Kecskeméti Lapok, 1883. július-december (16. évfolyam, 27-53. szám)
1883-07-01 / 27. szám
27. sz. kellemest) volt a meglepetés, melyet jól átgondolt szerepével reánk gyakorolt. Szerepköre ez este sokkal kisebb volt, sem hogy képességét teljesen kiismerhettük volna, de széles terjedelmű, csengős modulatiókban gazdag hangja, otthonos megjelenése, biztos gestusa megnyerték rokonszenvünket. Nem lehet ily kedvező ítéletünk a nőszereplőkről, noha mind Vécsey Anna, mind Pataky Irma játéka elég kielégítő volt, de mindkettőnek hangterjedelme sokkal csekélyebb, semhogy hősnő szerepekben, hol a szenvedély nagyságának, a hangbeli előadásnak is arányban kell állania s azt részint ép ez által kifejezésre juttatni, alkalmasok lennének. A játékon kívül elismerésre méltó Pataky Ilyrai monológjának szavallata is. A tóth leány nem igen áll felül tuczat népszinműveinken; de a benne előforduló idegen alakok, tánczok, beszédmód az újság zománczával vonják be s ezek fenn is fogják egy ideig tartani a színpadon. Előadása viszonyainkhoz mérten a lehető legjobb volt, minden egyes szereplője megállta helyét, annyira, hogy Andorffy Mizsója sem igen vált ki közüle, nem különösen azért, mert még a színpadon is folyton habozott a Solymossy-utánzás s az önálló alakítás között, mi természetesen csak hátrányául szolgált. Amire azonban már jó eleve figyelmeztetjük színészeinket, az a kedélyeskedés a színpadon a közönséggel szemben. A komikus jellemek ereje éppen abban áll , hogy az illetők nem veszik az abban rejlő komikumot észre. Legalább is visszás dolog tehát, ha Reményi Nina és Sziklay Miklós előbb nevetnek Ötös Mária és Kospál uramon, mint a közönség s még a visszásnál is több, midőn a haragos, büszke Gyarmathy Orzse mosolyogva szörnyűködik. Utóvégre nagyon szép, ha a színészek egymás érdemeit méltányolni tudják , de előadás alatt bízzák ezt mégis a közönségre. Jún. 24. A Milimári előadása már jobban mutatá a társulat gyöngéit. Kiss János (Ferencz) arra az egy dalra sem volt intonálva, melyet énekelt, Veszprémi (Vandrák) pedig túlságos sokat remélt torka erejétől. Előnyösebben mutatá be magát Andorffy (Boros), noha egyáltalán nem érte el azon magaslatot, melyen a népszínház elsőrendű művészeit látni szoktuk. Perfekt alakítás volt Megyeri Hersthel-je, közönségünk e régi kegyeltéé, kinek a Náje- Weltből népszínműbe csempészett coupletjeit élénken megtapsolták. Sikerült volt Molnár Gizella Korcsáknéja is, valamint Csillag Amália Vipája, s csak az a kár, hogy különben kellemesen csengő hangja sem képes a közép régiókon felül emelkedni. Pethő (Lajtár) új tag nem valami szerencsés szerzemény. Jun. 25. A műkedvelők eléggé kellemes estét szerzett a kicsiny közönségnek, mely azt végig nézte. A darabnak s magának a szerzőnek ismeretlensége, no meg a hétfői nap is okozhatta , hogy a közönség szembetűnőleg kisebb volt, mint az előző napokon. A mi közönségünk belefárad a naponkénti színházbajárásba, akkora pedig Már az előbb láthatták, hogy az anti- és filosemita ügyben magam is foglaltam állást — hogy is nem utóvégre csak nem maradhat el az ember a világ folyásától, de hát az ilyesmit legjobb csak úgy suttyomban elkövetni. Az ember nem tudhatja, hogy mikor s miben szorul meg, a mikor pediglen ugyan jó a kedves zsidó polgártársat arra emlékeztetni, hogy: de! ugye én megosztottam veled a jussomat, most meg oszd meg te velem a pénzedet. De másfelől abban se lehetsz bizonyos , hogy maholnap szent Istóczy Győző és fiókszent Onody Géza, (furcsa, hogy ezek a nagyságos Sémi Anti urak mindmegannyi győzők, már jóeleve, és pedig meg vagyon irva: — nomen est omen!), hogy tehát nem adják-e ki az ordrét: no most már üsd, nem apád , s ekkor a milyen jófajta szittyavér buzog ebben az én magyar népemben, nem szoritja-e két kézre a botot s kiáltja: •— de ha már benne vagyok, ez a kaputrokos polgártárs nem kiáltotta ám velem együtt, hogy üsd, tehát egyúttal nem agyabugyálnak-e el engem is velük együtt. Szóval legjobb az ilyen két szék közt — hogy valamikép pad alá, illetőleg bot alá ne jusson az ember — lutheránus hiten maradni meg, valamikép — azonban, mindazáltal — azonképpen, így aztán nem tudva a jobb kéz, mit cselekszik a bal, kilátása lehet a haladónak, hogy esetleg a magas lábán juthat be a menyországba. Eddigelé hál’ istennek csak meg is voltam , én ebben a boldogságos két kulacsos állapot- ban, de most, uram isten, de most? „Szombat, vasárnap“ egymás mellett. ..a korzón végig letárgyalni, itt az utamban a zsidókérdés , melyet vezérczik ki nyelven — ah, az ideálomon — szólva, a természetességek lánczolatos következménye tolt elénk, melyet minden komoly politikusnak számba kell venni s mely elől többé kitérni nem lehet, nincsen, hogy mint a fővárosban egymást felváltva töltse meg a színházat. Maga a vigjáték nem igen bővölködik kitűnő tulajdonokban. Sovány s éppen e miatt vontatott cselekményét, szellemtelen dialógját egyegy jó fordulat, jó ötlet, melyek aztán az unalomig ismétlődnek is, nem képesek fedezni. K. Molnár Gizella (Ravaszné) ismét jól betöltötte szerepét s Pataky Irma (Ella) megerősíté tőle első látásra nyert véleményünket , hogy a társulat benne derék tagot szerzett. Hatvaniné (Mariska) s Némethy C. (Aranka) szokott kedvességükkel játszottak. Kiválóan sikerült Peterdy (Ravasz Pál) alakítása, ki egész salomai otthonossággal adta a fiatal férjet, míg Megyeri (Herendy) nem tudta magát a félénk szalog ifjú jellemébe beletalálni. Leginkább megtudta még a közönséget Andorfy (Mekegi) nevettetni, csakhogy (s eztán nem egészen az ő hibája) néma komikum nemesen ható művészetével, hanem a cloron vásári komédiájával. Jó kézben voltak a mellékszerepek (Bodóné, Zsuzsi, Keserű T.) is. Jun. 26. A fegyencz leánya a német ruhrstückök egyik jobbika, melynek tán egyetlen hibája, hogy valóban tragikus öszszeütközés nem igaz megoldást nyer. Benne is megvan az a dissonans hang, mely újabb drámáinkat jellemzi s mely a néző igazságérzetét kielégítetten hagyja. Fenyvesi (Fabricius), egyoldalú , sőt kissé tán egyhangú szerepének minden előnyét ki tudta zsákmányolni. Nem vártunk s nem is bírálunk művészi bevégzettséget, de a helyes fölfogást, a jellem részleteibe való behatolást, játékának egyes kiemelkedő momentumokban , hatásos technikáját constatálnunk kell. F.-ben határozott tehetséget ismertünk fel, mely hasonló szorgalommal párosulva, de csakis igy, a legszebb reményekre jogosíthatja. A közönség nem volt szűkmarkú tapsaiban, melynek egy része bizonyára a helybeli fit is illette s a jövőre való buzdítás is akart lenni. Ne feledje ezt el, s bizonyítsa magát méltónak erre. Mellette Peterdyről (Roll) kell megemlékeznünk s Megyeriről (Demmler), az elsőnek distinguált, finom előadása, az utóbbinak művészi alakítása köttete le figyelmünket. Pataky I. (Ida) játéka ellen nem volna kifogásunk, de hangot, hangot is, az istenért szerezzen valamikép. Kelemenné (Wolmuthné) mindinkább felküzdi magát a közönség kegyeltévé, de rá se ismertünk Vécsey Annára (Agatha), ki különösen az I-ső felv.-ban oly ügyetlen volt, mintha először látta volna a színpadot ; később simult. Kedves volt a kis Miklósy Margit (Hugo) is. Jun. 27. A Hausel-mauselbergi részvényesek, mely Járvány név alatt már megjárta színpadunkat, magán viseli a Benedix iskola bélyegeit: laza compositio, sok félreértés, de hálás alakok s szellemes dialóg. Andorfy (Alfréd) ha kissé túlzott is, de jobb alakító képességről s több tanulmányról tanúskodott, mint az előbbi estéken, hálás is volt érte a közönség. Feltétlen dicséret illeti Peterdy Kunóját s Megyery Görlitzerjét. Némethy C. Ernáját ismeri már közönségünk. Szirmay (Istenem, de csak könnyű dolga van a vezérczikkírónak! egyet fúj s már kész a periódus.) Tehát a követelmények lánczolatos természetessége a komoly politikusnak elébe tolja a kérdést, mely elől ki nem térhet s melyet neki számba kell vennie. Én, hölgyeim, uraim, igényt formálok a komoly politikus nevére és állására. A lánczolatok következményes természetessége elém tolta a zsidókérdést, — hisz hova nem fura- skodik a zsidó? mondja az én Lipták Gyuszi s szomszédom, — azzal nekem számot kell vetnem s az elől ki nem térhetek. Nem, ki nem térhetek, mert ha szombaton megyek a „korzón végig“, minden lutheránus dogmáim mellett csak el kell nekem ismernem, hogy Sárosnak azt a gyönyörűséges rózsaszálat, aki tetőtül talpig rózsában most virít elém, csak azért nem tűzöm a gomblyukamba , mert ahogy is mondta a róka, mikor fölnézett a szőlőre: savanyú! Pedig ezért már megvan az: anathéma sit! Ha pedig vasárnap, hisz a milyen a zsidó, kifurakodik(!) az a korzóra vasárnap is, ó én keresztyén népem, akkor pedig — n’ en parlons plus! Anathéma sit! lesz megint az én osztályrészem. A lánczolatos természetességek következménye elém tolta, jó; nem kerülhettem el, jó; számolnom kell vele, jó; — átugrom s átugrok vele még sok egyebet. Leültem t. i. azzal a szándékkal, hogy leirom mindazt a mit és — legyünk őszinték — a kit láttam a korzón, de most látom át már magam is, hogy tárczámnak csakugyan a végén (no hál’ istennek), de a korzónak még mindig az elején vagyok. No de majd máskor, hosszú még a saison. Szemes. J. (Mirna) elég könnyűséggel, de itt-ott több bájjal személyesítette volna a fiatal asszonyt. KECSKEMÉTI LAPOK Egy kis utazás. * — Bajz. — Irta: Hevesi József. Két láda volt útra készen: egy kisebb és egy nagyobb. Az első Békésy Lorándé volt, a másikat pedig a fiatal felesége gyömöszölte össze. És ezenkívül semmi, de semmi podgyász nem várt az elszállításra, pedig asszony is utazott. Hanem hat falura voltak menendők. Falura, igénytelen , szerény emberek közé, kik nem tekintenek a kabát gallérja alá, hogy megnézzék a czéget, melynél készült és nem keresik, hogy vájjon ez vagy amaz a ruha Monaszterly és Kuzmik a divat istennőjének (ha ugyan a paradicsomi koszümben járó földöntúliak ilyenre is szorulnak) felszentelt csarnokából került-e elő ? Falura igyekeztek, a természet kiesésére, régi kedves ismerősökhöz, kiknek a férj be akarta mutatni a kis menyecskét: a csörgő patakhoz, az illatos mezőkhöz, lombos madárdalos erdőkhöz, jámbor egyszerű emberek közé, kik mindannyian látták az ő gyermekkoruk lezajlott napjait, ismerték édes múltjuk feledhetlen emlékeit. Ide iparkodtak türelmetlen, vágyó szívvel és lelkük már előre röpült a vágy szárnyain, míg a lomha anyag, testük kénytelen volt a gyorsszárnyú képzelet helyett beérni a gőzparipa nehéz tömegének dübörgő forgásával. Ködös reggel volt, hogy a vasszörnyeteg kínos sivitással kitámolygott a még alvó fővárosnak kőszénfüsttel és siketítő tompa zajjal telített üveges indóházából, de még a vaskocsik zakatolásában is hallani vélte Loránd a saját és kis felesége szivének hangos, harmonikus dobogását. Utazzak! Ah, milyen boldogság utazni kettecskén idegen, ismeretlenek között, kik nem háborgatnak minduntalan köznapi kérdésekkel, kik nem firtatják viszonyainkat s nem alkalmatlankodnak bosszantó unalmas dolgokkal. Loránd tekintete találkozott a kis feleség tengermélységű azurszemeivel s a belőlük kisugárzó édes öröm azt látszék mondani: — Milyen boldogság utazni kettecskén — egyedül!* Köd borongott a tájon s sűrű fátyollal takarta el a természet szűzies arczát. De egyszerre a keleti hegyek gerinczén vékony tűzszalag kígyózott végig, a köd oszolni kezdett, az ég szőnyege halványodott és elpirult mint a „kirabolt szűziesség orczája.“ Napkelte volt. Rég élvezett kedves látvány! A napkirály előre küldte aranyvesszejét, aztán megjelent maga is lassú méltósággal, vakító fénypompával. A vonat zakatolva repült tova, s utasaink elragadtatva bámulták a természet szépségét. Érezték, hogy tágul keblük a nagy, szabad, dicső természet láttára, melynek viruló ékes fején ott ragyogott a nyárnak minden disze, virága. Mintha csak magát a tavasz tündérét látták volna szép szűz, kecses mosolyával, virágos öltözetével, koszorús fejével. Pacsirta röpült föl a zöld mező bársonyos füvéről s úgy ringatózott az immár kitisztult hömpölygő léghullámokban. Mily tengerérzelemnek kell kis szivében lakni, hogy abból ilyen lelkes dal fakad. És amint fönn röpködött az illatos, éles levegőben, a fiatal pár lelke is „vele szállt dalolva“ s ők megértik, mit zokog el kis szive a nagy szabad természetnek. S lelkük vele újongott, vele röpdösött az öröm, a boldogság miatt. A vasparipa pedig iparkodott utolérni a képzelet szárnyait és lihegő ércztüdővel fújta ki magából a gőzlehelletet. A fiatal pár elmerengve nézi a kedves vidéket, mely mindjobban ismerőssé kezd válni előtte. Itt, e gombos torony kelt föl bennük emlékeket, amott arra a kunhalomra ismernek rá. Ismerős kis falvak, rég látott népviselet, rég hallott tájszólás, és mindez kevesebb dobogásra készteti a szívüket és érezteti velük, hogy immár közeledik az a kies kis falu bogárhátú házaival, hova ők tartanak. Éppen most sietnek el a „hármas határ“ mellett. Ott kanyarodik a szőke folyó, melyben a fűzfák ingó-ringó ágai fürödnek. Ott látszik a „puszta torony“, ez a régi rom, mely regéket beszél a török világról és és ott az a kis bádog torony, mely oly fényesen veri vissza a napsugarait ....* Merengésükből hosszú éles fütty rázza fel őket. Czélnál vannak. *) Mutatvány az írónak közelebb megjelenendő „A kandallónál“ czímű önálló kötetéből, melyet előre is ajánlunk. olvasóink figyelmébe. Az indóháznál kocsi vár reájuk. Az öreg kocsis alig bir magán uralkodni, úgy meg van indulva. Hogy ő még valaha viszontláthatta „kis gazdáját“, akit hajdan olyan sokszor ringatott a térdein. No lám , hogy megemberedett azóta, már felesége is van! Ezt is ismeri. De ki is hitte volna,amikor még együtt játszottak a párban, hogy ilyen szép pár „cseléd“ lesz belőlük Az öreg kocsis durva ingujjával dörzsölgeti lappal ejtett könyeit. A hű lélek maga is mosolyog magán. A két láda felkerül a kocsira s mig ez döczögve halad a rögös országúton, a fiatal pár némán merül el emlékeibe. Elnézik az országút mellett fekvő földeket. Ez a nyárfás tanya a postamesteré, ez a dohányföld a jegyzőé, ez a kukoricza, melynek utczái között a tök indái nyúlnak el, az árendás zsidóé. De nini, amott a fasor között látni már a karcsú templomot bádog tornyával. Éppen most harangoznak! Ah ez a régen nem hallott harangszó! Mily lassan ring a levegőben ezüst csengése!.. De ime ismerős alakok közelednek. Ezek is megismerik az utasokat s bámulva nézik őket. Majd beérnek a faluba. Minden házra vissza tudnak emlékezni. Amióta nem látták — már tizenöt éve! — nagyon keveset építettek. Végre megáll a kocsi egy sárga ház előtt. A kapu hirtelen megnyílik és a kedves rokonok örömtől sugárzó arczcval rohannak ki eléjük s körülfogják az érkezetteket. Lóránd kitárja karjait s magához öleli az Íróasztalát. * Csak az álom tündére űzte vele pajkos játékát. Othon ült biz őa szobájában, íróasztala mellett, elnyomva a melegtől. Hej az a kis feleség, kivel ő azt a boldog utazást megtette, majd még csak két hét múlva lesz igazán az ő kis felesége! Akkor aztán utazhatnak! . . . 3 ÚJDONSÁGOK. — A városi törvényhatóság közigazgatási bizottsága július havi rendes ülését f. hó 14-én tartja meg főispán ő méltósága elnöklete alatt a városháza tanácstermében. A helybeli államilag segélyezett polgári leányiskola növendékei múlt hó 28-án az intézet helyiségében zárünnepélyt tartottak az igazgatóság tapintatos vezetése alatt. Az ember lelke örömében repesett a kis angyalok szeretetre méltó törekvésén, s valóban elragadott a képesség, amit produkáltak, ami elsősorban helyes vezetés s odaadó buzgóságra vall. A kedves kis növendékek osztályonként is előadott ének darabjai hangos tapsokra ragadták a szép számú intelligens közönséget, s a szép szavalók: Molnár Zsuzsika, Révay Margit, Szentgály Ida, Molnár Lujza, Fehér Matild és Fehér Teréz kellő ovácziókban részesültek. Az ünnepélyen a szorgalmasabb növendékeknek a városi közönség, a jótékony nőegylet, a Gallia- és Scheiber-féle könyvkereskedések által adományozott pénz- és könyvjutalmakban részesültek; így a polgári IV-ik osztály jelesebb növendékei közül Szentgály Ida Tompa virágregéit; Ihász Sarolta Petőfi összes költeményét; a III-ik osztály növendékei közül Molnár Zsuzsika Tóth Kálmán költeményeit; Schiffer Jenő Arany János balladáit; II-ik osztálybeliek közül Fehér Matild egy db. cs. aranyat, Fekete Rózsa Zrínyi Miklós munkáit , Singer Malvin Petőfi költeményeit, Siegler Ida Kisfaludy munkáit, Hausinger Aranka népdalok és mondák gyűjteményét; az I-ső osztályúak közül következők részesültek könyv-ajándékokban: Mihailik Róza, Katona Mariska, Szokolay Ilona és Miller Gizella. — Necrolog. Mély részvéttel vettük hírét Kövér György vasúti pénztárnok úr kedves fiatal neje halálának m. hó 24-én. A megboldogult húlt tetemei a közönség nagy részvéte mellett múlt hó 26-án este 6 órakor tétettek örök nyugalomra. — Úgy hírlik, hogy Vízvári Gyula, a nemzeti színház kitűnő komikusa, a hét folytán fellép nálunk az arénában. — Gyalázat. A múlt hét egyik éjjelén lelketlen suhanczok Katona József szülőházán a kegyelet emelte emléktáblát sárral teljesen bemocskolták. A háztulajdonosnő azonnal megtisztíttatta a táblát, de a bemocskolás mégis hagyott rajta nyomot. Tán nem ártana a tábla fölé az onnan a szomszéd házra áttett utczai lámpát ismét visszahelyezni ? — A jogakadémián múlt hó 27-én délután 3 órakor történt a pályadíjak kiosztása. „A tribunatusi intézmény“ cz. kérdésre két pályamű érkezett be, melyek mindketteje 20—20 frt jutalomban részesittetett. Az egyik mű szerzője Csanádi Sámuel II. év., a másiké Bencsik Antal IV. év. j. h. „A takarékpénztárak jelentősége“ cz. kérdésre is