Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

1986. december 18. Kelet-Magyarország—Nyíregyházi Élet NYÍREGYHÁZI élet Egyező érdekek Város és vidéke Aligha lehet elvitatni a nyírségi nagyvá­rosnak a megye életében betöltött meghatá­rozó szerepét. Ám még manapság sem ritka az ellenvélemény, amikor Nyíregyháza fej­lesztéséről van szó. Pedig a 120 ezres me­gyeszékhely nem csupán a jószomszéd Kál­­mánhá­za, Nagycserkesz, Nyírtelek, Kótaj, Nyírpazony, Napkor, Nagykál­ló és Újfe­­hértó lakosságával tart fenn élénk és min­dennapos kapcsolatot, de a tágabb vonzás­­körzettel, vagyis az egész Szabolcs-Szattmár­­ral. Szemerszki Miklós, a nyíregyházi városi pártbizottság első titkára számos ténnyel bizonyítja, hogy amikor Nyíregyházát fej­lesztik, azt nem csak a nyíregyháziak miatt teszik. Jó néhány esetben pedig nem is el­sősorban a nyíregyháziak miatt. A megye­­székhely történetéhez tartozik a kisvonat, a 'környező falvakból, a tej 'behordássa a vá­rosba, egyébként N­yí­regyháza (tanyavilá­gával együtt) szinte önellátó volt. Azután kezdtek járni a közeli, majd a távottabbi helységekből a város vásáraira, piacaira, fürdőibe. Ez a helyzet gyökeresen a hatva­nas évek végén, a hetvenes évek első felé­ben kezdett megváltozni. Ez időre esik ugyanis, hogy hetvenezerről százezerre nö­vekedett Nyíregyháza lakossága. Ez egy év­tized alatt 30 ezres nagyságrendű plusz! Hozzá kell tenni, hogy ezzel sem csökkent, inkább stabilizálódott a városiba naponta bejárók száma. Erre az alapra épülve meg­indult egy fordított folyamat is: az agrár­szakemberek, a tanítók, tanárok, a tanácsi dolgozók pedig naponta járnak el Nyíregy­házáról a környékre dolgozni. Ebben a nagy jövés-menésben megtalálni a rendszert: a fizikai dolgozók bejárnak, az értelmiségiek pedig kimennek Nyíregyházáról. Ez még akkor is igaz, ha tudjuk, hogy a nyolcvanas évtek elejétől a tsz-ek melléküzemágainak fejlődésével az úgynevezett speciális szak­mák fizikai művelői is ki-kijárnak a téesz­­ekbe. Ez a nagy mozgás a nyolcvanas években a várospolitikai döntésekben úgy jelentke­zik, hogy megszűnőben van a mennyiségi városfejlesztés­ időszaka — bár a fiatalok városba áramlása semmiképp sem csökken —, s megindul a minőségi fejlesztés. Beszél­getőpartnerem ez alatt az igazán nagyvárosi létfeltételhez szükséges intézményrendszer érti. Az első ilyen intézmény az önálló szín­ház volt, amelynek szintén jóval távolabbi a kihatása, mint Nyíregyháza város határa. Itt kell szólni a művelődési központról, amely rendkívül széles szolgáltatásaival egy egész megyét lát el, a hasonló rendeltetésű könyv­tárhálózati központról, és itt van a megye (sajnos egyetlen reprezentatív mozija is). A minőségi sportot jelentő bázisok: a lab­darúgás, kosárlabda, röplabda, az atlétika otthona is Nyíregyháza, s itt van az után­pótlást nevelő intézményhálózat, amely ugyancsak a­­tágabb vonzáskörzet tehetség­­gondozását szolgálja. Nyíregyháza a szabad idő kellemes eltöltésének, a szórakozásnak, az idegenforgalomnak is — bár ha ma még szegényes — központja. Itt vannak fontos országos rendezvények, itt van a zenei élet számos jelentős aktusa, itt vannak a szállo­dák is, s itt van az országos hírnévre szert tett Sóstógyógyfürdő. Szólni kell az iskolai hálózatról. A tago­zatos osztályok, a szakmunkásképzők és szakközépiskolák ugyancsak megyei igénye­ket elégítenek ki. De itt vannak olyan me­gyei intézmények, mint az ügyészség, bíró­ság, rendőrség, a jelentős áruházak, az egész megye káderképzését vállaló, egész­ségügyi, kereskedelmi, építőipari, vízügyi szakiskolák. És még nem beszéltünk a ta­nárképző és a mezőgazdasági főiskolákról. Ezek már világosabbá teszik mindenki szá­mára, hogy nemcsak a nyíregyháziaknak fejlesztik a várost, a nyíregyházi beruházá­sokra adott egymillióból több százezer forint a megy­es­zékh­ely­en kívül lakóknak jut. Közös tehát az érdek. És ezt jól felismer­ték azok, akik már két éve ezek szerint ter­veznek. Olyannyira, hogy területfejlesztési terveinket is csak ezek figyelembevételével készítik. „A mik­rokörzet lakossága iránt eleve több a város kötelessége” — hangsú­lyozza Szemerszki Miklós, s hozzáteszi: igaz, hogy ez kölcsönös, hiszen sokan Nyí­regyházán kapnak munkát és sokoldalú el­látást. Menjünk tovább a mikrokörzetnél. Mintegy 30 kilométeres, vagy még távolabbi körzetet kötött a közelmúlt államigazgatást átrendező határozata Nyíregyházához. Ek­kor került a régi nyíregyházi járás területe több tekintetben a megyeszékhelyhez. Lé­nyegében ekkor kezdődött a tudatos átgon­dolás, a közös érdekek alapján a tervek összehangolása, a gazdaságos megoldások megtalálása. „Mi nyíregyháziak azt szeret­nénk elérni, hogy a közvetlen vonzáskör­zetben lakók ne csak a munkából, hanem egyéb előnyökből is jobban vegyék ki a ré­szüket. Ez a közvetlen hajtóerő, s ha addig eljutunk, ez lesz a végleges és jó megoldás.” Magyarán arról van szó, hogy sokkal töb­bet tudna a város szolgáltatni vonzáskörze­tének, ha maga is tovább gyarapodna, fej­lődne. Itt van mindjárt a közlekedés. Ma sem az úthálózat, sem a buszállomány nincs a kívánt szinten. (Mióta kérik például a nyírtelekiek, a riramaziak a Rákóczi úti felüljárót, amely számukra legalább olyan gond, mint a nyíregyháziak számára, ha nem nagyobb, s ez sokszor a község fejlő­désének gátja is, hiszen a sorompón túl — már csak a sok várakozás miatt sem — építkeznek szívesen az emberek. Nem min­den, de az első lépések egyike, hogy az orv­­­sihoz hasonlóan Nyírpazony felé is kiépül a kerékpárút és azt folyamatosan szeretné ki­terjeszteni más égtájak felé is. A kereske­delmi hálózat fejlesztése dolgában — mivel a szakboltok, a speciális üzletek a megyeszék­helyen vannak —, a közös tervek alapján a vonzáskörzetben ezeket az ábécék helyet­tesítik. Sajnos a szolgáltatásról nem sok jó mondható, az sok esetben még a saját igé­nyeket sem képes kielégíteni. A minőségi fejlesztés része a sportcsarnok létesítése, amelyből ugyancsak az egész me­gye profitál. Az egészségügy szinte teljes egészében szolgálja a megyét. Olyan speci­ális intézményekkel, gépekkel, amelyeket egyszerűen nem lehet minden kis kórházba vinni. Az egészségügyi koordináció ma még nem bejáratott, de jól mutatja az egymás­rautaltságot e tekintetben is. Erőteljesen kapcsolódik a város és vidéke a szociálpoli­tikában, a közegészségügyi és járványügyi tevékenységben és még so­k mindenben. Ami teljesen új vonás: túl a városhatáron is, ahol­­csak lehet, együtt tervezik és kivi­telezik az alapvető közműveket Nyíregyháza tőszomszédaival. Ez — mint a város vezetői hangsúlyozzák —, egyrészt kötelességünk, de legalább annyira az ésszerűség diktálja, hogy fogjunk össze, s fele pénzből oldjuk meg, amit leh­et. Hasonló a helyzet a telek­­gazdálkodásnál. Amikor Nyíregyháza afelé tesz lépéseiket, hogy Nyírtelek, Nyírpazony, Kótaj, Kem­ecse, vagy éppen Napkor irányá­ba terelje a családi házat építeni szándékozó városlakókat, akkor egyik oldalról fejlőd­nek a környező községek, másik oldalról le­lassul a városba áramlás, és ez is az éssze­rűség diktálta követelmény. K. J. Nyíregyháza: érkeznek—indulnak az autóbuszok. 1 ­ Ügyelet éjjel-nappal Fénykép a hőről Ami­koron egyszer a hulladékhőre alapí­tott távfűtést kitalálták, talán senki nem gondolta, hogy egykor ebből ilyen, az egész fűtött világon megtalálható, hatalmas és bo­nyolult rendszer nő ki. Volt idő, főleg az energiagazdagság korszakában, amikor ez a szolgáltatás egy-egy új városban afféle szo­ciális ráadásnak minősült, de ahogy a mé­retek nőttek kiderült, hogy ez a tiszta, ké­nyelmes fűtési mód nem is annyira olcsó. Ahhoz, hogy városokat lehessen vele ellátni, ahhoz hőerőművön kívül csőhálózat, ezernyi szerelvény és szivattyú, hőközpont és hőel­osztó szükséges, és­­mindehhez kiválóan kép­zett szakember-garnitúra, amely ezt üzemel­teti és fenntartja. A nagy próbatétel Nyíregyháza éppen húsz esztendővel ez­előtt lépett a távfűtöttek táborába. Akkor az Északi körút lakásaiban alakították ki ezt a szisztémát, amely a város növekedésével, tá­gulásával és bővülésével együtt alakult. Te­gyük hozzá: a kezdetekben igen sok hibával és bajjal, aminek fő oka az volt, hogy hiány­zott a tapasztalat, s bizony a­­tervezők sem mindig remekeltek. A város aztán 1982-ben rájött arra: lehetetlen a távhőellátást egy vállalat melléktevékenységeként kezelni. Azóta létezik a SZABOLCSHD, vagyis az az önálló vállalat, amely a város kályhájának gazdája. Az eredmények azt mutatták, hogy egy kézben, felelősséggel dolgozva a legna­gyobb próbatételt is kibírhatja a TÁVHŐ. Példa erre az elmúlt roppant hideg tél, ami­kor ugyancsak zord körülmények közepette se volt okunk a panaszra. Jelenleg a megyeszékhelyen 13 ezer lakás­ban működik távfűtés, de másik négy váro­sunkban is már háromezerbe kötötték be ezt a tüzelési, illetve fűtési módot. A minő­ségi javulás fő oka, hogy a vállalat minden évben 16 milliót költ a fenntartásra, és 10 milliót ruház be annak érdekében, hogy a rendszer korszerűsödjék. Így alakultak újjá a hőközpontok, cserélődtek szerelvények, nemegyszer importból származó modernre. A föld alatt több mint ötven kilométer, ve­zeték húzódik Nyíregyházán, s a moderni­zálás eredményeként egy-egy üzemzavar esetén mind kisebb kört kell kikapcsolni, s egyre gyorsabb ütemben tudják javítani a hibás szakaszt. Érdekes módon, a régen épült vezetékek jobbak, az újak kivitelezése korántsem tökéletes. Nyaranta vizsgálják a csöveket is, de az igazi hiba a szezonban bu­kik ki. Talán nem is gondolunk rá, de az utak sózása a föld alatti csövek, szerelvé­nyek ádáz ellensége, s legutóbb éppen a Me­ző utcán bosszulta meg magát a több éves hólével kevert só. 1,5 fok , plusz 15 millió A több mint negyvenezer nyíregyházi, aki távfűtött lakásban él, talán nem is tudja, hogy minden melegvízért fizetett forinthoz az állam 2,25 forintot, minden fűtésért fize­tett forintra 1,50-et tesz rá, mint állami do­tációt. Az se közismert, hogy az építési, szi­getelési hibák és más építőipari kópéságok miatt (ajtó, ablak) a fűtési idényben átlag­ban 1,5° Celsius-szal több meleget kell pro­dukálni ahhoz, hogy meglegyen az előírás szerinti hőmérséklet, ami évente 10—15 mil­lió forintos többletköltséget jelent. Ehhez a többlethez jönnek még az emberi mulasztás okozta dolgok, úgymint a nyitott lépcsőház­­ajtók, pinceablakok, a bérházi huzatok. Igaz, készítettek hőfényképet is a város bérházai­ról, de ez a ténymegállapításon kívül sok más haszonnal nem járt. A szökő meleg nagy részét aligha lehet visszatuszkolni oda, ahonnan a panelból kimaradt a szigetelés, vagy ahol a nyílást záró szerkezet állapota enyhén szólva siralmas és nem is cserélhető. Igaz, a lakók próbálkoznak az ablakok szi­getelésével, ami jó és hasznos. A fűtést élvező lakó a SZABOLCSHŐ-nek fizet, s úgy véli, hogy minden fűtéssel kap­csolatos ügyben e vállalat illetékes. Ez vi­szont alapos tévedés, ami józan ésszel alig érthető. A helyzet ugyanis a következő: a szolgáltató vállalat rendelkezik 800 milliós állóeszközzel. Ez magyarul cső, 200 hőköz­pont,­­ hőfogadó, szerelvény, vagyis minden, ami a TITÁSZ által termelt melegvíz továb­bításához és manipulálásához szükséges. A lakóházakban is van 400 milliós értékű ál­lóeszköz, ami lehet hőfogadó, idetartozik az összes, az épületben lévő cső, vezeték, gömb­csap, radiátor. Ez viszont vagy szövetkezeti, vagy állami vagy banki tulajdon. Elméleti­leg ezek a tulajdonosok lennének hivatottak arra, hogy az épületek fűtési rendszerét fe­lülvizsgálják, átmosassák, a radiátorokat rendszeresen ellenőrizzék, beszabályozzák a szisztémát, javítsák a hibákat az épületen belül. Elméletileg, hiszen ehhez megfelelő apparátusa senkinek nincsen. A lakásszövet­kezet, bár úgy véli, hogy képes a feladat megoldására, a tapasztalatok szerint alkal­matlan erre. A SZABOLCSHŐ ajánlotta a partnerek­nek, hogy vállal­ja a lakóházakban is a mun­kát és ezzel a felelősség­ét. Az IKSZV az egyetlen, aki ezt igényli, sajnos a szövetke­zet, annak ellenére, hogy erre pénz is van, eddig elzárkózott, így aztán házak sokaságá­nál az a helyzet: a távhőszolgáltatás felel a házba való belépésig, majd egyre-másra szí­vességből intézkedik, ha baj van, hiszen a fogyasztó csak arról tud, hogy akinek fizet, feltehetően az a felelős. A SZABOLCSHŐ ma összesen 400 fővel dolgozik. Ez nem nagy létszám, főleg ha a munkájuk nagyságát nézzük. Vannak kiváló műszakijaik, állandóan készenlétben álló, CB-vel összekapcsolt javítóik, éjjel-nappal működő ügyeletük, önálló intézkedésre jogo­sult diszpécsereik. Mindennap két vállalati vezető is éjszakai készenlétben áll, hogy szükség esetén intézkedh­essék. Van olyan részlegük, amely állandóan az időjárást el­lenőrzi, a sokféle adatot, hőmérséklet, szél­irány, erősség, előrejelzés stb. a szükséges döntések szempontjából elemzi. Hirtelen idő­változás esetén is elegendő három óra ah­hoz, hogy a város minden pontján érezhető­en emeljék a hőmérsékletet. Amint az igaz­gató mondta: „egy jelszavunk van, a fo­gyasztó szolgálata”. Ez határozza meg a munkastílust, a hangnemet, a döntést. A la­kossági melegszolgálta­tásnak prioritása van minden előtt. Jellemző, hogy rendszeresen mérik a lakások hőjét, az idei 26 ezer mé­résből csak három esetben mértek 18 fokot, a többi megfelelt. (Az igazgató­ nem jó így, hogy csak. Annak a három fogyasztónak a csak 18 volt érezhető, ezen éppúgy kötele­sek vagyunk segíteni, mintha ezer lett vol­na.) A méréseket az idén folytatják, s a jövő évben is. Kötelező minden lakást legalább két ízben felkeresniük. A közhiedelemmel ellentétben a vállalat nem érdekelt abban, hogy a melegen spóroljon. Érdekeltségi rendszere olyan, hogy takaríthat meg a fel­használt anyagon, műszaki dolgon, beruhá­záson, de egy fillért sem a lakosságon. Az úgynevezett eszközarányos nyereség érdekelt­sége 2 százalékra behatárolt, ennél több nem lehet, de ezt még egyszer sem sikerült elér­ni. A SZABOLCSHŐ-nél jól ismerik a la­kosság gondjait. A felső emeletek túlfűtött­sége, a földszintek hűvössége, a szabályozá­sok rossz volta miatti problémák, az évek óta nem vizsgált és tisztított vezetékek okoz­ta bajok végülis náluk csapódnak le. Kétség­telen, hogy egy jobb építőipar és a sok kéz­ben lévő és hatástalan épületen belüli kar­bantartás centralizálása segíthetne. Erkölcsi elismerést A jövő esztendők még jobbat ígérnek, mint az elmúltak. Ez annak köszönhető, hogy a vállalat a legkorszerűbb műszerek­kel fogja vizsgálni a vezetékeket. A mikro­elektronika is bevonul a szervező és szol­gáltató munkába. És ami a fő, hogy a ve­lük szoros kapcsolatban álló TITÁSZ-szal és a társvállalatokkal igen jó kapcsolat alakult ki. Szeretnék maradéktalanul élvezni a fo­gyasztók bizalmát is, amit meg is érdemel­nek. Hiba persze mindig volt és lesz. Egy olyan hatalmas apparátus és műszaki háló­zat, amilyen a távfűtés, mindig ki van téve a hibáknak. Ezért megértést és türelmet kér­nek, hiszen ha már anyagi hasznot nem is hajt a fűtés, az erkölcsi elismerésre joggal tarthatnak igényt. Akik Nyíregyházán a hős­kortól napjainkig végigélték a távfűtés kor­szakait, jól tudják: legendák dőltek meg, olyanok például, hogy a Jósaváros kifűthe­­tetlen, hogy a hőerőműtől messzi területeken már alig van meleg stb. Most már csak egy teendő marad: a bosszantó felelősségmegosz­tást meg kell szüntetni, hogy a SZABOLCS­HD, mint kizárólagos üzemeltető és szolgál­tató még eredményesebben szolgálhassa a­­több mint 40 ezer nyíregyházi érdekét. Bürger Lajos Egy távfűtő-alközpontban. Figyelő szemek vi­gyázzák a hőt.

Next