Kelet-Magyarország, 1968. augusztus (25. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-01 / 179. szám

#. oldal Külpolitikai összefoglaló a! Elmélyül a bolíviai válság • A bagdadi térségváltás44 további fejleményei Hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának, valamint a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének ágesernyői tárgyalásai kedden ismét a késő esti órákba nyúltak és szerdán reggel folytatódtak. A hivatalos közlemény úgy jellemzi, hogy a megbeszélés „az elvtársi őszinteség légkörében" ment végbe. Az egyiptomi sajtó úgy tudja, hogy az újabb iraki fordulatot egy, a július 28-i minisztertanácson, az iraki nemzeti olajtársaság felszámolásáról szóló javaslat váltotta ki. Az Ahram szerint a Be’ath-párt régi gárdája számolta fel a fiatal tisztek csoportját, amely ugyan vele együtt részt vett a július 17-i államcsínyben. A helyszíni tudósítások szerint Bagdadban jelenleg az a 10. páncélos brigád az úr, amelynek tagjai körülvették az elnöki palotát és a rádiót. Hasszán al Bakr iraki elnök rádióbeszédében kijelentette, hogy az új kormány vonala a haladás lesz. Független olajpolitikát és a nemzeti olajtársaság megerősítését ígérte. Válságosra fordult a bolíviai helyzet, miután Barrientos elnök, aki egyben a nemrég alakult katonai junta vezetője, azzal fenyegetőzik, hogy feloszlatja a parlamentet és magát diktátorrá kiálttatja ki. Egy AFP jelentés szerint a parlamenti képviselők máris kirámolták fiókjaikból az iratokat és elhagyták a helyiségeket. A tábornok szavai szerint „a hadsereg szükség esetén továbbra is kötelességének érzi az ország belügyeibe való beavatkozást”. Eközben a válságot kirobbantó Arguedas belügyminiszter, aki eljuttatta a kubai hatóságoknak Che Guevara naplóját, eltűnt a nyilvánosság szeme elől. Feltételezik, hogy az amerikai és angol titkosszolgálat ügynökei őrzik, mert szeretnék megakadályozni, hogy a volt belügyminiszter nyilvánosságra hozza a CIA-nak a Che Guevara meggyilkolásában betöltött szerepét. A VDK és az Egyesült Államok képviselőinek párizsi találkozója A francia fővárosban szerdán kerül sor a VDK és az Amerikai Egyesült Államok képviselőinek 15. hivatalos megbeszélésére. A vietnami küldöttséget a gyengélkedő Xuan Thuy államminiszter helyett Ha Van Lau ezredes vezette. Az amerikai küldöttség vezetője ezúttal is A versi 1 . Harriman volt. Ha Van Lau felszólalásában a Johnson elnök és a Thieu dél-vietnami „államfő" honolului tárgyalásairól kiadott közös közleményt elemezve megállapította, hogy az Egyesült Államok fokozni kívánja vietnami agresszióját. A VDK képviselője hangoztatta, hogy a vietnami kérdést igazságosan csak a VDK kormányának négy pontja és a DNFF politikai programja alapján lehet megoldani. Dél-Vietnam népének egyedüli jogos képviselője a DNFF és „alkotmány kidolgozásának”, „választások” megtartásának komédiája mit sem változtat a jelenlegi dél-vietnami rendszer jellegén. Ha Van Lau felszólalásában foglalkozott Bush amerikai külügyminiszter keddi kijelentéseivel is, amelyek ismét azt bizonyítják, hogy az Egyesült Államok folytatja kudarcra ítélt háborús és agresszív politikáját. A VDK határozottan elutasítja az Egyesült Államok által felvetett „kölcsönösségi” igényt és síkra szállt annak agresszív és háborús politikája ellen. Harriman, az amerikai küldöttség vezetője felszólalásában megismételte kormányának korábbi vádaskodásait, amelyek szerint a VDK kormánya „laoszi területeket használt fel a saigoni rendszer ellen folyó háborúban”. Az amerikai delegátus a VDK kormányára próbálta hárítani a felelősséget a háború kiszélesítéséért. A VDK és az Egyesült Államok küldöttségeinek szerdai hivatalos találkozója több, mint négy óra hosszat tartott. A következő, 16. találkozót augusztus 7-én tartják. mrr-We?A B0ft?i2AS Újabb tízpárbaj a jordániai határon A kairói lapok tudósításai szerint a jordániai Husszein hídnál drámai események zajlottak le. A hidat a Jordán hatóságok lezárták, hogy megakadályozzák tízezer Palesztinai menekült deportálását. Az izraeli megszálló hatóságok módszeresen eltávolítják a Palesztinai menekülteket a gázai övezetből és elhatározták 50 ezer palesztinai kitelepítését a Jordán folyó keleti partjára. Az arab államok U Thant közbenjárását kérték a deportálás megakadályozására, de Izrael ennek ellenére megkezdte az 50 ezer Palesztinai elhurcolását. Az első tízezer menekültet egy Jerikó mellett felállított táborba szállították. Az ellenállás leküzdésére az izraeliek tankokat vetettek be. Tankok kísérték azokat az autóbuszokat is, amelyeken a palesztinaiakat a Jerikó táborból a Jordán hídjához szállították. A jordán őrség azonban lezárta a hidat. Az izraeli erők megtorlásul tüzet nyitottak a jordán állásokra. A tűzpárbaj órákon át tartott, s ezalatt az autóbuszok visszavitték a menekülteket a jerikói táborba. Az Akhbar vezércikke felhívja a palesztinaiakat, ha kell életük árán is fejtsenek ki ellenállást az izraeli deportiókkal szemben. Viszály a Mao-csoportban? Mao Ce-tung július 28-án Pekingben teljes „vezérkara” élén fogadta a fővárosi felsőfokú tanintézetek vörösgárdista szervezeteinek vezetőit és felszólította őket, hogy „szüntessék be az erőszakos harcot”. Maóék már többször fordultak ilyen felhívással a tömegszervezetekhez, de eddig minden felhívásuk hatástalan maradt. A megfigyelők a fegyveres harc elhúzódását azzal magyarázzák, hogy magában a Mao vezérkarban viszály dúl, s ezért Peking ellentétes utasításokat ad. Honkongból jelentik, hogy egy helybeli kínai kiadó új Mao-könyvecskét adott ki, amely külsőleg teljesen hasonlít a pekingi kiadásra. A hongkongi könyvecske egyébként több olyan régi Mao-idézeteket tartalmaz, amelyek azonosak a ma ellenforradalmároknak kikiáltott Liu Sau csi és más kínai vezetők kijelentéseivel. TPS. *tiges:í*és fí Sajtószabadság és felelősség AKI A NAPI HÍREKET, tudósításokat figyelmesen olvassa, észreveszi, hogy a csehszlovákiai belső fejlődés egyik rendkívül ellentmondásos — és tegyük hozzá: nyugtalanító — mozzanata az a mód, ahogyan egyes ottani sajtóorgánumok visszaélnek a szocialista demokrácia által biztosított szabadságjogokkal. A sok közül talán egyetlen példa is világosan szemlélteti, hogy mire gondolunk. Két újság, a Smena és a Mlada Fronta, arra a napra, amelyen a szovjet és a csehszlovák pártközi megbeszélések elkezdődtek, ötperces országos tüntető munkabeszüntetést javasolt. Könnyű belátni, hogy egy ilyen indítvány, amelyet a csehszlovák vezetők visszautasítottak, sok mindent szolgálhat, csak egyet nem: azt, hogy segítse a szovjet— csehszlovák pártközi tárgyalások kedvező légkörének kialakítását. Márpedig nyilvánvaló, hogy egy olyan történelmi pillanatban, amely mind az ország belső helyzete, mind pedig a többi szocialista országhoz fűződő kapcsolatok szempontjából rendkívül felelősségteljes, legalábbis elvárható lenne, hogy azok, akiknek szava a modern technika jóvoltából egyszerre tíz- és százezrekhez jut el, felmérjék egy-egy ilyen felhívás várható visszhangját, hatását. Semmiképpen sem vezethet jóra az, ha a csehszlovák újságok (vagy sok közülük) nem veszik kellőképpen figyelembe a sajtószabadságnak a másik oldalát is: az írástudók, a sajtó felelősségét. Hadd tegyük hozzá, hogy erre a felelősségre nálunk sokan nagyon szomorú történelmi tapasztalat árán ébredtek rá. Mondhatná valaki azt is: tőlünk, innen a szomszédból nehéz megítélni, hogy egyegy, hatásában provokatív csehszlovákiai sajtóhangot milyen szándék vezérelt. De, ha feltételezzük is az indítékok jóhiszeműségét, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy hatás és következmény soha nem csupán a szándékon múlik. Kivált így van ez a sajtó esetében, ahol a leírt szó — a modern tudományos kutatások tanúsága szerint — szinte annyiféle hatással lehet, ahányan olvassák. Amikor hetekkel ezelőtt napvilágot látott a Kétezer szó című felhívás, éppen az egyik csehszlovák vezető, Josef Smrkovsky figyelmeztette ennek, a — véleményünk szerint — ezerkilencszázötvenhatos ízű iratnak szerzőit, hogy az emberek szemét nem az általános és hangzatos csengésű elvi megfogalmazások ragadják meg, kétezer, vagy akár több ezer szóból sem, hanem az a néhány, amely „kézzel fogható” dolgokat mond: sztrájkra, tüntetésre, bojkottra agitál, mozgósít. Korántsem mindegy tehát, hogy a sajtó, a rádió, a televízió milyen irányban hangálja — és szervezi — a közvéleményt. A szenvedélyek felkorbácsolása pedig beláthatatlan következményekkel járhat. A SAJTÓSZABADSÁG — éppen a fent vázolt felelősség miatt — semmi esetre sem jelenthet szabadságot. Emberileg lehet érthető — különösen ott, ahol sokáig más volt a gyakorlat — a szókimondás mámora, de társadalmi tényezőként a mámor, a bódulat veszedelmes dolog. Hajlamossá teheti az embert, hogy megfeledkezzék arról az alapvető igazságról, hogy sem a demokrácia, sem az általa biztosított sajtószabadság nem elvont fogalom, hanem társadalmilag, osztályérdekek révén, tartalmát és célját tekintve nagyon is meghatározott dolog. A csehszlovák sajtó egy részében ez a feledékenység odáig fajul, hogy egyik-másik lap szerkesztősége tág teret ad az állítólag egyéni véleményt képviselő jobboldali, objektíve a szocialista társadalmi rend ellen izgató fellépéseknek, de nem talál helyet a szocializmus mellett egyértelműen fellépő cikkírók véleményének publikálására. Különös, fejtetőre állított sajtószabadság az ilyen! Arról nem is szólva, hogy a csehszlovákiai megújhodási folyamat résztvevői komolyan veszik azt, amit emberségről és erkölcsről mondanak, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon az-e a tisztességes — és tegyük hozzá bátor — kiállás, ha valaki kényelmesen együtt úszik az árral, vagy pedig az, ha állampolgári és újságírói felelősségét felismerve vállalja a kockázatot, hogy teljesítse küldetését akkor is, ha annak nem egyértelmű taps a jutalma. A MI FELFOGÁSUNK SZERINT az a szocialista demokrácia, az a szocialista sajtószabadság, ami a dolgozó emberek boldogulását, vagyis — ahogy mondani szoktuk — a szocializmus építését a legjobban szolgálja. Ez természetesen korántsem azt jelenti, hogy nem lehet vita, ellenvélemény. Csupán azokra a termékenyítő eszmecserékre hivatkozunk, amelyek a hazai, napi- és hetilapokban, vagy méginkább az elmélyültebb elemzésre, vitára „alkatilag” alkalmasabb, nagyobb terjedelmű, folyóiratok hasábjain gyakorlatilag napirenden vannak, sokszor „ kényesnek” tartott témákról is Szerintünk a sajtószabadságnak ez a felelős, az ország, as emberek holnapjai iránt elkötelezett felfogása a helyes. S miután volt részünk az ellenkező előjelű, vagdalkozó „sajtószabadságból” is — és láttuk, hogy mire vezetett, érthető, ha aggodalommal fogadjuk, amikor egy baráti, szocialista országban ilyen „tegnapi” sajtószabadság bontakozik ki. (Folytatás az 1. oldalról) tak. A délelőtti tulajdonképpen folytatása volt annak a találkozónak, amely a csehszlovák kultúra helyiségében kedden este a csehszlovák fiatalok meghívására kezdődött. Akkor is és szerdán délelőtt is őszinte, nyílt beszélgetés formájában fiataljaink kifejtették véleményüket a jelenlegi csehszlovákiai helyzetről. Kárpáti Sándor, a találkozón részt vevő magyar fiatalok vezetője búcsúszavaiban a szocialista tábor egységét éltette. Delegációnk szép számmal képviseltette magát a parasztfiatalok összejövetelén is. Megkezdődtek a művészeti versenyek. Klasszikus énekversenyen magyar részről Kasza Katalin, Begányi Ferenc és Nagy Sándor indult. A hegedűsök versenyén fellépett Perényi Eszter és Sebestyén Ernő. A zongoraversenyen Lux Erika és Schiff András, az idei „Ki mit tud” győztese képviselte hazánkat. A kieséses rendszerű verseny első fordulójából tovább jutottak énekeseink, valamint Perényi Eszter és Lux Erika. Sikeresen vette az első akadályt a tánczenekarok versenyében a Syriusegyüttes. És végül a legkellemesebb meglepetés: a fesztivál művészeti versenyeinek első aranyérmét magyarok nyerték. A társastánc kategóriában Berényi Katalin és Mohai László az első helyen végzett. A magyar kulturális delegáció szerdán nagy izgalommal készült gálaestünkre, amelyet a szófiai nemzeti színházban rendeztek. A műsor egy részét az Intervízió is átvette. Kun István Bodrogi Sándor: .. Amikor a vezér újra hivatta, át sem öltözött, fehér köpenyben ment fel az irodaház márványlépcsőin. Kezében kis cédulát szorongatott. — Gondolkodtam az ajánlatán, és azt hiszem, megértettem, vezérigazgató úr Zsenin’: gondolat. De minden körülmények között többre van szükségem, évi három-ötezer márkánál. Éppen a tízszerese kell. Munkabérekre. És szükségem van havi tíz fiatal rhésus majómra, kétszáz tengeri malacra. És arra, hogy időre időre közleményeket jelentethessenek meg a műtrágyának az élő szervezetre gyakorolt hatásáról. — Másra nincs szüksége? Például néhány arabra, aki munka közben legyőzte önt. Hiú barátom? — Vezérigazgató úr — mondta Wowheck, — legalább egymás előtt ne színészkedjünk. Azt hiszem, ha nem értettem volna meg az Önök terveit... valóban nem érdemelnék többet évi ötezernél. A kísérleteimet minden körülmények között folytatni fogom. Ha nem itt, az I. G-nél, akkor a Dupont konszernnél, vagy másutt. Véget nem érő por kezdődik majd a Farben és az új cégem között. És közben... a faktor, vagyis a szer, az a egyület, amely minden élő tervezet vastartalmának lekötésére szolgál... elkészül. Egy másik laborban, vezérigazgató úr! Az igazgató felállt, sétálni kezdett. Néha elmosolyodott, máskor elkomorult az arca. Azután Wocheck mellé lépett . Tetszik az ultimátuma. Kedves Wocheckere, maga Kém történet megértett egy átkot, és az értelemnek ára van. A Farben — fizet. Elsejétől a most elkészülő VII. tömbben kap dolgozószobát. Ugyanazon az emeleten két helyiség is az öné. — Köszönöm, vezérigazgató úr. Nem csalódik bennem. Még egy kérésem azonban lenne. Van egy évfolyamtársam, Hilde Kraus a neve. Első asszisztensként számítok rá. A vezér felállt. — Nőügyeket a gyáron kívül! Itt nincs enyelgés...! — Bocsásson meg! Félreért engem, vezérigazgató úr. — Hilde Kraus nem nő, hanem gép. Precíz, jól szolgáló, fáradhatatlan gépezet. Szükségem van rá. Ha nagy és költséges kéréseimet teljesíti, ne tagadja meg tőlem ezt az apróságot... Hildekraus egyetlen kalapskatulyával érkezett és még aznap este megjelent a VII. épületben. Rendelkezett, jól tudta, miben kell segédkeznie. A legcélszerűbb szempontok szerint átrendeztette a laboratóriumot. A két nagy helyiséget négy kicsivé alakíttatta, és az ajtókra biztonsági rácsot szereltetett. A labor ajtajára halálfej került, és szigorú hangú felirat rémített el mindenkit a belépéstől. Néhány hónappal később Wocheck Berlinbe utazott. A fiatal mérnök kandidátusi értekezést ment megvédeni. „Az AEROPHOSPAT műtrágya hatása a gyomnövények terméshozamára” nagy feltűnést keltett. A tanulmány csodálatba ejtette az anyaország és az anyavállalat szakértőit. A nemzetközi sajtó megvásárolta és teljes terjedelmében közölte az előadást. A Farben kilogrammonként 2 dollárcenttel emelte a műtrágya árát. Karl Heinz Wocheck megkapta neve elé a „dr”-t, és ahogy mondani szokták: „befutott”. Ekkor már az egész Vlies tömb az asszimilációs kísérleti üzem birodalmává nőtt... Az elkövetkező nehéz időkben mindössze kétszer utazott Németországba. Az első esetben, amikor beválasztották a Farben Tudományos Minősítési Tanácsába, másodszor, amikor a Tudományos Akadémia is tagjául fogadta. Itt mindjárt kellemetlensége is akadt. Az ülésszak minden résztvevője ugyanis katonai egyenruhát viselt. Wocheck saját sérthetetlenségének tudatában így fordult a postáshoz: — Nem tudom jó helyen járok-e? Hiszen úgy fest ez az épület, mint valami kaszárnya, ahol még a közlegény is tábornoki ruhát visel. A Farbenindustrie közbenjárásának köszönhette, hogy nem tartóztatták le. Ahhoz viszont ragaszkodtak, hogy már másnap térjen vissza Görögországba és folytassa munkáját. A háború hírére az akkor már nagyhírű tudós lassította a kísérletezést és valóban lehetetlenné tette a fegyverként is felhasználható találmány esetleges katonai hasznosítását. Az SS toporzékolt, a Gestapo fenyegetőzött, de a tudós pótolhatatlan szakértő volt. Egyenruhát kényszerítettek rá, amit Wowheck tiltakozás nélkül vett tudomásul és kijelentette: kész színjáték az élet, és a színpadon egyetlen statiszta sem határozhatja meg, hogy milyen jelmezt terveztessen számára a rendező. Hilde a maga szigorú, komor és erélyes modorával élő falként ékelődött minden birodalmi hatalmasság és a főnöke közé. Olyan anyához volt hasonlatos, amelyik testével is védi gyermekét. A háború után fiatal, energikus igazgató látogatta meg a céget és közölte a tudóssal, hogy két esztendőn belül sikert kell felmutatnia. Az eredeti téma nem változott: a ferrumdisszimiláció kémiai módszerét kell produkálnia. Wowheck levette a szemüvegét, hosszasan törölgette. Eközben arra gondolt, hogy már évekkel korábban megtalálta a megoldást. Ám jelentéseiben mindig újabb nehézségekre hivatkozott. Az egyszerű, könnyen gázosítható és permetezhető anyag receptúrája Hilde és Heinz agyában eleven életet élt, de mindketten tudták, ha kiszolgáltatják a titkot, háborúra inspirálják a vereségbe beletörődni nem képes tábornokokat. Folytatjuk!