Néplap, 1955. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-29 / 74. szám
4 NÉPLAP Sántorfi ád-ce tecsemte a fák védettná• A fák hetében vagyunk. Ennek a hétnek célkitűzése minél több facsemetét kiültetni, emlékfasorokat létesíteni, a fák védelmét biztosítani. Debrecen történelme is tanít erre a kötelességre. Százharmincöt évvel ezelőtt itt létesített egy grandiózusan szép fasort, a Simonyi utat a „legvitézebb magyar huszár“. Éppen most került kézbe Simonyi óbester egykori levele — melyet a kollégiumi levéltár őriz — a fák védelméről. Simonyi óbester szerette a fákat s debreceni állomásozása idején olyan szerelmese volt a debreceni Nagyerdőnek, mint akár az újabb korban költőink, Ady Endre, Tóth Árpád, Oláh Gábor és a többiek — még elébb pedig Csokonai Vitéz Mihály, ki tanítványaival a Nagyerdőre járt ki és ott a természet ölén szavalta el nekik verseit. Simonyi óbesterről is feljegyezték, hogy huszárjaival gyakran ment a Nagyerdőre és szívesen időzött árnyas fái alatt. A Nagyerdőre vezető útjain ragadta meg a gondolat, hogy kényelmessé és kellemessé teszi az erdőre való kijutást a város lakossága számára. Még egy évig sem időzött ezredével Debrecenben, mikor 1819-ben már felvetette a városból a Nagyerdőre vezető sétány tervét, sőt e célra mindjárt kétszáz forintot küldött a városi tanácsnak, ami akkor nagy pénz volt. A város udvariasan visszajuttatta az öszszeget, kijelentvén, hogy a maga erejéből igyekszik megvalósítani a szép elgondolást. A péterfiai kaputól a Nagyerdőre vezető hepehupás, gidres gödrös, homokbuckákkal tarkított utat rendbe is hozatta, de bizony a faültetéssel késett az akkori bürokrácia. Simonyi óbester viszont a gyors cselekvés embere volt, és még 1819 őszén hatszáz jegenye csemetét hozatott és huszárjaival elültettette; most már csak az elültetett fiatal fák mellé kért a várostól karókat. Egy-kettőre meglett tehát a Nagyerdőre vezető sétány a fasorral. Ám Simonyi óbester a továbbiakra is gondolt. Itt van aztán még százharminc év távlatából is időszerűsége annak a levélnek, melyet az óbester a fák elültetése után intézett a Kollégium tanári karához. Úgy hat ez a levél, mintha a vitéz magyar huszár hozzászólna a Nagyerdő védelmének kérdéséhez, mintha a mai generációt is figyelmeztetné a fák megóvására, védelmére. Hallgassuk meg, olvassuk csak Simonyi óbester egykori levelét és okuljunk belőle: így szól a nevezetes epistola: „Tiszteletes Rector Professor Úr! Tiszteletes és Tekintetes Professorátus! Minden jó hazafi tartozik Hazájával jól tenni, minden ember felebarátjának hasznára lenni... Én, miótta életemet használni módom vagyon, ebben nyughatatlankodtam és Debrecenben is (ahol talán legnagyobbkötelességemnek tartom azon indulatokat teljesíteni) csak abban kezdhetem el szolgálatomat, hogy a város díszére és a publicum gyönyörűségére egy élét a Nagyerdő felé készíttetők. Jól is tudom azt, hogy nem fogom fáradságaimat soha megbánni, mert sok érdemes megismerői lesznek ezen jó czélomnak. De azonban tartok a sokféle gyülevész és neveletlen gyermekembereiktől, hogy ezen munkám folytatásában szántszándékkal károkat fognak tenni. Kérem a Tiszteletes Professorátust, mint ezen Collégiumban a nagy gyülekezető ifjúságnak kormányzóját: az alattuk levő Nemes Ifjúságot arra indítani méltóztassanak, hogy ők a kik itten jövendő életekre pallérozódni vannak és leggyakoriabb a Nagy Erdőben való sétálásokból részesülnek, ezen Áléban lévő fákra, melyeket én nagy bajjal sok messzi helyekről öszve hordoztam, felvigyázni, és mindenkártevőket meghátráltatni ne sajnáljanak, és a Conservatióért ezen örökre való gyönyörűségre tett Fundamentomra ők is vigyázó szemmel lennének, úgy megnyugodva lehetünk, és az elkezdett dolognak szép végire jutni fogunk. Mellyek után egész tisztelettel maradtam kész köteles szolgája — Debreczen, december 11-kén, 1819. B. Simonyi óbester.“ A kollégiumi rektor nagy reverendával fogadta a levelet és válaszában közölte, hogy úgy a „nagyobb tanuló ifjúság“, mint a ,„kisebb ifjúság“ előtt a levél felolvastatott és nagy nyomatékkal ajánltatott figyelmükbe a vitéz óbester kérelme és intelme. ... Nos tehát ez az intelem szólhat a mai tanulóifjúságnak is. Védjük, óvjuk a fákat, különösen éberen vigyázzunk a most kiültetett fiatal fákra nemcsak az erdőn, hanem az utcasorokon is, és a most parkírozott részeken. Most is akadnak vandál természetű „neveletlen gyermekemberek“, kik csavargatják, tördelik a gyenge csemetéket. Ezekre „vigyázó szemmel lennének“ a nagyobb diákok és a kártevőket „hátráltatni ne sajnáljanak“. Hogy is, írta Simonyi óbester: „Minden jó hazafi tartozik Hazájával jól tenni.“ Ehhez a magasztos gondolathoz hozzátartozik minden, ami a köznek használ. Ezt kell bevésni az elmékbe ... (PI) írók, művészek ! Új, nagyszerű alkotásokkal lelkesítsétek népünket a szocializmusért, a békéért vívott harc hőstetteire ! Éljen és viruljon a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan örök barátsága ! igaz. MAnems 99. kedd CSOKONAI-KLUB DEBRECENBEN Az urak társadalma üldözte az értelmiséget. Nemcsak Csokonai, Petőfi, József Attila volt földönfutó, minden tudóst, nevelőt lenéztek, torzfigurának tartottak a hatalom birtokosai. Csak akkor tűrték meg, ha hűséges kiszolgálója lett az uralmnak, ha eladta magát. Egészen más az értelmiség szerepe, helye a szocialista társadalomban. A mi átmeneti viszonyaink közt ez még nem is látszik világosan. De a Szovjetunió példája már világosan mutatja, hogy a társadalom legelén állanak: a sztahanovisták, feltalálók, tudósok, művészek, pedagógusok. A mi Kossuth-díjasaink is a jövőt példázzák, a népet szolgáló értelmiség megbecsülését. Debrecen tanácsa az új szocialista világrend szellemében cselekszik, amikor Ménes János elvtárs javaslatára a város egyik legszebb házát (Arany János utca 1/b.) az értelmiségnek adta tanácskozóhely, klub gyanánt. Felszabadulásunk 10. évfordulójára megnyílik ez a Csokonai Klub. Debrecen legnagyobb költő-fia nevét viseli, akit minden érdekelt a maga korában, a szülőföld, az egész magyar nép, az európai haladás, az emberiség jövője. Az ő példája ragyogjon szeretett városunk, megyénk értelmisége előtt, amikor baráti asztalnál kicseréli tudását, amikor megvitatja feladatait, a dolgozó nép megsegítésének gyakorlati módszereit. A Csokonai Klub megnyitása 1955. április 2-án este 8 órakor lesz, avató ünnepség keretében. LÉGY JÓ MINDHALÁLIG — a Fazekas gimnázium tanulóinak előadásában A debreceni Fazekas Mihály Gyakorlógimnázium nagy feladatra vállalkozott, amikor hazánk felszabadulásának tizedik évfordulója tiszteletére Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művét választották ki, hogy április 4-én bemutassák. Több mint négy hónapja tanulják a darabot a gimnázium tanulói és több tanára, s lelkiismeretes munkájuknak bizonyára meg lesz az eredménye. Csupán a főszereplőt — Nyilas Misit — közel 20 diákból választották ki. A darabot Thuróczy György, a Csokonai Színház rendezője rendezi. A főpróbát tegnap, hétfőn délelőtt tartották a Csokonai Színházban. A nyilvános főpróbán is meglátszott, hogy a diákok és a szereplő tanárok lelkiismeretes munkát végeztek. A darabot kettős szereposztásban tanulták be, Nyilas Misit Legány Péter és Rasovszky Miklós alakítja. A bemutató előadás április 4-én lesz, majd április 11-én újra előadják. Mindkét alkalommal a Csokonai Színházban. A díszletek a Csokonai Színház műtermében készültek. Szélesedik a megyék takarékossági versenye Felszabadulásunk 10. évfordulója alkalmából Somogy megye versenyre hívta az ország valamennyi megyéjét annak érdekében, hogy az egyéni takarékossági mozgalomban további eredményeket érjenek el. Somogy megye versenyfelhívását eddig több megye, köztük Hajdú megye is elfogadta. Ezek vállalták, hogy megszervezik a takarékossági aktívahálózatukat és növelik a takarékbetét-gyűjtők számát. elöljáróban le kell szögeznünk “■ ünnepi érzéssel és büszkeséggel, hogy nagy nemzeti operánk, a Bánk bán debreceni bemutatója a színház olyan kiemelkedő teljesítménye, hogy méltán kelt országos visszhangot. Távol áll tőlünk bármiféle helyi sovinizmus, mégis ezen tiszteletet parancsoló teljesítmény előtt alig tudjuk megőrizni a kötelező kritikai tárgyilagosságot, annyira szíven kell hogy üssön minden hallgatót a színházban: mennyi tehetség, lelkes munka, igaz hazafiúi lelkesedés, szakmai elmélyültség, odaadó gondosság izzik ebben a bemutatóban, amelyet a fővárosi sajtó is részleteiben jobbnak tart a pesti előadásnál. Hosszú és türelmes az az út, amelyen a Csokonai Színház ehhez a teljesítményéhez elérkezett. De most valóban ünnepi érzés fog el bennünket. Múlt századi nemzeti-romantikus operaművészetünklegnagyobb alkotása 1861. március 9-én hangzott fel először a Nemzeti Színház színpadán. A zenekart Erkel vezényelte, a címszerepet Ellinger József, Melindát Hollósy Kornélia, Gertrudot Hofbauer Zsófia, Tiborcot Kőszeghy Endre, Peturt Füredy Mihály alakította. A nézőtér és a sajtó hangulata egyaránt azt mutatta, hogy ha a mű nagyságát, forradalmi értékeit, nyelvezetének vívmányait általánosan nem is értették meg teljesen és értékelték mindenben helyesen a zenében csiszolt ízlésűek sem, azt mindenki érezte, hogy hatalmas erejű, a magyar lélek mélyéről kiáltó megnyilatkozásnak lehet a tanúja. Az opera az évtizedek múlásával a Wagner-kultusz nyomása alatt háttérbe szorult, a parvenü modernikedés ósdinak, porosnak hirdette, afféle hivatalos műsorszámmá vált. Igazi nagyságát, drámaiságának lenyűgöző erejét ma ismertük fel igazán, most tanultuk meg becsülni Erkel heroikus tettét, amellyel a verbunkos stíluselemekből —melyek lényegükben hangszeres jellegűek — ilyen fenséges, ennyire magyar és egyben szélesen európai ölelésű színpadi remekművet tudott létrehozni, az olasz belvanto és az instrumentális verbunkos drámai szintézisét. Egressy Béni szövegkönyve, amely Katona József drámáját sűrítette egybe az operai dramaturgia feltételei szerint és egyben kibővítette azt a tiszaparti jelenettel — a maga korában szerencsés kezű, ügyes megoldásnak bizonyult. Katona drámájának zordon ereje, eszmeisége lényeges mozzanataiban jól érvényesült Egressy librettójában, de hogy ez a mű ma még közelebb áll Katona József drámai koncepciójához, az Nádasdy Kálmán és Rékai Nándor (és nem Rékai András, mint ahogy a színlap hirdeti) elmélyült, kiválóan sikerült átdolgozásának köszönhető. Nádasdy a szöveget és az egész felépítést hozta még közelebb Katona drámájához, emelte ki Petur szerepének jelentőségét, élezte ki a helyenként elmosódó eszmeiséget, Rékai Nándor pedig ennek nyomán végezte el mesteri biztonsággal a szükséges zenei korrekciót Erkel gondolatainak, stílusának tiszteletben tartásával. A legújabb pesti felújítás alkalmával pedig a tiszaparti jelenetben Kenessey Jenő végzett szakavatott módosítást, amit a debreceni előadás részben szintén átvett. Itt kapcsolódik Nádasdy kiváló munkájához a fiatal Vámos László, Nádasdy nagy tehetségű tanítványának rendezése. Vámos ezt az utat folytatja tovább, amelynek célja, vezérlő eszméje Katona drámájának és Erkel muzsikájának minél tökéletesebb egysége. Vámos Lászlót e rendezői munkája legkiválóbb operai rendezőink sorába emeli. Sehol felesleges, vagy külsőségesen hivalkodó gesztus, minden mozzanat a dráma egységét, zordon erejű mondanivalóját szolgálja. Megrázó Tiborc és Bánk kettőse, megindítóan költői Bánk és Melinda búcsúja, perzselően szenvedélyes Bánk végső leszámolása Gertrudis-szal, a tiszaparti jelenet romantikus halálittassága, balladai sejtelmessége pedig egészen sajátos hangulatot teremt. De külön ki kell emelnünk a zárójelenet felemelő megoldását, amidőn a sötétbe boruló trónteremből a megtört Bánk hű jobbágyai között távozik: azok fáklyái, mint a nép lobogó lelkének fényessége, világítják meg a nagy távozó útját. A zenedráma megszólaltatásának igényes, magas színvonala Blum Tamás karnagyi elhivatottságát dicséri. Ez a fiatal muzsikus a szemünk előtt fejlődött ki vérbeli színpadi dirigenssé. Modorosságai, vezénylő mozdulatainak egzaltált külsőségei sorra tünedeznek el, technikai biztonsága megnövekedett. Biztosan érzi a drámai lényeget és megvan a szuggesztív ereje is, hogy forró lelkesedését, az intenzív átélés feszültségét, az együttesre át is vigye. Egészében tudja átfogni a mű hatalmas koncepcióját és éreztetni tudja annak mély magyarságát. Melinda szerepe igen nehéz és összetett. Egyaránt lép fel a drámai, a lírai és a koloratúr szoprán igényével. Tökéletes megoldása csak hosszú érlelődés eredménye lehet. Minden elismerésünk Balogh Éváé, aki kivételes muzikalitással, izzó átéléssel és énektechnikai biztonsággal viszi színpadra Bánk hitvesének tragikus alakját. A megoldás még nem is lehet tökéletes, de ezt hamarosan el tudja majd érni kimagasló tehetségével. Az I. felvonásban kevesebb mozgás és arcjáték többet mondana, jobban éreztetnie kellene a méltósággal telített távolságot tiszta lénye és az udvar romlottsága közt, itt a passzivitás teremti meg az igazi feszültséget. A Bánktól való búcsújától kezdve pedig fokozatosan és törés nélkül kell kifejtenie a téboly elhatalmasodását, amit Erkel kísérteties „halál csárdás“ zenéje csodálatosan alá is támaszt. Bánk bán nagyerejű megmintázásával Lothár Miklós első tenoristáink közé emelkedett. Tömör, érces zengésű,hősi fényű tenorja sejteti a jövő Othellóját és Lohengrinjét. Színészi átélése is magával ragadó. Ez az elismerés azonban nem jelenti azt, hogy Lothárt már képzett énekesnek tartjuk, sőt külön is alá kell húznunk, hogy ösztönös, őserejű tehetsége most áll a legnagyobb erőpróba előtt, most kell majd elsajátítania az énekművészet magas iskoláját. Ebben azonban nem szabad őt magára hagyni, az illetékes szerveknek meg kell adniuk számára a teljes támogatást. Tiborc szerepében még azoknak is meglepetés Virágos Mihály fejlődése, akik tudták, milyen szorgalmasan tanul ez a fiatal énekes. Most már teljesen eltűnt régebbi technikai hibája, a merev gégefő, az úgynevezett „gombóc“, meleg színű, szép zengésű baritonja felszabadultan szárnyal. Színészi megoldása egyéni, eredeti, egyszerű és bensőséges. Dósa Mária Gertrudis királyné szerepében reális jellemábrázolást nyújt, szenvedélyes és gonosz . Hangjának vivő ereje is egyre fejlődik. Hámory Imre Petur bánja gránitba faragott alakítás, a hosszú évek tapasztalataira épített, nagy kultúrával megalapozott színészi műhelymunka remeklése. Oszwald Gyula mint Ottó herceg a gyűlöletes széptevő nehéz és hálátlan szerepében jól megállja a helyét. Biberach, a „lézengő ritter", az aljas kalandor figuráját Gordon József viszi színpadra — kitűnően. Valósággal „testre szabott“ kabinetalakítás. II. Endre király alakját nemes mélósággal, kifejező játékkal kelti életre Nagy Béla. A kis létszámú kórus erejét felülmúlóan állja meg helyét tiszta énekkel és életteljes színpadi mozgással. A balettbetét azonban gyenge, műkedvelői színvonalú. A zenekar játékán érződik, hogy szívügye ez a muzsika, külön is ki kell emelnünk az angolkürt, a viola d'amour, a cimbalom és a hárfa szólamát. Siki Emil díszlettervezése komoly részt kér a sikerből. Nagyvonalú és monumentális. A II. felvonás első színpadképe különösen mesteri megoldás azzal a drámai kettősséggel, amit a szoba lezártsága ad a feszültséget feloldó árkádsorral és a távoli, nyájas tájképpel. A tiszaparti táj romantikus festőisége pedig megragadóan varázsos hangulatú. Debrecen büszke lehet színházára. TÓTH DÉNES • BÁNK BÁN ERKEL DALMŰVE A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN