Kecskemét, 1875. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1875-07-04 / 27. szám
il. évfolyam. Kecskemét, 1875. Julius 4. 27. szám. Reé* ...... ^ ? Megjelen 8 _ $ Előfizetési díj: %rr miden m Egész évre. 6 frt-kr. V CL S 0 V 71 CL 7). | hm MnaHM Fél évre. . 3 „ — — YJP Irt fff YJF YS Hauf Y"8 fHfS ext" : “. Szerkesztő lakása: S| ® WK» HJr SSm S gf SS Egyes számára 16 „ nyíló Sas utcában, H« YP *“ gS m ■ ® lw(| BgTM nM Hirdetés-díj: 229-sz-a- mm n m B m m m IBS Ejs J! h »m«* t^^r KPKMH UH Wwsr Sn SB REmkI ilRffi EPSM8 RH w I adatTMi5,kétszer: 10, ■Aludó háromszor: 7 kr. Szöcs Ferenc, Hivatalos hird. díja: Politikai és társalmi hetilap. | STi-?: vv lete átellenében. $ $ Bélyegdíj: 30 kr. & is* -----___________________________ .. & f a törvényszéki épületre BBBBfc jjfit '«Rt paraSj Előfizetési felhívás a „KECSKEMÉT“ július—decemberi folyamára. Minthogy a fusio lapunkban semmi confusiót sem hozott létre, bizalommal kérjük fel városunk mindazon polgárait, kik hazánk, Magyarország önállóságának hívei, szíveskedjenek, ha eddig is előfizetőink voltak, előfizetéseiket megújítni, ha nem voltak, előfizetőink közé sorakozni. Lapunk iránya változást nem szenved, de ha mégis némi változás lenne lapunkban észlelhető, az csak azon sikeres fáradozásunknak lenne üdvös eredménye, amely új, jeles munkatársak szerzésére irányul. Tárcánk, hogy érdekes volt-e, azt ítélje meg a t. közönség. Annyit azonban dicsekvés nélkül is elmondhatunk, hogy oly tárcacikket, mint a minő most foly lapunkban, a kitűnő tollú Beöthy Zsolttól, olyant vidéki lap egy sem közölt, és nem is közölhetett, mert költőiség, megkapó élethűség s kedvesség tekintetében az „Ecset“ irodalmunkban úgyszólván páratlanul áll. Igyekezni fogunk, hogy érdekességéből tárcánk mit se veszítsen. Ujdonsági rovatunkra ezután is kiváló gondot fordítunk, s hogy e rovatot annál érdekesebbé s változatosabbá tehessük, felkérjük lapunk minden barátját, a közlésre méltó események, hírek velünk való tudatására. Előfizetési ár: julius—septemberre 1 frt 50 kr., julius—decemberre 3 frt. Előfizethetni helyben Szűcs Ferenc kiadónknál, a törvényszékkel átellenben levő lakásán. Kecskemét, 1875. junius hóban. Szűcs Ferenc, Német Ödön, segédszerkesztő, felelősszerkesztő. A választás napján. A nagy nap tehát, melyet sokan oly izgatottan vártak, elérkezett. Itt az idő, midőn legszebb polgári jogunkat gyakorolhatjuk. Itt az idő, midőn teljesítenünk kell erkölcsi kötelességünket. Nagy nap ez ránk nézve, kik átérezve célunk igazságát, törekvésünk nemességét, nyugott lelkiismerettel teljesíthetjük teendőnket. Polgártársak csak előre bátran, haladjunk az úton, melyet bár göröngyössé tesz sokszor a rosz akarat, de biztos, s a nemzetet boldogságra vezető. Haladjunk tántoríthatlanul a jó, a szent ügy előmozdításában. A cél nemes, s hitünk, meggyőződésünk szerint a mi ütünk az egyedüli hazánk függetlenségének elérésére. Itt az alkalom, ragadjuk meg s alkotmányos, törvényes úton küzdjünk elvünk diadalra jutásáért. Hiszen nekünk a haza minden előtt, annak boldogsága a mi, és édes magyar testvéreink boldogsága. Vizsgáljuk meg szívünket, lelkünket s ha az a szenvedélyek vagy mellékes érdekektől ment, lehetetlen, hogy örömtől ne dobogjon akkor, midőn a jó elérésére működünk. A mi lelkünk nem romlott meg az önérdek hajhászásban, s nem tompult el érzékünk, hogy az öntudat boldogságot ne nyújtana, midőn tehetségünk szerint mi is járulunk nemzetünk jólétének előmozdításához. Alkotmányos úton akarjuk mi elérni, hogy: „legyen Magyarország egy önálló, független magyar állam , amely minden idegen „beavatkozástól menten intézze saját ügyeit.“ És midőn ezt óhajtjuk, ezt akarjuk, nem volna-e megbocsáthatlan bűn, eldobni magunktól az eszközt, ennek elérésére; nem volna-e bűn polgári legszebb jogunk gyakorlásának elmulasztása? Nem, az nem lehet, hogy a magyarból kihalt volna már a hazája, övéi, testvérei sorsa iránti részvét. Nem lehet, hogy közönyösen nézze hazája tönkre jutását. Kecskemét város polgárai mindenkor tudtak lángolni hazájukért, s volt idő, midőn életöket ajánlottak fel annak megmentésére. Most arra nincs szükség, ellenség nem fenyeget bennünket, de fenyeget tönkre jutással a rosz gazdálkodás; ha tehát volt idő, midőn életöket ajánlották fel, most ajánlják fel részvétüket, s szavazzanak egytől egyig, s ez által érdemeljék ki mindnyájunk köszönetét, kiknek szívünkön fekszik hazánk állapota. Vannak jelöltjeink, kikre büszkék lehetünk, kik edzett bajnokok a hazánk függetlenségéérti harcban, kiknek fényes tehetsége, érveiknek erőssége és politikai jelleme előtt kénytelen volt meghajolni az ellenfél jelöltje is, midőn programm beszédében kijelenté, — s a mit mi, mint őszinteséget becsültünk benne — hogy „az ő helyzete nehéz akkor, midőn előtte a függetlenségi párt nagy tehetségű s szónoki képességgel biró jelöltjei beszéltek, mert ö (t. i. Horváth) e téren gyenge s a szónoklatban gyakorlatlan.“ Uraim! ha az ellenfél részéről is ily elismerés nyilvánul jelöltjeink iránt, bizonnyára büszkék lehetünk arra, ha őket választhatjuk. Vannak ferde felfogású emberek, kik azt hangoztatják, hogy helybelit, s ne idegent válasszunk , mert az gyalázat. Az ily beszédeken csak sajnálkozni lehet, mert ha két jelöltet, egyet helyből, másikat vidékről, ugyanolyan elv , ugyanolyan tehetség s jellemmel állíthatnánk fel, akkor igenis a helybelit választanák , de itt, midőn jelöltjeinkhez hasonló tehetséget még csak megközelítőleg se találunk, nem kötelességünk-e azokra adni szavazatunkat, kik képviselni tudnak bennünket? Nézzük meg Budapestet, az ország fővárosát, kinek jutott eszébe szégyenleni, hogy képviselőik legnagyobb része nem ott született!? Fájdalom voltak már nekünk képviselőink olyanok is, kik itt születtek, és mit tettek érettünk? semmit, hanem tettek önmagukért mindent. Nem az a kérdés tehát, hogy melyik képviselőjelölt hol született, hanem az, hogy melyik képviselő, mily tehetséggel s lelkiismeretességgel védi helyi érdekeinket; mi e tekintetben a legnagyobb bizalommal vagyunk Simonyi Ernő és Mocsáry Lajos iránt, s azért arra kérjük a t. választókat, hogy a reájok adják szavazatukat. Az összetartásban van az erő, tartson össze minket ügyünk szentségének megismerése s azon érzet, hogy hazánk függetlenségét akarjuk alkotmányos törvényhozás útján kivívni. Ha ezt nem tévesztik szem elöl a mi elvtársaink, ha ez lelkesíti a választókat, úgy ügyünk nyerve, diadalunk biztosítva van. Adja isten , hogy úgy legyen! A jégzivatar által ínségre jutott budai testvéreink szenvedéseinek enyhítésére könyör adományokat lapunk szerkesztősége elfogad. Az adományokat nyilvánosan nyugtázza. Igyekezzünk enyhíteni a nyomort, rakjuk össze nélkülözhető filléreinket a csapás által rettentően sújtottak segélyezésére. Adjuk mi tőlünk telik mielőbb, töröljük le arcaikról az éhség s nyomor facsarta könnyeket. Legyen isten áldása a kegyes adakozókon! A budai károsultak részére adakoztak: A szerkesztőség 3 frtot. Özv. Majerfi Jánosné 1 frt 50 krt. Sziládi Lajos 2 irtot. (Első közlés.) Egy programm nélküli képviselőjelölt. Nem szenved kétséget, hogy széles óhazában, nincs oly választókerület, amelyben a választópolgárságnak könnyebb választása volna, mint nálunk Kecskeméten. Két ész-, műveltség-, széles látkör- és gazdag ismerettárral bíró, országszerte előnyösen ismert vezér férfiúval két egyszerű, közönséges észszel, szerény ismeretkörrel ellátott férfiút állított szembe a kormánypárt, akiknek nevét Kecskemét határán túl nem ismeri senki, már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert nevök nincs, a politikai pályán nem lévén egyebek a könnyű nullánál. Ily egyénekkel szemben a választás bizonybizony nem lesz nehéz. Az egyik jelöltnek minden érdeme abban van, hogy a volt kormánypártnak hatalmas kortese volt, a másiknak pedig az, hogy jóravaló becsületes ember. Mindenki eltalálja, hogy ez utóbbi nem más, mint Dr. Horváth János úr, aki a múlt hó 27-én tarta meg úgynevezett programmbeszédét. Nem tévedésből, szántszándékosan nevezem Horváth úr beszédét „úgynevezett programmbeszédnek ”, mert valóban , mivel a programm-beszéd főkellékét , épen azt nélkülözte, ami a jelölt beszédét programm-beszéddé teszi — az övé nem volt az. A programm-beszédek, amióta a követi utasítás megszűnt, rendkívül fontosak. Nem hiába való beszédek ezek; nem arra valók , hogy a jelöltek szónoklati képességüket bemutassák , fitogtassák, hanem igenis arra, hogy mint mértékhez a választók saját elveiket, nézeteiket hozzá mérjék, s hogy ha meg nem egyezőknek ta