Kelet-Magyarország magazin, 1992
1992 / nyári magazin
— Nem folytatólagosan. Bodrogi Gyula is foglalkoztatott a Vidám Színpadon, sőt egy szezon erejéig szerződtetett színésze is voltam, de annak leteltével mégiscsak jobbnak láttam, ha a magam igazgatója vagyok. Ezután következett a mindent eldöntő találkozás Emmanuelle-lel. • Szó se róla, nagyszerű, de kissé meglepő fordulat a pálya eddigi változásaihoz képest. • Talán csak elsőre. Jött egy pillanat ugyanis, amikor úgy éreztem, hogy a budapesti színházakban lassan elfogynak azok a darabok, amelyekben játszottam, ezért új munka után kellett nézni. Engem már jó pár éve kerestek könnyűzenei szakemberek és érdeklődtek, nincs-e kedvem áttérni a színészetről az éneklésre, illetve csak énekléssel foglalkozni. Szécsi Pállal hoztak összefüggésbe, hogy hasonlítok rá. Nemcsak a hangom, hanem külsőre is vagy fordítva. Már akkor is mondtam, hogy megtisztelő számomra a párhuzam, de én elsősorban a magam útját szeretném járni. • Ezt a helyzetet használta ki, amikor kezdtek elfogyni a színész, Gergely Róbert feladatai? — Nagyjából. Jelentkeztem a Magneoton Kiadónál, és mondtam, hogy most volna időm arra, hogy énekesként dolgozzam velük, és ha még áll az ajánlatuk, úgy, ám legyen. Akkor folytak éppen a Filmslágerek magyarul című kazettának a munkálatai, amiről felajánlották nekem a dalt az Emmanuelle-ből. Elfogadtam, elénekeltem. Innentől számítható egy másik munka, egy másik élet, egy másik kép kialakulása Gergely Róbertről. Aranylemez két hét alatt • Aztán hirtelen jött az önálló kazetta. — Felbuzdultunk az Emmanuelle sikerén, és megállapodtunk abban, hogy legyen folytatás, hogy készítsünk egy önálló összeállítást. Elkészült. Akkor senki nem tudhatta, milyen fogadtatás lesz, de ma már megállapíthatjuk: sikert ért el. Két hét alatt aranylemez, majd két és fél hónap elteltével platinalemez lett az első önálló Gergely Róbert-program. Ami 150 ezer eladott példányt jelent. Ez ma, amikor sok a szegény és az emberek meggondolják mire költsenek, nagy dolog! • Nem nehéz kitalálni, hogy mostanában újra bőven van elfoglaltsága, Emmanuelle meghozta a fordulatot. — így is fogalmazhatjuk, hiszen valóban újabb munkákat hozott, de színészként is egy sor feladat, illetve kötelezettség vár rám, de mostanában nem könnyű művészetből megélni, és egy szabadúszó akkor érzi jól magát, ha dolgozik. • Visszatérve a dalokra és a Szécsi Pállal való hasonlóságra, azt hiszem, azt nyugodtan leszögezhetjük, hogy a kemény, viszontagságos korszakokban még talán jobban él az emberekben a vágy a lírai muzsika iránt, vagyis az ön megjelenése az énekesek között egy valóságos hiányt pótol. — Nem hittem, hogy a zenei stílus, az az érzelemvilág, amit én szívesen éneklek és hallgatok, vagyis amiben jól érzem magam, a lágy pop, vagy soft pop annyi embert ragad magával, mint amennyit a dalaim sikere mutat. Ezek szerint, szerencsére, sokan vagyunk olyanok, akik szeretjük az olyan lírai, érzelmes, kissé simogató dallamokat, amelyek szólnak valamiről. Ha választani lehet, én továbbra is maradnék Szécsi Pál és Máthé Péter nyomdokain. És ha már itt tartunk, hadd árulok el egy titkot: azért késtem néhány percet a találkozónkról, mert Mészáros Mártával tárgyaltam. Szécsi Pál életéről készül ugyanis egy film, amit egyszer, évekkel ezelőtt már beharangoztak, és úgy néz ki, hogy az idén tényleg elkezdődik a forgatása. Könnyen kitalálható, hogy én játszanám az énekest. Nagy filmnek készül, aminek lesz tv-változata is, sőt vele egy időben felvesszük egy emléklemez anyagát is. Emmanuelle után a Szécsi Pállal való átvitt értelmű találkozásom is elkerülhetetlennek látszik. Szécsihez közel • Vannak úgynevezett szerepálmai? — Azt hiszem, megtalálnak a nekem való szerepek, pontosabban a szerepkihívások. Nem biztos ugyanis, hogy mindig feltétlenül az való nekem, ami annak látszik. A Lepkegyűjtő nem tűnt testre szabottnak és sikerült, Szécsi Pál alakja közel áll hozzám, de még egyáltalán nem biztos, hogy olyan lesz, mint amilyennek szeretném. • Ha választani kellene, mi lenne inkább, énekes vagy színész? — Megpróbálnék énekes színész maradni, de ha mindenáron kenyértörésre kerülne a sor, akkor inkább színész. Azért, mert amellett énekelhetnék, de egy énekes vajmi keveset színészkedhet, ha csak pályán kívül nem... az viszont nem az én formám. • Köszönöm a beszélgetést, és olvasóink nevében is további sikereket kívánok. Réti János Kelet-Magyarországi Nyári Magazin 21. oldal Kodályhangversenyek a Nyírségben (Folytatás a 19. oldalról) már áprilisban véget ért a tanév és a tovább is tanuló nyolcadikosoknak nem volt kitől elbúcsúzniuk, így a nyolc éven át várt ballagás elmaradt. A diákélet befejezésének másik szép emléke a nyolcadikosok tablója. Elődeink tablói ott függtek gimnáziumunk folyosóin. Áhítattal ismertük fel elődeink között ismerőseinket, tanárainkat fiatalabb korukban. 1940-ig a tablókon a diákok zsakettben vagy szmokingban fényképeztették le magukat. 1941-ben következett be a változás, mert ekkortól kezdve csak sujtásos, Bocskai-magyar ruhában készültek a fényképek a tablókra. 1942-re, amikor a második Kodályhangversenyre került sor, a Kossuth gimnáziumban általánossá vált a népdal szeretete. Ismertük Kodály műveit. Ismertük Bartók Béla állásfoglalását, aki akkor már Amerikában volt. Szerinte a magyar népdal van olyan művészi értékű, mint egy Bach-kantáta vagy egy Mozart-szonáta. Ezt láttam igazolni, amikor részt vehettem Basilides Mária — a Korona szálló nagytermében megtartott — hangversenyén. Ő mind ez ideig a legnagyobb alténekesnőnk. Hangversenyén nagyestélyi ruhában jelent meg. Sötét, gesztenyebarna haját simára fésülve, kontyba szedve viselte. Alt hangján olyan művészettel énekelte a népdalokat és Bartók, Kodály feldolgozásait, mellyel tökéletesen igazolta Bartók Béla állítását a népdalokkal kapcsolatban. Míg erre a megemlékezésre készültem, bekapcsoltam a Magyar Rádió Kossuth adóját. Egyszer csak a bemondó közli a következő műsorszámot. Következik Kodály Zoltán feldolgozása, Monár Anna balladája. Énekli Basilides Mária, zongorán kísér Bartók Béla. Igen. Ez az, amit Bartók állított. Ők hárman, a magyar zene huszadik századi nagyjai, olyan magas szintre emelték a magyar népdalt, amely Bach, Mozart zenéjével ér fel. A háború után győzedelmeskedni látszott egy ideig ez a szellem, de később változott a felfogás. Hivatalosan is elítélték, főleg Bartók zenéjét, amelyet dekadensnek minősítettek. Ma már a világon Bartókot mindenütt ismerik, és mi magyarok is szeretettel fogadtuk hamvait itthon, aki 1945 óta idegen földben, Amerikában volt eltemetve. A Farkasréti temetőben nyugszik, légvonalban alig egy kilométerre Csalogány utcai lakásától, közel nagy barátjához, Kodály Zoltánhoz. Az utóbbi évtizedekben a magyar ifjúság inkább fordult az idegen, dobhártyarepesztő zene felé. Szerencsére, hogy Nyíregyházán voltak és vannak ének-zene tanárok, akik Vikár Sándor utódaiként Bartók és Kodály szellemében dolgoznak. Ők azok, akik megszerettetik növendékeikkel a magyar nép dalait. Ők azok, akik most fél évszázad után is felelevenítik a harmincas években végzett munkát. Ezért csatlakozom hozzájuk, aki személyesen éltem át a két nagy Kodály-hangverseny élményét. Dr. Reményi Mihály