudását, hogy felvázolja a jövendő századok léleknyomorítását művészi formában? Ha az utóbbit tette, könyve szenzációs, a legizgalmasabb jövendő századok regényeit is fölülmúlja. Ha meg igazat írt és nem fantáziát, akkor mélységes megdöbbenéssel állunk a Téboly előtt! Jaj a jövendő emberiségnek, ha már jelenleg is ily borzalmas helyzetbe hozható! Reszkető félelemmel állunk a tébolyodást előidéző tébolyodottak előtt is, mert őrjítő hatalmuk megsemmisítheti az embert! ... A válasz csak pár szavas volt és megrendítő: „Minden úgy történt, ahogyan leírtam!” Töttösyt 12 évre ítélte a kommunista rendszer, „amit az ÁVH a halállal egyenrangúnak minősített”. Hét hónapig tartott testi, lelki kezelése, ami alatt előttünk még ma is olyan ismeretlen anyagokkal, technikai és lelki eszközökkel kezelték, amelyektől látomásai, hallomásai lettek s többé nem volt ura viselkedésének, érzelmeinek. Egy titokzatos benső hang ellenállhatatlanul irányította nemcsak minden lépését, mozdulatát s hajtotta öngyilkosságot jelentő vallomásokra, hanem tökéletes pontossággal megmondta azt is, mi fog történni. Hallatlan viaskodás indult meg önmaga és a titokzatos Hang között. A Hang jelentkezését s vele küzdelmét így írta le: „Hol a Hang?Jeges rémület kúszott a szívem felé. Hiába tekergettem nyakamat a mennyezet magasságába, nem hallottam semmit. Úristen! Csak nem zuhantam valami gyalázatos kelepcébe? Csak nem vettek rá hipnózissal, méreggel vagy Isten tudja milyen ördöngős eljárással, hogy vallomást tegyek? Hang! Hol vagy? Mit tettél velem? Mit tettem én, hogy követtelek. Őrült vagyok? Igazán őrült? Elmondtam mindent nekik, kiszolgáltattam saját magam és barátaim életét, szomorú bábuvá lettem? A priccsre rogytam, s markolásztam hajamat, mint az eszeveszett. Sebzett kezem a fejbőrömbe vájt. Mit tettem? Miért hagyott el az eszem? Miért hagyott el az Isten? Felugrottam és járkálni kezdtem. De csak három-négy fordulatot tettem az önvádak gyilkos sodrában, amidőn újra, világosan megszólalt a Hang.” És ez a Hang győzött! Ennek a titokzatos Hangnak Töttösy olyan rabja lett, amilyenről még nem hallott a világ. Ezt leírni nem lehet, csak elolvasni... A lélekhasadás leírása valóban téboly felvázolása mesteri módon.Irreálissá az a hallatlan emlékezés is próbálja tenni, amelylyel az író visszaadja börtönélményeit, rendkívüli lelkiállapotát és beszélgetéseit. Irodalmi oldalról nézve is kitűnő, egyedülálló mű. Nyelvezete nagyszerű és élvezetes — a szerzőnek nem ez az első írása. Előadása érdekfeszítő, lenyűgöző. Érdekes, új, szép szavai és meglepő színes hasonlatai vannak. Kár, hogy a könyv ilyen sokára jelent meg, amikor sokan már unják a börtönirodalmat. Mégis megjelenése nagy nyereség és öröm azok számára, akik Az amerikai külügyminisztérium, a State Department hivatalos közleménye — „statement”-je — ötlik szemünkbe a Washington Post augusztus 22-i számában. A nem túl hosszú, de igen komoly hangú nyilatkozat azzal vádolja a szovjet hatóságokat, hogy olyan megfigyelési technikát alkalmaznak a moszkvai amerikai követség tagjaival szemben, mellyel súlyosan veszélyeztetik az egészségüket, sőt az életüket is. A KGB, a szovjet titkosrendőrség egy bizonyos színtelen-szagtalan és szabad szemmel láthatatlan poralakú kémiai anyagot használ arra, hogy az amerikai diplomaták minden lépését követni tudja s ugyanakkor számontarthassa azokat a szovjet állampolgárokat is, akikkel a diplomaták érintkeztek. Ugyanis megfelelő műszerrel a por legminimálisabb jelenléte is kimutatható az illető kezén, ruháján vagy a használati tárgyakon, amikhez hozzáért. A „spy dust” — kémpor, ahogy a tömör és játékos elnevezésekre mindig kész amerikai sajtó a rejtélyes kémiai anyagot „becézi” — azonban nemcsak arra jó, hogy letörölhetetlen nyomot hagyjon a megfigyelendő személyeken, hanem mellékhatásai is vannak. Veszélyes mellékhatásai. Betegségeket okozhatnak, elsősorban rákot. Az FBI megállapította, hogy a szovjet titkosrendőrség már évek óta használja ezt a veszedelmes port, így könnyen lehetséges, hogy az amerikai diplomaták vagy követségi alkalmazottak közül többeket már megfertőztek vele. A State Department kérésére most az amerikai egészségügyi szervek különbizottságot alakítottak, mely a helyszínen, Moszkvában fogja megvizsgálni a követség tagjait és tisztviselőit. A Washington Post itt emlékeztet arra, hogy immár harminc éve folyik a „kémháború” a két szuperhatalom között, s míg a szovjet kormány indokolatlanul magas létszámú személyzetet, több száz diplomatának álcázott kémet tart a minden elektronikus figyelőeszközökkel, antennák erdejével fölszerelt washingtoni követségén, addig a moszkvai amerikai követség ellen is sorozatos akciókat vezet. Nemrég derült fény arra is, hogy a szomszédos épületből éveken át ultrarövid hullámokkal bombázták a követség irodáit s ezzel ugyancsak veszélyeztették az ott dolgozók egészségét. Ezek mellett igazán megbocsáthatónak tűnik, hogy az amerikai követség telefonjait, rádióadásait figyelték és a falba lehallgatókészülékeket helyeztek el. Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok ENSZ-fődelegátusa 1958-ban a világszervezet ülésén tárta fel a szovjet kormány egy régebbi ajándékának titkát: az Egyesült Államok fából kifaragott nagyméretű címere 1952-től éveken át volt a nagykövet irodájának dísze, míg ki nem derült róla, hogy üvege lehallgatókészüléket rejt és minden szót továbbít a KGB központjába. De ezek csak ártatlan csínyek a „kémpor” egészségre káros hatásához képest és örvendetes jelenség, hogy az amerikai külügyminisztérium végre erélyesen szót emel az egészségre káros, sőt életveszélyes (a rák halálos kór) „piszkos trükkök” alkalmazása ellen. Nekünk magyaroknak szomorú tapasztalataink vannak az oroszok kíméletlen és alattomos módszerei felől, de jól emlékszünk még a State Department által dédelgetett hetente korszakára, amikor az ilyesmiről szóló híreket elfogult emigránsok túlzásainak minősítették a külügyminisztériumban és nem akartak hitelt adni azoknak. 4j€*uftel jó olvasni a „kémpor” elleni tiltakozást: előbb-utóbb tán a State Departmentben ülő liberálisoknak is kinyílik a szeme és belátják, hogy barbárokkal nem lehet kultúremberek stílusában tárgyalni. Mert azok csak a kemény beszédet — a bunkó nyelvét — értik. Negyven éve született az atomkor (Folytatás az 1. oldalról) Engesztelés, önmegtagadás, imádkozás, mily ismeretlen fogalmak ezek a mi nemzedékünknek. Az önzés, a bűnök posványa, annak minden rafinált formája a divat. A kéj, az élvezet. Nem számít mikor és hol, és mi az ára. Rózsafüzért imádkozni? Ez már nem kell a ma emberének!... (Tisztelet a kevés kivételnek!) Jónás próféta szavára hallgatott Ninive városa, de Szodoma és Gomorra figyelmen kívül hagyott minden figyelmeztetést, ugyancsak Noé nemzedéke is. Vajon meddig tűri még az Isten csodálatos ajándékainak lábbal taposását, meddig nézheti tétlenül, hogy a fiatal lelkeket mielőtt felnőnének meggyalázzák, megszentségtelenítik? A pápát 1980-ban, Németországban megkérdezték a jövőről. Ő így válaszolt: „A megpróbáltatásokat lehet enyhíteni a ti és a mi imánkkal, de megakadályozni már nem tudjuk, mert csak így jöhet el az egyház valódi megújulása. Mily gyakran született újjá vérben az egyház! Ezúttal sem fog másként történni. Legyünk erősek és készüljünk fel, bízzuk magunkat Krisztusra és az Ő Anyjára. Imádkozzatok sokat, és imádkozzuk gyakran a rózsafüzért, akkor keveset tettünk és mégis mindent!” Hányan szerették volna, ha valaki figyelmezteti őket Hirosimában vagy Nagaszakiban: Készüljetek fel! Mi halljuk, de vajon felkészülünk-e? „Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mely órában jön el a ti Uratok! ’’ !IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIII!IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII1IIIIIIIIIIIIIIIIIII!IIIII!IIIIIII|||||||| Megjelent Töttösy Ernő: TÉBOLY egy művi tudathasadás története. A pszichiátriai kezelés a politika szolgálatában. Hiteles tanúságtétel és hézagpótló dokumentum. Ára: 12 dollár vagy ezzel egyenértékű más valuta plusz 2 dollár postaköltség. Megrendelhető a NEMZETŐR címén (nem bankon át, csak postán vagy csekken) vagy a szerzőnél: 3 Av. Lambeau, B-1200 Bruxelles 15, Belgium. lllltlIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii a börtönélet — az emberi lélek —, legtitokzatosabb dolgait is ismerni akarják. Aki elolvassa Töttösy Tébolyát, annak olyan élményben lesz része, amely nem mindennapi és időtálló. A szerző a könyv címét nemcsak a rab életére érti, amiben zsarnokai tartják vagy amibe hajtják, hanem arra a rendszerre is, amelyik ezt az életformát létrehozta vagy hozza. Az utóbbival kapcsolatban a főtárgyalása előtti napon ezeket írta: „Minden hatalmuknál erősebbnek éreztem magam. Az őrültek társadalmát felépítette a hazugság, de az ilyen erőszakuralom csak homokra épül. Négy év, tíz év, s összedől az építmény. Lehet, hogy rámegy az életünk, az egész generáció is, de összedől!”