Kelet-Magyarország, 2002. április (59. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

[. Magyar László felvétele 2002. április 16., kedd Nyírségi kiadás ­ Madrigálok A Banchieri énekegyüttes ad hangversenyt április 18-án 19 órától a nyíregyházi Művészeti Szakközépisko­la zenei tagozatának hangversenytermé­ben. A kamarakórus többek között mad­rigálokat és motettákat mutat be. Az énekegyüttes „hazai pályán” érezheti majd magát, ugyanis az énekesek közül ketten a szakközépiskolában dol­goznak.­­ Alternatív pedagógia Dr. Vekerdy Ta­más pszichológus Alternatív pedagógia, gyermekközpontúság címmel tart elő­adást április 18-án 14 órától Újfe­­hértón a Városi Könyvtár és Művelődési Ház színháztermében. A Dél-Nyírségi Is­kolaszövetség rendezvényéhez segítsé­get nyújt a megyei pedagógiai intézet és a megyei közoktatási közalapítvány is.­­ Pályázati forintok Biri község önkor­mányzata a közelmúltban pályázat révén 420 ezer forintot nyert az idősek klub­jának támogatására. Az elnyert összeg­ből ételhordókat és különböző berende­zéseket vásárolnak majd. Szociális lakások Tiszalökön Tiszátok (KM - N. L.) - Az utóbbi időben javult a szociális ellátás Tisza­lökön. Több lett a szociális étkeztetés­ben részesülők száma, a közeli hetek­ben új szociális bérlakásokat adnak át, az átmeneti otthont korszerűsítik. Minderről Drótos Vince polgármester számolt be. Néhány hónappal ezelőtt olyan gépko­csit vásárolt az önkormányzat, amely ebéd­kihordásra is alkalmas. Nőtt az étkeztetés­ben résztvevők száma. A városban hatva­­nan, a városhoz tartozó Kisfástanyán 19- en kapnak szociális ebédet. Az önkormány­zat pályázat útján 75 millió forintot nyert szociális lakások építésére. Ennek felhasz­nálásával 14 lakás épülhet. Öt már majd­nem készen van, ezek átadását az idén tavasszal tervezik. Az újabb 9 lakás épí­tésére a közelmúltban kötötték meg a szerződést, megvan a kivitelező is, így az alapozási munkálatokat hamarosan el­kezdik. A terv szerint őszre felépítik a 9 lakást. Egyházi fenntartásban működik a kis­városban az átmeneti oltalmazó otthon. Pá­lyázat útján 3 millió 500 ezer forintot nyer­tek az otthon korszerűsítésére. Ebből a pénzből egy melegkonyhai részt alakíta­nak ki. Huszonöten élnek, laknak az átme­neti otthonban. Azok kerülnek ide, akik hirtelen nehéz helyzetbe kerülnek, példá­ul haláleset, válóper, vagy munkahely el­vesztése miatt. A szabályok értelmében mindenki maximum egy évig lakhat az oltalmat nyújtó otthonban. Várakozás Az autóbuszok indulására várakoznak a nagykállói buszpályaudvaron a környező községekben élők Xetet állagpitiiszág VÁNDORBOTTAL, HÁTIZSÁKKAL Emlékpark és emlékoszlop idézi a múltat Vasmegyer (KM) - Nagyon sok olyan érték van a Nyír­ségben, amelyet mindenki­nek érdemes lenne megtekin­tenie, ám legtöbbször csak átrohanunk autónkkal a ki­­sebb-nagyobb falvakon. Valójában az apostolok lován, vagyis gyalog lehet megismerni alaposan a szülőföldet, ezért is adtuk a Vándorbottal, hátizsák­kal címet sorozatunknak - amely­nek immár a végéhez értünk. Vasmegyer tömbtelekes tele­pülés, homokhátra épült. A ho­mokhát gerincén húzódik a köz­ség főútja. A község Felvégre és Alvégre, Almegyerre és Felme­­gyerre különül. A terület 1882. évi lecsapolása, majd a II. világ­háború után több új utcát nyi­tottak. A lecsapolás előtt Vas­­megyert csak Kemecse felől le­hetett megközelíteni szárazon, a többi irányból csónakkal volt elérhető. A mai református templom elődjéről kevés adat maradt az utókorra. A falu középkori egy­háztörténetéről szólva Borovszky Samu kőegyházat említ 1483-ból. A XVII. század végén Megyernél egy kőtemplomot és egy fatemp­lomot tartottak számon, mind­kettő kálvinista volt. Az 1744-es faluösszeírás szerint a község ka­tolikus temploma puszta. A la­kosság kérte 1784-ben, hogy rom­­ladozó templomát felújíthassa. A Könyvjutalom Vasárnap rendezték meg Nyíregyházán a Kölyökvár­­ban a XX. Országos Függet­len Néprajzi és az I. Orszá­gos Független Helytörténeti Filmszemle eredményhirde­tését. A zsűri döntése alap­ján a Jósa András Múzeum és a Sóstói Múzeumfalu ajándékát A regéci vár alatt című film elkészítésé­ért Ruszkai Nóra vehette át. A könyvjutalmat dr. Pál István múzeumigazgató ad­ta át az alkotónak jelenlegi templomot 1838-ban épí­tették, a tornya 1882-ben készült el. A templom a falu közepén áll szabadon. Egyhajós, a zászlóján az 1882-es évszám olvasható. A községben római katolikus templom is található. Helytörténeti gyűjteménnyel még nem rendelkezik a telepü­lés, azonban könnyen meglehet, hamarosan azt is találnak a Vas­­megyerre látogatók. Az önkor­mányzat ugyanis szeretne felújít­tatni egy hajdani parasztházat, s abban találna otthonra a helytör­téneti gyűjtemény. Az államalapítás ezeréves év­fordulójára emlékezve millenni­umi emlékparkot alakítottak ki a községben, s felállítottak egy millenniumi emlékoszlopot is. Egy száz évnél idősebb tölgyfát is megcsodálhatnak a kirándu­lók a községben. A matuzsálem korú növényt a honfoglalás ezre­dik évfordulója alkalmából ültet­ték. A kései utódok is ültettek emlékfát - pontosabban egy eperfát - a templomkertben. A horgászat szerelmeseinek kínál kellemes kikapcsolódást a 25 hektáros területű Bőve-tó, amely Vasmegyer és Beszterec között található. Az általános iskola épülete Györke László felvétele M. Magyar László felvétele Riasztottak, navigáltak Újfehértó (KM - L. Gy.) - Verseny volt a javából! Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által meghir­detett katasztrófavédelmi if­júsági versenyt tartottak Nyíregyháza és környéke is­koláinak részvételével ápri­lis 12-én Újfehértón, a művelődési házban. A versenyen hattagú csapatok mérték össze elméleti és gyakor­lati tudásukat. Ez utóbbi felada­tokat is ügyesen oldották meg a csapatok: kitelepítési csomagot készítettek, elsősegélynyújtási ismeretekből, riasztási jelekből, veszélyes szállítmányok jelzései­nek ismeretéből, egyéni védőesz­közök használatából, rádiós navi­gálásból, stb. adtak számot. A szoros versenyben a nyír­egyházi Móra Ferenc Általános Iskola (Czerula István, Hangodi Béla, Leskó Zsolt, Molnár Tamás, Rebák Krisztián, Szécsi Tisza Ádám) csapata végzett az élen, s jutott a megyei döntőbe. Második a nyíregyházi Benczúr Gyula Ál­talános Iskola 1-es csapata lett, míg a harmadik helyet a kálmán­­házi Benedek Elek Általános Is­kola 1-es csapata érdemelte ki. A verseny végén valamennyi részt­vevő iskolának a köszönetét és el­ismerését fejezte ki Papp Sándor pv alezredes, kirendeltségvezető. ÉGTÁJ / 7 Politikai hirdetés a közel ezernyolcszáz választópolgárnak, hogy megtisztelt bizalmával, s szavazatával a kormányváltást, az SZDSZ parlamentbe jutását segítette. Kérem, hogy ápr. 21-én is szavazzanak a kormányváltásra és támogassák az MSZP képviselőjelöltjét, Dr. Vojnik Máriát. Tisztelettel. 4

Next