Kecskeméti Lapok, 1884 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1884-01-06 / 1. szám
túl is a szabadelvű párt közlönye marad, t. olvasóink és pártunk minden egyes tagjának figyelmébe és jóakaratú támogatásába ajánlani. Ezzel egyszersmind lapunk új szerkesztőjének is erőt, egészséget és kitartást kivánva, et t. olvasóink és pártunk tagjainak szives figyelmébe és pártfogásába ajánlom. Kecskemét, 1884. január 4. Dr. Szeless József, a kecskeméti szabadelvű párt elnöke. A szerkesztő szava. Lapunk szerkesztését ez új évvel én veszem át. A szabadelvű párt parancsolt velem, s a parancsnak én, — mint a párt egyik öntudatos harczosa, — engedelmeskedni tartozom. Nincs szükségem arra, hogy ez alkalommal magamról többet beszéljek. Tizenhat esztendős múltja lapunknak , szerény nevemmel össze van fűzve. Alig egy-két szám az, hol az olvasó czikkemmel ne találkozott volna. Czikkeim képezik azon programmot, mit egyéniségemtől mint szerkesztőtől a párt, az olvasó közönség, s a lapirodalom várhat. Hogy a szabadelvű pártnak állhatatos híve vagyok, említenem fölösleges; annálfogva az is kérdésen kívül esik, hogy vezetésem alatt a lap, a szabadelvű párt álláspontját, általában se, konkrét esetekben se tévesztendő szem elől, mi hivatásszerű feladatának ismerendő a szabadelvű pártérdekeit, minden, keretébe illő, tisztességes, morális eszközzel előmozdítani, s ahol lehet, érvényre juttatni. A közélet nyilvánulásának minden mozzanatát, városunk törvényhatósága működését, intézkedéseit, a vezetésemre bízott lap ezentúl is éber figyelemmel kíséri, s kiváló gondja lesz a város előhaladásának emelésére. A népnevelésre, a közoktatásra, az egészségügyre, átalában a közélet fejlesztésére , a közérzület erősítésére , gondot fordít. A kereskedelem, ipar és gazdászat terén, egyetlen mozzanatot se fog megmellőzni, a mennyiben az a helyi viszonyokat is érinti. A személyes vitákat, melyek a jó ügy hátrányára szolgálnak — s közönségesen úgy sem egyebek, terméketlen feleselgetésnél, — nem fogja sem kihívni, sem térnyitással mérgesíteni, — egyedül a tárgyilagos, az ügyet szolgáló felszólalások számára, nyitja meg hasábjait, — a hirlapirodalom méltósága, s valódi hivatása lévén előtte a mérvadó. Bizodalommal és tisztelettel felkérem ennélfogva, a helybeli társulatokat, egyleteket és intézeteket, hogy a vezetésem alá bocsátott lapot, bizalommal felkarolván, körükben felmerülő minden mozzanatról értesítsék, jelentéseiket, észrevételeiket, saját és a nagy közönség érdekében, számára beküldeni szíveskedjenek. Szellemi támogatást annyi oldalról, s oly egyénektől nyerünk, hogy a lap béltartalmának, s változatossága, élénksége , s olvasásra méltó volta iránt, kétség se merülhet fel. Ezeket kötelességszerűleg előrebocsátva, úgy a magán, — mint pártunk részéről, — kérem a lap eddigi előfizetőit, hogy megrendeléseiket ismételni , a nagy közönséget pedig, hogy a lapra minél tömegesebben előfizetni szíveskedjenek. A lap ára marad a régi. Előfizetések a kiadóhivatalba, — a lap szellemi részét illető közlemények pedig a szerkesztőséghez intézendők. Kecskemét, 1884. január 1. Boódor Sándor, kozók inkább megérzik a reggeli, mint az éjjeli álom hiányát. Vannak azonban esetek, hogy egyesek évek hosszú során át fárasztó szellemi munkát végeztek, és daczára annak, hogy naponkint csak 4—5 órát aludtak, testben és lélekben teljesen egészségesek maradtak. Az alvás akkor a legtökéletesebb, mikor a felébredésnél azt gondoljuk, hogy csak most feküdtünk le, ez azonban csak az ifjúság irigylendő adománya. Vannak , kik az alvást szabályozzák, akkor alusznak el, mikor akarják. Szuvaroffról azt mondják, hogy képes volt bármikor is állva elaludni; nem azon tábornokok közé tartozott tehát, mint az, kinek az adjutánsa mikor azt jelentette, hogy az ellenség egy feltűnőbb mozdulatot tett, azt felelte: mondja meg az ellenségnek, hogy én is tettem egy mozdulatot és ezzel ágyában megfordult a másik oldalra. Napóleonról mondják, hogy voltak idők, mikor hónapokon át nem aludt többet 3 óránál , sőt annyira volt képes az alvást szabályozni, hogy akkor aludt el, amikor akart. Vannak, kik csupa unalomból alusznak, csak azért, hogy elmondhassák, hogy valamit mégis tesznek. Vannak, kikben a munka iránti szeretet oly nagy, hogy sohasem érnek rá magokat teljesen kialudni mint az a tudós, kinek lefekvéskor szokása volt egy golyót kezébe venni, és hogy az elalvás ellen biztosítsa magát, kezét az ágyból egy réztál felé tartotta, hogy a golyó kiesése által okozott zajra felébredjen. Miután az álom csakugyan élvezet, talán azért ajánlja Montagne, hogy alvás közben zavartassuk magunkat, hogy így az álmot jobban élvezhessük; igaz hogy az elalvás pillanatai igen gyönyörködtetők, de azt hiszem, hogy ezen kérdéses élvezetről, melyet a folytonos ébresztgetés nyújthat, szívesen lemondunk. Aki jól tud aludni, sok unalomtól menekszik meg — és ez már magában is jótétemény. Az álmatlanság nagy szerencsétlenség, melynek nagyságát már a legrégibb időben is méltányolni tudták, és a legrégibb időtől egészen napjainkig foglalkozott a tudomány az altatószerekkel. A tudomány emberei mellett azonban a hivatlan laikusok is készítettek altatóitalokat, vagy azért, hogy az elhódított jelenlétében bizonyos bűntényeket háborítatlanul elkövethessenek, vagy pedig azért, hogy az illetőket a másik világra elküldhessék anélkül, hogy kezeiket bevéreznék. Már a legrégibb történelemben is találkozunk az altatószerekkel, így Hannibálról mondják, hogy mikor az Afrikaiak ellen harcolt, egy látszólagos visszavonulásnál néhány sátrat hagyott hátra az ellenségnek, a sátrakban ételek és borok voltak, ez utóbbiak altató szerekkel keverve, melyből mikor az ellenség ivott, elaludt és igy legyőzetésük Hannibálnak nem került nagy munkájába. Hasonló módon szabadult meg Caesar is a tengeri rablók kezei közül. Hogy a középkori boszorkányperekben az altatószerek is nagy szerepet játszottak, kétségtelen, hisz akárhányszor találkozunk azon megjegyzéssel, hogy a vádlottak a kíspadon a legnagyobb fájdalmak daczára is elaludtak, igaz, hogy a boszorkányszerek bírái ezen szegény áldozatok álmát a gonosz szellemek segítségének tudták be — és e miatti fanatikus bosszúságukban talán másodszor is elégették volna a vádlottakat, — de a babonás vakon hivő tömeg előtt elhallgatták, hogy ez elbódulás csak természetes következménye a kínzás előtt beadott mérgek és bódítószereknek. Érdekesek voltak az akkori babonás nép előtt az úgynevezett tolvajgyertyák, melyeknek oly titokszerű hatása volt, hogy ahol égtek, mindenkit álomba sülyesztettek. Minthogy a tolvajoknak nagy szükségük volt e gyertyákra, azért nagyon keresettek és drágák is voltak. A legjobbnak és legbiztosabbnak tartották az akasztott embernek az útját, melyet szentelt olajjal megkentek. Voltak azonban szelidebb altatószerek is, melyek különböző füvekből készültek, de ezen altatószerek készítői a füvek megszerzésének nehézségeiről egész mythosokat, legendákat meséltek, hogy annál drágábban eladhassák. Ha azonban eltekintünk e hagyományoktól és a történelmi tényekhez fordulunk, mit legrégibb altatószerrel a mákkal találkozunk; a régi görögök és rómaiak előtt a mák használata oly ismeretes volt, hogy Morpheusnak, az álom istenének ezt adták symbolumul, —amiből következik, hogy a régiek a természetes álmot sokszor összetévesztették az ily altatószerek által előidézett alvással. Már Plinius részletesen leírja, hogyan kell az ópiumot készíteni, leírja annak hatását és említést tesz azon halálesetekről, melyeknek az ópium túlságos élvezete volt az oka. A mák mellett használtatott még az altató nadragulya. Erről Plinius azt mondja, hogy ennek már még szaglása is elegendő arra, hogy némely embert annyira elaltasson, hogy a testen a szúrást, vagy a vágást ne érezze. A római író Martial (K. u. 100 é.) azt mondja, hogy a rómaiaknál szokásban volt a vacsorát salátával végezni, mert azt hitték, hogy a salátának is van altató ereje, különösen virágzáskor, e nézetet még azon kor leghíresebb orvosa Galenos (K. u. 2-ik század) is magáévá tette. A mai altatószerek tudvalevőleg a morphium és a chloral (Folytatása következik.) KECSKEMÉTI LAPOK Kecskemét, 1884. Január 2. „Ne legyen a zsidónak se több joga, mint másnak“! Ezen hangzatos jelszó alatt vonult be a függetlenségi párt helybeli közlönye, múlt évi 102-ik számában, az antisemita táborba. Egyelőre azt kell feltennünk , hogy a lap, mely antisemita programmját nyolc pontba foglaló, maga kezére dolgozik, s hittük, hogy a párt vezérbizottsága , a czikkben foglaltakkal szemközt foglal állást. Nem tette, annálfogva azokat, mik a „Kecskemét“ szóban forgó czikkében foglaltatnak, — a „qui tacet, consentire videtur“ elvénél fogva, a vezérbizottság részéről is elfogadott , — pártnyilatkozatnak kell vennünk, s vele mint ilyennel, saját szempontunk szerint foglalkozhatunk. A „Kecskemét“ és pártja említett czikkében kifejezést adott annak, hogy az „erő“, mely eddigelé a helybeli függetlenségi pártot munkára bevitette, s zászlaját annyi diadalra segítette, kifogyott belőle; hogy saját existencziájának alapfeltételeit, önmagában többé nem bírja, hogy szolgájává lett a viszonyoknak, amelyek ezután parancsolnak neki, s az őt leigázó viszonyok megváltozása után, a függetlenségi pártot hiába keressük többé. Hát ez nagy hiba, különösen az a függ. párt saját szempontjából, de hát a mi fejünk ne fájduljon a függ. párt érdekei miatt. Mi reánk mindebből annyi tartozik, hogy ez a „kanyarodás“ a közszellem hanyatlására mutat , mi akkor is sajnálatos, ha érthető. Kétszeresen az, ha kimagyarázni nem lehet. Pedig ez a dolog a kimagyarázhatlan dolgok közé tartozik , feltéve , hogy a függő párt a „hazafias“ jelzőre komolyan számot tart. Mikor volt ugyanis, a hazánkra annyiszor végzetes európai helyzet, kedvezőbb Magyarországra, mint most? Ezt a kedvező helyzetet szabad egy pártnak arra használni fel , hogy zászlajával olyan irány felé tartson, mely sohasem helyes; hazánk mostani kedvező helyzetében pedig, kétszeresen kárhoztatandó ? Bizony nem volna , s ha teszi, csak a létért való küzdelemben teszi, mint a haldokló, ki szalmaszál után is kapkod. Most, mikor édes hazánk külügyi helyzete annyira változott, hogy érdekei századok óta először fűződnek öszsze európai érdekekkel, egy hazafias pártnak egyebek volnának kötelességei, semhogy a közszellemet aláásni igyekezzék. Egy hazafias pártnak a mi nézetünk szerint azon kellene a jelen kedvező helyzetben lennie , hogy fejlessze az ország gazdaságát, iparát és kereskedelmét, s ezáltal sokszorozza a nemzet teherviselési képességét, hogy megszerezze mindazon feltételeket, melyek az általuk oly fennen hirdetett állami függetlenséghez vezetnek. E helyett tért nyitnak a sötét századok legkumulabb тОолакЛь futtái ,a vallás és fajgyűlöletnek. Keblükre ölelik az antisemitismust, mely a legszelídebb hangon szólva sem egyéb, visszalépésnél, kulturális előrehaladásunk magasztos útjában. A magyarnak fényes múltja, nagy tradíciói vannak. Ezeknek alapján kellene állást foglalni, s ezzel jelezni, hogy a magyar nemzetnek jövője van. Igenis ez volna a hazafias függ. pártnak kötelessége, nem pedig az antisemitismus dédelgetése. Mert az mind hiábavaló beszéd, hogy a függ. párt elveiből egy jottát sem engedve, az antisemita áramot, kellő mederbe terelni, piszkos hullámaitól , szemetjétől megtisztítani, s az egészet csak arra használni akarja, hogy Magyarország függetlenségét kivívhassa, s a gyűlölt kormány megbuktatására eszközül felhasználhassa. Az antisemitáknak van annyi eszök, hogy az általok meginditott szekeret hagyják ugyan telni, — nekik is könynyebb igy, — de másfelé húzni, mint ahová ők irányították, mégsem fogják engedni. Hibát követett el tehát a függetlenségi párt úgy a választás alatti magatartásával , mint ezúttali állásfoglalásával. Jövőjét játszta el, mert zászlajára oly programmpontokat írt, melyek a jogegyenlőséggel, szabadsággal és testvériséggel ellenkeznek. Ez a mi hitünk. Egyebekre, különösen ama nyolcz tételre, melyek alatt a maga antisemitismusának adja magyarázatát. laptársunk a „Kecskemét“, — nincs szavunk. Aki a nyolcz tétel alatt összerakosgatott frázisoknak komolyságot tulajdonítana, olyan ember úgy sincs. „Boszorkányokról pedig — amelyek nincsenek — többé ne legyen szó“ — mondja Kálmán király. Ez felelet arra, hogy a zsidóknak több joga lenne, mint a keresztényeknek van. Ez az állítás még csak nem is komoly. A mely vallásfelekezetnek szabadon kiálthatják fülébe a „ki a zsidókkal Magyarországból“, arról csak az állíthatja a többség leírását, ki az antisemitismust a „szeméttől, piszoktól“ úgy akarja megtisztítani, ha annak mocsarába ő megy lubiczkolni. A „tisztítás“-hoz e módon kétség fér, hogy azonban az is bepiszkolja magát, ki így akarja a tisztogatást végezni , ai most egészen bizonyos. Ennyit mondani kötelességünk volt. 1. sz. A kecskeméti erjesztő-telep kísérletéről. Annak idejében volt szerencsém a t. Közönségnek tudomására adni, miszerint a magyar bortermelők országos szövetkezete városunkban egy erjesztő telepet rendezett be a végből, hogy kipuhatolhassa , vájjon a must rendszeres erjesztése által milyen qualitást és exportképességet lehet adni a homoki bornak. Minekutánna pedig nekem jutott egyrészben a szerencse, hogy ezen kísérletnél részint mint szemlélő, részint mint tényleg közreműködő résztvettem, — sőt a társulat nagybecsű megbízásából az új borok kezelését is vezettem, — érzem, miszerint tartozom a t. Közönségnek a kísérlet itteni keresztülviteléről és ennek eredményéről némi tájékoztató értesítést adni, mivel ez nem pusztán a társulatot, de az egész bortermelő közönséget egyaránt érdeklő ügy volt. Az ügy kezdetén kevesen találkoztunk, kik a szüretelő társulatot pusztán érdeklődésből megalkottuk, vagyis a próbaszüreteléshez és erjesztéshez a kívánt anyagot adtuk. A bizalmatlanság és lelkesedés hiánya folytán tehát tehát nagy terjedelmet ez ügy nem vehetett , mindazáltal 14 termelő mégis összeadott mintegy 450 akó bornak való szőlőt,— persze kinek a milyen volt, hát olyant, — mely az erjesztő-telepen megőröltetvén s nagyjából ki is tapostatván , kétféle bor készítésére fordittatott, a mennyiben a szinmust adta az elsőrendűt, míg a préselés a másodrendű bort. A must a szőlő beszállítása alkalmával fölfakadt bogyók kék héjától kismérvű vörös szint nyert ugyan , de azért fehér bor előállítására alkalmas volt. Czukortartalma is meg lett mérve, — s kinek-kinek a bemért mennyiségről s annak czukorfokáról nyugta is lett kiszolgáltatva. Ezek után kezdetét vette az erjesztés, mely 16 —18 fok közt váltakozó melegségü nagy kamraféle helyiségben — átlag mintegy 4 nap alatt — megtörtént. Az erjesztés bádogból készült akónál (erjesztő-készülék) alatt vitetett keresztül azért, hogy részben a kitóduló szénsavgát ártalmatlanná tétessék, részben pedig a mást a nyílt erjesztés esetleges rész következményeitől menten megtartassék. Az újbor azonnal nyugodtá lett s nehány heti ülepedés után söprőjétől elválasztatott , miközben egy nyílt kádban szénsavától kiszellőztetett és egy jó meleg pinczében helyeztetett el, a hol szintén nyugodt maradt.