Kecskeméti Lapok, 1913. január-június (46. évfolyam, 1-148. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2. oldal­­ tus Ítélő széke előtt, hogy kiki elvegye — mint cselekedett, jót vagy rosszat, mondja az Apostol. Számadás és fizetés? Iste­nem, mily nagy és fontos dolgok ezek! És mi mégis esztendőről-esztendőre szaporítjuk bűn­adósságainkat, mintha egykor bevégzendő életünkről sohasem kellene számolni, mintha a jutalom és büntetés, meny és pokol csak mese volna Isten szájában, — Íme ezekre tanít a múlt, jelen és jövő. Ájtatos Hallgatóim! Ma egymásnak boldog Újévet, hosszú életet, szerencsés napokat szoktunk kívánni, ki csupa szo­kásból, ki kétszínűségből, ki tiszta szív­ből. Én is kívánok nektek boldog új évet, még pedig Isten látja lelkemet, szivemnek legtisztább érzéséből, de hozzá ragasztom e következendő jövőre szolgáló tanácsaimat: — Édes atyám­fiai ! Minden esztendő közelebb visz bennünket az örökkévalósághoz, mely minden halandó embernek végcélja; azért vigyázzatok, hogy el ne tévesszé­tek ezt a célt. Ne cipeljétek a földi javak igáját, sem a véteknek még ne­hezebb terhét, mert e terhek alatt el nem érhetitek azt. Hanem a hitet ne hagyjátok a világ rossz lelke által el­fojtani szivetekben, reméljetek Istenben,­­ ápoljátok a szeretetet, óvatosan őrizzétek az ártatlanságot, mint üveg edényben hordozzátok, mert könnyen eltörhetitek. Ezek kedveseim azon javak, melyeket nem kell levennetek az utolsó hegyen, mely az időt az örökkévalóság­tól elválasztja. Lelketeknek égi világos­ságot óhajtok, sziveteknek békességet, melyet a világ nem adhat, a jelenben küzdjetek szilárdan a szent igékért és igazságért, zászlótok legyen a kereszt, a felfeszített Jézus hadvezértek, a tem­plom táborotok, a hit sisaktok, a sze­retet fegyveretek, az imádság pajzsotok és jelszavatok: »Dicsértessék a Jézus Krisztus!« Neveljétek gyermekeiteket a hitben és isteni félelemben, hogy szo­morú napjaitokat felvidámitsák. Szüzek őrizzétek a szemérmet és szelídséget, mint legszebb menyasszonyi ékesség­teket. Nők tartsátok meg az eskühűséget és a csendes munkálkodást családi kö­retökben, mert ez a ti legfőbb boldog­ságtok. Végre igazság uralkodjék a palotákban, megelégedés a koldusok kunyhóiban é s hit, igazság, szeretet uralkodjanak minden néposztályban, hogy a régi átok mindinkább távozzék a földről és az emberek mindinkább a szentekhez és angyalokhoz hasonlók legyenek. Ezek az én újévi kivánataim hoz­zátok, hogy ezeket tanítva mindnyájan boldogok lehessetek. — Amen! Székely János versei Szerelmes diák verse. És feléled a régi jó világ Ekhós szekér és daloló diák. A kis botos, ki egy hentest kiűz, S hős szellőt fú a nagyenyedi fűz. Az öreg harang is kong valahol, A diákcsapat indulót dalol; Igyunk fiuk, zenéljen a pohár, Gyér ide mellém aranyos komám, Húzzad fiam, a hegedűd ha szól, Tüzek s könnyek gyálnak a húr alól, így játszod egyszer egy ősöd, ha hid, Mikor kicsapták nagy Csokonait, S a húrod ódon szordinós neszén, Életre kel egy Jókai regény. Oly szép a nótád, mint egy égi dal, Amit az isten játszik orgonán, Húzd el ezerszer aranyos komám, Rengjen bele ez az ócska korcsma És sírjon a daliás szirtek korcsa A késői kivénült kis diák . És szálljanak a bús melódiák Hozzá a dalos diák sziveken Hadd tudja meg, hogy ki ő nekem. Egy asszonyhoz. Kicsi falu, virágos zöldes árnyak, Gémtornyu templom, sárga zsalus ablak, Od lakik ő a gyémántszemű asszony, Kit édes álmok soha el nem hagynak. Lelkében él az ábránd és a város, És este, ha a hold az égre feljő Megcsendül lelkén sok elhalkult ének, S egy lágyan szóló, csendes villany csengő. Gondolatok tüzparipája. A gondolatok vad tüzparipája Tiporja az út virágbiborát És rohanva törtet a síkon át Vaspatáját vészes gátakba vájja. Lába alatt ropog a hegyek háta S repednek a kemény kőoszlopok A mélyből bágyadt, buja tűz lobog, S kigyul a hegyek bus alkony végi lángja. Felhőtalajon és hullámhegyen Repül, rohan a tűzcsikó velem, S letipor embert, várost, sirt, mezőt... 5 a véres tüzmén lángtajtékot fújva Rátér egy keskeny virágágyas útra S meghorkan egy szelíd lányarc előd. Fény. Mint egy kitárt, pompázó puha test úgy domborul és éled Budapest. S a csókraéhes férfiszem előd Elrejtenek a bársonyenyhe nők. Mindnek a melle ritmusra remeg A szemük árnyas, kitárt és kerek, S a nagy pupillák mélyén mélyre lent Az ő szemének álomfénye leng. A fény, mely világit s megigéz, Mely annyi szent emléket felidéz — O versek, könnyek, szomorú szavak, Sóhajok zsalus ablakok alatt. — O terjedt törzsű hervatag akác Te ládád és a kicsi sárga ház, Hányszor vártam letörten sírva én Hogy felcsillan az első gyufafény, Hogy felcsillan az első gyufafény. Budapest, 1912. november. Kecskeméti Lapok A választójog. Még a kormány hivatalos lapjai sem merik védeni a Lukács-féle választói refor­mot. Még ők is csak abban bizakodnak, hogy az a statisztika és az az indokolás, melyet a kormány ígért, csakugyan­­kor­szakos jelentőségű alkotásinak fogják ezt a reformtervezetet a nemzet szemében fel­tüntetni. De nincs egyetlen mentegető sza­vuk sem arra, hisz nem is lehet, hogy a kormány, mely a választói reform kiterjesz­tését ígérte, ezt a kiterjesztést úgy akarja elérni, hogy a választói jogosultságot 24 évről felemeli 30-ra. A nemzet a választói jogot nem azért követelte, mintha csak arról volna szó, hogy több választó legyen, mint amennyi ma van. Ha csak ez lett volna a nemzet követelésé­nek motívuma, akkor esetleg egy statiszti­kának, mely ki fogja mutatni, hogy a Lu­kács-féle javaslat néhány százezerrel növelni fogja a választók számát, lehetne valami értelme. De miután a választók számának növekedése csak másodrangú fontosságú s miután az igazi cél és igazi feladat az, hogy mindenki kapjon szavazati jogot, ha nincs speciális ok, amely a jogfosztást in­dokolná és jogossá tenné, semmiféle sta­tisztikával és semmiféle miniszteri indoko­lással ezt a javaslatot elfogadhatóvá tenni nem lehet. A választói reform nemcsak azért kell, hogy néhány százezer emberrel több legyen, akinek névleg megvan ugyan a szavazati joga, aki esetleg le is szavaz, de aztán akarata ép úgy semmibe se vétessék, s az ország sorsának intézésében ép úgy ne le­gyen semmi súlya, mint ahogy ma nincs. Az 1910. évi választásokban körülbelül száz­ezerrel többen szavaztak az ellenzéki jelöl­tekre, mint a munkapártra. A parlamentben mégis a munkapártnak van óriási többsége. A választói reformban tehát nem az a fontos, hogy «mennyivel» növeli a vá­lasztásra jogosultak számát, hanem az, hogy lehetőleg mindenki megkapja a választói jogot, egyenlő feltételek mellett s hogy a parlamentben is azé a párté legyen a több­ség, amelyiké a többség a nemzet közvéle­ményében is. A parlamentarizmus zülléséről szóno­kolt Tisza s ez az egy, amiben neki senki ellent nem mondott. Még az ellenzék sem. Még az ellenzék is azt mondja, hogy a parlament mai összeállításában nem felel meg a hivatásának. Tele van ügyvédekkel, kiszolgált állami és megyei hivatalnokokkal, tönkrement gentrikkel, akiknek a képviselő­ség nem hivatás, hanem kenyér, de nagyon kevés azoknak a képviselőknek a száma, akiket az egyéni kiválóság és a választók igazi bizalma juttatott mandátumukhoz. A nemzet azt várja a választói reformtól, hogy ennek az állapotnak véget vessen. Hogy a képviselők tényleg a nép vágyait, óhajait képviseljék, hogy a nép közt élők, a nép anyagi és erkölcsi szükségleteinek ismerői döntsenek országos kérdésekben , hogy egy petrifikált, élettelen, szűk látkörű, önző politikát ne lehessen mint nemzeti politikát és nemzeti munkát feltüntetni. Nem a sza­vazatok számának növekedését érti a nem­zet a választói reform alatt, hanem az egész parlament reformját. Nem új embereket akar az urnánál, hanem új eszméket a parlament­ben s a szavazatjog általánossá, egyenlővé és titkossá tételét csak azért követeli, mert ez az egyetlen eszköz, egyetlen mód és egyetlen garancia arra, hogy a parlament is újjá alakuljon és gyökeresen megváltozzék. Akik az általános választói jogért küz­denek, nem absztrakt jogokért küzdenek, mint ahogy az általános választói jog köve­teléséhez egy nemzet sohasem abstrakció útján jutott el. Nem az «emberi jog» nevé­ben követeljük a választói jognak a nép legszélesebb rétegeire való kiterjesztését, hanem annak a kényszere alatt, hogy azok a néprétegek, amelyek eddig az ország sor­sának intézésébe befolytak, ezt a feladatu­kat többé nem az ország érdekében s nem a nép érdekében gyakorolják. Mert vagy önzők lettek s akaratelhatározásukat az ön­zés vezeti, vagy pedig mert elgyengültek s gazdasági és szociális erőltetésük a korrup­ció prédájául szolgáltatta ki őket. Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök a napokban harmincéves irodalmi jubileumát ünnepelte. Ezen az ünnepen beszédet mondott, amely­nek egy kitétele mindennél jobban jellemezte 1. szám. m«Li iii'm **** ca co ■OX 03 _d­i -CD o a gj cd 15^3 CO « "“CaD r *QJ ■ pi...nmj E­ M a " ^ -g N iI e . ti a N M ® 33 r-E—s cr­ee! cc 'oE fi «5­1 N m £

Next