Kelet-Magyarország, 1977. február (34. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG Megoldódott az ecsedi A befalazott kőtábla titka . Ritka lelet került elő 1976 nyarán Nagyecseden, a Rá­kóczi utca 11. szám alatti épület falából. A nagymére­tű, közel 12 mázsa súlyú, ket­tétört mészkőtábla egy an­gyalt ábrázol, aki két cí­merpajzsot tart. Az egyik cí­merpajzs üres, a másikban a Báthori család címere ismer­hető fel, melyek alá latin nyelvű szöveget véstek. Az értékes lelet nagy fel­­bolydulást keltett a szabolcsi műkedvelő kutatók körében. A tábla kibontás után a nyíregyházi Jósa András Mú­zeumba került, ahol dr. Ma­gyar Kálmán régész kezdte meg az elemzését. Közel féléves gondos kuta­­tás után megoldódott az ecse­­di „rejtély”. A tábla felirata: „Báthori András Szabolcs- Szatmár megye főispánja, tár­nokmester, országos főkapi­tány 1550” és kompozíciója alapján megdőlt az az általá­nos föltevés, hogy eredetileg sírkő volt. Ilyen rendszerben ugyanis kizárólag építő köve­ket készítettek ebben a kor­ban, így feltehető, hogy az építést illetve átépítést jelző címeres kő az egykori vár előtti külső kapu fölött állt. E mellett szól az is, hogy Báthori András nem 1550- ben, hanem tizenhat évvel később halt meg. A kő 1840-ben került elő. Ekkor építették be egy sza­badon látható helyre — az ecsedi városházába. A városi rang megszűnte után a Bíró család birtokába került az épület, akik 1947-ben átépí­tették. A tömbnek ekkor nyoma veszett. 1976-ban az ecsedi sárvár ásatásakor a véletlen vezette nyomára a régészeket. Kósza hír kelt szárnyra a községben, hogy valamikor volt és ta­lán van is egy díszes kő a faluban. Hosszas utánnajá­­rás, nyomozás után talált rá dr. Magyar Kálmán régész és szállíttatta Nyíregyházára. Az eltűntnek hitt tömb Bíró Dá­niel házának udvari homlok­zatából került elő. Felülete több helyen megrepedezett, lepattogzott, maga a tábla is kettétört. Megviselték az év­századok. A tudományos vizsgálat és restaurálás után kerül vég­leges helyére a mátészalkai Szatmár Múzeumba, ahol 1979-ben egy az Ecsedi-láp, s ezen belül a sárvár részletes történetét feldolgozó állandó tárlat megnyitását tervezik. E kiállításnak lesz az egyik legszebb és legértékesebb da­rabja a titokzatos kőtömb. Dr. Magyar Kálmán régész a latin nyelvű szöveg megfejté­sén dolgozik. (Gaál Béla felvétele) Túljelentkezés, átirányítás, előszerződés Milyen az esély az egyetemekre, főiskolákra ? Ezekben a hetekben családok tízezrei mérlegelik, hogy gyermekük a középiskola elvégzése után továbbtanuljon-e, ha igen, hol, s milyen a felvétel esélyei, mi várható az idén? Milyen esélyekkel pályázhatnak az érettségizők az egyete­mekre, főiskolákra? — erről nyilatkozott munkatársunknak Kanczler Gyula, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője. — Az Oktatási Minisztéri­um nem tervez az 1977—78- as tanévben alapvető módo­sítást az érvényben lévő fel­vételi eljárásban. Ismerete­ink szerint az idén tovább­tanulásra jelentkezők száma hasonló lesz a tavalyihoz. Márpedig a múlt évben mintegy 10 százalékkal keve­sebben kívántak az egyete­meken, főiskolákon tovább­tanulni, mint korábban. A csökkenés demográfiai okok­ra vezethető vissza. A je­lentkezés és a szakember­szükséglet a szakmák bizo­nyos részében hosszú évek óta eltér egymástól. Ez ma már nemcsak a műszaki, mezőgazdasági oktatási in­tézményekbe történő jelent­kezésben, a bölcsészkarokra való sokszoros túljelentke­zésben, vagy az orvosképzés iránt — immár hagyományos — rendkívüli érdeklődésben nyilvánul meg. Tapasztalni, sajnálatos módon azt is, hogy csökken az érdeklődés egyes más szakmák, például a ter­mészettudományi karok ta­nárszakai iránt, és ez össze­függ a pedagógushiánnyal is. A jelentkezőket nagymér­tékben segíti az eligazodás­ban, a várható esélyek mér­legelésében az Oktatási Mi­nisztérium által kiadott „Felsőoktatási intézmények 1977” című könyv. A középfokú oktatási in­tézményekben ma a fizikai dolgozók gyermekeinek ará­nya többé-kevésbé megfele­lően alakul. Sajnos azonban ez az arány a továbbtanu­lásra jelentkezésnél romlik. Kiváltképp gondot jelent ez például a budapesti mű­szaki egyetem néhány karán, vagy­­ az orvostudományi egyetemeken. A fizikai dol­gozók gyermekei elsősorban a rövidebb képzési idejű in­tézmények felé orientálód­nak —, de ez csak bizonyos fokig magyarázható azzal, hogy a szülők egy része ne­hezebben tudja 5—6 évig to­vább taníttatni gyermekét. Tapasztalataink szerint bi­zonyos tartózkodás, némi bá­tortalanság is közrejátszik ebben. Pedig bizonyos, hogy közülük sokan — akik jó eredményeket érnek el a kö­zépiskolában — sikerrel bir­kóznának meg az egyetemi felvételi követelményeivel is, nyugodtan pályázhatná­nak az egyetemre is, megáll­nák a helyüket. — Az elmúlt években a je­lentkezésekben területileg is jelentős aránytalanságot ta­pasztaltunk. Ezen a gondon kívánunk enyhíteni a pálya­kezdő fiatalok új pályázati rendszerének bevezetésével, — ám az egyéni és a társa­dalmi érdek jobb összhang­jának megteremtéséhez már a meggondolt pályaválasztás is hozzájárulhat. — Az egyéni és társadal­mi érdek jobb összhangját hivatott szolgálni a szerve­zett átirányítás rendszere. Ezzel a lehetőséggel a fiata­lok először mintegy négy-öt éve a műszaki felsőoktatás­ban élhettek; tavaly ki­terjesztettük a kört a peda­gógusképző intézményekre, az idén pedig az agrár felső­­oktatásra. A pályázó fiatalok jelentkezési lapjukon két azonos szakirányú intéz­ményt jelölhetnek meg. Ha az elsőnek megjelölt egyete­men eredményesen felvéte­liznek, de a felvételi pont­határt mégsem érik el, az egyetem továbbküldi szemé­lyi anyagukat hasonló kép­zési célú más intézménybe. Ha pontszámuk ott megha­ladja a felvétel ponthatárát, felajánlják, hogy fölveszik. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint ez a lehetőség talál­kozott a fiatalok érdekeivel, ezért is bővítettük az idén a kört.­­ Szeretném felhívni a továbbtanulni szándékozó fi­atalok figyelmét az úgyneve­zett előszerződésre. Az or­szág egyes területein és az egyes munkaterületeken ta­pasztalható pedagógus-, or­vos- és jogászhiányt enyhí­tendő a tanácsok, a munkál­tatók számos helyen ajánla­nak az érettségizőknek elő­szerződést. A fiatalok azon­ban ez ideig kevéssé éltek ezzel a lehetőséggel, ezeket a fiatalokat tanulmányi idejük alatt leendő munkáltatóik anyagilag támogatják — fe­jezte be nyilatkozatát Kan­czler Gyula, az Oktatási Mi­nisztérium főosztályvezetője. 1977. február 1. Sok üzem — egy iskola Ifjúsági könyvtár ajándékba Amikor néhány évvel ezelőtt az Egy üzem — egy iskola elnevezésű akció keretében az első szerződések céljairól ér­deklődtünk, a válaszokból még sok bizonytalanság derült ki. Legfeljebb arról hallhattunk, hogy mind az üzemek, mind pedig az iskolák keresik az együttműködés lehetőségeit. A mozgalom elindulása óta számos sikeres kezdeményezésről tudtunk beszámolni, sok iskola kapott értékes támogatást, né­hol nem is egy, de több nagyüzem jelentkezett, hogy társa­dalmi munkával, ajándékokkal szeretnének segíteni. A tiszavasvári­ szorgalma­­zási általános iskola azok kö­zé tartozik, amelyek túljutot­tak a nagyüzemekkel kötött formális szerződéseken. Élő kapcsolatot alakítottak ki a vállalatok szocialista brigád­jaival, sőt ezt a támogatást viszonozni is tudják. Példá­jukat a tanulság kedvéért közreadjuk, nem baj, ha lesz­nek követőik. öt éve, az oktatáspolitikai párthatározat megjelenése után, néztek körül először alaposabban az iskola háza táján a pedagógusok, s latol­gatni kezdték, hogyan is le­hetne korszerűbbé tenni az oktatás feltételeit. A határo­zat a környék üzemeiben és szövetkezeteiben is visszhan­got keltett, s már nem volt más hátra, mint hogy a ter­vek találkozzanak. Ez idő alatt az Alkaloida Vásárhelyi és Vasvári szocialista brigád­jai összesen 150 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az iskola körül. Az ÁFÉSZ minden év végén ajándékkönyvekkel jutalmaz­za a legjobb tanulókat, a szolgáltató szövetkezet pol­cokat, mértani idomokat ké­szített, a Zöld Mező Tsz az ajándékkönyvek mellett pél­dául a gyermeknapi vendég­látásról gondoskodik. A tisza­­löki fafeldolgozó üzem há­rom brigádja a fenyőfaünne­pélyek gazdája, az állami gazdaság pedig a napközibe való játékokról gondoskodott. Sportfelszereléseket kaptak a MEZŐGÉP tiszavasvári gyáregységétől, a SZAVI­­CSAV helyi részlege pedig elvállalta a vízvezeték rend­szeres javítását. A legna­gyobb meglepetések közé tar­tozott a váci Cement- és Mészművek ajándéka, az öt­ezer kötetes ifjúsági könyv­tár. Ettől a vállalattól egy sereg szemléltetőeszközt is kaptak a pályaválasztáshoz. A vállalatok jóvoltából a szorgalmazosi gyerekek gyak­ran jutnak el az ország szép tájaira, már több kirándulá­son vettek részt. Mivel lehet mindezt hono­rálni? Ahol lehet, ott társa­dalmi munkával, ahol nem, ott a brigádok továbbtanuló dolgozóinak segítésével, bri­gádnapló vezetésével, a vál­lalati és üzemi ünnepségekre készült színes műsorokkal, a brigád névadójának életét feldolgozó­­ összeállításokkal. Sőt, esetenként az üzemek munkásutánpótlási gondjai­nak enyhítésével is. (be) Császármetszés szarvasmarhákon 700 műtét az állatkórházban Hatszáznál több állatot ápoltak 1976-ban Nyíregyhá­zán, a Szabolcs-Szatmár me­gyei Állategészségügyi Ál­lomás megyei állatkórházá­ban, kétezer-négyszázat pe­dig ambulánsként, tehát „be­­járó” (egyszeri kezelésre be­hozott) rétegként gyógyítot­tak. Az ország egyik legjobban felszerelt állatkórháza 20 nagy- és 23 kisállatférőhelyes és további bővítésére is le­hetőség van. A munkát két állatorvos, hat gondozó és a négy mentőautó gépkocsive­zetője végzi. Az állatkórház 1975 decem­berében költözött új környe­zetébe, központi beruházásból készült. Az épületben kis- és nagyállatkórtermet, műtéti előkészítőt, kis- és nagyállat­műtőt, kezelőt, borjúelkülö­­nítőt, laboratóriumot, rönt­genrészleget rendeztek be, így a gyógyítás jó körülmé­nyek között eredményes le­het. Tavaly mintegy 700 állatot operáltak meg. A szarvas­­marhák császármetszése — amit 10 évvel ezelőtt még az országban sem igen végeztek — már nem számít ritka mű­tétnek, s ma már arra is vál­lalkoznak, hogy egy-egy kü­lönlegesebb, súlyosabb lábtö­rést — főleg kutyákon — szegecseléssel gyógyítanak. Az 1976. évi statisztikai adatok szerint a kórházban egy-egy nagy állatot 16, egy­­egy kis állatot átlag 10 napig gyógyítottak. A nagy állatok közül elsősorban a lovak sok­szor elhanyagolt állapotban, a betegség előrehaladott stá­diumában kerülnek az állat­kórházba, ezért is olyan hosz­­szú az ápolás ideje. Az ebek gyakori betegsége az emberi influenzájához ha­sonló vírusos betegség , amit csak úgy lehet megelőz­ni, ha a tulajdonosok beol­­tatják kutyájukat. A férőhelyek száma lehető­vé teszi, hogy — főleg nyá­ron — egészséges kis állatok, elsősorban kutyák megőrzé­sét is vállalják. Balesetveszélyes munkát végeznek az állatkórház dol­gozói. Éppen ezért minden kezdő dolgozójuk baleset- és tűzvédelmi oktatásban ré­szesül, félévenként pedig to­vábbképző tanfolyamon vesz­nek részt. Jelentős eredmény, hogy tavaly sem volt üzemi balesetük. (kádas) Gyógyvíz : csak pecséttel T­alán egyetlen jóváha­gyó pecsétet vártak akkoriban Kisvár­dán, amikor én is megkós­toltam a frissen palackozott helybeli gyógyvizet. A mi­nősítés nem túlzó, hiszen komoly szakvélemények, or­vosi minősítések igazolták, hogy az alkálikus, jódos víz jótékony hatású a gyomor-, bél- és garathurut gyógyítá­sánál, kedvező a reumás be­tegeknek és gátolja a fog­szuvasodást, érdemes palac­kozva is forgalomba hozni. A kisvárdai gyógyvíz ügye azonban három éve nem mozdul a holtpontról. Hogy miért nem, azt nem lehet tudni, de egy biztos: az ezért felelőst a megyében kell keresni. A gondok most más miatt újra szaporodnak: a csaknem parlagon lévő kút károsodhat, elavulnak a szakvélemények, időközben megváltozott a minősítés rendje és szolgálati útja is. Ha nem történik kedvező változás, a kisvárdai gyógy­víz nemcsak a kútban ma­rad, hanem az egész kezde­ményezés ügye mindenestől a kútba esik. M. S. K­edves Barátom! A mi­nap olyan jól kibeszél­gettük magunkat a Kossuth téren. Emlékszel? A nemrég nyilvánosságra ho­zott alkoholstatisztikát em­legettük ... 20 üveg cseresz­nye egy év alatt... a cse­csemőket is számítva... Egy­mást túllicitálva dobtuk fel emlékképeinket a bűzös kül­városi italboltok törzstag­jairól. Te az építkezéseken, a betonpanelek tövében sö­rözőkben vélted felfedezni a dicstelen szeszstatisztika megvalósítóit, én az élelmi­szerboltok környékén öblöge­­tők kis csoportjaiból tettem hozzá a közösen konstruált mozaikképhez, mely ott a beszélgetésünkkor szinte tel­jes panorámáját nyújtotta szá­­munkra a hazai alkoholizá­­ciónak. Pedig mennyire hi­ányos ez a körkép! Irodák szegletében, „az én házam, az én váram" füg­gönnyel, biztonsági zárral védett mélyén, „baráti össze­jövetelek", névnapok, szü­letésnapok úgymond meghitt hangulatában is találni a sta­tisztika alakítóit. Fehér ing­ben, nyakkendőben, vasaltan és skót whiskyvel... Hadd emlékeztesselek kö­zös barátunkra, akit pálya­kezdő hónapjaiban egy csu­pa diplomás emberből álló kollektíva mindössze amiatt közösítette ki, mert megrög­zött alkoholista. Jólkereső P. nevű ismerő­sünkről is beszélgethetnénk. Emlékszel? Valamikor, úgy tíz éve állandóan olvasott, gya­korta csak azért nem men­tünk fel hozzá, mert tudtuk, hogy sajnálja ránk az ide­jét ... És most? Házikönyv­tárába már csak a felesége vásárol néhanapján egy-egy sorozatot mutatós bőrkötés­ben. Ő maga büszkébb a maga eszkábálta bárpultjára, melyen a kéttucatnyi üveg között csak a Lánchíd bran­dy képviseli a hazai szeszter­mést. Arról még bizonyára nem meséltem Neked, hogy F-ék egy éve nem voltak nálunk. Amint közös barátainktól hallottam, porig aláztam őket tavaly a névnapomon, ami­kor is a sonkás szendvics után volt képem citromos limoná­déval, narancslével itatni őket. Nem ismered még N. urat, Laci garázsszomszédját. Ná­la minden kedden és pénte­ken nagy kártyacsaták dúl­nak. Kollégák, barátok ütik a blattot éjfélig, egyig, öt­hat üveg cseresznyében szá­molják az idő múlását. Ked­den van még hozzá magyar­nóta és operett, pénteken ci­gánydalok és slágermúzeum. Olykor-olykor köztisztasági szabálysértés is,­ az erkély­ről a mélybe. Másnap reggel N. úr frissen vasalt, kifogás­talan eleganciával, sötét szemüveggel takarva tekin­tetét, kezében a diplomatatás­kával elvonul, hogy 8 órára elfoglalja felelősségteljes posztját.­edves Barátom! Legkö­zelebb együtt kiegészít­jük a mozaikképet, mely azért nemcsak azokból áll, akik az ABC előtt bontogat­ják a féldecist. Szilágyi Szabolcs Meghitt hangulatban .

Next