Néplap, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-01 / 230. szám

P *2 NÉPLAP ARTÉPÍTÉS A milliomos tiszadobi „Táncsics" termelőszövetkezetben a kommunisták példamutatásának hiánya, a pártszervezetben elharapózó elbizakodottság hátráltatja a békekölcsönjegyzést ......hordozzuk fennen és őriz­zük meg tisztán ezt a kitüntető ssmét — párttag’. — Sztálin elv­társ a bolsevikok, valamennyi kom­munista szívébe, agyába vési a nagyszerű tettekre hivatott embe­rek, a dolgozók legjobbjainak egész életét, minden tettét megszabó tör­vényt Minden benne van ebben a törvényben: a népért élni, a népért, a hazáért áldozni mindent ha kell, gyűlölni a nép ellenségeit harcolni , venük a végső győzelemig —­s­alól járni a munkában, harcban, példaadással lelkesíteni, előrevinni a nép nagy harcos seregét. " A kommunisták a nép legjobb fiai, rendkívüli képességű emberek, akik a maguk erejéhez és képessé­géhez mérten előreviszik a haza ügyét a bányákban, az acélöntésnél, a gépek szerelésénél, Sztálinváros, a Tiszalöki Erőmű építésénél. S ahová csak eljutnak, az emberek megbolygatják a hegyeket, ha kell, visszafelé fordítják a folyókat. A mocsarak, vagy szikes puszták he­lyén kertek virágzanak, új erdők zöldelnek ki a homokon, ég felé Szökik a rozs. A kommunisták a magasztos ügyek kezdeményezői. Edéjük néz, példát vár a nép. S követi őket tűzön, vízen át, követi legjobb fiait. A példamutatás a kommunista vörös lobogója­, amely alá oda sorakoztatja társait. * Ez a lobogó kibontatlanul, sa­rokba állítva hever Tiszadobon, a nagyhírű milliomos ,,Táncsics” ter­melőszövetkezetben. Mert a kommu­nisták legelsői, a pártvezetők, a kommunista funkcionáriusok elbi­­zakodtak, megfeledkeztek a párt­ról, megfeledkeztek arról, hogy a felvirágzó szövetkezetben is csak élő, eleven, jól működő pártszerve­zet ragadhatja tovább előre a szö­vetkezeti parasztokat. Pedig a „Táncsics” pártirodájának falán ott díszült a felirat: „Párt nélkül nincs győzelem”. A „Táncsics’’ ve­zetői, a kommunisták mégis „párt nélkül” akartak győzelmet a béke­­­kölcsönjegyzésnél, vizet prédikál­tak és bort ittak, elmulasztották a példaadást. Azok, akik eddig nagy­szerű eredmények elérésére mozgó­­tították a „Táncsics” tagjait, a b­unyaság, nemtörődömség rothadt i­ngoványára léptek, f1 milliomos szövetkezet Az ország minden tájáról ér­kez­­ienek mostanában látogatók a tisza­­dobi „Táncsics” termelőszövetke­­z­etbe, a megye „milliomos” szövet­kezetébe. Azért, hogy megnézzék: a szövetkezeti úton milyen hatalmai­dat halad előre a dolgozó paraszt, mennyire megváltozik élete sora. Van is mit nézni a „Táncsics”­­ban, ötmillió forintnál is több a közös vagyon abban a szövetkezet­ben, amelyet néhány éve minden szerszám, jószág nélkül alapított meg egy pár dobi kisparaszt. A szö­vetkezet tagjai nem is tudják rö­vid egy nap alatt megmutatni, el­mondani mijük is van, hogyan is élnek. Százával van náluk a jó­szág, egymás után nőnek ki a föld­ből az új épületek, éppen most, az ősszel kezdett el házat építeni 23 szövetkezeti paraszt. S már tudják, hogy jövőre két kombájn, két ara­­tógép, öt traktor, egy cukorrépa­szedő kombájn, egy ötszáz személyt be­fogadó kul­túrház, újabb istállók, lövő kacsa, 1000 liba, 3000 tyúk gyarapítja majd a szövetkezeti lel­tárát. A nép állama nem kevesebb, mint másfél millió forinttal segíti őket ahhoz, hogy a jövő esztendő­ben a fent soroltakat megvegyék, megépítsék. Az Andrássy grófok volt cselédei, akiknek esztendei kommandója va­laha naponta 36 fillér értékű ter­ményből, gallyból, pondrós szalon­nából tevődött ki, most boldogan élnek. Mégis, a nagyhírű, gazdag termelőszövetkezet szégyenszemre az utolsók közt van most a béke­­kölcsönjegyzésb­en, sőt visszahúzza a legutolsó helyre a tiszalöki já­rást. A termelőszövetkezet 650 tagja közül mindössze hatvanan jegyeztek békekölcsönt szombatig. S mi több, a termelőszövetkezet pártszervezet­­ének 160 kommunistája közül is mindössze 30 volt olyan, aki köl­csönadta forintjait az államnak. Ez utóbbi szám szemléltetően bizonyít­ja, hogy a termelőszövetkezet párt­­szervezete félkézzel fogja csak, fél­vállról veszi a békekölcsön jegyzés nagy ügyét. A kölcsönjegyzési agi­táció megszervezésével sem törődött a pártszervezet. A kapott brosúrá­kat, újságokat senki sem osztotta szét, még szombaton is ott poro­sodtak a pártiroda szekrényének tetején. A népnevelők tájékoztatá­sát célzó „érvgyűj­tetvén­y” is csak azt tartalmazza, hogy mi épült a községben. De egy szó sincs benne arról, hogy miiként változott meg, a szövetkezeti tagok élete, s nincs benne adat arról, mekkora segítsé­get adott a nép állama a termelő­szövetkezet meggazdagodásához. Persze nemcsak közvetlenül a bé­kekölcsönjegyzés előtti napokban, de hónapokkal előbb megesett már az a súlyos hiba a „Táncsics” párt­­szervezetében, hogy a kommunis­tákkal sem, de egyetlen szövetkezeti paraszttal sem beszéltek minderről. A pártszervezet élete ellanyhult, a pártcsoportok vezetői jóformán azt sem tudják, ki tartozik pár­tcsoport­jaikhoz. A kommunista vezetők ön­teltségére, elbizakodottságára mi sem jellemzőbb, mint Farkas Lajos elvtárs, szövetkezeti elnök viselke­dése, aki a következőképp „biztat­ta” Hollik Mihály elvtársat, a távol­lévő párttitkár helyettesét jó mun­kára: „Tán­cnnk­ nem a békeköl­­csönjegyzésből akarsz , megélni? Menj ki a mezőre és ott dolgozz, ne mászkálj mindig idebent az iro­dán!” Ráadásul azt is megtette Farkas elvtárs, hogy éppen a köl­­csönjegyzést megelőző napokban szabadságolta­ a szövetkezet fő­könyvelőjét, Sipos Zsófia elvtárs­nőt. És Sipos elvtársnő, aki pártve­zetőségi­ tag , elment. Még akkor sem jött vissza, amikor Gonda elv­társ, a járási pártbizottság munka­társai hívtak, hogy segítsen a köl­­csönjegyzést előkészítő munkában. Kijelentette, „nem érdekli őt a bé­­kekölcsönjegyzés”. Nem tett kü­lönben Róka Balázs elvtárs, az ál­lattenyésztési brigád vezetője sem, aki egy — a pontatlan népnevelők miatt a későbben kezdődő népne­velő értekezlet előtt azt mondta a várakozó népnevelődnek: „mit vár­tok itt, menjetek haza. Miért nem kezdik pontosan?!” S a népnevelők elmentek, az értekezlet nem érte el célját! A szombat esti népnevelő értekezlet is megmutatta a „Táncsics” párt­­szervezetének súlyos hibáit. Felszó­lalt ezen a népnevelő értekezleten Borai Pál népnevelőn ée felvetette: szeretné, ha tájékoztatnák arról, ho­gyan végezzen népnevelő munkát, mert neki ebben még nincs gya­korlata és senki sem mondott neki semmit arról, miről hogyan beszél­jen. „Csak kezembe nyomtak egy pár ívet azzal, hogy — eredj és je­gyeztess! Mást se mondtak. Alig mertem elindulni, mert féltem, hogy használni akarva mégis ártani fo­gok, hiszen tájékozatlan vagyok” — mondotta Borai elvtárs. S ezzel rá­világított arra, hogy a pártszerve­zet egyszerűen elmulasztotta, hogy felkészítse a népnevelőket a köl­­csön­ jegy­zés nagy csatájára. A legsúlyosabb hiba, hogy maguk a kommumisták sem mutatnak példát a békekölcsön jegyzés terén. Idősebb Bán György elvtárs, a szövetkezet egyik alapító tagja, akinek fia a megyei tanács szövetkezeti csoport­jának vezetője, Magda leánya a Szövosz országos központjában dol­gozik, szombaton este még nem jegyzett békekölcsönt. Idősebb Vá­mos Imre,­­ akinek a családja ta­valy 984 munkaegységet szerzett, s jövedelmük csupán pénzben megkö­zelítette a 20.000 forintot, — fia és ve­je csak hosszas rábeszélésre je­gyeztek 100—100 forint békeköl­csönt. Pedig valamennyien pártta­gok. Takács Erzsébet pártvezetőségi tag és nem is jegyzett, ugyanígy Zsűri József pártcsoportvezető, s még számos kommunista. Munkácsi Miklós, a községi pártszervezet volt titkára — most a szövetkezet tagja — az egyik népnevelő értekezleten nem átalotta kijelenteni, hogy „nincs módjában kölcsönt jegyez­ni.” A termelőszövetkezet számos népnevelője, mint Borai Pál, Barna János is, anélkül indultak el nép­nevelő munkára, hogy maguk köl­csönt jegyeztek volna. Látván a Súlyos hibákat, a Me­gyei Pártbizottság és a járási párt­­bizottság kiküldöttei igyekeztek se­gíteni a termelőszövetkezet párt­szervezetének. A szombat esti nép­nevelő értekezleten Juhász elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa, Cs. Papp elvtárs és Gonda elv­társ, a járási pártbizottság képvi­selői rámutattak, hogy az első és legfontosabb dolog a kommunisták példamutatása. Egyetlen szövetke­zeti kommunistára se mondhassák, hogy „vizet prédikál és bort iszik” — nem mutat példát. Saját maguk példamutató jegyzését kell felhoz­­niuk legelőször, amikor társaikat jegy­zésre buzdítják.­­ S aztán a pártszervezetnek gondoskodnia kell arról, hogy a népnevelők tudjanak is beszélgetni az emberekkel, a szö­vetkezet tagjaival változó életükről. A népnevelő értekezlet eredmé­nye volt, hogy a­ többi közt például Borai Pál népnevelő is beismerte hibáját, s kijelentette, kölcsönt je­gyez, csak azután fog népnevelő munkához. Az értekezlet hatására Bordás János elvtárs, a tehenészet fiatal dolgozója , a termelőszövet­kezeti elnök és a főagronómus ezer­ezer forintos jegyzéseit kivéve — túlszárnyalta­ az eddig történt va­lamennyi jegyzés értékét: ötszáz fo­rintot jegyzett. A tiszadobi „Táncsics” tsz. párt­­szervezetének, kommunistái­­nak gyökerestől ki kell irtaniuk a párt­szervezetben elburjánzó önhittsé­get, elbizakodottságot. Úgy kell dolgo­zniok, ahogy a kommunisták, a nép legjobb fiai dolgoznak a haza javáért. Külön­ben nem érnek el sikereket a béke­­kölcsönjegyzés , és továbbraenően a termelőszövetkezet további felvi­rágoztatásának nagy munkájában. P. J. Népnevelők tapasztalatcseréje A GYŐRTELEKI népnevelők, Nehéz Adél és Bihari Géza meglátogatták ifjú Baráth­ Zsig­­­­ond öt holdas dolgozó pa­rasztot, aki kezdetben húzódozott a jegyzéstől, nem értette meg, hogy mi a célja. Elmondották neki, hogy mi minden épül az ötéves tervben, amivel az állam még könnyebbé, jobbá teszi életüket. Forintjaival a sok új iskola, gimnázium építésé­hez is hozzájárul, ahol majd az ő gyermekei is tanulnak. Ezután már szívesen írta alá a kölcsönjegy­­zési ívet. Kitűnt aztán, hogy a beadás kö­rül sem ért mindent Baráth­ Zsig­­mond. Megmagyarázták a népneve­lők, hogy a jó beadással ugyanúgy segíti, gyorsítja ötéves tervünk végrehajtását, mint a kölcsönadott forintokkal. Baráth­ Zsigmond meg­ígérte, hogy még aznap teljesíti ku­koricabeadási kötelezettségét és állta is szavát, ígéretet tett arra is, hogy semmivel sem marad a­dósa a­z államnak. 1032 OKTÓBER 1. SZERDA Békeszavazás Tiszakerecsenyben Tiszakerecsenyben hétfőn­ délig a dolgozó parasztoknak több mint hetven százaléka már jegyzett békekölcsönt. A népnevelők elenyé­sző­­kevés helyről jöttek el ered­ménytelenül. Nem egyszer történt meg az az eset,­ mint özv. Tóth Andrásnéval, aki nem várta meg, míg a népnevelők elérnek hozzá, hanem­ maga ment el a községi ta­nácsra kölcsönt jegyezni. A jó eredménynek egyik előfeltétele az volt, hogy a község vezetői példát mutattak a jegyzésben. A népneve­lők először maguk jegyeztek köl­csönt, aztán mentek el a dolgozó parasztokhoz. A párt- és a tanács­tagok közt nincs egy sem olyan, aki ne járult volna hozzá forintjaival az ötéves tervünkhöz, a béke ügyé­hez. És a népnevelők, ha egy dol­gozó parasztot jegyeztettek, azt igyekeztek bevonni a további nép­nevelőmunkába. Így történt ez Fin­tor Pál középpa­raszttal is, aki ötszáz forint kölcsönt jegyzett és utána maga is beállt népnevelőnek. Most a tiszakerecsenyiek megfogad­ták, hogy a községükben nem lesz egy olyan dolgozó, aki ne jegyezne békekölcsönt. * Amikor Tóth Istvánné nép­nevelő Komjáti Gézáékhoz belépett, kiabálásra lett figyelmes. Egy pil­lanatra megtorpant. Nem szeret olyan helyen járni, ahol veszeked­nek. De ahogy kicsit hallgatózott, kivette, hogy nincs különösebb baj, Géza bácsi csak az aprójószágokkal bajlódik. S amikor előkerült, mond­ta is: ■— Nem jó asszony nélkül itthon lenni. Elment a lányal együtt Kis­­várdába vásárolni, én meg bajlód­hatok itt a sok tyúkkal, libával. Azt sem tudom, mit csináljak ve­lük. Tóth Istvánné nem szólt semmit, csak bement a házba, vizet hozott ki, s beleöntötte a vályúba. Majd megkérdezte, merre van a jószág ennivalója, s azt is szórt ki. Géza bácsi hálálkodva köszönte meg a nem várt segítséget és megkérdezte, mi járatban, van Tóth Istvánné. A népnevelő elmondotta, hogy a köl­­csönjegyzés ügyében jött... Amikor idáig elért, Géza bácsi nem, hagyta tovább mondani, köz­be vágott: — Már vártam magukat és már gondolkoztam is a dolgon. Elhatá­roztam, hogy jegyzek 150 forintot. Nekem minden eddigi jegyzésből van kötvényem és három már nyert is. Bőven visszatérül, amit jegyez­tem. Meg aztán megkapja a falunk is. Micsoda csizmahúzó sár volt itt, most meg jó járdán mehet az em­ber. És azt is hallottam, hogy nemsokára ide is bevezetik a vil­lanyt. Éppen az este beszélgettünk erről az asszonnyal. Mondta is mi­lyen jó lesz, mert bizony a lámpa mellett, már ő is a tű mellé bökdösi a cérnát.,, Nekünk bizony nem sokat változott az életünk. Dolgozunk most is, meg dolgoztunk a múltban is! — mondja Joó Bernát 13 hol­das középparaszt, amikor erre tere­lődik a beszélgetés. Na, de ez éppen nem így van! Csak néhány példát kell felsorakoz­tatni és már is más a vélemény. Az egyik fiúknak nemrég építet­tek házat. — Jó termés volt — mondják — lehetett. Arra a kérdésre, hogy a húszas években milyen volt a termés, azt felelik: — Elég jó — Akkor építettek házat? — Nem. — És miért nem? — Hát, hogyan tudtunk volna építeni, amikor egy mázsa búzáért három pengőt kaptunk, a többit le­fogták adóba? — Most hogyan teljesítik a be­adásukat? — Hogyan­ ? Meg kell nézni a községi tanácsnál a dicsőségtáblát. Már majdnem mindenből az egész évit. — No és futja a termésből? — Miért ne futná? Nemrég még egy hold gyümölcsöst is telepítet­ni r.k. — A gyerekei hol vannak? — Egy megnősült, kettő itthon dolgozik velünk. Egy meg Pesten esztergályostanuló. — És mennyit fizetnek érte, hogy mesterséget tanulhat? Erre Joó Bernit elnevette ma­gát : — Fizetni? Fizetni csak a múlt­ban kellett, amikor a falusi ko­vács nagynehezen felvette a gyere­két. Aztán méghozzá csak a harma­dik évben tanulhatott egy kicsit a mesterségből. Addig a ház körül dolgoztatták. A fiam meg most volt éppen itthon. Azt mondta: megke­resi havonta a 200—250 forintot, rendes lakása van, élelmezik, kap ruhát, tankönyvet, tanulhat. Szóval, nagyon jó ott­. Még egy utolsó kérdés: — Van-e valamilyen kötvénye és nyert-e már vele? — Van. És már hárommal nyer­tem. • Tehát Joó Bernátnak sem kicsit változott az élete. Jegyzett is négy­száz forint békekölcsönt. Kiss József egy kicsit ,ké­nyelmetlenül feszengett a tanács­elnök előtt. Bizony eléggé kényes ügyben jött. A becsületét akarja helyreállítani amit azzal vesztett el, hogy a felesége elküldte a bék­e­­kölcsönjegyzés ügyében ottjárt nép­nevelőket. Kiss József neve , a szé­gyentáblára került. Szóval az egész dolog úgy néz ki, mintha ő a béke ellensége lenne. Pedig Kiss József igyekszik mindent megtenni azért, hogy békében éljünk, különösen most, amikor az élet kezd nagyon szép lenni, amikor érdemes élni. Kiss József végigjárta a háború poklát. Nem kívánja azt vissza. És most már tudja, hogy rajta is mú­lik az, hogy megvédjük-e a békét. Ezért mondja a tanácselnök elv­társnak : dehogy akar a jegyzésből kimaradni. Mert amellett, hogy a békét védelmezi, az életét is jobbá teszi. A feleségének is megmagya­rázta, mire kell a kölcsön. De nem is kellett ehhez sok beszéd. Ott vannak a tények. Földet kaptak, házat építettek, maguk gazdái, m­íg a múltban a kulákoknál cselédes­­kedtek. Meg aztán milyen szép jövő van előttük! Kiss József, amikor a Szovjetunióban volt hadifogoly, látta kolhozparasztok vidám, bol­dog életét. Valahogy ilyennek kép­zeli el­ a magáét is. S amikor a szovjet határ körül jár, látja túl­oldalt a hatalmas tábla, dúsan termő földeket, mindig elhatározza: na, csak nálunk is alakuljon meg a termelőcsoport... Ezért ment hát a tanácsházára és jegyzett száz forint békekölcsönt. * Tordai Józsefné özvegy­asszony: Az ura a háború áldozatit lett. Azóta a kapott egy hold fül­­decskéjén éldegél 13 éves gyerme­kével együtt. Nem panaszkodhat, jól él. Míg azelőtt az ő és az ura keresetéből sem tudtak az ötről új hatra menni, most, saját erejéből ■házat épített. Amikor a népnevelők nála jár­tak, száz forintot jegyzett. Rögtön ki is fizette. Ez reggeliben történt. Délutáni egy csapat úttörő kereste fel Tor­­dainé búzát. Szép dallal, verssel köszöntötték és egy táblát­ tettek a­ falra. Tordainé elnedvesült szem­mel olvasta a feliratot: Békeház. * Tiszakerecseny nemcsak a kölcsön jegyzésben, hanem a be­adásban is élenjáró község. Három­negyedévi beadását mindenből túl­teljesítette, a burgonyakon húsban 60, a kukoricabeálásban pedig 50 százalékra áll. A termelőcsoport is, születőfélben van a faluban. A­ békekölcsönjegyzés előrelendíti ezt az ügyet is. Kosztya Bertalan és­ Múzsás Ferenc például, amikor bé­kekölcsönt jegyeztek, utána alá­írták a tszes, belépési nyilatkoza­tát is. Tiszakerecsenyben egyre kevesebb lesz azoknak a száma, akik nem jegyeztek még békekölcsönt — a falu dolgozó népe a békére szavaz. (Afra István) * *

Next