Kecskeméti Lapok, 1935. február-június (68. évfolyam, 5-26. szám)
1935-02-02 / 5. szám
Kecskm. I...apok FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP • MEGJELENIK MINDEN VISÍRKÉP REGGEL „Hag“ és parlamentarizmus A választójog reformjával kapcsolatban — ma már a kormány részéről is — egyértelműleg előtérbe nyomult a titkosság elve, amely valóban elválaszthatatlanul hozzátartozik a demokratikus alapon felépült parlamentarizmus intézményéhez. Sokan vannak viszont, kétségkívül legjobb hazafiak is, akiknek érzelmi világa mindjobban idegenkedik a demokrácia elvétől, mert úgy érzik, hogy az lejtő, melyen át a nemzet feltartóztathatatlanul lecsúszik a szélsőségek mezejére. A huszadik század — és különösen a világháború óta letelt félemberöltő — szomorú eseményekben gazdag története valóban világszerte riasztó példákkal szolgál ebben az irányban. Szemet húnyni ez előtt a tünet előtt semmiesetre sem szabad és csodálkozni sem lehet afölött, hogy ez a körülmény a demokráciának valamikor lelkes barátait is kegyetlenül megtizedelte. Minthogy pedig a demokrácia és a modern parlamentarizmus egy anyaméhből született édestestvérek, teljesen okszerű, hogy az előbbivel szemben érzett antagonizmus mindjobban átterjed a parlamentarizmusra is. így állt elő az a sajátságos helyzet, hogy a demokrácia, melynek a modern parlamentarizmus voltaképen létét köszönheti, saját betegségével veszedelmesen megfertőzte édesszülött testvérét. Tagadhatatlan, hogy a gazdasági viszonyok javulása enyhítené a parlamentarizmus betegségét is, ez a betegség azonban ma már annyira súlyos, hogy a tüneti kezelés távolról sem volna elegendő, itt mélyebb operációra van szükség. A politikai orvosok különféle beavatkozásokkal kísérleteznek, ilyenek pl. a rendi országgyűlés, korporációk, érdekképviseletek és más hasonlók, melyek abban megegyeznek, hogy az ország népe bizonyos fokig részt vegyen a központi hatalom akaratkialakulásában, de valamennyien különböznek az igazi parlamentarizmustól abban, hogy működésükben nem a nemzet egyetemes öncélúsága, hanem csak egyes politikai pártok, társadalmi osztályok, vagy foglalkozási ágak partikuláris érdekei jutnak megnyilvánulásra. Ez pedig valami egészen más, mint a parlamentarizmus, melynek még mindig túlnyomó többségben levő igaz barátai örömmel és megnyugvással olvasták a miniszterelnök szolnoki beszédjében azt is, hogy a parlamentáris rendszer mellett akar maradni, meg azt is, hogy annak problémáját a titkos szavazás alapján, de a nemzeti konzervatív erők figyelembevételével óhajtja megoldani. A kormány tervezete még csak egyes részleteiben ismeretes előttünk, annyi máris nyilvánosságra jutott belőle, hogy felvetődött a „mag“ ötlete, ami abban állana, hogy a képviselőház tagjainak egy része nem az általános választások során nyerné mandátumát, hanem a vármegyei és városi törvényhatóságok küldenék fel azokat a képviselőházba. Ez a hatvanhat képviselő volna tehát a képviselőház „magva“, ez volna az az állandónak szánt tengely, amely körül a többi választott képviselők felsorakoznának. Ez az ötlet nem nevezhető szerencsésnek, aminthogy még soha nem vezetett jóra, egy felemás intézmény sem. A két csoport a gyakorlatban élesen széttagozódnék, döntő fontosságú kérdésekben szembe kerülne egymással és könnyen megtörténhetnék, hogy partikuláris, vagy helyi érdekek győzedelmeskednének magasabbrendű, egyetemes érdekek fölött. Másrészről az az alaptalan gyanú is érhetné a kormányt, hogy ily módon akarna a maga régszére egy mindenkor szolgálatkész többséget biztosítani, amire pedig a jelenlegi kormánynak, amely a választók jelentékeny részének bizalmára hivatkozik, legcsekélyebb szüksége sincs. Ami pedig a titkos választójog mellett kétségkívül szükséges konzervatív féket illeti, arra ez a „mag“ ugyancsak nem alkalmas. Vannak erre a célra sokszorta megfelelőbb korrektívumok, így különösen a választási jogosultságnak óvatos megszorítása, korhatár fölemelése, bizonyos kulturális foknak megkövetelése, diflamáló bűncselekmények esetén a politikai jogok felfüggesztésének gyakoribb és szigorúbb alkalmazása, mindezeken kívül ott van a felsőház, s akit első helyen kellett volna említeni, az államfő, akik egymagukban sokkal alkalmasabbak a titkossággal járó esetleges meglepetések ellensúlyozására és túl radikális kinövések lenyesésére. A „mag“ idegen és kártékony test volna a parlamentarizmus szervezetében, amelyre semmi szükség nincs. Dezső Gyula. Kinek nem tetszik A Magyar Közgazdaság legutóbbi száma a következő kérdést teszi fel: van-e szüksége Kecskemétnek még egy hűtőházra? Nincs bátorsága kimondani, hogy nincs, de olyan hangon foglalkozik a második hűtőház építésére vonatkozó tárgyalásokkal, amely elárulja, hogy nincs ínyére a lapnak vagy az általa képviselt álláspontnak ez a második hűtőház. A földmívelésügyi miniszter a kölcsönt a városok rendelkezésére bocsátja. A város vezetősége, elsősorban Kiss Endre dr. polgármester a kérdésről rendkívül alapos tájékozottsággal bír és az a tőke, amely az építésbe bekapcsolódik, szintén alapos vizsgálat alá vette és veszi a kérdést, ha tehát kívülállók tartják a második hűtőházat feleslegesnek, az inkább annak szükségessége mellett bizonyít a második hűtőház? A kormányzó, Károlyi Gyula gróf és Kállay Miklós Kecskemétről kérnek kertmunkásokat Az a gondos és alapos kiképzés, amelyet a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara kertmunkásképző iskolája nyújt, sok derék szakmunkást és munkavezetőt adott már az ország első gazdaságainak is. Az intézet a gyakorlati kiképzésre helyezi a súlyt és tanulói a gyümölcstermelésben, faápolásban és védekezésben teljes jártasságot sajátítanak el. A kertmunkásképző iskola jó hírét nemcsak az bizonyítja, hogy most is meghaladja már százat az érdeklődők száma, hanem az is, hogy nap-nap után érkezik megkeresés végzett növendékek elhelyezésére vonatkozólag. Értesülésünk szerint legutóbb Kállay Miklós, a most nyugalomba vonult földmívelésügyi miniszter fordult szakmunkásokért az intézethez, márciusban pedig Horthy Miklós kormányzó kenderesi gazdasága és Károlyi Gyula gróf volt miniszterelnök gyümölcstelepe kap a Purgly Emil gyümölcsiskolájában végzett növendéket. ooooocxxxxxxxxxxxxxooooooooooooooooooooooooooooocxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx» Szabó Dezső a vitáról Szabó Dezső író a Bánk bán vitáról a következőket írja: A pesti nyomtatásokban itt is, ott is felütötte fejét egy új irodalmi szenzáció. Hol ügyes félénkséggel: A Bánk Bán-plágium? — Hol diadalmas felvisítással: A Bánk Bán-plágium! És megvan a nagy felfedezés: Katona drámájának kb. 250 sorát egy kis osztrák írócskától vette át, így pld. Tiborc beszédeit. Az egyik „irodalmi“ folyóirat nagyképűen, de látható zavarral, a kor szokásaival mentegeti Katonát. De legtöbb írásocskából kiröhög a győzelmes káröröm Hihi! a Bánk Bán-plágium, Katona lopott! Ez a magyarság nagy irodalmi dicsősége. A gonoszságot, a rosszindulatot megértem: emberek fiai az emberek. És az is csak természetes, hogy azok, akik rajtunk híztak fel, az öntudat utolsó szikráját is szeretnék eltaposni bennünk. De a tudatlanság és butaság egy bizonyos határon túl mégis ámulatba tud ejteni. Ha a Bánk Bánnak nem egy tized, hanem nyolctized részét írta volna át Katona apró német íróktól, a Bánk Bán akkor is az európai drámairodalom egyik leghatalmasabb dómja volt és a magyarság egy örökül gigantikus művészi kifejezője. És ha a Notre-Dame minden tégláját úgy lopkodták össze éjszakánként, ez a nagyszerű kőbe dermedése az emberi szárnyalásnak mégis múlhatatlan gyönyörűsége és vigasztalása marad a sárban ténfergő embereknek. Mert ez a fontos a Bánk Bánnál: az egész, a roppant boltozat, az egész faj tragédiáját örökbe mondó mérhetetlen szimbólum. Az aztán igazán nem fontos, még csak nem is nagyon érdekes, hogy ehhez a lelkéből és fajából feltömörlő épülethez Katona honnan vette a téglákat és a kulimászt. És micsoda vastag és szemérmetlen irodalmi műveletlenség kell ehhez a mohó meghökkenéshez. A Corneille Cidre, a Moliére darabjai nagyrészben ilyen „plágiumokkal“ lettek a francia irodalom és az emberiség közkincsei. A Boccaccio, a Rabelais műveinek kilenctized részét fel lehet filologizálni vagy harminc nép megelőző műveiben. Goethe plágizálta a Faustmondát. Az öreg Dárdarázó Vili (Shakespeare) minden műve tele van plágiummal. Lafontaine valósággal plágium-akkumulátor. Moliére már rég elintézte ezeket a felfedezéseket: — le prends mon bien ou je le trouve. És kik ezek az elgurult meghökkenők? Azok, akiknek irodalom, sőt világirodalom a Molnár Ferenc betű-lokálja, akik a szegény bútorozatlan Földi Mihályt Madáchhoz hasonlítgatják (fényes nappal!), akiknek „kulturtáplálék“ a pesti sajtó masszőrjeinek „riport“ és másféle regénye.