Kecskeméti Közlöny, 1919. október (1. évfolyam, 22-43. szám)
1919-10-07 / 22. szám
2 KECSKEMÉTI KÖZLÖNY 1919 október 7. Exhumálták Berkes-Braun Ferenc városparancsnok egyik áldozatát. A június havi sclfi—kalocsa—dunapataji ellenforradalom leverésénél akcióba lépett Kecskemét véreskerű városparancsnoka is, hogy a diktatúra omladozó épületét a borzalom oszlopával ideig-óráig alátámassza. Az ellenforradalom leverése után 25 solti és környékbeli kisgazdát és földmivest hoztak Kecskemétre. Ezekből Berkes 5-öt június 23-án az 1. számú tengerész-zászlóalj forradalmi törvényszéke elé állított. A törvényszéket Berkes maga jelölte ki és látta el utasításokkal. Nem sokat teketóriáztak a vérszopók és Tóth Pál, a törvényszék elnöke, rövid tárgyalás után kimondotta az ítéletet, mely szerint Horváth József 33 éves, Szabó István 23 éves, Hús Lajos 27 éves, Tar János 27 éves solti és Kugelmann Péter hartai 25 éves földmívesek forradalmi ténykedésért golyó általi halálbüntetéssel solytattak. Az ügyről jegyzőkönyvet is vettek, melyben a halálos ítéletet egy sornyi indokolással látták el: „a Tanácsköztársaság elleni fegyveres felkelésben önkényt, tevékeny részt vettek." Ez tehát Berkesnek elegendő volt öt derék fiatalember életének kioltására. Az ítéletet még aznap délután 7 órakor végrehajtották az Erzsébet-laktanyában az itt levő terroristák. Az áldozatokat a köztemetőben földelték el minden szertartás mellőzésével. Ott feküsznek külön-külön sírban, melyeket a hozzátartozók nélküli eltemetettekre vonatkozó általános rendelet alapján egyszerű fakereszttel jelölt meg a város költségére a temető gondnoksága. Szeptember hóban egy derék, jó kinézésű bánatos hartai sváb földmívesasszony, id. Kugelmann Péterné, forró könnyeket ontva mutatta a háborúból épen kikerült derék fia arcképét s mondotta el szerkesztőségünkben fiának tragikus sorsát. Azért jött, hogy fia holttestét hazaszállíthassa. Az exhumálási és hullaszállitási engedélyt hatóságaink a legrövidebb idő alatt megadták és az szeptember 20-án meg is történt. Nem akarjuk az exhumálás átélt részleteivel olvasóink idegeit megrázni s igy annak leírását mellőzzük. Azóta már a megtört szülők a hartai temetőbe járnak utolsó fiuk sírjához, akit ifjú korában, élte virágjában segített a kommunista hiénák hada az örök nyugalomra, pedig csak egy bűne volt, mert magyarnak merte magát vallani s hazájához és évezredes intézményeihez ragaszkodott. A lerekvirálést a román kormány budapesti képviselőjénél és a hadseregparancsnokságnál a városi tanács és polgármester által indokolt és ismételt előterjesztésére felfüggesztették. Ezen nagylelkű és megértő intézkedés folytán a háború és a vörös uralom alatt amúgy is nagyon megfogyott lóanyagunk egy része a rekvirálás alól mentesült. Most csak az volna a fontos, hogy a magyar betegség, mely szerint az, kitől lovat elvettek, görbe szemmel nézi azt, akinek véletlenül szerencséje volt, ismét erőre ne kapjon, hiszen úgy is meg kell utólag e dolgokban valahogy az egyenlő teherviselés elvét valósítani. ” A „Nemzeti zászlós-alapra a 20-ik számunkban kimutatott 4965 koronához a következő adományok érkeztek: Réthey Gyula 30 kor., Vujovits György 100 kor., Naményi Koncz István 30 kor., Pataky István 15 kor., özv. Dömötör Sándorné 20 kor., Szöllősy József kereskedő 20 kor., Kis Juhász Jóska és Pali 20 kor., Klein Adolf 10 kor., Kővári Ferenc 20 kor., özv. Almássy Lajosné 50 kor., Varga István 20 kor., Császár István 100 kor., Barth Baby 10 kor., Barth Tibi 20 kor., Huber Tibi 20 kor., Kecskeméti Cséplőgéptulajdonosok 120 kor., N. N. 50 kor. Végösszegben 5630 korona. A vörös uralom bűnlajstroma. Korvin-Klein Ottó, a hóhérparancsnok. Március 10-én mér tárgyaltak a proletárdiktatúráról. Kun Béla és Szamuelly Tibor mellett a tanácsrendszer legjellemzőbb exponense feltétlenül Korvin (Klein) Ottó, az országos politikai nyomozóosztály vezetetője volt. Az ő személye körül fűződik a rettenetes bűnök egész komplexuma, majd minden szál hozzá vezet, a legkritikusabb akták anyaga az ő vallomásán keresztül kerül a büntető bíróság elé. Politikai és közönséges gaztettek garmadái futottak össze íróasztalán, nem volt a tanácsrendszernek egyetlen eltipró intézkedése sem, amelyben ne lett volna valami köze. Korvin Ottó tipikus budapesti bankfia volt. Púpos, alacsony gyerek volt, akit talán fizikai megjelöltsége, rut külseje sodort a szélsőséges politikai álláspont talajára. Nagybácskán született, ahol apja gazdag áiakereskedő. A tanácsrendszer előtt a Fabank tisztviselője volt, ahol egyik osztály vezetését bízták reá. Állásánál évi 24.000 korona fix fizetése és 10 ezer korona személyi pótlékot kapott. Egy csomó hiúság szorult belé, mindenáron szerepelni akart. Évekkel ezelőtt bekerült a Gallilei-körbe, hol Neumann Géza nevű barátjával együtt előadásokat tartott és a lehető legszélsőségesebb elveket vallotta. Az ő köréhez tartozott Lékai (Leitner) János, gróf Tisza István merénylője is. Eleinte szindikalistának mutatkozott és mint ilyen, 1917-ben részt vett az antimilitarista propagandában. Két budapesti kávéházban gyűltek össze az antimilitarista gallileisták minden este és propaganda írásaikat éjnek idején csempészték be a kaszárnyákba. Amikor látták, hogy a kaszárnyákban sikerük van, a frontot is elárasztották irataikkal. A Károlyi-féle forradalom idején Korvin Ottó is bekerült a politikai mozgalmakba. Decemberben megismerkedett Kun Bélával is és ettől az időponttól kezdve már kommunistának vallotta magát. Csakhamar Kun Béla vezérkarához került és részt vett a politikai manőverekben. Vallomásának legérdekesebb része világosságot vet az egész magyar politikára. A köztudatban ugyanis úgy ékelődött bele a tanácsköztársasággá való átalakulás és a proletárdiktatúra kikiáltása, hogy az a Vyxféle március 20-iki jegyzék logikus következése volt. Ezzel szemben Korvin-Klein Ottó bevallotta, hogy március 10-én Landlerrenő, Pogány József, ő és a szociáldemokrata párt néhány túlzó vezére egy hírlapíró közvetítésével már tárgyaltak Kun Bélával a tanácsrendszer megvalósításáról és a proletárdiktatúra kikiáltásáról. A tanácskozások vezetője az említetteken kívül Korvin-Klein vallomása szerint főképen Kunfi Zsigmond volt. Ezzel a vallomással megdől az a beállítás, mintha a tanácsrendszernek a francia jegyzék adta volna meg az impulzust. Korvin- Klein Ottó azt vallja, hogy Károlyi nem tudott ugyan ezekről a tárgyalásokról még ebben az időpontban (?), de környezete föltétlenül informálva volt. Amikor a proletárdiktatúrát kikiáltották, Korvin-Klein Ottó a belügyi népbizottsághoz került osztályvezetői minőségben. Fanatizmusa nem ismert határt, minden ténykedését a proletárdiktatúrához való föltétlen ragaszkodás jellemezte. Amikor a szociáldemokrata pártban ellenzéki hangok csendültek meg, a belügyi népbiztosság Kun Bélával egyetértően megszervezte a politikai nyomozó osztályt, melynek élére Korvin Ottó került. Ez május közepén vert. Nagyobb szerepe a júniusi ellenforradalom leverése után volt, amikor halomszámra vitette be az embereket, ahol a terrorfiúk minden formai ítélet nélkül elbántak velük. A népbizottságok teljesen tehetetlenek voltak intézkedéseivel szemben, Korvin-Klein Ottó önhatalmúan, minden más hatóság megkérdezése nélkül hurcolt el embereket. Kihallgatása során erre vonatkozóan tagadóban van. Tagadta, hogy felsőbb intézkedések nélkül szedett volna túszokat. Tagadta azt is, hogy tudomása lett volna a kínzásokról és a gyilkosságokról, kijelentette, hogy soha halálos ítéletet nem hozott, azonban a letartóztatott terroristák megcáfolták állításait. Kiderült, hogy ő adta ki a parancsot, hogy a letartóztatott személyeket „gajdeszbe" kell küldeni. Amikor arra vonatkozóan kérdezték meg, hogy nem bánja-e amit tett,szinte kihívóan jelentette ki, hogy ha még egyszer meg kellene ugyanezt tenni, megtenné. A proletárdiktatúra bukása után a rendőrök egészkocsirakomány idegen holmit szállítottak el tőle. Korvin-Klein Ottó a Peidl-féle kormány ideje alatt nyugodtan sétált az utcán és teljes biztonságban érezte magát, mert az új kormányban lévő barátai biztosították róla, hogy semmi baja nem lehet. Tekintettel arra, hogy nem volt sajtó azokban a napokban, nem értesült idejében a Friedrich-kormány megalakulásáról. Nyugodtan sétált az Erzsébet-téren, amikor felismerték. NAPIHÍREK. — Október 6. A magyar tragédiák egyik szomorú stációja október 6-odika. A 48- és 49-iki szabadságharcunk dicső hőseit ezen a napon hurcolta bitóra az osztrák gyűlölet, miután az irtózatos orosz túlerő letiport bennünket. Az aradi Golgotával kezdődött újra rabszolgaságunk Ausztriának s az osztrák telhetetlenség belesodort bennünket egy uj, egy még szörnyűbb tragédiába. Ez az első október 6-ika, amelyet menten az osztrák járomtól ünnepelünk s magyar lelkünk gyászát könnyíti az a tudat, hogy végre megszabadulhattunk a gyűlölt, zsarnok osztrák rabigától. — Áthelyezés. A kegyes-tanitőrend kormánya Tárkányi Ferenc Trencsénből menekült tanárt a kecskeméti kegyesrendi főgimnáziumhoz helyezte át. — Giyászünnepély.A kegyesrendi főgimnázium kegyeletes gyászünepéllyel adózott az aradi vértanuk emlékének. A templomban ünnepélyes gyászmise volt, mely után alkalmi beszédet Tárkányi Ferenc tanár mondott. Az ünnepélya Hymnus éneklésével ért véget. — Nagyszabású művészbáligverseny. A „Skála" hangversenyiroda vasárnap délután 5 órakor az Otthon dísztermében országos nevű fővárosi és helybeli művészek közreműködésével hangversenysorozatot kezd. Összesen 6 estély van tervbe véve Kecskeméten. A részletes programmot annak idején közölni fogjuk.