Kecskemét, 1894. január-június (23. [22.] évfolyam, 1-25. szám)
1894-01-07 / 1. szám
XXIII. évfolyam.1. szám. Kecskemét, 1894. január 7. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr Félévre - - - - - 2 frt 50 kr Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedésekben. Egyes paklányok kaphatók: a kiadóhivatalban, Fekete Mihály, Metzger B. és Harkai József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II.tized, Plebánia-utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZ MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt. — egyházi, egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizetendők a kiadóhivatalnál Kecskeméter. Kiadóhivatal, II. tized, Plebánia utcza 8.szám. A népoktatási törvény jubileuma. Most van 25 éve, hogy a magyar törvényhozás az 1868. évi XXXVIII-ik törvényczikkben intézkedett a magyar népoktatás sorsáról. Nem hiányzanak ez alkalommal az ünnepségek, amelyeken agyba-főbe dicsérő hymnusokat zengenek; vannak másrészről minden haladást, minden érdemet eltagadó hangok is. Mi e kérdésben is úgy, mint más kérdésben szoktuk, egyedül a szigorú tárgyilagosság, a meg nem hamisítható igazság által engedjük vezettetni bíráló tollunkat. Elismeréssel emlékezünk meg arról, ami haladás, de nem feledkezünk meg arról sem, ami hiány, ami hiba s amit már régen pótolni kellett volna. Elismerjük, hogy 25 év alatt nagyot haladt a tanköteles gyermekek összeírásának ügye. 1869-ben 2 millió 284 ezer 741 tanköteles gyermeket írtak össze, 1892- ben 2 millió 670 ezer 095-öt, tehát 23 év alatt 385 ezer és 354-gyel többet. Még inkább fokozza az elismerést, ha a tényleg iskolába járók számának növekedését tekintjük. 1869-ben 1 millió 152 ezer 115 tanköteles járt iskolába, míg 1892- ben 2 millió 169 ezer 692 gyermek. Vagyis 1869-ben a tankötelezetteknek 50.42, 1892-ben 81.26 százaléka járt iskolába. Mindenesetre nem megvetendő eredmény. Szaporodott az iskolák száma is. 1869-ben 13 ezer 798 népiskola volt, 1892- ben már a szám 3119-czel növekedett, vagyis 16 ezer 917-re emelkedett. Hasonlóan szaporodott a tantermek száma is, 1869-ben 16 ezer 899, 1892-ben 8 ezer 341-gyel több, vagyis 25 ezer 268 volt a tantermek száma. Megnövekedett a tanítók száma is. Míg 1869-ben 17 ezer 792 tanító oktatta a tanköteles gyermekeket, addig 1892-ben 7 ezer 713-mal többre, vagyis 25 ezer 505-re rúgott a tanítók száma. A tanitóképzés is jelentékeny haladásnak örvendett, 1869-ben 46 tanítóképezdőnek volt 1556 növendéke, amelyből 462 nyert évenként oklevelet, 1892-ben 71 tanítóképezde virágzott 4387 növendékkel, akik közül 1892-ben 989 kapott oklevelet. Ezek a számok elég szépen festenek, de most már nézzük az érem másik oldalát is, mert csakis így alkothatunk magunknak tiszta képet népoktatásunk állapotáról s a népoktatási törvény értékéről, valamint annak végrehajtása körül kifejtett buzgalomról, avagy hanyagságról. Tény az, hogy a tanköteles gyermekek összeírása 25 év alatt nem történt elég szigorúsággal. Ezt bizonyítja azon körülmény, hogy 1869-től 1891-ig évenként átlag csak 16 ezer 754-gyel szaporodott a tankötelezettek száma, míg az 1891 — 92-ki tanévben egyszerre 78 ezer 719-czel több lett. Egyéb statisztikai adatok is mutatják, hogy nagyon sok tanköteles kimenekült az összeírás alól. Szomorú képe népoktatási ügyünknek az, hogy a tanköteleseknek 19 százaléka még mindig nem jár iskolába, 214 községben egyáltalában nincs népiskola s 1757 községben iskolai oktatásért félmért földre kell gyalogolniok a gyermekeknek s hogy még a meglevő iskolákban is hiányzik 2500 tanterem. Ennél is szomorúbb, hogy 7 ezer 472 nem kizárólag magyar nyelvű iskola közül a magyar nyelv kötelező oktatása (1879. évi XVIII. t. sz.) következményeinek csupán 5 ezer 086 iskola felelt meg. 2 ezer 386 népiskola van még Magyarországon, ahol nem tanítják a magyar nyelvet s 1601 néptanító nem bir magyar nyelvet oktató képességgel! Legelszomorítóbb azonban az, hogy a tanítók fizetésének rendezése kérdésében nem történt egyéb, mint az, hogy az 1868^1%, törvényben meghatározott 300 forintos fizetési minimumot az idén, hosszú 25 év múlva, újból törvénybe foglalták. 25 évig tűrték, hogy számtalan tanító a béressel s a kukoricacsőszszel, éjjeli bakterrel legyen egy javadalmazásban ! Nem akarjuk eltagadni a 25 év haladását. De adatokra hivatkozva állítjuk, hogy az azóta volt és fennálló kormányok nem tettek eleget e részben sem kötelességüknek. Mert módjukban állott volna 25 hosszú év alatt mindazon hibákat és hiányokat eltüntetni, amelyeket fentebb elősoroltunk. És mert nem tették, ez soha jóvá nem tehető bűneik közé tartozik. Hagyjuk ezt a jubileumot azon időre, miden Magyarországnak egyetlen községe sincs népiskola nélkül, mikor minden népiskolában oktatják a magyar nyelvet! A kecskeméti iparos ifjúság önképző egylete. Az iparos ifjúság, mint a magyar ipar letéteményeseinek önképzése, illetve társadalmilag ,helyes irány iráni művelése minden, a magyar ipar iránt érdeklődő tényezőknek, különösen pedig magának az iparos ufjaknak elodázhatlan kötelessége. Kötelessége nemcsak az ipar fejlődése, nemcsak a szó szoros értelmében vett közművelődés, hanem kötelessége nemzeti megizmosodásunk szempontjából is. Mert bár hazánk földrajzi fekvésénél fogva a múltban teljesen, s még ma is nagy részben földművelő állam vagyunk, nem zárkózhatunk el nemzeti fejlődésünk azon követelménye elől sem, hogy a magyar ipart, mint nemzeti aspiráczióink megvalósíthatásának egyedüli eszközét istápoljuk, annak fejlesztésére s tökéletesítésére minden lehetőt elkövessünk, mert csak alapjában teljesen képzett és megfelelően művelt iparos osztálylyal remélhetjük azon nagy feladatok megvalósítását, amelyeket nemzeti létünk újraszületésének bizonyságául, a második ezer év küszöbén, a millenáris kiállításon felmutatni akarunk. Hogy alapjában képzett iparosokat nyerjünk,mintt hogy a kiképzést is alapjában kéziratosan vezessük a szükséges szinvenézve az alapfeltétel megvan az 1884. évi XVII. t. sz. 80. §-a alapján 27496 /1884 szám alatt kibocsátott közoktatásügyi miniszteri rendelet értelmében szervezett alsófokú ipar és kereskedelmi iskolák szervezésében. De az itt nyert alapműveletek teljesen értéktelenné válnak, ha annak folytatása egy arra szükséges és alkalmas orgánum hiányában megszakad. Ily alkalmas orgánum szerintem az iparos ifjúság önképző egyete, amilyenek az iparszabadság fejlődő korában, a hatvanas évek utolján és a hetvenes évek elején országszerte nagy számban alakultak, de amelyek a lelkesedés — mondhatni rohamos — lecsillapodása után nagyobbrészt elhanyagoltattak, sok helyen teljesen megsemmisültek, végelgyengülésben kimúltak. A kecskeméti iparos ifjúság önképző egylete is, amely 1871. évben nagy lelkesedés közepett megalakult, szintén nem képezhetvén kivételt, fájdalom, hasonló sorsra jutott, és csak az Ipartestület érdeklődésének köszönhető, hogy — sok kimúlt társaival együtt — végkép le nem tűnt a cselekvés színteréről, mert ennek hiányában ma már csak mint valamikor létezett egyletet emlegetnénk. Az Ipartestület azonban, bár az egylet kitűzött czéljának megfelelő üdvös működést vissza nem varázsolhatta, az egyletet fentartotta, s vagyonát, amennyire a körülmények engedték, megmentette. És a múlt év deczember 26-án megtartott alakuló közgyűlésen a ,,Kecskeméti Iparos Ifjúság Önképző Egyletét" új életre hívta, ahol mintegy 50 új tag sajátkezű aláírásával kötelezte magát az egylet tagjává lenni, s oda működni, hogy az iparos ifjúság önképző egylete nemes küldetésének megfelelhessen. De több mint bizonyos, hogy ezen ötven aláírás csak foglalónak tekinthető azon nagyszámú tagokra, akik az egylet üdvös és czéltudatos működését látva, az egylet kebelébe szegelni fognak, aminek legmeggyőzőbb bizonyságát képezi azon körülmény is, hogy a gyűlés óta is az ott jelen nem volt iparos ifjak közül nagyon sokan jelentkeznek aláírás végett. Az egylet sorsa iránti érdeklődésemnél fogva nem mulaszthatom el, hogy e helyen is fel ne hívjam az iparos ifjak figyelmét és érdeklődését arra nézve, hogy az „Iparos Ifjak Önképző Egyleteibe való belépés végett az Ipartestület hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt bármikor jelentkezhetnek. ...n ... s. ’■ a TÁRSBA. Doretta gyónása. lila: Enrico Castelnuovo. — Ah, ez derék, signor Anselmo! — éleibe menve a belépőnek s kezet fogva vele. — Épen jókor jön. Sohasem szoktam gyónni, de egy régi jó barátnak, aki engem gyermekkorom óta ismer, aki csaknem atyám lehetne . . . — Köszönöm! — Mit ? — Azt a csak nemet. — Egyszóval — ki akarom ön előtt tárni a szivemet. Ön lesz a gyóntató atyám. — Tréfálni méltóztatik ! — Épen nem, komolyan mondom. Sok idő óta ez az első kérésem önhöz . . . Nem tagadhatja meg. — Ha mindenáron szükségesnek tartja . . . — Annak tartom. De ítéljen saját maga . . . Csak két nap óta vagyok itt látogatóban a családomnál és a férjemuram kezdeményezésére már válópert indítottak ellenem. — Kedves Doretta, — szólt közbe signor Anselmo — nem vehetnénk nyugodtabban a dolgot? Például nem ülhetnénk le? — Üljünk le — mondta Doretta. De az a körülmény, hogy Doretta most már ült, épenséggel nem mérsékelte beszédje tüzességét. A fiatal asszony egy kissé fecsegő volt. — Ön tehát tudja, miről van szó ?! — Nem, nem tudom. — Ugyan ? — jobban tudja, mint én magam. A kis Baraldi hadnagyról van szó; azt beszélik, hogy udvarol nekem, én meg, úgy mondják, elfogadom. Hallott már valaki ilyen rágalmat? — Baraldit először Arelli grófnőnél láttam Flórenczben vagy három hónappal ezelőtt ... Az igazat megvallva, Arelli asszony nem grófnő, de ha mindenki úgy csúfolja . . . ő meg szívesen veszi . . . Különben ugyan ki ne tartaná magát manapság nemesnek, még a szobalányom is rokonságot vall a Peruzziakkal ... De visszatérek a tárgyamhoz : tudja, minő halálos ellensége vagyok a kitéréseknek. Tehát egy este Arelli grófnőnél voltunk, legfeljebb tizen vagy tizenketten. Arelli asszonynak megint fájt a feje ... Ez a szokása: mindig főfájásról panaszkodik . . . Két lámpa égett a szalonban, az egyiknek vörös üvegje volt, a másiknak meg zöld, fölséges színben tüntették föl az arczokat. A háziasszony a zöld üvegű lámpa mellett állott; úgy nézett ki, mint egy éretlen czitrom, a nővére meg, Derillei asszony a vörös üveges mellett olyan volt, mint egy czeklarépa. Középen ült egy nagynénjük, remekül vette ki magát, az egyik arcza zöld színben, a másik meg rózsapirban tündökölt. Igen, igen, Arelli meg Derillei asszony két bevégzett szépség, hanem azért még nem mondtak le róla, hogy diadalok után vadásszanak. Egész Flórencz tudja, hogy Arellinénak viszonya van . . . — De Doretta . . — Oh, tisztán platonicus viszonya. Kérem . . . egy semmitöszéki tanácsossal. Azt kérdem öntől, mit lehet kezdeni egy semmitöszéki tanácsossal, még ha mindjárt nyaranta a hidegvíz-gyógyintézeteket járja is, mint ahogy az Arelli asszonyé is teszi ? És Derilleiné ? Rosszak az emberek. Ismeri az öreg Roscio tábornokot ? A jobbik szemére vak, a bal fülére meg süket. Azt mondják, ez a mostani kegyencze. Tudja, hogy hívják Flórenczben Derillei asszonyt? Rokkantak kórházának, mert Roscio tábornoknak Merüli volt az elődje, az a nyugalmazott kapitány, aki San Martinonál hagyta a fél lábát. A nagynéniről, azt hiszem, nem mondanak semmi rosszat. Jót se. Még csak az hiányzanék ... Azzal az arczcal, azzal a termettel. Valóságos vasalódeszka, mondhatom önnek. Modoros egy teremtés, aki hogyha hangzatos frázisokkal nem vezetheti a társalgást, elalszik s ha mégis egyszer éber állapotban hallgatásra képes elszánni magát, az egész társaságot idegessé teszi azzal a kedves szokásával, hogy úgy dörzsöli a kezeit, mintha mosakodnék. — De Doretta, mindez nem tartozik a dologra. -- Micsoda ? Nem tartozik a dologra ? Ellenkezőleg, mellőzhetetlen. Tehát röviden, az egyetlen fiatal és — cs nos nő a szalonban én voltam; az urak közül a két előbb említett: a semmitőszéki tanácsos, meg a tábornok a nővéreket mulattatták; közel hozzájuk állott egy úr, akit, mint mondják, háromszori bukás tett milliomossá; e mellett ült egy képviselő, jobbról-e, balról-e, nem tudom, csak azt, hogy nem ő találta fel a puskaport; azután egy irodalmár, Uram te szabadíts meg a gonosztól; végre Baraldi és a férjem, Baraldit meg engem kivéve — csinos egy társaság ugye ? Mert lássa — a férjem derék gyerek, hanem ő nem számít — ő maga a megtestesült unalom. Természetes, hiszen ő is férj, már pedig a férjeknek, úgy látszik, természetükben van az unalom. Hiába rázza a fejét. Önnek signor Anselmo, ebben a kérdésben nincsen szavazata. Előbb nőnek kellene lennie — menjen férjhez, csak egy hétre . . . mesés dolgokat fog tapasztalni! Egy férj házon kívül talán a legszeretetreméltóbb, legszellemesebb társalgó, otthon prózai, kiállhatatlan, dürmögő. Mindennel elégedetlen, minden csekélység miatt kész egy böjti prédikáczióra, mely ízetlen, mint a vackor, hosszú, mint a hét sovány esztendő. A szoknyájánál fogva tartja vissza a feleségét, mikor az el akar menni hazulról, hanem persze, ha otthon szeretne maradni, akkor megköveteli az asszonytól, hogy együtt menjenek valami látogatásra. — Csupa ellenkezés, örökös kelletlenség az életük s mindig a legalkalmatlanabb időben. És ha a férjem uram egyszer mégis olyan kegyes, hogy elkísér bennünket valami mulatságba vagy a színházba, elsavanyodik az ábrázata mindaddig, míg egyedül van velünk s csak akkor derül ki, ha megpillanthatja másnak a feleségét. Mi asszonyok még szerencsések vagyunk, ha sikerül két párt hozni össze : két asszonyt, meg a férjeiket, így legalább kereszttüzelésre nyilik alkalom s ebben még van valami kis vonzerő . . . De jaj nekünk, ha mi vagyunk az egyetlen nő valamely társaságban s férjünkön kiiid még néhány úr is van a szalonban. Férjünk lehetetlenné tesz minden szórakozást. A legsikamlósabb tárgyakat hozza szóba, rettenetes adomákat mond el, a mikben mindig van valami, s épen a vicze, a pointe, amit hangosan nem beszélhet el, odahajlik a szomszédjához, a fülébe súg, azzal aztán kitör a derültség. — Kedves Doretta, mindez nagyon szép, nagyon szellemes, de — megenged egy megjegyzést? — Rajta. — Ha kedve lesz így folytatni, sose tudom meg, mit is akart tulajdonképen közölni velem . . . Elveszítjük a fonalat. — Igaztalan irántam. Hát lehet ezt rövidebben elbeszélni ? De sietek hát. Most már ismeri a környezetet, melyben Karoldit először láttam. Ezt múlhatatlanul szükséges volt bírni. Képzelheti, ő is mennyire unta magát. Az irodalmár egy sarokba szorította solt...............neki a verseit. Az volt a hite, hogy Raraldi nagy barátja a költészetnek. Végre odajött hozzám a fiatal hadnagy, miután sikerült neki megmenekülnie a kínzójától. A legélénkebb szikekkel ecsetelte azt a kétségbeejtő helyzetet, amiből épen most szabadult meg, Apollo fia jobb kezének hüvelyk és mutató újja közé fektette az állát és vagy a nagy tűz miatt, amelylyel szavalt, vagy hogy mások ne hallhassák a hangját, olyan közel ment Baraldihoz, hogy a szegény hadnagy nemcsak a lehelletét érezte — hanem még egyebet is. Azt állította, hogy olyanformán volt, mint valami szökőkút mellett, mely oly finomra szétszórja a vizét, hogy a közel állóknak ruháján is áthatol . . . Kaczagtunk a poétán, meg a társaság