Kecskemét, 1877. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1877-04-08 / 14. szám

V. évfolyam. Kecskemét, 1877. Április 8 14. szám Megjelen minden V­asá­rnap. Kierkentül és kiedék­ivatul , hova a lap szellemi és anyagi részét illető kül­demények intézendők. Budai nagy utca, 187. sz. alatt, a törvényszéki épület átellenében. Előfizetési díj : Egész évre . 5 frt. — kr. Félévre . . 3 „ — „ Negyedévre. 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 60 , Egyes szám­ára : IS kr. 15 KECSKEMÉT társalmi, ismeretterjesztő és szépirodalmi hetilap. . o Hirdetés díjak: Magán­hirdetéseknél: 1 centiméter magas ha­sáb-szeletért : 1- szer Iktatva . . 20 kr. 2- szer „ . . 15 „ 3- szor „ . . 12 „ Hivatalos hirdetések: Minden beiktatásért kü­lön 3 frt. Bélyegdíj­­ minden iktatásnál külön 30 kr. Néhány szó egy fogyasztási egy­let felállítása érdekében. Segíts magadon, és isten is megsegít. Néhány évvel ezelőtt felszólaltam e lapok hasábjain, egy fogyasztóegylet alakítása mellett, de akkoriban az ala­pítói szédelgés napirenden lévén, szerény felszólalásom elhangzott a pusztában, egy 50 forintnál olcsóbb részvénynek kerete nem volt. És elhitetni a közön­séggel , hogy igen csekély betét mellett 50 sőt 100 frt. jutalékot lehet évenként húzni, nehéz föladat lett volna azon idő­ben — mikor mindenki született tőzsér­­nek képzelte magát — olyan embernek is, kinek bővebb helyi ismerete, és nagyobb szónoki tehetsége van, mint nekem, kit a természet nem ruházott föl azon tehetséggel, hogy meggyőződése mellett úton-útfélen propagandát csinál­jon. Azóta azonban kiábrándultunk. Az ígérkező aranyhegyek eltűntek, a várt gazdag osztalék, a bele fektetett tőkével együtt nagyrészben kisikamlott kezeink­ből , és a kijózanodás szomorító, fölötte szomorító volt. Az országos pénzválság már évek óta tart; ipar és kereskedelem pang, és édes mindnyájunk szája pa­­naszszal van tele. Sokan közülünk azon reménynyel kecsegtetik magukat, hogy két-három évi jó termés mindent helyre­hoz. Igaz, 2—3 bő aratás sok sebet behegesztene, ámde ezen áldásos éveket senki sem ígéri, ezekre biztonsággal egyáltalán nem számíthatnak. Számol­junk tehát azzal, a­mi kezünk és tehet­ségünkben van ,keve­s­b­í­t­s­ü­k kiadá­sainkat. Városunkban számos hiva­talnok és iparos van, kik csekély jöve­delmükre vannak utalva, és majd leros­kadnak a kiadások súlya alatt. Ezeknek költségei annál nagyobbak, mert sem kellő időben , sem kellő forrásokból nem szerezhetik be házi szükségleteiket; kofák és szatócsok ülnek vele egy asz­talhoz és eszik meg legjobb falatait. Mily jól esnék ezeknek, ha a fogyasz­tóegylet életbe léptetése által napi szük­ségleteiket oly árban szerezhetnék meg, mintha nagyban és annak idején vásá­rolnák meg, s így 10—15% megtaka­rítanának. Hogy a tisztelt olvasó közönség né­­mikép tájékozhassa magát, mikép lehet­séges ily tettemes megtakarítás, vázla­tosan előadom az egylet tervezetét s el­járását — egynéhány, a háztartásban legszükségesebb cikkre nézve. Az egylet megalakulnak tekinti magát, ha 2 — 300 tag jelentkezett, és az egylet tagjai közül megválasztatik az igazgatótanács. Ezen igazgatótanács érintkezésbe teszi magát egy jó hírnevű és közbizalmat érdemlő lisztkereskedő­­vel, ki kötelezi magát ezen 2—300 ház­tartásnak , melyek az egylet utalványá­val el vannak látva, a legjobb minőségű lisztet 8—10%-al olcsóbban adni, a közönséges bolti árnál. — Már most egy közönséges háztartásban hetenkint 10, tehát évenként 520 kilogramm liszt szük­séges, és évenkint 30 klg. azaz három hétre való liszt tiszta nyereség. Akárme­lyik mészáros 5—6 krajcárral olcsóbban adja a hús kilóját, ha 2—300 háztartás mindennapi vevője van biztosítva. Ha tehát hetenkint 3 klg. szükséges, a mi éven át 150 klg., 9 frt. azaz hat hétre való hús meg van takarítva. Hetenkint 1 liter petróleumnál 3 kr. árelengedést számítva, hat heti petróleum szükségletet hoz.­­ A fánál legnagyobb zsarolásnak van a szegény kitéve; drágán kell a legrosszabb fát fizetnie, és az úgyneve­zett kalicka úgy van rakva, hogy egy harmadrésze a fául fizetett térfogatnak levegő. Az egylet a szükséges fát első forrásból jutányosan megszerezhetné, és a tagoknak becsületes erdei élet és ol­csón adhatja, amelynél egy ötödrésze, azaz 2 havi faszükséglet az egylet tag­jainak ingyen marad. Így megy ez végig a háztartásban szükséges cikkek hosszú során, és az éven át megtakarított összegből 3—4 hétig ingyen élhetünk, és a megtaka­rított pénzt hazafiúi célokra, gyermeke­ink nevelésére vagy önmívelődési cé­lokra fordíthatjuk. Ezen egyesülés előnye annyira szembeszökő, hogy csak egye­sek emelhetnek ellene szót önérdekből. De ez is csak képzelt károsodás volna. Mert ha p. egy kereskedő ezen egyesü­lés által néhány vevőjét elvesztené, kár­pótlást találhatna azáltal, hogy ő is az egylet tagja lesz, és azon cikkeken, melyeket neki is vásárolni kell, bőven megtakarít annyit, mennyit más oldalról vesztett. Takarékosság és csakis takarékos­ság a mentőhorgony, mely számos csa­lád zilált anyagi állapotán segíthetne; de a legrendezettebb háztartás is, ily tettemes megtakarítás mellett, bővebben fog áldozhatni közcélokra. Takarékos­ság legyen jelszavunk, melyet csak úgy érvényesíthetünk, ha a fogyasztóegyle­tet mielőbb megalapítjuk. Ezen egylet tagja mindenki lehet, nem kell beiratási díjt, sem előleget fizetni; nem kell az egyesnek akaratát a többségnek aláren­delni; a tagok semminemű tehernek vagy rizikónak nincsenek alávetve. Tetemes megtakarításokat nyújt az életszükséglet­hez tartozó minden kigondolható cikkek­nél , és végre nem kecsegtet jövendő­beli , kétes osztalékkal, hanem minden­ki a vásárlásnál azonnal húzza a biztos hasznot. Kecskeméten, 1877. Ápr. 4. Schoszberger Ignác: A bajor tárolók. Azon ismertető sajátságok, melyek a bajor-alpesi lakókat a síkon lakóktól kü­lönböztetik, már házaiknak helyzetéről és építése módjáról is láthatók. A síkon lakó köznép házai, melyek alacsonyak és kőből levők , falu alakban vannak csoportosítva, közlegelő által környezve; a hegyi lakók pedig az elkülönözöttséget szeretik , s azért a hegyi egyházak elszórva álló házakból, és tanyákból állanak, melyekben a csalá­dok egy tagban levő birtokukon, önérde­küknek , szorgalmas munkában igen egysze­rűen élnek. Gyermekeik iskolába járnak, és keringő híreket hordanak haza; vasár- és ünnepnapokon templomba mennek, de ezen kívül alig van egyébb összeköttetésük a világgal. Ezen pásztori életben egy nagy falubeli országos­ vásár, egy rokonnak vagy barátnak a lakodalma és egy ünnep a leg­­izgatóbb esemény. A hegyi lakók házai, csaknem kivétel nélkül egészen fából vannak, az­az össze­rótt gerendákból, deszkával béllelve. Rende­sen egy emeletesek, magas gerinces tetővel és az emeleten körül futó széles folyosóval, melyet „Laube“ nek neveznek. A „Laube“, a­mely faládákba ültetett virágokkal tele van — a háznak legszebb, legkelemesebb része. Némely helyeken, mint Salzburgban és Brechtesgadenben az első emeleti folyosó fölé a gerinc-csúcs alá egy ásvány van csi­nálva, mely a háznak valóban díszére szol­gál. Midőn egy paraszt épít, rendesen ő maga a felügyelő s kőmivesek és ácsok mind­­ alatta dolgoznak napidíjért, és a család minden tagja erélyesen segít Az Inn kerü­letben először a ház fa­vázát állítják fel és tetőzik be s azután a gerendák közeit befalazzák. A földszinti rész körül egy kissé emelkedett deszkázott folyosó van, melyet ,,Gräd“-nek neveznek , mely minden időben száraz és árnyas sétányul szolgál a család­nak. A főbejáráson az ember egy kis elő­szobába s ebből a fő terembe jut, melynek egyik oldalán egy ülő é s a másikon egy hálószoba van. A ház belső végében van a konyha s azon túl az istáló. Egy durva s meredek lépcső visz fel az emeletre. Az ülőszoba ajtajához közel, — melynek mind menyezete, mind fala rendesen deszkázott, — van egy nagy tégla vagy boglya-kemence, körül padkával, és a kemence és fal kö­zött levő sarokban van egy lóca, melyet „Ofenbrück“ (kemence-híd) nak neveznek, a betegek és öregek nyughelye , s télen által a külső munkában átfázott cselédtagok menhelye. A fal körül lóca van s az egyik sarok­ban egy nagy durva lábon álló festetlen asztal. Ehez közel az ablak deszkáján álla­nak a család könyvei, a naptár, imakönyv s a gyermekek iskola­könyvei. Egy feszület, a házi-oltár, mely csinált­ virágokkal van gyermekies ízléssel díszítve, egy a falba mélyesztett edény-szekrény, egy fa-óra s néhány durva szék teszik a bútorzatot tel­jessé. Az emeleten vannak a szolgálók háló­szobái (a férfiak rendesen a széna-padláson és istálókban bálnak), a háziúr és asszony háló­szobája, benne a rikító színekkel fes­tett négy oszlopos menyezetű nyoszolyával s hasonló festésű ládával, melyben a házi­asszony büszkeség tárgyai állanak, u. m. virágokkal, szalagokkal díszített, hímzett, nagy menyiségű fehérruhái. Ugyan­ezen szo­bában tartatnak a család becsesebb porcelán és üveg edényei, finomabb gyümölcsei, a családtagok által készített viaszművek, üveg alatt. A hegyilakók szokott eledelei csaknem egészen lisztből, tejből, zsírból, zöldségből és gyümölcsből állanak. Húst igen ritkán esznek s leginkább csak az öt sátoros ünne­­pen, u. m. újévnapon, húsvétkor, áldozó­csütörtökön , pünköstkor és karácsonkor, végre a farsang utolsó napján, és ezen, századok óta fennálló táplálkozási módjuk, részint annak tulajdonítható mert ezen táp­szereket termelik leginkább, részint mert a mezei munkások ereje fentartására szüksé­ges a zsíros eledel, s az ő ételeik úgyszól­va valóban úsznak a zsírban. Az ő reggeli­jük áll vagy tejleves benne kenyérrel, vagy valami rántottleves, és telfujtkása („Koch“). 9 órakor délelőtti ozsonna van, mely a tel­jesítendő munkához képest különböző. Ara­táskor és csépléskor ezen ozsonna áll ke­nyérből és tejből, befőzött gyümölcsökből, néha krumpliból, és boldog időben egy-egy pohár sörből. 3 órakor délután — némely helyeken mindennap, máshol csak aratás időben — ismét ozsonna adatik. Az ebédjük , melyet a síkon lakók „Mittelkost“nak, a hegyi lakók pedig „Bergkost“nak neveznek, ál­­kukoricalepényből, kerek répa, — savanyú káposzta vastag ételből, gombócból, édes­vagy aludttejből. Sok helyen vacsoránál a rozsliszt bukták „Schucksen“ el­aaradhat­­lanok, kivált szombaton, amikor annyit ké­­szítnek, hogy belőle még vasárnap reggelire is marad, a hegyilakóknál pedig az min­dennapi eledel. Mint már említem, húst csak innepnapokon esznek. Karácsonyra disznót ölnek s néha még marhát is vágnak. Ezen állatokból áll ki a nagy ebéd vízke­resztkor­i farsang utolsó napján, mert azok­nak nagyrésze besózva és felfüstölve egész éven által is eltartatnak. A kecskehúst is kedvelik. A lakodalmak és keresztelők nagy alkalmak a lakozásra , s akkor a legszegé­nyebb háznál is bőven van hús és kalács. A lakodalom tart 3—6 napig. Keresztelőkor rendesen nagy „Kindmahl“t tartanak a ke­resztapa költségén , aki keresztgyermekének sok mindenféle ajándékot ad, többek kö­zött egy egész öltözet ruhát. Ha a kereszt­gyermek megtalál halni, a keresztapa adja a szemfedelet és koszorút. Mind a világba jövés, mind az abból elköltözés vendégség­gel ünnepeltetik. A temetés végeztével a gyászfelek a korcsmában vagy a halottas­háznál jönnek össze, a meghalt nyugalmára inni. A koporsót, a meghalttal egy rangúak, korúak és nembeliek szokták a temetőbe ki­vinni. A Brechtesgadeni kerületben, ha nőt­len ember hal meg, világoskék csuhába öl­tözött s rózsakoszorúzott legények viszik a temetőbe. Hajdan ezen kerületben csak egy közös koporsó volt, melyben a halott, le­pedőbe varva vitetett ki a sírba. Jachenau­­ban szokás volt a halottat, fehér lepedőbe burkolva, vörös szalagokkal díszítve, egy nyilt szentmihálylován vinni a temetőbe. Némely hegyifalvakból „Todtenwege“ (halotti utak) visznek le a temetőhöz, melyen más­nak, mint gyászmenetnek menni meg nem em­edtetik. Ott a vénfák alatt vagy a ke­reszt mellett a temetési szertartást elvégzik, a testet a sírba leeresztik, eltemetik és a deszkát melyen a halott kivitetett, s melyre annak neve és kora fel van jegyezve, vala­mely közel fa törzséhez vagy valami eleven kerítéshez támasztják. Hanem a legszebb, a legérdekesebb szertartás a nősülési. Szerencsétlenségre itt is, mint máshol, a pénz és nem a szeretet vonja össze a párt. Gyakran az összekötés egészen a „házasság-szerző“ által eszközöl­tetik. Ezen esetben egy előleges látogatás vagyis szemle tétetik a vőlegény házában, tanyáján, istállójában (ez lévén a legnagyobb fontosságú.) Ha mindent kielégítőnek talál­nak, a rokonok összejönnek mint segédke­zük , s miután sok alkudozás és feleselés után minden marhának , minden vég­vászon árában megegyeztek, a leendő vőlegény a menyasszony házához megy az ügy rendbe­hozása végett. Ennek megtörténte után a jegyesének néhány bajor tallérból álló jegy­ajándékot ad; ez pedig — el lévén már a látogatásra készülve , — őtet „Schmann“nal (morzsókával) kinálja meg, melyből, jöven­dőbeli társaságuk jelképezéséül, együtt esz­nek. Miután a dolog ennyire ment, a vőle­gény, kalapját feiszalagozva, és kabátját felvirágozva, lóháton barátjait s rokonait körüljárja s a lakodalomra meghívja, a mi cikornyázott versben és prózában történik. Azután a házassági szerződést írják alá egész ünnepélyességgel s törvényes forma­sággal. Azután jön a „Stuhlfest“, a valódi összekelés a templomban, két tanú és a pap előtt, ki már ezelőtt megtartotta volt a „Brautexamen“t, melyben ki kérdezte, ha a menyasszony meg van-e keresztelve, bér­málva stb. Midőn a lakodalmi este elérkezik, a menyasszony hozományát összeszedik, szala­gokkal felcifrázva szekérre rakják és a vő­legény házához viszik. Ez áll a háztartás­hoz szükséges eszközökből, a nagy menyasz­­szonyi nyoszolyából és ládából, néhány da­rab bútorból, bölcsőből, veres szalagokkal díszített kerekesrokkából, egy tányértartó fogas-polcból stb. Néha a menyasszony a szekéren ül, néha pedig mellette megy gya­log , kezében egy kifényesített tej­kannát víve. A falvak gyermekei, melyeken kérész-

Next