Kecskemét, 1885. július-december (14. [13.] évfolyam, 27-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
XIV. évfolyam. 45. szám. Kecskemét, 1885. november 8. Előfizetési (kj. Vill. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre...........................a frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 35 kr. Egy szám ára - - - - - 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden befajlatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési díjak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: Vili, tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. Sorakozzunk! Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt f. évi október hó 3-án tartott üléséből egy felhívást intézett pártunk tagjaihoz, melyet a „Kecskemét“ is közölt I. évi 41-ik számában. E felhívás országszerte, de különösen nálunk Kecskeméten a legnagyobb mértékben megérdemli a figyelmet s mindannyiunknak nemcsak óhajtanunk kell, de rajta is kell lennünk, hogy az abban foglaltak teljesedésbe menjenek. A felhívás igen helyesen utal arra, hogy „nem elég csak a képviselő-választások alkalmával tömörülni, hanem szükséges már időközben szervezked ni“ De nekünk itt Kecskeméten van-e szükségünk szervezkedésre ? Bevallhatjuk, hogy pártunk Kecskeméten ez idő szerint nagyon lazán van szervezve s kijelenthetjük, hogy igenis égető szükség van a tömörülésre, szervezkedésre. Mióta az úgynevezett alkotmányos korszak beköszöntött, talán soha nem voltak a pártviszonyok oly rendezetlenek mint ma. E körülménynek fő oka pedig abban rejlik, hogy az eseményeket valóságos közönnyel nézzük s nincs körülmény, a mely bennünket ezen dermedtségből fel tudna rázni. Ez a közöny tette a párt szervezetét lazává s a szervezetlenség teszi lehetségessé az olyan eseményeket, mint pl. Kecskemét város gratu- lációja (horrendum dictu!) Tisza Kálmánhoz ennek 10 éves miniszterelnökségi jubileuma alkalmával, egyhangú határozat folytán! Pártviszonyaink ziláltságának van több oka is, de ezeket mellőzöm, mert midőn pártunkat erőteljesebben kívánjuk szervezni, nincs szükség lamentátiókra, sopánkodásra a múltak és jelen felett, hanem egyenesen a jövő szemébe kell néznünk s azon törekednünk, hogy pártunk minél előbb, minél jobb, s minél megfelelőbb szilárd szervezetet nyerjen, amelylyel ellátva nyugodtan nézhet minden váratlan és várt esemény szeme közé. Maholnap itt lesz a tél; egy kis időt mindanynyian szentelhetünk arra, hogy a szervezkedés felől gondolkodjunk és erős a hitem, hogy pártunk vezér férfiai, a tapasztalt régi erők, megadják az alkalmat s az irányt is a szükséges szervezkedésre, mely azt hiszem mindannyiunknak óhaja. Velük szemben nem érzem magam hivatva kijelölni az irányt, melyben a szervezkedésnek haladnia kell s azért erről nem is szólok. De talán meg fognak bocsátani, ha egy körülményre felhívom figyelmüket. A velünk szemben álló pártok viszonyai ziláltabbak mint a mieink. De ezen ziláltság oka nem azonos a mienkével. Nem a közöny az oka ott a párt szétzüllésnek, hanem az elcsüggedés, belátva működésük sikertelen voltát. E körülményt pártunk újjászervezése alkalmával nem szabad, nem lehet figyelmen kívül hagynunk. E körülményt fel kell használnunk pártunk tagjainak szaporítására. Nem szólok itt most az antiszemita pártról. A „Kecskemét“ I. évi 42-iki számában foglalt kitűnő czikk eléggé kifejtette már, hogy annak a pártnak, mint ilyennek (nem az antisemitizmusnak !) nincs létjogosultsága . Igen szépen megmutatta az ösvényt, mely pártunk — szeretjük remélni csak — rövid időre elszakadt tagjait közénk vezérli. De szólnom kell a másik ellenpártról. (A nevét akartam mondani, de nem tudom, mondjuk tehát, hogy „se nem függetlenségi, se nem antiszemita párt.“) Nem kell bizonyítanom, hogy e párt nem egységes. Hivatalosan szabadelvű pártnak (tehát kormánypártnak) nevezi magát és valóban, mint testület így is viselkedik. De ha egyénenként vesszük őket, a meg nem nevezhető párt kebelében levő kormánypártiakat az ujjunkon megszámlálhatjuk. E párt egyéb tagjai közt aztán van bábeli zűrzavar , egy kis rész voltaképen mérsékelt ellenzéki, a másik párton kivüli, a harmadik kétségbeesett hazafi, a negyedik szivében ma is elátkozza a 67-es alapot s szánja bánya bűnét, hogy valaha a fúzió lejtőjére lépett, az ötödik ultramontán — — de ki tudná elszámolni azon különböző elemeket, melyeket egy időre (kívánjuk, hogy rövidre) sikerült összehozni a „kormánypárt“ közös köpenye alatt. Ezen elemekből a hozzánk közel állókat, illetőleg titkon velünk érezőket kell meghódítanunk, módot kell nyujtanunk arra, hogy azok, kiket a fúzió szele eltántorított, de a fúziónak hiábavalóságát már belátták, egyesüljenek újra velünk. Térjenek vissza hozzánk. Nem abban van a szégyen, hogy valaki beismeri s jóvá tenni igyekezik tévedését, hanem abban, ha jobb meggyőződése ellenére cselekszik! Azokat pedig, kik ugyan jónak tartják (elég hibásan) a 67-es közjogi alapot, de a jelenlegi kormánynyal nem rokonszenveznek, igyekezzünk reá bírni, hogy akkor ne tolják a kormány szekerét, hanem segítsük egymást a jelenlegi kormánynak, amely minden ellenzéki pártnak közös szálka a szemében — megbuktatására. Azontúl pedig elválnak útjaink. Ezek azon gondolatok, amelyeket bennem a fent idézett felhívás kellett. A mi pártunknál nem létezik zsarnokság és eszmék monopóliuma; ott még olyan igénytelen közkatona is felemelheti gyenge szavát, mint aminő én vagyok. A kipróbált, tapasztalt vezérek tiszte a szervezkedés irányának kijelölése, a párt összes tagjaié a szervezkedés keresztülvitele. Lehet, hogy e czikkben mondottaim némelyikével egyedül állok, de nem ez a lényeges. A lényeges, a fődolog az, hogy: sorakozzunk! Dr. Horváth Ádám: KATONA JÓZSEF EMLÉKEZETE. Halottak estéjén a helybeli katholikus és református gymnasiumi tanuló ifjúság kegyeletesen emlékezett meg a Szent-Háromság-temetőben nyugvó nagy költőről, Katona Józsefről. — Este fáklyás menettel vonult ki az ifjúság Katona sírjához, azt megkoszorúzta, alkalmi ódák szavaltattak, az énekkar által a Hymnusz elénekeltetett, végül pedig a ref. gymnasiumi VIII-ikoszt. tanuló Hofmann Emil pályadíjjal kitüntetett alábbi alkalmi beszédet tartotta : „Tisztelt Gyülekezet! Ismét itt vagyunk a puszta hantok között, a múlandóság és enyészet szomorú birodalmában. A gyászfüzek árnya alatt ismét felemelkedhetünk a mólóból az örökhöz, a letartott síroknál újra meggyújthatjuk az emlékezet fáklyáját, könnyeinkkel adózhatunk az odaadó hűség- és szeretetnek! Eljöttünk, hogy megkoszorúzzuk ez egyszerű sirhalmot, mely Katona Józsefnek, a legnagyobb magyar drámaköltőnek hamvait foglalja magában. Mily fájdalmasan hirdetik e kopár hantok, hogy megtört a szív, mely hőn és tisztán dobogott a haza boldogsága, birodalmunk felvirágzásáért, hogy örökre elnémultak az ajkak, mik a költészet magasztos szavaira s a költő belső világának intésére nyíltak meg. E sir felett nem a rokoni szeretet, hanem egy egész ország érzelme gyújt világitó szövétneket, nem egyesek, hanem milliók zengenek dics-hymnsokat, mert élte kincséből nem egyes családoknak, hanem egész nemzetnek juttatott. Hisz ha isteni sorsnak nevezzük, midőn valakinek szép az élet s örömei boldogítók — sikeresen és becsületesen futja meg a földi pályát: kettős részvéttel adózzunk a legszerencsétlenebb magyar költő emlékének, kinek éltében senkisem érte meg sóhajait, melyek a fagyos közöny miatt keltek ki nemes szivéből, senkisem szárította könynyeit, melyekkel korának lelketlen hálátlansága facsart szemeiből, senki sem bírta lelkének magas röptét követni. Csak nekünk, a hálásabb utókornak jutott osztályrészül, hogy Katona eszméit feltámasztva, diadalának dicsőségét ünnepelhessük. — Ötvenötször zöldült ki a fü e síron és ötvenötször hervadt el újra, mióta Katona drámairodalmunk lángeszű apostola jobb, szebb hazába költözött s a hézagot, mit nemzeti költészetünkben maga után hagyott, fájdalom, eddig senki sem volt képes betölteni. Csak most bámulhatjuk eléggé Katona szellemét, mely mint a magas bérez, egész nagyságában, csak bizonyos távolból észlelhető. Élete áldásdús, bár rövid volt, mint a sziklák közt csörgedező patak, mely csakhamar eltűnik. Tanulmányait Pesten, városunkban és Szegeden nagy sikerrel végezte. Költői szelleme csakhamar ébredezni kezdett, úgy hogy a száraz tudományok nem érdekelték annyira, hogy ezeknek szentelte volna életét. Hajlama és lelkesülése ellenállhatatlanul a színészetre és a drámaírásra vonzották. Egy húsz éves ifjú rajongásával lépett a színészetnek — sokak által megvetett — pályájára, hol nem várta őt fényes jövő, jutalom, taps és kényelem, hanem szenvedés és megaláztatás, de ő szívesen tűrt, csakhogy ezzel is hazáját szolgálhassa. De lelkének tündérálmai nem valósulhattak. 1816-ban letéve az ügyvédi vizsgát, sajgó szívvel vett búcsút a színpadtól, hogy elhagyott szüleit öregségükben gyámolítsa. A fiúi kegyelet érzetétől áthatva, inkább lemondott nagyratörő lelke vágyairól, inkább elhagyta a pályát, amelyen hazafias érzelmeinek sugallatából működött, mintsem legnagyobb jóltevői iránt hálátlan lenne. Pótolhatatlan a veszteség, mely e lépés által drámairodalmunkra hárult. De vájjon hibáztathatjuk-e ezért Katona szerető szivét, nemes jellemét? Katona ifjúkori drámáinak kidolgozása sietségre mutat, de miként a hajnal is előre küldi derengő sugarait, így ezen darabokban meg-megcsillámlik az a drámai erő és ügyes jellemzés, mely Bánk bánban oly művészi módon nyilatkozik. Költőnk az 1814. évben alkotó képességére újabb ösztönt nyert. Erdély lelkes rendei, őseik dicsőségét újabb áldozattal gyarapítandó, kibontották a haladás zászlaját, hogy ismét meghódítsák e dicső hont, de nem karddal, hanem a közművelődés fegyverével. Elhatározták, hogy templomot emelnek a sokat zaklatott és szenvedett magyar nyelv- és nemzetiségnek, s hogy pályázatot nyitnak egy eredeti, nemzeti történetünkből vett drámára. A rendek varázsigéi lángra gyúrták Katona hazafias lelkesedésének tüzét s kettőzött erővel fogott a hirdetett pályázatra szánt nagy művéhez. A büszke öntudatú költő nem sejtette, hogy mily nagy űr tátong a serleg és az ajak között. A bírálók Bánk bánt fel sem említették, nem fedezték fel a benne rejlő kincset s amig középszerű műveket koszorúztak meg, Katona költészetének világát nem érte a dicsőség napja. E kör nem volt képes méltányolni a drámájában rejlő erőt, gyönyörű költőiességét, a szenvedélyek s indulatok mesteri jellemzését, a kitűnően elrejtett politikai czélzatot. Nem ismerték fel Bánk-, Petur-, Tiboréban a XIX. század elejének magyarjait. Hisz milyen kör volt ez! Főuraink s a nemzetnek nagy része tespedésben tompultak, lassan tudtak felgerjedni a korszerű haladásra s emelkedésre. A buzgó hazafiaknak csak egy kicsiny koszorúja avatta fel magát az irodalom bajnokává, a nemzetiség és szabadság megmentőjévé. Tagjai nem az élet örömeit keresték, hanem az eszmék diadalában találtak érvet. De működésükre lidércz nyomásként nehezedett a censura. A dráma terén a német érzékenység ülte győzelmi ünnepét és a nemzeti dicsőségnek magasztalása talált tetszésre. Katona művéből mindkettő hiányzik, vájjon ki érthette meg magasztos eszméinek igaz és hatalmas hangját? Látta Kisfaludy hódításait a színpad terén s a koszorút, melyről egykor ő álmodozott, másnak a homlokán. A közöny örökre elnémította. A pacsirta sem dalol, ha fagyos szél fúj. ítéld el a költőt elvei miatt keserű rabságra, szenvedésekre — eszméi nevében szívesen tűri a bilincseket, szent vértanúnak képzeli magát, szegd igazságtalan gunynyal szárnyát géniuszának, akarata nem fog sorvadozni, hanem eltemetett eszméi, mint a forrás, magas sugarakban törnek ég felé, — de mellőzd közönynyel, ne elégítsd ki becsvágyát: úgy sértett önérzetében vulkán fog keblében forrongani, amig a benső tűz, mely ki nem loboghat, hogy másoknak világítson, önmagát emészti meg. Katona lelki búját hivatalos teendőivel s a barátok körében akarta enyhíteni. 1820-ban városi alügyész, majd hat év múlva főügyészszé lett. A szegényeknek és az igazságos ügynek mindig hű szószólója volt. A halál is — munkálkodása közben —hirtelen ragadta el 1830. április 16-án. „Halálát nem hirdették a lapok, koporsóját nem kisérte polgártársai részvéte és a nemzet nem tudta, hogy benne legnagyobb drámaíróját vesztette el." Neve észrevétlenül tűnt le, mint hulló csillag, hogy nemsokára mint üstökös jelenjen meg irodalmunk egén, hogy minden kornak világítson. Katona valódi tragikus hős volt, nemesen küzdött , nemesen bukott. Méltó társa lett Sokrates és Zrínyinek. De az idő megadta neki a babért, amit a törpe kéi tőle megtagadott. A kortársak tapsai csakhamar elzúgnak, mert a jó barátok ítélete elfogult, de amit a késő kor méltányol, az bizton ki van érdemelve. Nyugodj tehát békén, nagy költő ! Enyhítse fájdalmunkat a tudat, hogy jóslatszerű vágyaid beteljesültek. A magyar múzsa nem jár többé számkivetve, tárt karokra talál. A színészet sem bejáró, vagy épen kolduló vendég, hanem családtag, kit őszintén szeretünk és nemzeti érzelemmel ápolunk. Thália csarnokában a Te műved örök szépségeinek hódolunk. Széles e hazában szabad a föld, az ember, a gondolat és mindenkit a magyar nemzeti művelődés, a magyar állameszme lelkesít. Nyugodj békében, megszakadt szív! Nem lesz többé sírod elhagyatott, éremszobor és emléktábla hirdetik dicsőségedet, de művedben életnél maradandóbb szobrot emeltél emlékednek. Mert, amig csak a négy folyam és három bérez honában zengeni fog az édes magyar nyelv, addig Bánk-bán nagy szerzője,- Katona szelleme is fog élni mindenkoron!“ VÉGTÁRGYALÁS. A Kecskeméti kir. Törvényszék mint büntető bíróság által az 1885. évi november hó 3-ik 4-ik napján Czira Perencz és neje Gere Juliánna nagy-kőrösi lakos csizmadia iparosok ellen Gáli Márián elkövetett mérgezés általi gyilkosság, magánokirat hamisítás és hamis tanú-szerzés. Szívós Perencz, Papp János és Szentpéteri Perencz nagykőrösi lakosok ellen hamis tanúskodás miatt folyamatban levő bűnügyben az alábbi végtárgyalás tartatott meg. Jelenlevők: Elnök : Kovács József kir. tszéki biró. Bírák: Bárány Károly kir. tszéki biró, Bodrossy Lajos kir. tszéki biró. Jegyző: Kovács Béla kir. tszéki jegyző. Közvádló: Dr. Katona Béla kir. alügyész. Védő: Krausz M. budapesti ügyvéd. Szakértők: Zubriczky Endre, Turcsányi János Budapestről. Somogyi Károly, Hajdú László Nagy-Kőrösről. Czira Ferencz és Gerő Juliánná letartóztatva levő vádlottak, a szabadlábon levő vádlottak úgy is mint tanúk, és még több tanú. Mindenek előtt az ügyállás és a vád előterjesztetik, a mely szerint 1883. évi június havában Czira Ferencz a 81 éves Gáli Máriát reávette, hogy őt házához vegye lakni s u. a. év október havában már neje s családja is oda költözött. Tanúk vallomása szerint Gáli Mária csakhamar megbánta, hogy őket házába eresztette, mert nekik panaszkodott, hogy Cziráék őt lopják s azért szabadulni óhajt tőlük. Ennek ellenében Czira Ferencz azt állítja, hogy a vele semmiféle rokonságban nem levő öregnő neki néhány ezer forintra rugó vagyonát ráhagyni ígérte, s november hó végén őt és nejét végrendeleti örökösévé is tette. Ezen végrendeletet előttemező tanúk közül Szívós Ferencz és Papp János azt állítják, hogy ők nem látták midőn azt Gáli Mária aláírta, ők csupán a végrendeletet Czira Ferencz felszólítására előttemezték és a négy tanú a végrendelettételkor végrendelkezővel együttesen jelen sem volt. Papp István tanú a végrendeleten levő aláírást nem ismeri el tőle számlázottnak, csupán a 4-ik végrendeleti tanú Szentpéteri Ferencz vallja azt szabályszerűen kiállított és Gáli Mária által aláirt végrendeletnek. Ezen végrendeletet Czira Ferencz (Hoffer László a kőrösi ügyvéd által készített szövegről másolva) készítette s azt teljesen kiállítva vitte el újra ügyvédjéhez Gáli Mária meghatalmazásával együtt, hogy azt helyezze el a kecskeméti kir., törvényszéknél. — 1883. decz. 1-én Czira Ferencz dr. Mandel Zsigmond a-kőrösi orvosnál patkány-méregre vényt íratott és a mérget a gyógyszertárból elhozta, azonban a „Cz ira" Ferencz névre szóló vényt „Cz i ráky"-ra igazította ki. — Rá nehány napra Gáli Mária, ki tanúk vallomása szerint beteg nem volt, sőt dicsekedett egészségével, miután délután 1 óra tájban a Cziráné által hozott pálinkából ivott, este 9 órakor elhunyt. Gáli Mária hullája felbonczoltatván a-kőrösi városi orvos dr. Szabó Mihály mérgezést nem konstatált, de a belek vegyi vizsgálat végett eltérettek. — E közben Czira és neje Gáli Mária hagyatékára örökösöknek jelentkeztek, — az elhunytnak oldalrokonai pedig a végrendeleti tanúk kettejét 100 frt jutalomdij kiszolgáltatásával oly nyilatkozatra bírták, hogy a Cziráék javára tett végrendelet hamis. Ennek tudomására jutva Czira Ferencz ő meg pénz Ígéretek után mind a négy tanútól vett ki nyilatkozatot, hogy a végrendelet valódi. Az országos vegyészeti intézet általi Gáli Mária halála okául a mérgezés konstatáltatván : Czira Ferencz és Gere J ulián , a mérgezés által gyilkosság, hamisokmány készítés és hamis tanúszerzés miatt, tanúik pedig hamis tanúskodás miatt vád alá helyeztettek s a bűnügy végtárgyalására megidéztettek. A vád előterjesztése után elnök figyelmezteti vádlottakat és tanúkat a tiszta igazság bevallására. Ezután a bizonyítási eljárás kezdetét veszi, először is a bonetjegyzőkönyv olvastatott fel. Ebben Gáli Mária halálának okául a n-kőrösi városi orvos „kiterjedt hevenybé 1 - 1 o b“-ot állít, de szerinte biztonsággal nem lehet megállapítani, hogy mérgezés miatt történt volna a halál. Az országos művegyészeti intézet vegyi vizsgálatáról fölvettkönyv a kir. ügyészség kérelmére felolvastatván, a szerint Gáli Mária beleiben mirenysav (egyik legerősebb méreg) találtatott s a halál okául mérgezés mondatik, a mely a tszéki orvos véleménye szerint a halál előtt 8—10 órával adatott be Gáli Máriának. Czira Ferencz vádlott nagy-kőrisi lakos csizmadia mester, (ki urias öltözetű, ügyes, értelmes és eleven kinézésű borotvált képű bajuszos, 40 év körüli ember) a hozzá intézett kérdés után előadja, hogy kis gyermekkora óta ismeri Gáli Máriát, vele mindig jól élt, ki őt — noha rokona nem volt — nagyon szerette, 1883 júniusban házához vette és végrendeleti örökösévé is tette. 1883 nov. havában Gáli M. mindig betegeskedett, nov. 30-án elment hazulról, de hazajővén délután panaszkodott rosszullétről, bevezette ezért saját szobájukba, hol neje ápolta. Négy nap múlva elment Nyikos Józsefnéhez, innen hazajővén főtt tököt evett, attól hányt is; másnap Pesti Béniéktől pörköltet hoztak neki, de abból már keveset evet. Tóthéktól pálinkát hoztak neki, azt megitta; mivel gyengélkedett az öreg asszony, Szabó Mihály orvost ki is hivatta neki, — de az estén meghalt. Bárány biró. Járt-e ott valaki akkor tájban a háznál látogatóban ? C z i r a. Igen járt. — Pestiné, egy czigány-aszszony és többen, de mi folyton mellette voltunk. írá rá n y b iró. Mikor szerezte be ön a patkánymérget ? Czira. Én nem szereztem be soha. Bárány biró. Mily ürügy alatt kérte azt az orvostól? Csira. Én nem kértem. Bárány biró. Mondja meg, hogy történt a végrendelkezés ? Czira. Gáli Mária 1883 júniusban magához hivott lakni, s kijelentette később, hogy készíttessek végrendeletet, mert ő nekem és nemnek hagyja mindenét. Ezért Hoffer László ügyvéd úrral szerkesztettem egy végrendeletet, melyet hazavittem, de miután a meghívott tanúk a kitűzött időre nem jöttek el, azt kis leányommal lemásoltattam és új dátummal ellátva egy más alkalommal a meghívott tanúk előtt Gáli Mária azt mint végrendeletét aláírta. Bodrossy biró: Kik voltak a tanúk ?