Kecskeméti Közlöny, 1925. december (7. évfolyam, 274-297. szám)
1925-12-25 / 294. szám
1925. december 25 Kecskeméti Közlöny A kereszténység és a világforradalom. Irta: gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter. Betlehemben 1925 évvel ezelőtt Jézussal új világszellem született meg, mely nemcsak a vallásos gondolkozást és érzést alakitotta át gyökerestől, hanem az emberiség társadalmi és politikai életében is mélyreható változást okozott. Ahhoz a belső átalakuláshoz fogható, melyet a kereszténység elterjedése jelentett, az emberiség életében még egyszer előfordulni aligha fog. Kétségtelen azonban, hogy most megint olyan lelki krízisnek az oldódása előtt állunk, milyenen egy-két százados időközökben rendszerint átesik az emberiség. A szociális átalakulásoknak az a sajátságos természete van, hogy a benne élők azokat inkább csak érzik, sejtik és valódi jellegük csupán az utókor előtt tárul fel, mely a jelenségeket már történelmi távlatban látja. Csak egy bizonyos, hogy jóformán minden átalakul körülöttünk, de a tudás eszközeivel megállapítani nem lehet, hogy hova megyünk. Az út irányára csak szórványos jelekből következtethetünk. A könyvekből merített politikai tudás teljesen cserben hagy. Mert miből vannak leszűrve összes politikai tantételeink ? Abból a küzdelemből, melyet az egyéni szabadságra és az államhatalom gyakorlásában való részvételre irányuló törekvések vívtak az absolut királyságokkal és azoknak kormányaival. A megerősödő polgári társadalom nem akarta tűrni, hogy a királyok és egypár miniszter belátása döntsön az államok legfontosabb bel- és külföldi politikai kérdéseiben, hanem függővé akarta tenni a kormányt a nemzet képviseletétől. Nem egyesek, hanem a többség akarata döntsön az államok sorsa felett. Nem akarták továbbá megengedni, hogy az államhatalom beavatkozhassék az egyén szabadságszférájába, az államhatalommal szemben garantálni igyekeztek a személy, a gondolat, a vallásszabadság és a tulajdonjog szentségét. Az orosz bolsevizmus és az európai forradalmak után a forradalmi lelkeken kívül alig fél valaki az államhatalom túltengésétől, ellenkezőleg a józan emberek túlnyomó többsége az államhatalomtól vár védelmet a forradalmi szellemmel szemben. A világnak ilyen helyzetében a régi államtan tételei, melyek az absolut királysággal vívott alkotmányjogi harcok tanulságairól vannak leszűrve, teljesen hasznavehetetlenek, mikor az a probléma , miként védhetik meg a kormányok a nemzeteket és egyéneket a III. Internacionálénak azzal a forradalmi törekvésével szemben, hogy az egyént vagyonától elválassza. Mit kezdjünk pld. a többségi elv politikai dogmájával, mely úgy szól, hogy a kisebbség vesse alá magát a többség akaratának — akkor, mikor a bolseviki államtanok szerint a proletár diktatúrát nem úgy kell megteremteni, hogy a kommunizmus elvei számára a meggyőzés eszközeivel szerezzék meg a választók többségét, hanem úgy, hogy az állami és társadalmi szervezetben mindenhol el kell helyezni bolseviki sejteket, mely sejteknek az a hivatása, hogy egyfelől az államhatalmat, különösen a rendőrséget és a hadsereget desorganizálja és demonizálja, másfelől forradalmi rohamcsapatokat szervezze terrorral és mentői véresebben verjék le és fojtsák vérbe a polgári társadalmat. Nézhetjük-e ugyanazzal a szemmel a gyülekezést és sajtószabadságot ma, mikor ezekkel az izgatási lehetőségekkel a bolseviki forradalmi szellem csak azért akar élni, hogy a hatalmat kezébe kerítvén, az összes szabadságjogokat eltörölje. Ma már nem az a politikának az alapproblémája, hogy védeni kell az egyént egy olyan államhatalommal szemben, mely senkit sem fenyeget, hanem az, hogy mikép védje meg az államhatalom az egyén legelemibb szabadságát, vagyonát a jogfosztó proletár diktatúrával szemben, mely olyan önkényuralmat jelent, melyhez foghatót az utolsó évszázadok története nem ismer. Innét van az, hogy az öregebb generáció olyan tanácstalanul áll az új jelenségekkel szemben és nem tudja azokat megérteni. Az utolsó két évszázad tapasztalatai alapján beleélte magát az emberiség abba a tévhitbe, hogy útja szükségképen, felfelé és előre vezet. Nem gondoltak arra, hogy Egyiptom és Mezopotámia romvárosai arról tesznek tanúságot, hogy egész civilizációk nyomtalanul tűntek el. A népvándorlás is elsöpörte a görög-római művelődésnek túlnyomó részét s az egyház csak töredékeket tudott belőle az ókor végének és a középkornak viharain keresztül átmenteni. A bolsevizmus ha Oroszországból tovább harapódzna, lassan kint erőfeszine a világot, az emberi civilizációban nagyobb pusztítást vinne végbe, mint a népvándorlás, mert a testi munkával a szellemi munka fölé helyezése és a szellemi munkásoknak élesdi hereként való mostoha kezelése a kultúra rohamos sorvadást vonja maga után. A bolsevista terror azután elfonnyaszt minden finomabb egyéniséget, mert az életnek tökéletes kiszolgáltatása egy abszolút államhatalomnak és az ezzel járó teljes bizonytalanság elviselhetetlen nyomás az emberi lélekre nézve. Az egyénnek elválasztása vagyonától mindazoknak egzisztenciáját, akik nem pusztán testi munkával tartják fenn magukat, teljesen kétségessé teszi őket , a legteljesebb nyomornak szolgáltatja ki, hacsak nem tudnak a diadalmas forradalom bürokráciájában elhelyezkedni. Forradalmi szellem rejtett áramlataitól izzik az egész világ, példátlan nyughatatlanság tölti be a lelkeket, minden cseppfolyóssá, minden bizonytalanná kezd válni, az emberek nem éreznek többé szilárd talajat a lábuk alatt. A jövőben bizakodva tekintő nyugalom mosolya elrebbent az emberek ajkáról. A lelkeknek ebben a zűrzavarában az emberiség nagy reménysége megint a betlehemi jászol, a szeretetnek, a bizalomnak, a kiengesztelődésnek, a megértésnek és a tekintélynek ez a szelleme, melyet a változó korszellemekhez, képest belsőleg mindig megújhodó kereszténység misztikusan lehet bele a vívódó emberiség lelkébe. Petőfi származása. Irta: Matusovits Péter. Ez év Sylvester éjjelén 103 éve lesz, hogy Petőfi Sándor született. Ez alkalomból időszerűnek találom, hogy hazánk eme egyik legnagyobb fiának származására nézve az általam eszközölt kutatások alapján fényt vessek. A centennárium alkalmával sokat foglalkoztak úgy Csonkamagyarország, mint a megszállott területek lapjai Petőfi származásával. Nálunk a Pe-tőfi ünnepségek egyik legnagyobbikán, a „Petőfi társaság“ díszközgyűlésén Rákosi Jenő szerb származásúnak deklarálta Pe-tőfit. Hogy honnét szedte és mire alapította Rákosi Jenő ezen állítását — azt csak ő tudnám megmondani, de bizonyítani semmi esetre sem. Talán a Petrovics név volt az, mely őt erre a kijelentésre késztette ? A név nem határoz. A centennárium alkalmával a csehek, szerbek, sőt még az oláhok is magukénak vallották Petőfit. Az ünnepségeken (már a budapestieket értem) csak egy ember akadt, dr. Szathmáry István, a „Petőfi társaság“ tagja“, ki tudta, hogy a család nyitramegyei és azt Petőfiről tartott beszédében hangoztatta is, de Rákosi Jenő deklarációját már alig tompíthatta. Más nemzet, ha ily nagy fia volt, kikutatott rája nézve mindent és nem hagyta homályban nemzete büszkeségét. Mi meg tulajdonképen azt sem tudjuk, hogy hol született. Lássuk hát, hogy mit kutattak ki Petőfi származását illetőleg. Váradi Antal a „Petőfi könyvtár“ III. füzetében azt állítja, hogy a Petrovics família I. Lipóttól kapta címerét 1667. évben Luxemburgban. A címer hármas zöld halmon kék mezőben egy páncélos kar, mely könyökben hajlik és kivont kardot tart. Felette aranyleveles korona és a heraldikus sisak. Az egész címert két arany és vörös ezüstszínű takaró fedi. Ezt a címert szerinte a család ősei, Petrovics János és Márton kapták Pozsonyvármegyében és 1668. év március hó 30-án hirdették ki Vágályhelyen, Nyitravármegyében. Váradi szerint a család egyik ága Nyitravármegyébe szakadt. Innen magyarázható, hogy ott hirdették ki armálisukat. Ugyancsak Váradi szerint 1770. körül Petrovics Tamás és János Podmaniczky Sándor aszódi földbirtokos hívására Aszódra költözött. Petrovics Tamásnak az ötödik fia István, ki Kartalon született — volt Petőfi Sándornak az édesatyja. Az elszakitott Nyitravármegye „Nyitravármegye“ címü lapjának 1923. évi jan. hó 26-án megjelent számában (Egy) „Petőfi családja és Nyitravármegye“ című vezércikkét ezzel kezdi: „Petőfi Sándor nem született magyar származású szülőktől és igy őt születésére nézve fajunkhoz nem számíthatjuk“ — írja a „Nyitravármegyei Szemle“ — „anyja tót cselédleány, atyja szerb mészáros volt“ — mondotta róla Budapesten Rákosi Jenő. Állításául bebizonyítani azonban nem bírná egyik sem. Csak arra hivatkozhatnának, hogy Petőfi őseinek neve 1668-tól kezdve Pellovitz volt (nem Petrovics). ... Szerinte például Lubina községben lakó Petrovicsok ma is Petrovitznak írják nevüket. Az 1630. évi XXX. t. c. 5. §-a elrendelte, hogy a maimális levelek abban a megyében hirdetendők ki, melyben elnyerője lakik. Ebből világos, hogy a Petrovics-család nem pozsonymegyei, hanem nyitramegyei. A „Pozsonyi Híradó“ 1922. évi december hó 24-iki számában Kenedy Géza „Petőfi“ címen „Quidam“ pedig „A költő származása, születése, gyermekkora és magyarsága“ címen irt egy-egy cikket E szerint Petrovicsék a pozsonymegyei Mátyásföldén, Kajal községben laktak Petrovics György 1754 körül a nyitramegyei „Agács“ községbe költözött, ahol négy fia született: Márton, György, Tamás és János. 1770 táján Tamás — György nevű és János — Tamás nevű fiával Aszódra költözött Ez a Petrovics Tamás volt Petőfi Sándor nagyatyja. Petrovics Tamás fia SI. Tamás mészáros volt. Mint aszódi , mészárszékbérlő alapított családot. 1786 év július 11-én született első fia: Mihály. 1789-ben Kartalra költözött, ahol 1791. augusztus 15-én született István nevű második fia — a költő atyja. Tamás utóbb 1815 előtt újra Aszódra került, fia István pedig 24 éves korában Maglódra ment *. ‘mimmmm, %mm, | ||ÁRION mu|| gggg fogkrém és fog por fehérít, üdi*, konzervál. fgggffl nunQ A mai kor legtökéletesebb fogkrémelső, és hogy erről meggyőződjék, fáradjon be WMi Mintsek Géza |||| gggg drogériábaKecskemete^M gggg ingyen kap jjM Sopa egy próbatubust Ha egyszer meg gCOfh próbálja, s hasem hasnál mist. ■HOBBI a426 5- 1