Kelet-Magyarország, 2007. február (64. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-05 / 30. szám

2007. február 5., hétfő Fülöp István, Seszták Oszkár és Parragh Dénes Az All for song gon­doskodott a kiváló hangulatról Fábry Sándor Körtvélyfáy Barna és Kovács László Az Év emberével hálóztak ■ Nagyszerű hangulat volt szombaton az I. Futár Kelet-Ma­gyarországi Borbálán. Nyíregyháza (KM)­­ A Nyíregyházi Főiskola Besse­nyei Aulájában Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyveze­tő igazgatójának köszöntője után Fábry Sándor szórakoz­tatta a nagyérdeműt, majd következett az ötfogásos borvacsora, ahol a boro­kat Kovács Antal, a Zwack Ház sommelierje mutatta be, a menüsort a Start főiskolai éttermének szakácsai „komponálták”. A Nine for Songs vi­lágslágerekből adott ízelítőt, a Dimenzió együttes pe­dig táncra invitálta a bálozókat. A bálon tartották a Futár heti­lap Év em­bere 2006 díjkiosztó­ját, a díja­kat Szabó Miklós adta át a győztesnek, Gajdos Lászlónak, az állatpark igazgatójának, akit Csabai Lászlóné polgármester asszony és Fülöp István, a megyei köz­gyűlés elnöke is köszöntött. A borárverésen a legnagyobb ér­tékben a Szent Gaál Pincészet Brutál becenévre hallgató bo­ra kelt el, az összbevételt a szervezők a kórház alapítvá­nyának ajánlották fel. A tom­bola fődíját, az Electrolux kom­binált hűtőszekrényét dr. Bucs­­kó István nyerte. A bál alatt az előtérben különböző kóstolók (sajt, sütemény, tarpai szilva­pálinka, Unicum és Unicum Next) várták a bálozókat, akik még három asztalon kaszinóz­hattak is. g§KC£i www.szon.hu Szabó Miklós, az Inform Média Kft. ügyvezető igazgatója adja át az Év Embere díjat Gajdos Lászlónak Csabai Lászlóné és férje Nyerésben. A rulettasztalnál Pintérné Gönczi Ágnes Dr. Bucskó István nyerte meg a tombola fődíját, egy Electro­lux hűtőszekrényt A Brutál becenevű bort Nagy Er­zsébet és Balogh István (jobbról) vihette haza, mellettük Nagy Gá­bor, az egyik főszervező MSZP-SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Sérthet-e törvényt a törvényhozó? Nyíregyháza (KM - N. S. A.) - Pénte­ken olyan politikai esemény zajlott le Bu­dapesten, a magyar parlament előtt, ami­ről azt hittük, hogy sohasem történik meg - kezdte szombat délelőtti sajtótájé­koztatóját Tukacs István országgyűlési képviselő (MSZP).­­ Az őszi demonstrációk elmúltával so­kan azt gondolták, hogy a Kossuth tér visszakapja méltóságát. Orbán Viktor ve­zetésével azonban a Fidesz számos kép­viselője megszegte a törvényt. A párt eu­rópai parlamenti képviselőjének vezeté­sével kesztyűt dobott a demokráciának, pedig a törvényhozó nem vitathatja az ál­tala hozott törvényeket, mert ez azt jelen­ti, hogy felhatalmazást ad a jogsértésre. - Ha most nem szólunk, mi, országgyű­lési képviselők - tette hozzá dr. Vojnik Mária országgyűlési képviselő akkor a jogsértések kiterjedésével fogunk ta­lálkozni. Az igazi kérdés az, megsérthe­tné a törvényt a törvényhozó. Tárlat és koncert Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Városi Galéria Pál Gyula Termében február 7-én (szerdán) 16 órakor nyitják meg Zsadányi Zsolt festőművész kiállítását. A tárlatot Szék­helyi Edith festőművész ajánlja a közönség figyelmébe. A Zeneiskola volt növendékeinek koncert­jét rendezik február 9-én 17 órakor az intéz­mény hangversenytermében. KILÉT fidesz-sajtótájékoztató képviselőink is bontottak . A frakcióülésen ha­tároztak arról, hogy a Parlament köré vont vasfüggönyt lebontják. Nyíregyháza (KM) - Szom­baton a Fidesz MPSZ politiku­sai Kordonbontás a szabadság jegyében címmel tartottak saj­tótájékoztatót a megyeszékhe­lyen. Dr. Simon Miklós el­mondta, pénteken frakcióülé­sen határoztak arról, hogy a tavaly októberben a Parla­ment köré vont vasfüggönyt lebontják. Ezért a polgári en­gedetlenségtől sem riadtak vissza, s tettük következmé­nyeit is vállalják. Mádi Lász­ló hangsúlyozta, nem lehet kordonnal korlátot szabni a gyülekezési és véleménynyil­vánítási szabadságnak. Úgy véli, a rendőröknek nincs ke­resnivalójuk a Kossuth­ téren. Czomba Sándor képviselőtár­saihoz hasonlóan ugyancsak tevőlegesen részt vett a kor­don lebontásában. Azt firtat­ta, miféle demokrácia az, ahol a kormánynak saját állampol­gáraitól kell megvédenie ma­gát? Szánkózása váratlan télben. (Fotó: Balázs Attila) TÁRSASÁGI ÉLET /8 Fiatalító kúra! Bármilyen állapotú öreg autóját most 250 000 Ft-ért beszámítjuk! Az akció 2007. február Használt autó megbízható forrásból! Nyíregyháza, Rákóczi út 60. Nyíregyháza, Kosbor u. 2-4. Tel.: 42/597-666 Tel.: 42/59­89-59 www.csoszkft.huwww.autokosbor.hu 6039, 6035 HIRDETÉS

Next