Katolikus Szemle 15. (1963, Róma)
4. szám - Kovács Zoltán: Népesedési földcsuszamlás Magyarországon
A háborús esztendők természetes visszaesése után a születések száma és a természetes szaporodás 1953-ig mérsékelt, ingadozó csökkenést mutat. Az 1953 február 8-án hozott minisztertanácsi határozat hatása alatt viszont felugrik. A határozat ugyanis a házasság, a család, az anyaság és a gyermek fokozottabb védelme» címén szigorú büntetést ígér a magzatelhajtásban résztvevő orvosoknak, szülésznőknek és kuruzslóknak. A magzatelhajtás ugyanis « súlyosan veszélyezteti az anyák és az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsre és a családi életre ». A születések számának alakulásából arra lehet következtetni, hogy az 1953-as minisztertanácsi határozat, az úgynevezett « Ratkó Törvény » 1954-ben érte el a magzatelhajtások elleni küzdelemben a csúcspontját. A rendelet végrehajtását aztán feltehetően belső utasításra enyhítették és egyre nagyobb lehetőséget nyújtottak a művi beavatkozások legális keresztülvitelére. 1956-ban hirtelen, alapvető változás következett be a kormányzat népesedéspolitikai és szépen fogalmazott «erkölcsi » felfogásában, amelyet a közvélemény előtt így magyarázott a budapesti rádió: «...az 1953 februárjában kelt törvényrendeletet nem az egyéni sorsok megértése sugallta. A valóságos élettől és a létező emberi problémáktól elrugaszkodott szektariánizmus szülötte volt ez a kemény szabály, amely hovatovább oda vezetett, hogy minden anya, terhessége első napjától kezdve, szinte büntetőjogi függőségbe került a hatóságokkal és számára csak az jelenthetett feloldást, amnesztiát, ha megszülte gyermekét » (3). Ez volt az elvi indokolása a nyilvánosság felé a Hegedűs kormány júniusban megjelent 2-1956-VI. 24. Eü.M. számú rendeletének, amely lehetővé teszi a terhességmegszakítást szülészeti-nőgyógyászati osztályokon és kijelölt szülészeti otthonokban. A terhesség megszakítását egy háromtagú bizottság engedélyezi. A bizottság a terhesség megszakítását — a rendelet szövege szerint — két esetben teszi lehetővé: a) ha a terhes nő életének megmentése vagy súlyos betegségtől, illetőleg annak további súlyosbodásától való megóvása érdekében szükséges, vagy ha a születendő magzatot előreláthatólag súlyos károsodás fenyegeti; b) ha a terhesség megszakítását méltánylást érdemlő személyi és családi körülmények indokolják, vagy a terhesség megszakításához a kérelmező ragaszkodik. Az új abortusz-rendelet tehát a bizottság kötelességévé teszi, hogy a terhesség megszakítását kérőt, indokolt esetben, igyekezzék rábeszélni a terhének megtartására és figyelmeztesse az abor (3) Kossuth Rádió, 1956. szeptember 20.