Katolikus leánygimnázium, Kecskemét, 1927

Révész István tábori püspök. Huszonegy évig volt Kecskemété, tizenegy évig a mienk különösen, mert egyik alapítója ez alföldi intézetünknek. Most, mikor eltávozik innen, úgy érezzük, a mienk, Kecskemété az Alföldé marad tovább is. Nem is tudnók másképen képzelni, minthogy neki szüksége van az alföldi levegőre, amelybe bele­lehelte tüzes lelkének szeretetét az itt élő magyarság iránt, de éppen úgy szívta is magába a beláthatatlan pusztáknak, a tanyáknak halk sóhaját, melyet dörgéssé tudott fokozni, segély­kiáltássá formálni, mikor a magyar katolikusságnak kiadta az első és legszükségesebb mentőakcióra a jelszót: Iskolákat az Alföldnek, lelkészeket a tanyáknak! Ez az eszme forrott lelkében akkor is, mikor 1914-től fogva mindegyre kereste az alkalmat, hogy Kecskemétnek egy női szerzetesrendet adjon a leánynevelés munkájához. Évekig húzó­dott a kérdés megoldása, a háború nem sok lehetőséget kínált e terv megvalósításához. De Révész István nem az az ember volt, aki a megismert jóért ne tegyen lépéseket, ne fáradjon érte. 1907-ben érlelődött meg végleg elhatározása, hogy a csen­desen vezetett előmunkálatok után megadja a kecskeméti kato­likus egyházközségnek egy hiányzó jellegét, szerzetesnők veze­tésén levő leánynevelő intézetet s ezzel az alföldi családi kér­désekhez a döntő választ: „Ideadhatjátok már most féltett kin­cseiteket, leánygyermekeiteket, itt kenyeret, műveltséget kap­hatnak. Ezt fogadjátok tőlem, mert irántatok, hazám és egyházam iránti szeretetem buzdít erre.“ És az iskolában, az internátusban, a rendházban fogalom lett Révész István neve, mint alapítóé, úttörőé, alkotóé, vezetőé, atyáé. Azért érezzük is a veszteséget, mikor máshová megy világítani, biztatni, lelkesíteni. De nem akarnak visszatartani sem, mert tudjuk, hogy Istentől kijelölt hivatása most ér ahhoz a fordulathoz, most jut el a magaslatra, honnan nemcsak egy egyházközségre, egy kis nevelőintézetre tekint szikrázó szeme, hanem az egész ország határait átfogja sugaraival, átizzítja

Next