Kecskeméti Ujság, 1912. szeptember (5. évfolyam, 197-221. szám)
1912-09-01 / 197. szám
Kecskemét, 1912. szeptember 1. Ára 4 fillér. Vasárnap, V. évf., 197. sz. (988.) KECSKEMÉTI ÚJSÁG Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési ár helyben . 8 torom rDlitSkS! nepilap. np ncm /ívitt a Vidékre..............................14 korona ________ _ _ _■ KKTI ____________ Telefonszám 176. Egy munkásjóléti intézmény létesítéséhez akart, a modern szociális érzelmektől áthatottan, támogatást nyújtani a városi tanács és Kecskemét város törvényhatósági bizottságában tegnap ismét a lélekharangot kongatták. Egy elvakult párt fanatizált tömege még elfogódottabb és elvakultabb vezetőinek egyetlen fejbiccentésére, az érvek százait felrúgva, az égető szükségességet sutba dobva, a maga akaratának diadalra juttatása érdekében lehetetlenné tette, hogy Kecskeméten az országos munkásbiztosító pénztár itteni kerülete részére székházát megépíthesse, mely pedig tisztán azzal a céllal létesült volna, hogy a legszegényebbek, a legelhagyottabbak és szerencsétlenek, a munkások százai és ezrei, épen azok, akikkel nálunk Magyarországon senki sem akar és senki sem szeret törődni, olyan intézményt nyerjenek benne, ahol minden bajukban és minden nyomorúságukban segítő otthonra találnak. A munkáspénztárak a ma korának legszebb, leghumánusabb és legideálisabb intézményei. Még fiatalok, még a kialakulódás küszöbén állanak, nyakukban egy gyorsan készített, hibás törvény igájával és így is ezren, meg tízezren, az egész ország területén pedig száz meg százezren élvezik jótéteményeinek gyümölcsét, terhét pedig csak azok viselik, akiknek a munkással szemben a teherviselés kötelesség. Egy ilyen intézmény csak megérdemli, hogy minden akciójában, mely a munkássors javítására irányul, mindennemű támogatásban részesüljön. Ebben a hitben és csakis ebben az igaz hitben fordulhatott Kecskemét városához is az országos és helyi pénztárak vezetősége támogatásért akkor, midőn igazán csak arról volt szó, hogyvárosunkban olyan intézményt létesítsenek, mely a munkások s így közvetve a város közegészségügyi viszonyait van hivatva istápolni. A városi tanács át is értette a munkáspénztár törekvésének nagyságát és magasztosságát és kérésük mellett foglalt állást. Hogy egészen igazságosak legyünk, nyíltan megmondjuk, hogy könnyen tehette ezt a városi tanács, mert a munkáspénztár a maga jóléti intézményének létesítésével sokkal többet adott volna a városnak, mint amennyit attól kért. Mert amit kért, ingyen telket és ingyen téglát, azt olyan intézetek és olyan magánosok megkapták már a várostól, akiktől a közre semmi jó nem háramlik. Példának felhozzuk egyik helybeli egyesületet. Székháza van a város jó helyén a város jóvoltából! Az ilyen azután gondolkodóba ejti az embert, különösen pedig azokat, kik a helyi viszonyokkal nem eléggé ismerősök. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés mindenkiben, hogy ezek miért igen, amazok miért nem kapnak támogatást? Meg tudunk rá felelni. A törvényhatósági bizottságot, illetőleg azt a frakciót, mely a kérelem teljesítése ellen volt, az animozitás, rosszakarat és gyűlölet vezette, gyűlölet azok iránt az emberek iránt, akik vezetői a munkáspénztárnak. Nem kutatjuk, nem firtatjuk egy pillanatig sem, hogy helyes, indokolt-e a gyűlölet, nem pedig azért elsősorban, mert a gyűlölet mindig helytelen, elvakulttá teszi az embert és mert nem egyéneknek adott volna valamit a város, hanem intézménynek — mely csak szeretetet érdemel! No de mindegy! Amint írtuk, a törvényhatósági bizottságban tegnap megkongatták ismét a lélekharangot. Szégyenletes kis muzsika volt az és pirulhatnak érte legelsősorban azok, kik épen a szeretetet volnának hivatva hirdetni és kik elvakultságukban fékezhetetlen gyűlöletüknek engedtek szabad folyást és kik tegnap példát statuáltak arra, hogy a gyűlölet előtt mindennek meg kell hajolni. Szomorú, hogy Kecskemét város törvényhatósági bizottságában egy ilyen párt tud többségben lenni, s megnyugvást csak az TfiR . A. Abin kovács felesége. Irta: Ujváry Péter. Mikoron Salamon király egy napon az asszonynépet módfelett becsmérle, igy szól a vének tanácsának fejedelme : — Nem ismered uram Abin kovács feleségét. Jó az és hűséges. — Hozzátok elébem Abint és megmutatom nektek, hogy ez a durva mesterember jobb az erényes asszonynál. És igy történt. Mikor Abin az aranyos terembe lépett, térdre rogyott, igy köszöntvén a királyt és a fejedelmeket. A király pedig igy szólt : — Felmagasztaltatásodat akarom jó Abin és palotám elöljárójává teszlek. — Engem, királyom ? — kérdi Abin csudálkozón, — engem, ki szolgáid között a leghitványabb vagyok? — Téged, mert erős vagy és bátor s vágyra lobbantanád a leányomat. Ha feleséged agyonütöd és a fejét még az éjszaka nekem elhozod, akkor feleségül kapod a lányomat és fejedelemmé teszlek azonkívül. — Úgy legyen, amint parancsolod, — szólt Abin alázatosan és kunyhójába ment. És mint a kígyók, úgy sziszegtek az indulatok lelkében és mint a szélvihar, üvöltött szivében a gonoszság. De mikor benyitott a kis szobába, és mosolygó gyermekei közt találta az asszonyt, lelkének változása lett és elsáppadott. — Mi bajod édes uram? — kérdi Lea és nyaka köré fonja karjait, aztán asztalhoz erőlteti, enni-inni ád neki és vidítja édes szóval. A bor tüzeli Abin lelkét, mint a kohó tüze a hideg vasat. — Menj aludni, — szólt mogorván és az asszony engedelmeskedett. Abin pedig kiment a műhelyébe a köszörükövön megtenni a bárdját és megrögzött indulattal az ágyasházba lopódzék, hogy az alvó Leát megölje. De amint belép, ime látja, hogy legkisebb fia anyja kebelén pihen, mint a rózsa a sárom havon, az öregebb meg a vállaihoz simul, angyalokkal enyelegvén mosolygó álmában. És Abin visszatántorodott. Az utcán ismét az éjszaka haragos sötétségét szívta a lelkébe, egy sudár fa derekába vágta a bárdot és megfenyegette a csillagokat, mert kilesik éjszaka titkait, és megint az ágyasházba ment. — Megölöm, — szél dühre ingerelvén magát — megölöm és fejedelem leszek és a királylány ura. Amint másodszor is Lea ágya elé lép, ime látja, hogy az alvó asszony haja puhán, hullámosan a két gyerekre borult, mint a szőke patak, mely gyöngyöket rejt szerelmesen. Mélységes könyörület szállta meg Abin lelkét és eldobván a bárdot, igy fogadkozék : — Ha a király nekem adja egész birodalmát, ezer felesége közül a legszebbet és a kincses háza felét, akkor sem bántom az én hitves asszonyomat. És másnap a király elé járulván, a földre borult és igy szólt: — Királyom, tégy velem kegyelmed szerint, kétszer is akartam parancsolatodat teljesíteni, kétszer emeltem asszonyomra az éles bárdot, de karom mindannyiszor lelankadt. Ölj meg uram, de Leát nem bánthatom. íme — szólt a király — férfiút ezer közül egyet találtam. És intvén szolgáinak, aranyat, ezüstöt és drága köveket hoztak a kincses házból, amiből Abin annyit vihetett, amennyit elbírt és kegyelmesen elbocsáttatott. Harminc nap múltán Leáért küldött a bölcs király, akinek emigyen szólt: — Hallottam hires szépségedről, szép asszony és a lelkem utánad kívánkozik. Aranyba, ezüstbe óhajtanálak öltöztetni, feleségemül akarlak, hogy a fejedelemnők közt királyné légy, szépre, hatalomra nagyobb valamennyinél. — Parancsolj királyom, én engedelmeskedem. — Öld meg férjedet és feleségül veszlek, — szól a király és feleletet vár. Lea a királyra néz. A tekintete lobog és lángol és izzóan esik a királyra, mint mikor a leölt áldozat vére parázstüzesen a pap kezére hull. Aztán a trón lépcsőjére hág, a bíbor szövetje puhán, hízelgően a lábához simul, az őskígyó szavát hallja és megrészegülve arcára borul, bűnös ajakkal csókolván a trónt, mintha övé volna már. — Megteszem — szólt lihegve és arca pirosabb, mint a bíbor és lelke keményebb, mint a trón, amelyen a király ül. — Ez az asszony megteszi, — gondolja a király és alattomban parancsot tesz, hogy fából faragott kardot adjanak neki, ezüsttől csillogót. Az asszony a ruhája alá rejtette a kardot és hazament. Abin a gyerekekkel enyelgett gyöngéden. Mikor Lea