Kecskeméti Lapok, 1901. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-07 / 27. szám
2. oldal KECSKEMÉTI LAPOK 27. sz. IV. A gazdasági ismétlő műhelyi munkásságának tárgyi csoportosítása. I. év: Házi eszközök készítése az összes szerszámgyakorlatokkal vonószéken és gyalupadon. II. év: Kerti- és mezőgazdasági eszközök a fontosabb fakötésekkel. III. év: Kisebb gazdasági épületek, félszerek, ketreczek, aktok stb. szerkezetei és kötési rajzban és fában kidolgozva. Városok kongresszusa. — Két közlemény. — II. A délutáni ülés a városok kölcsön szükségleteinek tárgyában Győr város polgármestere által arra nézve beterjesztett javaslatot tárgyalta, hogy a városok kölcsön-szövetkezetet alakítsanak, melynek kölcsönei útján a városok hitelszükségletei olcsóbban lennének kielégíthetők. Minthogy az erők kifejtésére a társulás a közgazdasági téren is alkalmas módnak bizonyult és újabban a hasonló szövetkezetek külföldön szép eredményt mutatnak fel, az értekezlet az eszmét helyeselte, s a szövetkezet szervezetének kidolgozásával Győr város polgármesterét megbízta. Jóllehet a fent érintett eszme igen üdvös és pártolásra méltó, annak a keresztülvitel előtt még igen nagy nehézségei lesznek. Ezek egy részét az alulírott városi kiküldött is jelezte az értekezleten, mint olyan aggályokat, melyeket a tervezet készítésénél, s az eszme megvalósításánál mérlegelni kell. A szövetkezet — mint kiszámították — részjegyekből 800.000 koronát hozhatna össze, mely tartalék alapul szolgálna, a pénzszükséglet pedig kötvények útján fedeztetnék. A kötvények biztosítására a szövetkező városoknak mintegy 250 millió koronát tevő vagyona jelöltetnék ki, a városok korlátlan és egyetemleges felelőssége alapján. Ezen korlátlan és egyetemleges felelősség már maga igen nagy akadály, s ha bízunk is minden város értelmes és gondos vezetésében és vagyonaik helyes kezelésének felsőbbi ellenőrzésében, másokért minden vagyonukkal jótállani, nem indokolt, s csak annyit tehetnénk, hogy mint az országos hitelszövetkezetnél, a tagok a részjegyek többszörös összege erejéig vállalnának felelősséget, miben az értekezlet tagjai megállapodni hajlandók is voltak. Nagyobb baj az, hogy a szövetkezet elegendő pénzt össze nem hozhat, mert a közönség a kötvényeket csak magasabb kamatozás esetén venné meg, ily esetben azonban a szövetkezet azért nem érne, mert a szövetkezet olcsó pénzhez nem juthatna és még az is nehézséget okoz, hogy a városok rendszerint nagy kölcsönökre vannak utalva, mit a szövetkezet legalább egyelőre ki nem elégíthet; de másrészt ép a városok, mint nagy kölcsönvevők vannak ama helyzetben, hogy a legolcsóbb pénzforrásokból elégíthetik ki szükségleteiket és így a szövetkezetre nincs szükségük, így csak a már szorultabb helyzetben levő városok fordulhatnának a szövetkezethez, kisebb kölcsönökért. Mindamellett az eszme életre való és pártolásra érdemes. Idő múltán és kitartással a szövetkezet erős intézménynyé nőhetné ki magát, mely a pénzügyi nehézségekkel küzdő városoknak támasza lenne. Csak ne várjunk tőle eleinte igen sokat. Egyébiránt a szervezés iránt beterjesztendő tervezet tárgyalása alkalmával jön el az ideje, hogy ahhoz bővebben hozzászóljunk a polgármesteri értekezleteken, vagy — ha a megvalósulás aktuálissá válik — törvényhatósági közgyűlésünkön is. Bagi László, főjegyző, h. polgármester. TÁRCZ A. Kétezer forint. — Irta : Tl1.1a.137- Zoltán. — Gálfi Samu ur lassan lett biró, de amikor aztán mégis az lett, elvette a régi szerelmét. Nem annyira a becsületnek tett eleget ezzel. Szerelmes volt s mivelhogy a szemei előtt, minden meglepetések nélkül hervadt a leány, nem is vette észre. Gálfi Samu úr éppen negyven esztendős volt, mire ilyenformán szerencsésen a révbe jutott, a leány pedig talán mindössze egykét esztendővel több mint harmincz. Egy kis háromszobás lakásba költöztek be s velük ment a leány anyja is, egy hosszú, végtelenül sovány, egészen kiaszott öreg asszony. Azaz hogy vitték. Egy nagy gyékényfonású karosszékben, egyik oldalon a biró, a másik oldalon pedig egy ismerős hordár, aki ezért a szívességért szivart kapott. Rossz szivarokat, egyikből kócz lógott ki. Mikor betette maga után az ajtót, szomorúan nézett vissza. A biró ur megijedt volna ettől a pillantástól, hogyha látta volna. Olyanforma volt az, mint hogyha a hordár sajnálta volna a biró urat, aki pedig benn éppen rendezkedni kezdett. Szeget vert a falba, tükröt akasztott rá, aztán díványt tolt alá, amikor ráállott, hogy egy tálat is elhelyezzen fölötte, az öreg bútor szuszogni kezdett, mint a harmonika. Aztán az ebédlőt hozta rendbe. Fölpoczkolta a kredencz lábát egy deszkadarabbal, helyre húzta az asztalt, ami különben kerekeken szaladt és sehogyan se akart megállani. Körülrakta székekkel, benn összekalapácsolta az ágya- okát, az egyikbe egy menyke nagy szeget is kellett verni, mert a strófok sehogyan se tudtak megfogózkodni a kitágult lyukakban és széthullott a nyoszolya éppen a fejénél. Közben a mamát erre-arra tolták a nagy székben, amint éppen útban volt. A mama nem tudott felkelni, sokáig köszvényes meg csúzos volt s egyszerre aztán egészen elaludt a lába. Künn a konyhán az asszony verte a szögeket a falba és jócska főző holmit akasztgatott fel, a cseléd pedig neki izzadva súrolta a kőkoczkapadlót, amit csúnya állapotban hagyott hátra az előbbi lakó, egy bizonyos szücsmester. Dél felé, amikor már benn helyre volt tologatva minden, kijött a biró és nagyon elégedetten mosolygott körül. — No, mondta, ha sohase is, de most innám egy pohár sört. Az asszony rámondta, hogy : ő is, de aztán hirtelen visszaszívta, — nem, különben nem . . . — Dehogy nem. Csak ne sajnáld magadtól. — Nem azért, hogy sajnálnám, hanem mégse kell. — S csendes, nyugodt mosolygás ült az arczára. Az asszony volt már, a kicsi ekszisztenczia mellé szegődött társ, aki magán takarékoskodja még a munkás apró örömeit. Aztán elkezdtek élni. Tagadhatatlan, hogy kissé nehezen ment, mert a bíró urnak, meg a másik oldalon a két asszonynak is maradt valami kis tartozása még a múltból. Számlák, csupa apró summa, némelyikről meg is feledkeztek. A hitelezők most már jó módot sejtettek, vagy legalább is olyat, amiből telik egy kis törlesztés s a biró úr mindennap kapott valami levelet ügyvédtől, meg egy-egy kék papirost, amire ítélet volt írva, aztán meg egymásután végrehajtások következtek. Fölirták az ebédlő asztalt, ami majd kiszaladt a végrehajtó könyöke alól, mikor úgy kényelmesen jegyzőkönyvet kezdett fogalmazni rajta. Terminusok jöttek és a biró úr most már ideges, félős ember lett, aki ijedten pislantott föl, ha megcsendült az előszobában a csengő, vagy valami idegen hangot hallott künn. Ami a hivatalából fennmaradt időben, azt azzal töltötte el, hogy pénz után szaladt. Persze mindig csak az utolsó napon, éppen a licitáczió előtt. Előbb szégyenlette, meg remélt is valamit. Valamit, hogy csak úgy magától jön. Teszem fel, kap egy levelet s amikor kibontja, kihull belőle egy százas. Se szó, se magyarázat, se semmi több, csak éppen egy százas. Vagy hogy behivatja az elnök s azt mondja neki: — Kedves kartárs, van nekünk egy alapunk, amelyből jóravaló derék embereket segítünk föl a birói karban. Itt van magának is ezer pengő belőle. Hozza rendbe a dolgait. — Mindez azonban nem esett meg. Ilyenformán mondhatom, hogy a biró ur élete nem igen volt kellemetes és amikor egy csavargó, aki a törvény elé került, azt vágta oda tromfnak a birák fejéhez, hogy: — könnyű az uraknak. Délbe hús, este pecsenye, mindig meleg szoba, semmi gond, — a tanácsban székelő Gálfi úr hangosan kaczagni kezdett. Úgy kaczagott, hogy kidagadtak a homlokán az erek s az elnök ur igen-igen feddő pillantást vetett rá. (Vége köv.) A gazdasági munkások segélypénztára. — Egy kis beszámoló. — Még csak alig félesztendeje annak, hogy az Országos Gazdasági Munkás- és Cseléd- segélypénztár — ez a legújabb emberbaráti intézmény — életbe lépett és máris fényes bizonyítékát adta annak, hogy milyen égető szükség volt nálunk ennek a segélypénztárnak a megalakítására. Ugyan mi is a czélja ennek az intézménynek ? Újra felteszszük ezt a fontos kérdést, mert míg ezt nem tudjuk, nem érthetjük meg igazi jótékony hatását. Ennek az emberbaráti intézménynek az a célja, hogy a földmíves embert, aki napról-napra való keresményéből vagyont nem gyűjthet, öregsége idejére megbiztosítsa afelől, hogy nem irgalom kenyéren kell tengődnie. Vagy ha baleset éri, akkor sem fog sem maga, sem családja nyomorúságra jutni. Mert a segélypénztár tagjait vagy ezek halála esetén ezek feleségét és gyermekeit segélyezi, gyámolítja. Aki tehát tagja a segélypénztárnak, az nyugodtan végzi nehéz munkáját, mert nem gyötri őt az örökös gond, hogy mi lesz hitvesével, apró gyermekeivel, ha munkabíró karja ellankad és a kasza, kapa kiesik kezéből. A segélypénztár félesztendős működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi és gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földmíves nép családját örökre megfosztják a kenyérkeresettől.