Katolikus Szemle 48. (1934)

4. szám - Könyvek - Sármándi Sándor: Bittenbinder Miklós: A katolikus neveléstudomány korszerű alapelvei - Székely Ottokár: Somogyi Antal: A modern katolikus művészet

sen jellemezték írásaikban ; ezek igazi szellemtörténeti arculata a szépíróknál rakodott le mégis — köztük Ritoók Emmánál pontosan és megokolva. A ki­tűnő írónő legújabb művében a zenitre ért. Pitroff Pál Bittenbinder Miklós: A ka­tolikus neveléstudomány korszerű alap­elvei. Budapest, 1933. 20­1. Ez a kis dolgozat lényegében véve egy vezérfonal mentén halad végig és végső konklúzióként kidomborítja a katolikus iskolák fennmaradásának fontosságát. Az individuális és szociális szempontok helyes összeegyeztetését tárja elénk. Szembeszáll a liberalizmus szabadságá­val, de elítéli a túlzott kollektivizmus kinövéseit is. Aquinói Szent Tamás nyo­mán a családból indul ki, mint az egyén­hez legközelebb álló közösségből, majd az államra utal, bizonyos egyetemes szempontokat kiemelve. Az egyénnek a közösségért áldozatokat kell hoznia, de Istenhez való viszonyát nem szabad feláldoznia. Az állam szolgálata mellett kell bizonyos szabadságnak maradnia, mely teret enged az egyéni értékes ké­pességek kibontakozásának. A termé­szetfeletti üdvösséget semmiképpen sem szabad az államnak feláldozni. Ezt szem előtt tartva, egymás mellett is megtalál­ják a nemzetek hivatásukat. Nevelési alapelveket azonban — címe ellenére — hiába keresünk ebben a füzetben. Inkább világnézetet kapunk. Ez azonban telje­sen kifogástalan. Sármándi Sándor Somogyi Antal: A modern katolikus művészet. Budapest, Dóm­ kiadás, 1933- 183­1., 37 kép. Semmi kétség aziránt, hogy az egyház célja elsődlegesen vallásos jellegű, ám hatása az egyetemes törvényszerűségek­nek megfelelően áramlik szerte a kultúra egészébe és hozza létre a vallásos művé­szetet, amelynek alkotásai minden időben első helyet foglalnak el a műremekek között. Azt az inspirációt adja az egyház, amely a legtermékenyítőbb és ezért a leg­örökkévalóbb művek létrehozására ser­kent. Amikor tehát az egyháznak az a feladata, hogy megszentelje az embert, megszenteli tehetségeit is, hogy életbe boruljon a vallásos művészet. S a műtör­ténet a legelevenebb bizonyítéka e meg­szentelésnek a múltban, ám meg kell tör­ténnie ennek a jelenben is, bármilyen áttörhetetlennek hitt akadályai merülnek is fel a gyakorlati megvalósulásban. «Vox temporis vox Dei» — olvassuk az egyik új származású és modern célkitű­zésű szerzetesrend müncheni templomá­nak főoltára felett és ez azt jelenti, hogy Isten az egyházat a mindenkor folyama­tos élet új meg új feladatai elé állítja, ezért kell ennek az inspirációnak tovább­hatnia és a művészetet korunk téves esz­méinek zűrzavaraiból kivezetnie. «Jel­szavak» az irányítói a mai kultúrának s hogy ez mennyire így van, az építészeti törekvések igazolják a legvilágosabban. Ilyen jelszó az őszinteség követelménye a művészetben, ennek az erősen erkölcsi posztulátumnak a hangoztatása azonban a művészet számára csak zavart idéz­het elő. Az őszinteség e jelszavával rokon ugyanis az az elmélet, amely az épület szer­kezetének világos feltüntetését kívánja, és az, amely az építészet művészi feladatát a célszerűség minél tökéletesebb megvaló­sításában keresi. Ezeket az egyoldalú és téves elméleteket az örök művészi érté­kek szembeállításával kell visszavetnünk. Végeredményben minden anyag és min­den eszme megtalálhatja a művészetben kiteljesedését, e kettőnek a harmóniája azonban mindenek előtt való. E rövid esztétikai bevezető után tér át a szerző a modern katolikus művészet úttörésének, a «Jugendstil»-nek ismerte­tésére és kritikájára. Foglalkozik az új építési technikával, az új építési anya­gokkal, a vasbetonnal, az üveggel és vizs­gálja, hogy ez a technika és ezek az anya­gok a modern építészetnek, elsősorban a templomépítésnek milyen új lehetőségeit bontakoztatják ki. Ezután a könyv jelen­tékeny részét a modern katolikus művé­szet fényeinek a felsorakoztatása teszi s amikor szerző a modern templomépítés, festészet, szobrászat és üvegfestészet eddigi állását vizsgálja, kitűnik tárgyá­nak nagy szeretete és ismerete és iga­zolódik módszerének helyessége. Ez a művészet nem lezárt még, nem eléged­hetünk meg tehát fényeinek puszta leírá­sával, a kritika hangját is hallatnunk kell, azét a kritikáét, mely nevel és vallásos inspirációt készít elő. Ilyenformán So­mogyi Antal könyve valóban úttörő és hézagpótló irodalmunkban. Dénes Tibor

Next