Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1883-06-03 / 45. szám

XI. évfolyam, 45. szám, Kecskemét, 1883. junius 3. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, ii- _____ és „Nyílttéri“ közlemények kr. Y Y Y W 1H^ H JT j,,tiin5'o8ím s“tnak- Feleve - - 3 frt­­ kr ILg ffi §|| |Lj KLJ I u.m. városiig bírósági S írt, Negyedévre - Ifit 50 kr. HflH püf S| fgflRfc |HK |||| Spi ■ egyházi, egyleti, társulati stb. Egy szám ára l0­kr. H ' B | MB ||| 3® 9h Hl H hirdetmények minden egyes hivatalban, valamint a hely- Bélyegdíj beli könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. . .. „ . .. .. vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ES K 0 Z M U YE L 0 D E SI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal:­ II tized, Deák-tér 1-sö szám. II tized, Deák-tér 1-sö szám. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. Előszelhetül a lapra a kUdó- I \ ILtf %J I \ JL/f 1 I A nyári színkör. Körül­belől a jövő hát szombatján nyílik meg a nyári színkör. Nevezetes újdonság ez már azon körülménynél fogva, hogy a ma­gyar színészet fenállása óta városunk elő­ször részesül ilynemű élvezetbe. Pedig Kecs­kemétet e század elejétől fogva csaknem min­den évben meglátogatta egy-egy színtársulat s a volt Király-féle színház szinművészetünk csaknem valamennyi matadorját látta desz­káin megfordulni. De Kecskemét mindig téli állomás volt s a színművészet zsenge korában az igaz­gatók jelesebbjei törték magukat színházun­kért, melynek ország­szerte kitűnő hír­neve volt. Csakis a színpadi technikának az utolsó két évtizedében tett, óriási fejlődésével veszí­tette el városunk ősi renoméját. Ennek okát szószaporítás volna hosszabban fejtegetni. Köztudomású dolog, hogy színházunk oly gyarlan berendezett, hogy e tekintetben a rendes színházak között egyedül áll. S fáj­dalom ez nemcsak színpadjára, de nézőte­rére is vonatkozik. Minden téli évad után a rendes színház­látogatók egy tekintélyes százaléka egy tisz­tességes huruttal, reumával, vagy legalább is egy gyenge náthával emlékezik vissza ama élvezetre, melyet neki Thalia papjai osztottak. Maga a színpad nem tűri meg semmi nagyobb szabású darab szinrehozatalát s egy-két ócska segéddiszlet darab fejezi ki a szinlapokon rendesen hirdetni szokott fé­nyes kiállítást. Pedig a mi ízlésünk, különösen a fővá­rosnak közelsége folytán, felette kényes. Innen van, hogy a színtársulat működésének kritikája nálunk nem egyéb, mint örökös fitymálás. És e fitymálásra van is okunk bő­­viben, mert különösen az utolsó két évtized­ben hozzánk csakis oly igazgató vetődött, ki más állandó téli színházat nem kapott meg s ki nehogy téli vándorlásra legyen kárhoz­tatva, a két rész közül a kevésbé rosszat választotta, t. i. Kecskemétre jött. Ilyenek a mi színi viszonyaink már csak­nem egy emberöltőtől fogva. E viszony meg­változtatását csakis egy állandó színház léte­sítése tudná eszközölni, ahol pedig az alföld híres városának egyenlőre kevés, hogy ne mondjuk semmi kilátása sincs. Épen ezen körülménynél fogva tulajdo­nítunk nagy fontosságot a mostani nyári színi évadnak, mert ez lesz hivatva eldönteni: várjon várhatunk-e mostanában kedvezőbb viszonyokat e téren, vagy sem ? Két eshetőséggel állunk szemben. Az egyik ugyanis az, hogy Miklósy vállalata ku­­darczot vall, vagy pedig, hogy sikerül neki azon elemeket bevonni, melyek eddig oly mereven maradtak távol a színháztól s azzal egy fényes sziniévadot megteremteni. Az első esetben marad minden a réginél s mi ismét sóhajtozhatunk az isten tudja meddig egy jobb kor után, melynek derengését azonban csak unokáink fogják megérni. Ha azonban a másik eset következik be s a fenséges népet az a szokatlan élvezet, hogy egy-egy nagyobb színművet teljes orná­­tusban láthat meg, be tud ama facsarnokba vonni, akkor mintegy varázsütésre megvál­tozik a helyzet képe. Ez esetben ugyanis m­indazon igazgatók, kik a téli állomásuk kedvéért kitűnő nagy társulatokat tartanak s kiknek egyetlen mi­zériájuk az, hogy nyáron nem tudnak vele hova lenni, versenyezni fognának a nyári színkörért. Sőt van egy rendkívül előnyös lehetőség, melyhez sokkal közelebb állunk, semmint himlők. Ez évben nyílik meg ugyanis a szegedi színház, hol a társulat körülbelül 9 hónapig fog állandóan működni. Alig hisszük, hogy annak igazgatója az alföldi városok bárme­lyikében is szívesebben töltené el a három hónapot, mint épen nálunk. S csakis ezen szempont az, mely előt­tünk a színkör ügyét rendkívül fontosságúra emeli. Ezen szempontból óhajtjuk egyszers­mind, hogy a város illetékes körei azzal tü­zetesebben foglalkozzanak , hogy különösen az úgynevezett színügyi bizottság ne csak jóakaratot, de tevékenységet is fejtsen ki. Vederemo. Politikai szemle. A tonkingi affaire. A zsurnalisztikai kedélyesség, meg a diplomácziai finomság annyira megy, hogy ma már egészen véres ösz­­szeü­tközéseket és egy-egy kis háborút is csak ezzel az elne­vezéssel illet: affaire. Hát lesz ez a tonkingi affaire igen-igen különös dolog, amelyből — ha elmérgesedik — csinos dolgok fejlődhetnek ki. A franczia urak összeütköznek a tonkingi urakkal, oda­­küldenek néhány csapat vitéz katonát, a­kiket a benszülöt­­tek kilesnek, megtámadnak s hogy a dolognak csakugyan affaire kinézése legyen, egy kicsit lemészárolnak. A fran­czia csapatok e vereségét a kormány helyre akarja hozni s a hadi­tengerészetben lázas sietséget idézve elő, újabb csa­patokat küld Tonkingba és úgy vélekedik, hogy talán okku­­pácziót is lehetne véghez vinni. E nagy előkészületekre a a dunaiaknak is eszébe jut, hogy Tonkinghoz nekik is jus­suk van és a franczia protektorátust csakis bizonyos feltéte­lek alatt engedik meg. Ugyanekkor hite jár annak is, hogy a franczia katonák ellen rendes ch­inai csapatok is harczol­­tak. Igen természetes, hogy ennek folytán most már a fran­czia és chinai kormányok között a diplomácziai csetepaték vették kezdetüket, a­mi hogy hova vezet, még egész bizo­nyossággal nem tudatik. A csendes affairet neveli még az is, hogy az angol uraknak az jutott eszébe, hogy Tonking a lármájukhoz nem messze esik és így az esetleges franczia okkupáczió nekik kárt tehet. Kapják tehát magukat és ők is belevegyülnek az affairba, és igyekeznek, hogy sok bába között a gyerek el­tűnjék. Ez a tonkingi affaire, amelyből e három nagy hatalom igen csinos dolgokat hozhat létre, a­minek Németország örül legjobban, látván, hogy franczia szomszédaik nem az ő határaik fölött tartanak hadi szemlét. A dunai erődök. A bolgárországi dunai erődök lerombolása tárgyában a porta legújabban jegyzéket intézett a berlini szerződést aláírt hatalmakhoz, amelyben határozottan sürgeti, hogy az erődök lerombolására vonatkozó §§-kat hajtsák végre, vagy­is ez erődök leromboltatását kezdjék már meg valahára. A berlini szerződés — a mi tudva levő dolog — ez­előtt öt évvel kelt, de egyes pontjai a mai napig sem hajtot­tak végre. Itt pedig abban van a legkirívóbb sajátság, hogy azokat a pontokat, amelyek a szegény Törökország gyengí­tésére vezettek, mind végrehajtották, azokat pedig, amelyek a Törökbirodalmat a kapzsi szomszédok túlkapásaitól meg­menteni voltak hivatva, mind e mai napig sem teljesítették. A hatalmak e sajátszerű eljárása ellen való erélyes til­takozást képez az említett a törökjegyzék, a­mi azonban va­lószínűleg megint csak falra való borsó hányás s amelyre az érdeklődő hatalmak megint csak vigasztalással felelnek, ahelyett hogy szerződési kötelességüket teljesítenék. Így áll a hál, amelynek vége csakugyan az lesz, hogy a szegény törökök addig járják a tánczot, amig kifogy belő­lük tepesen a szusz és ott lesznek, hogy­­ nem lesznek. A r. kath. főgy­másiumi ifjúság ünnepélye. Nagy nap, díszes ünnep volt május 31-ike nem­csak a r. kath. főgymn. növendékeire, de magára Kecskemét városának müveit közönségére is. Ez ün­nep egyképen méltó volt úgy a kath. főgimn. jó hír­nevéhez, mint az ifjúság ügybuzgó vezéreinek nemes intenzióihoz, de leginkább lelkes ifjaink fejlő szelle­méhez, melynek az ének, zene és szavalatok terén oly dicséretes bizonyítványait adták. Az ünnepély d. u. 5 órakor vette kezdetét. A közönség a jelzett időtájt mind nagyobb számmal kezdé a sorokat betölteni, s midőn néhány percz múlva a függöny felgördült, a színház már egész a zsúfolásig tömve volt, édes bizon­yságául ama szives vonzalomnak, melylyel a szülők, s a város minden műveit fia és leánya a r. k. főgymn. növendékeihez fűződik. Az ünnepélyt az ifjúság jól rendezett zenekara nyitá meg, élükön Szabados Géza zenetanár úrral. A játszi könnyedség, s a művészi érzés, melyet Doni­zetti „Ouverture“-ében ifjaink ez alkalommal föltün­tettek, valóban meglepő volt. A lágy, fugalomszerü nyitány, mely később a szélvész zugó sü­völtésébe csap át, úgy zenei avatottságra, mint vas szorga­lomra vall. A díszes közönség taps­viharának elnémultával a növendékpapok énekkara lépett elő, s Fekete Ist­ván k. r. n. p. vezetése mellett Hrautzer férfi négye­sét éneklé el. Zaj múltával Réti Ferencz k. r. n. p. vette át a szót, s a városunkban előnyösen ismert ifjú költő, Ilám Sándor, legújabb magas röptű ódáját (Katona József emlékezete) férfias bariton hangon, s művészi finomsággal szavalta el. Alig hangzott el az utolsó szó, óriási tapsvihar hangzott föl a páholyok s zárt­székek, de legkivált az emelvényen levő ifjúság ré­széről, —­­ mely csak azon szívből fakadó éljenek­ben halt el, melyekkel a kilépő szerzőt elhalmozták. Most Haydin „vonós négyes“­e következett, melyet Szarvasy Zoltán, Fekete István, Schritwicser Lipót és Szabó László oly elismert ügyességgel ját­szottak, hogy az általános elragadtatás alig látszott határt ismerni. Sztankovics László szavalata („Mátyás tréfája“, Vajda Jánostól) hason­lóképen sikerült. Ezután a „Katona-kar“ riadója hangzott föl „Faustéból. Te­kintve a darab sokoldalú nehézségeit, melyeknek legyőzése bármely művészi társaság részéről is fi­gyelmes munkásságot igényel, e darab is sikerrel ál­­­­lotta meg helyét. Az ünnepély legsikerültebb részei közé azon­­ kedélyes gyermek párbeszéd tartozott, melyet a pr­­czinyke Láday I., a kedves Gallia B., s az élénk Bod­­rossy Dezső adtak elő. Az elfogulatlan naivság, me­lyet a „tudományokért hevü­lő“ gyermekek föltüntet­­tek, valóban csodálatra méltó volt. Azokat a nyaka­­tekert görög, latin neveket egész fitymáló jártasság­gal recitálták, mintha már dajkájuk is ezekről dalolt volna bölcsőjük mellett. Örömzaj között vonultak vissza, s engedék át a tért Hám Sándornak, kit, mint a műt szerzőjét lelkes hölgyeink élénk tapsa, s ki tudja, tán titkos szivdobbanása is — jutalmazott. Kerekes János és Szekulesz Adolf általános tetszés közt két-két darabot szavaltak. A „népdal egyveleg“ s a férfikar szép négyese után főtiszt, dr. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva.

Next