Kecskemét, 1905. július-december (33. évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-02 / 27. szám

4 KECSKEMÉT 1905. — 27. sz. Zoltán, dr. Garzó Béla, a polgármester és a főmérnök is, — a tanács javaslatát fogadta el. Az Aradi-, Halasi-nagy-, Vásári-nagy-, Vásári-kis- és Klapka-utcák kövezésére beadott ajánlatok elfogadása tár­gyában tett tanácsi javaslat elfogadtatott; a Mária-Vacsi­­szölősor és Tabán­ utcai betoncsatorna építésére beadott ajánlatok közül a tanács javaslatára a­ Diós és Dankó vál­lalkozók ajánlatát fogadta el a közgyűlés. Kerekes Ferenc főmérnök a tb. közutak zárszámadá­sait terjesztette elő, melyet a közgyűlés tudomásul vett. Az esküdtek alaplajstromát készítő bizottságba bizalmi férfiakat megválasztattak G. Fekete Mihály, Goitein Miksa, dr. Kovács Mihály, Kovács Sándor, Szappanos István és Szabó Márton biz. tagok. A községi iskolaszék pedig Révay László előterjeszté­sére a következőképen alakíttatott meg 3 évi időtartamra: Dr.­­Angyal Vidor, Bagi László, Csősz József, Dékány Imre, Dékány László, Faragó Béla, Farkas­ Ignác, Fehér Márton, Fekete Sándor, dr. Garzó Béla, Gömöry Sándor, Grasselli Miklós, Györffy Balázs, Hajdú József, Hanusz István, Héjjas István, Holozsnyay Ambrus, Sornyik János, dr. Horváth Mihály, Járvás Mihály, Kada Elek, Kecskeméti Vilmos, Katona Mihály, dr. Kiss Albert, Kecskeméti Adolf, dr. Kovács Mihály, Kovács Sándor, Mayerfi Zoltán, dr. Mészáros Ferenc, Mészáros József, Németh László, Nyirády László, Pataky Imre, Pásthy Károly, Petter Géza, Sándor István, Sárközy­­Pál, Szabó József anyakönyvvezető, dr. dr. Szabó László, Szabó Mihály, id. Szappanos Elek, Szappanos István, dr. Szeless József, Szent-Gály Gyula, Szokolay Mihály, Tömöri Jenő, dr. Tóth György, Tóth István, Weber Ede, Zsigmond M. József. A jegyzőkönyv hitelesítése után a közgyűlés véget ért. Gabonakereskedelmi középpont. Hazánk gazdasági fejlődésének egyik jelentékeny aka­dálya, hogy a vidék kereskedelmének úgyszólván csak egy gócpontja van, a főváros­ pedig sehol sem volna inkább helyén az egészséges decentralizáció, mint éppen a keres­kedelemnél, melynek gazdasági életerejét élveznie kellene minden egyes vidéknek, hogy ezáltal az általános jóllét fokozódhatnék. Ez az igazság hazánkban csak éppen a gabonakereskedelemre nem terjeszthető ki. Nagy kereskedőhelyek sok oly előnyben részesítik az eladót és vásárlót egyaránt, min­t vidéken nem találhatni; s hol nagykereskedést űznek, ott a közlekedés egyszerűbb és gyorsabb; a kereskedés elveszíti kedélyes, de tipegő jel­legét, mellyel vidéken, vagy kisvárosokban bir; tőzsdesze­­rűbb, pontosabb és szabatosabb lesz; hasonló ügylet szapo­rábban s egyenlő időben több ügylet végeztetik, mint ott, hol előbb egy pohár borocskát s reggelit kell egymással elköl­teni, hogy megtudja az ember, vájjon lesz-e egyezség ? Olyan előny ez, melynek kedvéért mind a külföldi, mint a hazai gabonakereskedő indíttatva érzi magát, hogy a kereskedelem középpontját keresse föl. Azonban, úgy lát­szik, elvitathatlan, hogy nagy gabonakereskedelmi közép-­­­pont nemcsak a főváros egyes helybeli kereskedőinek és az idegen vásárlóknak nyújt tetemes előnyöket, hanem az egész ország gabonakereskedelmét és az e mögött álló termesztést jobban mozdítja elő, mint az elszórt vidéki piacok egyenként összesen. A centralizált gabonakereske­delemnek az is előnye, hogy a külföld bármikor is értesül­het dolgainak folyásáról. A vidéki kereskedő jobbatlán kis vagy középszerű gabonaüzletet folytat, ellenben a főváros a nagyot teremti, ez pedig a legnagyobb fontosságú. Nagy üzlet a külföldre való kihatásában többet ér, mint sok kicsi együttvéve. Nagy cég több biztosságot nyújt a külföldinek, legalább több bizalmat kelt benne. De kivált csupán jelentékeny cég képes aktív kereskedést szólítani életre és igy a belföldi termény kelendőségét lehetőleg kiterjeszteni. Bizományosok, kikkel középmódú kereskedő is élhetne, mikor a költőiddel üzérkedik, ritkán mutatnak kellő buzgalmat és kellő gon­dosságot. Fióküzletet pedig csak nagyobb üzlet alapíthat és résztársakat is könnyebben fog ez a külföldön találni, mint a kisebb kereskedő. Kis piac kereskedése sokkal kevésbbé nyugodt, itt a vásárló szabálytalanabbul lép föl és több kötés összetalál­kozása itt sokkal nagyobb esemény, ellenben merő üzlet­hiány hónapokon át uralkodik. A kereskedelmi fővárosban is vannak természetesen lanyha napok az élénkek mellett, de a hullámzás mégsem oly jelentékeny; itt naponkint talál­koznak vevők, ha még oly kevesen is, készlet pedig mindig van, ha közben-közben nem is jelentékeny a mennyiségben. E szerint tetemes gabonakereskedelmi középpont ko­rántsem kevésbbé becsülendő hazánkra, mint kiválóan agri­­kultur államra nézve és mindaz, ami e középpont tovább­képzését és erősbítését célozza, csak jelentékeny­ lehet az ország gabonakereskedelmére nézve. A gabonakereskedelem csak közvetíteni tud és egyez,­bet nem képes tenni, rpint gabonát venni onnan, hol sok van, s oda szállítani, hol kevés van. Ha a külföldön nem szük­ségesnek magyar gabonát, hazánkban pedig fölös mennyi­ség nem termesztetik, a gabonakereskedelem jelentősége azonban abban rejlik, hogy­ a termelés meggyülemlését és hézagait kikutatja és kiegyenlíteni törekszik. Nélküle sok­kal több hézag maradna kitöltetlen és sokkal több gabona­halmaz elhordatlan. Ez gabonaexportáló országra nézve nem kevesebb, mint a kelendőség gyarapodása. A gabona­kereskedelem nem üt hézagokat, a fölösleges termelést be­léjük öntendő, csak felkeresi és fel is találja őket, ezért több árut fog elárusítani még akkor is, ha e hézagok nem lesznek is nagyobbak. Valamint hazánk mai gabonaterme­lése nagy mértékben gabonakereskedelmétől függ, úgy ter­melésére jövőre is tetemes befolyást azok az intézkedések gyakorolnak, melyekkel a gabonakereskedelem emelése vagy zsibbasztása fog járni. Sehol sem kínálkozik pedig több alkalom a szervezett gabonakereskedelem nagy­ jelentőségéről meggyőződhetni, mint ott, hol könnyűszerrel egybevethetni az állapotokat azokkal, amelyek idejében még ily­ kereskedelemmel nem dicsekedhettünk­ volna, elhomályosul, a kor szelleme, a viszonyok óriási ará­nyai túlszárnyalják az egykori gigászt, — és ő félrevonul s eltűnik a történelem színpadáról. Pedig mi másként alakulnak, a viszonyok 1848-ban, ha azok irányításába Wesselényi, az államférfiú is beleavatkozhat! Súlyos végzet volt ,ez a nemzet ügyére, súlyos Wesselényire. Csalódnak, akik azt hiszik, hogy Wesselényi talán csak egy szónok, egy agitátor, egy merész kezdeményező volt. Igenis az volt, mert akkor, amikor ő föllépet, az volt a magyar államférfiú föladata. A később oly higgadt s félénk Széchenyi a reform-aera kezdetén merész agitátor s csak azután államférfi. Wesselényi 1840-ben még nem látta olyannak a helyzetet, hogy meg lehetett volna nyu­godni; ő nem látott olyan biztos alapot, mint aminőt Széchenyi sejtett; ő még az agitációt tartotta azontúlra is a magyar politika főeszközének. A történelem Széchenyi­vel szemben Wesselényinek adott igazat. 1840-ben az osztrák kormány enged ugyan, de ez ránk nézve nem lehetett jog­alap, mert nekünk oly jogalap kellett, mint az 1848. évi volt s ha ez hamarább valósul, úgy az agitátor Wesselényi egyike lett volna ama kor legnagyobb alkotóinak, — mert Wesselényi államférfiú is volt. Tévednek azok, kik az agitá­torban nagyhangú, nagy szólamokban dolgozó izgága embe­reket látnak; ama nagy, de súlyos kor agitátorai nem ilyenek voltak. Oda nagy lelki fönség, nagy szellemi erő, nagy tudás, erős jellem és bátorság kellettek; —nem prés népszerűségért, nem napi dicsőségért folyt a küzdelem, de elvekért és jogokért. A nagy szellemet, tudást, a lelki és erkölcsi erőt, s rettenthetlenséget tükrözi vissza Wesselényi egész alakja, mely egyforma bátorsággal megyó neki a meg­csontosodott maradiságnak, mint a jeges árvíznek, nem féltve önmagát soha, midőn eszményibb kérdések forognak kockán. Ilyennek maradt ő meg a nemzet emlékében. Egyenrangú ő Széchenyivel, a konzervatív progresszistával, kinek a nemzetiség művelődési és gazdasági fejlesztése a fő cél. Jogtudománya vetélkedik Deákéval, a kor irányának fölismerésében megelőzi Kossuthot s ha a világtalanság éjje rá nem borul, a ki tudja, nem-e Wesselényi lesz a nemzet vezére? Nagy tulajdonságai voltak erre: tudott iz­gatni, de tudott mérsékelni, amikor kellett. Senki inkább, mint ő, nagy kortársai mellett nem képviseli jobban a magyar nemzet duzzadó öserejét s művelődésére való ké­pességét. Wesselényi kora, az ő művei,, tevékenysége a politikai s társadalmi téren a magyar nemzet életének erőgyűjtése s erőfejlesztési epochája, ennek egyik erős oszlopa a nagy Wesselényi. — A kor emléke, a nagy alakok szereplése olyannyira összefügg jelenünkkel, hogy annak tanulmá­nyozása elsőrangú kötelesség, é­s azt teszi lehetővé, azt teszi hozzáférhetővé minden ízében az előttünk fekvő kor­szakos becsű munka.

Next