Kecskeméti Lapok, 1885 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1885-01-04 / 1. szám
TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. 1. szám. KECSKEMÉTI LAPOK ELŐFIZETÉSI DÍJ : Egész évre 5 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Egy szám ára 12 kr. -----Előfizetni az év folytán minden hónap elején lehet. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP SZERKESZTŐ LAKIK: KŐRÖSI-NAGY-UTCZA, 7. SZ. KIADÓHIVATAL: BUDAI-UTCZA, 184. SZ. HIRDETÉSI díj: 4 hasábos petit sor 5 kr., többszöri vagy terjedelmes hirdetéseknél árleengedés adatik. Bélyegdij minden beigtatásért 30 Jer. Előfizetési felhívás. Lapunk ez újévvel 18-ik évfolyamába lép. A lefolyt hosszú idő egész programmot foglal magába, mely felment attól is, hogy lapunkat újabb ajánlattal bocsássuk az olvasóközönség elé. Egyszerű figyelmeztetés az , mit az év elején szükségesnek látunk ideigtatni, kérvén tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk újévi folyamára is előfizetni kegyeskedjenek. Előfizetési dij: Az előfizetések Tóth László úrhoz küldendők. A „ KECSKEMÉTI LAPOK“ szerkesztősége, 1884. Elmúlt, elrepült, csak emlékezete marad fen, ha ugyan fenmarad egyébként is, mint a sorrend kedvéért------hiszen ennek az esztendőnek nevezetessége alig van, a történelem lapjain legalább alig fog emlegettetni, úgy semmi esetre sem mint az 1789, 1793,1848, a melyekről bizonyos, hogy bevilágítanak a második, talán a harmadik évezredbe is, azokkal a fényes történelmi nevezetességű eseményekkel, melyeket ezen éveknek köszön az emberiség. Az 1884-ik esztendő feledve leend, mint a hogy feledve lesz holnap a ma, s a holnap holnapután. Csaták iszonyai, háborús küzdelmek emlékei, s e dicsőséggel, s e gyalázattal nem fűződnek emlékéhez; hétköznap volt az évek sorában, olyan munkanap-féle, melyen az emberiség békés foglalkozásban szokta aratni diadalait. De hát nekünk ez az 1884-iki esztendő ilyen hétköznap se volt. Legalább mint a munkálkodás békés esztendeje, nélkülözte azokat az örvendetes mozzanatokat, melyek áldást hozólag működnek közre a nemzeti jólét fejlődésénél. Nem tagadjuk, hogy mentünk előre, s fejlődtünk mi is. Gyarapodott a közvagyonosodás, az értelmiség, de a méretek, amik között ezeket észrevehettük, csekélyebbek valának, sem mint azt ilyen hétköznap-féle esztendőtől megvárhattuk volna. Okát ne keressük messze. Ott vannak azok az évfolyamán felburjánzott antisemitismusban és egyéb ezzel szövetkezett, vagy ezt álarczul használó reakczionárius törekvésekben. Hogyan boldogulna az a nép, melynek vezetői nap-nap után azt zúgják fülébe, minden bajodnak oka a zsidó, ahelyett, hogy polgári erényeket, takarékosságot , komolyságot, kitartó szorgalmas munkát tanítanának neki, mely ma egyedül éltet és biztosít a nagy versenyben, mely a létért való küzdelemben folyik. Hogyan boldogulhatna az a nép, melynek vezetői a haladás minden tényezőjét, a versenyt, a munkát, átokét úgy állították fel előtte, a legreakezionariusabb tanokban, mint létezése , megélhetése egyedüli ellenségeit. A haladás azonban természetes röperővel bír, s a legreakezionáriusabb mozgalmak se voltak képesek megállítani útjában a fejlődést, a vagyonosodást, de bizonyos, hogy a józan szabadelvű irány- és haladásban rejlő éltetőerő okozta, hogy a rettentő vehemenciával népünk közé dobott retrográd eszmék hosszú időre vissza nem vetettek, de még csak meg sem állítottak a haladás útján. Ám ez is nagy baj. Hiszen egy ilyen ellenségektől környezett , rágalmazott nemzetnek még jövendője is attól függ, mikép fejlődik politikailag és anyagilag. Gyors fejlődés , szellemi, anyagi fölény mentheti meg a világversenyben, melyet kis és nagy nemzetek vívnak velünk és egymást közt szakadatlanul. Ez volt hibája, hogy ne mondjuk bűnt az 1884 ik esztendőnek, mihez járult még az, hogy a társadalom meglehetősen léha volt. Sokat várt az államtól , többet mint attól várni szabad, ő maga pedig alig cselekedett valamit, holott egyoldalúan az ország anyagi és szellemi ereje az állam által soha ki nem fejlesztethetik. Ezen fejlesztési munkában a társadalomnak is ki kell vennie a maga részét, s a retrográd és reakcionárius irányzat ellen együtt kell küzdenie , sőt feladatai sokkal nagyobbak , mint az államéi. Ezúttal egyet említünk ezen feladatokból s ez az, hogy a társadalom köteles felrázni álmából a nemzeti közszellemet, mely aztán az őt életre keltő társadalmat villanyozza fel. Az 1884-ik év egész folyamán nem láttunk ide irányzott törekvéseket, és ha a felülírt esztendő utódja, 1885 pótolni fogja előde mulasztásait, társadalmi újjászületésünk, nemzeti nagyságunk születési éve lesz , s mint ilyet előre is üdvözöljük. # Egész évre . . . 5 frt —kr. Félévre .... 2 „ 50 „ Negyedévre ... 1 „ 50 „ TÁRCZA Levél földjeimnek. Tisztelt szerkesztő úr! Ön szives volt több ízben felszólítani, küldenék „valami“-t a „Kecskeméti Lapok“ számára. Ez új évben szándékom eleget tenni tollamat megtisztelő felszólításának. Hasznára válik-e ez majd a lapnak , élvezettel fogják-e olvasni czikkeimet olvasói, a jövő meg fogja mondani. Kétségtelenül meg lesz bennem a jóakarat arra nézve, hogy azokra igent mondjon a jövő. És nagy örömömre szolgálna, ha ez megtörténnék. Mert eltekintve azon lelki gyönyörtől, melyet annak tudata okoz, hogy eszméinket egyszerre százakkal és százakkal közölhetjük, hogy azok több helyen a discussio tárgyát képezik, hogy azoknak nem egy hivőt sikerült megnyernünk; eltekintve azon még dicsőbb gyönyörtől, mely lelkünket annak meggondolásakor elfogja, hogy érzéseink viszhangot keltettek másokban is, hogy szenvedéseink mesterkéletlen elmondása tán a részvét könnyét csalta ki néhány kebelből (mert a könny onnan ered); eltekintve végre azon érzéstől, melyet legszellemesebb íróink egyike, korán elhunyt Kecskeméthy Aurél a lélek nemes mámorának nevezett, azon érzéstől t. i., mely akkor fog el, ha az ihlettől (kisebbtől-nagyobbtól) megszállva, eszméinknek és érzéseinknek kifejezést adunk ; eltekintve mondom, mindezektől: örömmel töltene el czélom elérésének tudata főkép azon okból, hogy épen azon város polgáraival közölném eszméimet, azon város szépeivel (s ah, minő szépeivel!) érzéseimet, melyben gyermekjátékaimat eljátszottam és mely ifjú ábrándjaimnak színhelye volt, a melyhez tehát elvárhatatlan, mindenkoron kedves érzelmek csatolnak. Ekkora bevezetés után, félek, hogy egykori kedves tanárom, sorairól híres Dékány István*) azt találja mondani: partumunt mentes , és végére jutván soraimnak, azt is hozzá teszi, hogy: nascitur, ridiculus mus. Pedig jobb szeretnék, ismét Horatiussal szólva, füstből lángot, mint lángból füstöt kihozni. És ha megtörténik néha szegény bőrömmel, hogy nagy úr asztalához hivatalos, ahol a menüt leírva a tányér mellé teszik, sohasem olvasom ezt el előre. Van abban valami pikáns, ami az érzékekre jól hat, hogy az ember várja s kiváncsi arra, mi lesz a következő étel. Hát én sem szólok megindított czikk-sorozatomnak sem tartalmáról, sem irányáról, sem alakjáról semmit. Szóljanak maguk magukért és magukról! Csak egyet mondok. Mikor vidéki lapnál voltam belmunkatárs és lelkiismeretes figyelemmel kísértem, mely czikkeket olvas leginkább, vagy legkevésbbé a közönség, azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett „Fővárosi levelek“ anynyira az utóbbi kategóriába tartoznak, hogy a „legkevésbbé“ helyett bátran „épen nem“-et tehetünk. Esedezem is, szerkesztő úr, ne adja e czímet soha czikkeimnek. Mert oly biztos, minthogy az idei farsangkor is több lesz a pletyka, mint az eljegyzés, miszerint nem fogja akkor a bérmentve küldött czikkeket olvasni senki, senki. Az unalomnak az undorig fokozódott érzése fogja el az olvasót, ha e fatalis két szót, mely alatt három hosszú hasábon vannak összetákolva a napilapokból a hét folyamán megjelent kiollózott hírek. *) Szarvas Gábor és Lehr Albert a Katona-ünnepély óta még most is emlegetik (már t. i. a borokat), meglátja. És jogosan. Mert ma mindenki olvas napilapot s a „Kecskeméti lapok“ olvasói, kiknek legnagyobb részét férfiak képezik, napilapokat. Nem a legtermészetesebb valami-e tehát, hogy a biablonszerű „Fővárosi levelek“-et, melyek a többször elolvasott, casinóban, Wittmannál, hivatalban, otthon megbeszélt, meghányt vetett, meg is unt dolgokat hozzák , senki nem olvassa ? Ostobaságnak , az olvasó türelmével való visszaélésnek nevezem hát az ily irányú fővárosból küldött közleményeket. Persze más az, ha olyasvalamit hoz az a közlemény, amit a fővárosi lapok nem hoztak meg. Csakhogy az ilyen közlemény olyan unikum, mint önöknél — amint hallom — az olyan kapatos ember, aki nem pályázott soha valamely városi hivatalra. Más szempont alá jön az is, ha a közlemény valamely actuális jellegű társadalmi kérdésben ad a saját, eredeti fölfogásának, csinos , tetszetős külsőben, kifejezést. Ismétlem, társadalmi kérdésben, mert a politikai kérdéseket legjobb ne bántsd virágnak tekinteni. Más azután az is, ha — természetesen mindig nagyon ügyelve a formára — a vidéki közönséget — ott, ahol arra szükség van — bizonyos fővárosi hajlamokkal ismerteti meg; magasabb, a köznapi- Iaktól eltérő, eszmék felé terelt gondolkodá- Isát; megérleli benne annak tudatát, hogy az I életnek, ennek a csudálatos, nyomorúságos, véges életnek más czélja is van, mint naponként jóllakni; hozzászoktatja a nemesebb eszmék s hazafias czélok önzetlen cultusához és rámutat bizonyos finomabb élvezetekre, melyeknek szintere elvégre is csak a szellem-, rang-, vagyonarisztokratiának gyűlhelye: a főváros lehet. Még nincs száz éve, hogy e század leggeniálisabb férfia megmondta, hogy a fenségestől a nevetségesig csak egy lépés. De millószor ismételték már. És ismétlem én is, hogy megtudja szerkesztő úr, miszerint én is ismerem ezt a mondást. Ismerem és semmitől sem irtózom inkább, mint a nevetségessé válástól. Pedig nagyon nevetségessé válnék, ha csak egy perczig is azon hitben ringatnám magamat, hogy én a fennebb, megvallom, kissé nagy hangon jelzett czélokat elérni tudnám, vagy ha egyátalában arra törekednék. Gyengeségem tudatában nem törekednék még akkor sem, ha szükség volna rá. Pedig nincs. E lap olvasóinak önismerete kétségtelenül meg fogja mondani, hogy nincs. Nincs, nincs! Hát nem lehet észszerű célom a fent jelzett szerepre vállalkozni. Eszmetársulás folytán jöttek azon szavak tollam alá, és én, aki a sajtó alá szánt dolgozataimat nem igen szoktam először impurumba leírni, annál inkább meghagyandónak véltem azon sorokat, mert szándékom leveleimet épen causerie — csevegés — alakjában irogatni. Csevegni pedig sok mindenről lehet és szabad. (Nemde hölgyeim?) De amint áll a nőkre nézve, hogy minden sértést inkább megbocsátanak, mint a hiúságuk ellen elkövetettet, úgy a csevegésnél is minden hiba tűrhetőbb a hosszadalmasságnál. Hát zárom is már a levelemet. Ha gondolja szerkesztő úr, hogy czikkeimet a jövőben használhatja, úgy legközelebb a fentebb említett finomabb ölezetekről fogok írni Aranyos. Tisztújítás után. A zaj, az izgatott kedélyhangulat, mely a legutóbbi napokban észlelhető volt, deczember 29-ik napjával lecsillapodott , elmúlt. A régi tisztikar átadja helyét az újnak , mely nagyobb részben a régiekből s néhány újon beválasztott egyénekből került ki. A szabadelvű párt, mely e tisztújítás körül, mint az túlnyomó számánál fogva megillette, irányadó szerepet játszott, egészben a választásokkal meg lehet elégedve. Czélja volt a kiegyezkedés — a mivel a város lakosságának békességet, a városnak magának előmenetelt, jobblétet akart biztosítani , s keresztülvitte a nélkül, hogy mereven ragaszkodott volna az erősebb jogához, így elérte, hogy az ellenpárt részéről is magatartása méltányosnak ismertetett el. Üdvözöljük ezért pártunkat, s a szerencsekivánat, melyet a tisztújítás körüli magatartása után szívünk szerint kifejezhetünk neki, hátsó gondolatot nem takar, így kell viselnie magát egy pártnak , mikor az erősebb jogára hivatkozhatik. Különösen a szabadelvű párt van hivatva a mérsékletre, hogy bebizonyíthassa ez által is, mikép Kecskeméten ez a párt van hivatva egyedül, hogy vezérszerepet vigyen, befolyást gyakoroljon úgy politikai, mint községi ügyek körül. Midőn azonban a szabadelvű pártnak, mint egésznek e magatartását teljes elismeréssel illetjük, lehetetlen rá nem mutatnunk a pártélet nyilatkozásának ama hiányosságára, mely lehetővé tette, hogy az egyességbontók és szószegők, a szabadelvű pártnak egy olyan jeles tisztviselőjét, kinek ezútali bentmaradását a fenforgó viszonyok pártkérdéssé tették s a pártbecsület védelme alá helyezték — elbuktathatták. Ennek nem lett volna szabad megtörténni , s azon baráti szives jóindulat, tisztelet és szeretet daczára is, melylyel a megválasztott új főorvos iránt viseltetünk, ki kell jelentenünk , hogy a tisztválasztásnak szerencsés, s a város békéjének megszilárdítására oly nagy befolyással volt meg- 1885. JANUÁR 4. Aitato. — Abysszinai szerelmi és vadászkaland. — A legregényesebb vadász kaland, melyet Abyssziniában értem, leginkább azért érdemes az elbeszélésre, mert azon vadkanhoz.