Kelet-Magyarország, 1988. június (45. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-07 / 135. szám
1988. június 7. Emberibb kapcsolatokat Írásos felszólalás az országos pártértekezleten Sokat beszélünk manapság a párt mozgalmi jellegéről, a párttagság érdektelenségéről. A megjelenő cikkek, tanulmányok ellenére sem javul a helyzet. Marad a formalitás, passzivitás, nemtörődömség. A baj az alapoknál van, azaz az alapszervezeteknél. Nem az elméletek hiányoznak, hanem azoknak a gyakorlati átvitele. A „mozgalmi jelleg” szerintem az élő emberi kapcsolatokat jelenti, az emberi törődést, egymáshoz tartozást, egymás gondjaiban, örömeiben való részvételünket. Ez az ami hiányzik. Ezt módszertani útmutatással, határozattal, ünnepi beszéddel nem lehet helyettesíteni, ide cselekvés, munka kell, amit csakis az alapszervezeteken keresztül lehet elvégezni. Az elmúlt időszakban a pártélet szinte öncélúvá vált. A felső pártapparátus nem segítette, hanem utasította az alapszervezeteket. A meghatározott oldalszámú beszámolók, jelentések, tervek készíttetése, s ha kell, ha nem alapon megtartott, előírt időpontú és tárgyú tag, vezetőségi, pártbizottsági ülések — nem segítség. Kell a tanács, a javaslat, de nem kell a lekezelés, a kézenfogva vezetés. Nem a párttagok vannak az apparátusért, ők vannak a pártért, a tagságért, az emberekért. Meg kell végre tanulni, hogy a magasabb beosztás nem elsősorban a hatalmat jelenti, hanem a közösség szolgálatát. Nem azt kell mondani, hogy ezt és így csinálják elvtársak, hanem: megkérdezni mit akartok elérni, mi a problémátok? És segíteni, a felmerült kérdéseket megoldani, megvitatni vele az alternatívákat, tájékoztatni a párttagokat a párt belső helyzetéről, eseményeiről — valahogy így képzelnénk el a felsőbb pártszervekkel való kapcsolatot. Ne azt lássa az átlagember, hogy a különböző szintű vezetők hivatali pozíciójukat felhasználva igyekeznek jogtalan előnyökhöz jutni, illetve, hogy magánéletükben messze eltérnek az általuk hirdetett szocialista erkölcsi normáktól. Az ilyen vezetőket — még ha szakmailag jól látják is el feladatukat — nem szabad a helyükön hagyni, mert több kárt okoznak, mint hasznot. Ez is pártfeladat! A párttagság és az alapszervezeti vezetőség kapcsolata a taggyűlésen túl alig létezik. Márpedig a véleményalakításhoz (ami fontos feladatunk) emberi kapcsolatok kellenek — és megfelelő politikai alapműveltség. A párttitkár, a vezetőségi tag, a pártcsoportvezető hivatali munkáján túl, társadalmi munkában végzi a pártmunkát. Családja van, ezért általában kiegészítő kereseti forrást is keresnie kell, azaz rohan, mint mindenki más. A mi térségünkben különösen élesen jelentkeznek ezek a problémák, mivel a bérszínvonal körülbelül fele az országosnak,, a fővárosiról nem is beszélve. Ilyen körülmények között alig jut idő a kapcsolatok ápolására. Ahol függetlenített pártbizottsági titkár van, ott ez inkább megoldható lenne, de úgy tűnik az emberi kapcsolatokra nekik sem jut elég idejük. A politikai alapműveltség hiánya szintén gyengíti a munkát, mert aki legalább a marxizmus alapjaival nincs tisztában, hogy magyarázza meg másokat , az alapvető dolgokat, hogyan védje meg vitában a párt határozatait? A titkári funkcióra való választhatóság egyik követelménye legyen, hogy a jelölteknek legalább a marxizmus-leninizmus esti egyetemének általános tagozata legyen meg. A párttaggá nevelés szintén a mindennapi emberi kapcsolatokon alapul. Ennek legfontosabb fóruma a KISZ lenne, de a pártszervezet és a KISZ között a kapcsolat általában formális, csak a beszámoltatásra a részvételre egykét gyűlésen, a kettős tagságra terjed ki. A KISZ elbürokratizálódása egyenes következménye a párt bajainak. Ragyogó kimutatások bizonyítják, mennyi vetélkedő, menetdalverseny, kirándulás stb. volt és sajnos, a szép kimutatások mögött teljességgel elveszett az ifjúsági mozgalom, az élet. A legtöbb helyen kialakult egy kis kör, amely eljár a soros versenyekre, a nagy többség viszont még a taggyűléseken sem jelenik meg. Egyszerűen érdektelen, mert a KISZ nem azzal foglalkozik, amivel a fiatal szeretne, hanem a statisztikában szépen mutató dolgokkal. Szerintem nagy hiba, hogy a kisdobosság, az úttörő és a KISZ-tagság nem kitüntetés, mint az első időkben volt, hanem mindenki kötelesége. A munka unalmas, formális gyűlésekkel, ünnepi beszédekkel és úgynevezett akciókkal letudott. Baj, hogy a pártban és az állami-gazdasági életben is elhatalmasodott a bürokrácia. Amit régebben egy-két ember szóval, vagy pár sor feljegyzéssel elvégzett, azt ma irodában ülő emberek tömege írja, iktatja, továbbítja oda, ahol iktatják, összesítik, számonkérik, továbbítják... Ezért zavarja a párttagságot, ha újabb bizottságok, szaktanácsadó testületek alakulásáról értesül. Minek oda a bizottság, akár tanácsadó, akár ellenőrző feladattal, ahol arra hivatott szakemberek azért kapják a fizetésüket, hogy a rájuk bízott területen felelős döntést hozzanak, vagy ellenőrzést végezzenek? Ezek egyetlen dologra: a döntések elnapolására, a felelősség elkenésére alkalmasak. Ráadásul tudjuk, hogy egy ideiglenesnek szánt íróasztal milyen könnyen válik állandóvá és kezd osztódással szaporodni. A keletkező papírtengerben pedig az ember átváltozik aktává, eltűnik az emberi segítőkészség, a tenniakarás. Nehezíti a mozgalmi jelleg kibontakozását, hogy az információs jelentésekben felvetett problémákra válasz nemigen jön, a csatorna egyirányú. A kapott „belső” tájékoztatás vagy semmitmondó, vagy a sajtó már régen és részletesebben közölte a tartalmát. A párttagság évek óta nem volt ilyen aktív, mint most. Ez azt jelenti, hogy az emberek nagyrésze még bízik a pártban. Egyben figyelmeztetés is: ha ezzel a bizalommal újból rosszul sáfárkodunk, akkor azt vissza többé nem szerezhetjük. Baly János erdészeti ágazatvezető Vásárosnamény Kelet-Magyarország Vizsgaidőszak a főiskolákon A kiszámított „keresztkérdés” Falfehér fiatalember szédül ki a vizsgáztatóteremből, és hitetlenkedve tárja szét a karjait: — Nem értem... Még kettesem se volt a három év alatt, most meg kirúgtak... Pedig tudtam a tételt, de aztán mindenfélét kérdezgetett a tanár úr. Gondolom, megorrolt, mert egy párszor hiányoztam az óráiról, edzés miatt... De mindig pótoltam, bemutattam. Pechem van ... Javában tart a vizsgaidőszak, ilyen is, olyan is megesik. A Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán Palotayné Papp Ildikó főiskolai adjunktus, a tanulmányi osztály vezetője tájékoztat arról, hogy 69-en végeznek a gépész üzemmérnöki szakon, 20-an a repülőgép vezetőin. A harmadévesekkel együtt összesen 317-en vizsgáznak az évfolyamon. Kinek a jobb jegy megszerzése, kinek meg már a tanulmányok befejezésével kapcsolatos gondok járnak a fejében. „Majd eltölti valahogy...” Horváth Mihály messziről került ide, Komárom megyéből, és lakóhelyéhez közel, Tokodon kezdi a pályát. Milyen elképzelései vannak a munkába állásról, és milyen segítséget kapott ehhez a főiskolától? — Nekem az a nagy gondom, hogy elméleti alapokat kaptunk ugyan elég rendesen, de gyakorlati felkészítést nem. Igaz, hogy részt vettünk a termelési gyakorlatokon az üzemekben, és lehet, hogy egyik-másik hallgatótársamnak nem ez a véleménye, de én azt tapasztaltam, hogy csak úgy ránk legyintettek: itt van a hallgató, na és akkor mi van, majd eltölti valahogy a napot. Szóval nem vettek minket komolyan — az nem ér semmit. Márpedig el kell helyezkedni. Úgy gondolom, maximum 10 ember munkájának irányítását vállalnám eleinte, és én próbálok meg „kicsi” lenni, vagyis alkalmazkodni... Jó tanuló, jó sportoló Érdekesen alakul a továbbiakban a nyíregyházi Oláh György sorsa, aki egyelőre kap az „élettől” egy kis haladékot, most még nem muszáj elhelyezkednie. — Amikor ide jelentkeztem, még nem volt meg az a rendelet, ami lehetővé teszi, hogy most a gödöllői egyetemen, nappali tagozaton a negyedik évfolyamosokhoz csatlakozzam. Miért? Magasabb végzettséggel talán jobban el tudok majd helyezkedni, és egyelőre jobb tanulni, mint dolgozni. Igaz, adódik egy kis probléma, mert társadalmi szerződésem van a tyukodi tsz-szel, de szerencsére a pénzt leraktam, ha kell visszafizetem, vagy esetleg meghosszabbítanánk a szerződést az egyetem idejére ... Társaitól tudhatjuk meg — Oláh György szerényebb annál, hogy ezzel előhozakodna: a „Jó tanuló — jó sportoló” címet eddig mind a két év végén megkapta, és most is esélye van rá. Első osztályú tájfutó és a tanulmányi eredményei is jók. Ilyen alapokkal remélhetőleg Gödöllőn is sikeresen folytatja a tanulást is, a sportot is ... Hozzájuk képest teljesen szabálytalan pályafutásról számolhat be Fábián Miklós, aki Nyíregyházán él a családjával. Neki aztán igazán meg kell gondolnia, hogyan osztja be a vizsgaidőszak perceit — a most 20 hónapos kislánya is „beleszól” az idejébe ... — Eredeti szakmám: autószerelő, ’73-ban vizsgáztam. Három év múlva esti tagozaton érettségiztem, azután letettem a technikus minősítőt. 4 éve felvettek, egy évet jártam előkészítőre Debrecenben, és most itt fogok államvizsgázni. Munkahelyem a Mezőgép, tanulmányaim idején a vállalattól kapok rendszeres havi támogatást, most ötezren felül. (Megjegyzem, ha dolgozna, jóval többet kereshetne — mire azt mondja: reméli, majd „behozza” ezt az anyagi hátrányt.) A munkába állás nekem nem jelent gondot, van tapasztalatom bőven, és úgy érzem, a munkahelyemnek szüksége van a képzett emberekre. Csak azt nem tudom még, pályakezdőnek minősülök-e majd, mint kezdő üzemmérnök — holott a vállalatnál már nem számítok kezdőnek... Ők hárman már igazán a vizsga finisében tartanak, év közben gazdálkodva az idővel, előrehozták a letehető vizsgákat, és mostanára már csak a záróvizsgák maradnak hátra. Mindezzel együtt is nagy igénybevételnek tartják a szoros vizsgarend teljesítését, és eléggé elfáradnak, mire a végére jutnak. Azután pedig már csak az egyetlen erőpróba marad: az államvizsga. Amitől régen az egyetemi, főiskolai hallgatók úgy féltek, mint a tűztől, mert volt abban minden, marxizmustól kezdve a komplex áttekintésig. Az ő államvizsgájuk nem más, mint a szakdolgozat „megvédése”, a fő témájukhoz feltett „keresztkérdések” megválaszolása. Bármibe belekérdezhet... Fábián Miklós a Mezőgépnél használatos szállítójárművekkel, illetve egy speciális tartálykocsival foglalkozott, Horváth Mihály a nagyüzemi dohánytermesztés gépesítésével, Oláh György pedig azt vizsgálta, milyen lehetőség van a hazai járműprogramban a mikroöntött acélok alkalmazásának. Bármibe belekérdezhet a vizsgabizottság, de itt a főiskolán az a mondás járja: „Nem kell annak félnie az államvizsgától, aki a szakdolgozatát maga írta.” (Karaksó) Hazánkban egyedül a MEDICOR nagyecsedi Rákóczi Tsz Szemében készítenek nagy tételben vértranszfuziós eszközöket. A szigorú egészségügyi követelményeknek megfelelően az egyes műveletek steril körülmények között történnek. (Elek Emil felvétele) 3 Cseles szavak Cseles dolgok a szavak. Éppúgy nyomatékosíthatják a gondolatot, mint ahogy el is kenhetik a lényeget. Manapság két szó kezd terjedni, ami az elkenés szándékát mutatja. Az egyik: szükséges, a másik: kezelni. Figyelje meg a kedves olvasó, hogy az élő beszédben, de az újságnyelvben is milyen gyakorta találkozunk azzal a szókapcsolattal, hogy gyorsítani szükséges, fejleszteni szükséges, megoldani szükséges ... Miért szükséges? Miért nem kell? Vajon honnan a tétova óvatosság? Miért ez az udvariasság? Ha kell, akkor kell, s nem szükséges. Ez utóbbi olyan óvatos, kellemes, kevéssé parancsoló. Több benne a megengedés. Pedig hányszor, de hányszor ráfizettünk erre a szükségesre. Mert amit kell, azt be is lehet hajtani. Ami szükséges? Nos, az, de ha nem sikerült, akkor az inkább ajánlott volt, mint kötelező. És itt a hatalmas különbség. Ma egy sor dolog nem ajánlott. Nem kívánatos csupán. Hanem kötelező. Vagyis kell ! !! Ebből a meggondolásból alakult ki aztán az a teljesen értelmetlen fordulat is, miszerint a dolgokat kezeljük. Nem megoldjuk. Nem csináljuk. Kezeljük. Kezelni leginkább a beteget kell, ha valami megcsinálandó, akkor ám tegyük, de ne kezeljük. Figyeljék meg, mennyi kibúvó van emögött. A kezelés mindig többféle megoldást rejteget. A fogalomban benne foglaltatik, az idő, a folyamat, az elhúzódás, hogy ne mondjak mást, a szükséges óvatossága. A mai élet követelményei viszont tettet, cselekvést, határozott lépéseket tételeznek fel. A gazdaság ügyeit meg kell oldani, a társadalmi változásokat se kezelni, hanem végrehajtani kell. (Nem szükséges!) Amikor azt keressük, hogy a konzervativizmus hogyan és miként köszön vissza, figyeljük a szavakat. Tudnak fogalmazni, s ha szegényes is a mozgalmi zsargon, használói találékonyak lesznek, mihelyst róluk van szó. Így is jelentkezhet a retrogád erő, így is hathat az óvatoskodás, így is védhetőek máskülönben elesett hadállások. Mondom, figyelni kell, mert a szavak cseles dolgok lehetnek. Ezt az ügyet se kezeljük. Oldjuk meg. Tiszta szóval, okos beszéddel, egyértelműséggel. Erre van ma szükség, ez kell a jövőhöz. B. lu Artúr Dzsalan: A felvonó végből és vasbetonból Mi többemeletes székházat épített a vállalatunk. Amikor átköltöztünk az új épületbe, nem győztünk csodálkozni. Ez igen, ez a modern építőművészet remekműve! — mondogattuk. Mi, munkatársak legjobban a felvonónak örültünk. Nem csoda. Ugyanis a régi épületben gyalog kellett felmásznak az emeletekre. Most pedig itt az ember még fel sem ocsúdik, és a lift surran egyet, és már meg is érkeztünk! Nyílik az ajtó, az ember belép a felvonóba, megnyomja a gombot, és már repül is a szerkezet. Csak anynyi ideje van, hogy elolvassa a falon függő figyelmeztetést: „A felvonó csak négy személyt szállít!” Így utaztunk az új liften nap mint nap, hétről hétre, egész hónapban, megállás nélkül. Egy szép napon aztán a felvonóban megjelent egy szimpatikus férfi. Értelmes tekintettel ült a sarokban himbálódzó asztalka mellett. Az asztalon számológép stopperóra, különféle papírok. A férfi feje fölött tábla: „Utasszámlálás”. Ettől a naptól kezdve kevesebb hely lett a felvonóban. A munkatársak egy darabig mozogtak emiatt, de aztán lassan megszokták. Telt-múlt az idő, és a lift másik sarkában egy újabb ember tűnt fel. Az ő asztalán kérdőívek, tájékoztatók, különböző tesztlapok hevertek. Fölötte újabb tábla: „Szociológiai felmérés”. A felvonóban még kevesebb hely lett. A munkatársak ismét mozogtak egy kicsit, de aztán lecsendesedtek. Egy bizonyos idő múlva a liftben megjelent a harmadik ember. Az asztalán feljegyzésekkel teleírt papírlapok, műszerek. Az asztal fölött tábla: „Pszichológiai megfigyelés”. Ezután a liftbe csak nehezen tudott bemászni az egyetlen utas. A munkatársak ismét mozogtak, de aztán ezt is megszokták. Aztán nemsokára a legutolsó utast is kitúrta a negyedik ismeretlen. A legelőkelőbb helyen, a felvonó közepén ült, az asztala fölé pedig táblát akasztott: „A kutatócsoport vezetője”. Azóta vállalatunk munkatársai, a felvonó utasai ismét gyalog kapaszkodnak föl az emeletre. Érthető, hogy eleinte egy kicsit mozogtak, de aztán ismét megszokták a gyaloglást, s a végén már el is feledkeztek a felvonóról. Egy szép napon aztán a felvonó mellett egy hirdetés jelent meg: „A tudományos kutatócsoport vizsgálati célokra sürgősen utasokat felvesz a liftre!” Oroszból fordította: Kiss György Mihály