Kelet Magyarország, 2019. január (76. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-11 / 9. szám

2019. JANUÁR 11., PÉNTEK Röviden Magyar kultúra napja. Nyílt napot tartott a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Zay Anna Egészségügyi, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma, csütörtökön 8 és 12 óra között számos továbbtanulás előtt álló diák és szülő pillantott bele a tanítási órákba, az iskolai életbe, vala­mint információt kaptak a középiskola képzéseiről is. Január 22-én, a magyar kultúra napján a Himnusz írójáról, Kölcsey Ferencről emlékeznek meg méltóképpen a nagy múltú oktatási intézményben. Kis iskolában is vannak kimagasló tehetségek kék. Ebben a tanévben is „für­­dőznek” a versenyzés izgal­maiban a Kéki Petőfi Sándor Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola angol nyel­vet szerető diákjai. A hagyo­mányoknak megfelelően, legutóbb is a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola szervezésében rendez­ték meg a megyei szintű ideg­ennyelvi írásbeli feladatlapos tudáspróbát.­­ A 2018/19-es tanévben három megye 29 általános iskolájából közel 400 tanuló nevezett be a rangos megmé­rettetésre. A több mint két évtizedes múltra visszate­kintő nívós versenyen három tanuló képviselte az iskolán­kat, egy 35 pontos tesztet, egy szövegértést mérő feladatot, valamint egy játékos felada­tot kellett megoldaniuk - tag­lalta Pelsőczi Zsoltné tanárnő. A legjobb nyolc között A lelkiismeretes felkészülés eredményeképpen tehet­séges tanulóink kimagasló eredményt értek el: 7. évfo­lyamon Balogh Levente VII. helyezett, a 8. évfolyamon Béri Alex Szabolcs I. helye­zett, Szabó Dóra VIII. helye­zett lett. A nyolcadikosok közül Béri Alex Szabolcs bizo­nyult a legjobbnak, így elhoz­ta a győztest megillető érté­kes tárgyjutalmat, valamint a tehetsége elismeréseként járó oklevelet és emléklapot. - Nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, hiszen kor­csoportjukban mindhárman bekerültek a legjobb nyolc közé, maguk mögé utasítva számos megyei, valamint megyén túli nagyváros is­koláinak tanulóit. Az elért eredmények igazolják: kis is­kolákban is tanulnak nagy te­hetségek, csak fel kell ismerni és gondozni kell őket. Bízom benne, hogy a tanítványaim idegennyelv iránti szeretete a jövőben is sikerélményekkel gazdagítja majd őket - tette hozzá a pedagógus. hm Béri Alex Szabolcs tárgyjutalmat, oklevelet és emléklapot kapott FOTÓ: ISKOLA Eredmények A napokban hirdette ki a tavaly év végén rendezett röplabda házibaj­nokság eredményeit a Nyíregyházi 5ZC Inczédy György Szakgim­náziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. A lány csapatok közül 1. helyezést ért el a 11. b osztály „Big * in the house" csapata, 2. lett a 12. b-sek „kIVÉGZŐ­­SÖK" formációja, a 3. helyen a 10. b „LOGIC” alakulata, a 4. helyen a 11. a C csapata végzett. Fiú kategóriában a 12. c-sek bizonyultak a legjobbnak, ő­ket a 11. b osztály csapata követi a dobogón. Az érmek és oklevelek mellé minden csapat kapott egy - nevükkel ellátott - röplabdát, a legjobbak emblémázott pólóval térhettek haza, illetve a kollégiumba - olvasható az iskola honlapján. KELET Mindenkiben rejlik tehetség A nagyvárosi iskolák csapatait is maguk mögé utasították a pe­­nészlekiek az országos elődöntőn. PENÉSZLEK: „Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.” Les Brown motiváló bölcse­letét választotta mottójául az Encsencs-Penészlek-Nyír­­vasvári Általános Iskola Pe­­nészleki Tagintézménye csa­pata, s ennek szellemében bátran állt a „Nagy” kihívás elé. Történt ugyanis, hogy a pe­­nészleki iskolában, amely 2017-ben kiérdemelte a Te­hetségpont minősítést, újabb országos versenyt hirdettek: a versíró, versillusztráló és a mi­nősítő táncverseny megrende­zése után ezúttal a sportszere­tő diákokat szólították meg, akik örömmel neveztek be és lelkesen készültek a Nagy Vagy­ versenyre, melynek az Érd Aréna adott otthont. Ta­lán mondanunk sem kell, a versenyzők nemcsak élmé­nyekkel, hanem elismerések­kel is gazdagodtak az országos tornán, dobogós helyezéssel öregbítve iskolájuk és lakóhe­lyük jó hírét. Győzni akartak­­ A penészleki iskola vezetése és tantestülete mindent meg­tesz azért, hogy a tanulóiban tudatosítsa: mindenkiben ott rejlik a tehetség, ne féljenek felfedezni és kiaknázni azt! Mindebben persze nem csu­pán a pedagógusok, hanem a szülők, sőt, az egész település segíti őket az „Együtt-Egymá­­sért” jelmondat jegyében, hi­szen a mi községünkben isme­retlen a generációs szakadék és az énközpontúság fogalma, mindenben segíti, támogatja egymást Penészlek összetartó közössége - nyilatkozta Klenik Sándorné polgármester. Hajdú Henrietta megbí­zott intézményvezető lapunk érdeklődésére elmondta: mindig eredményesen, leg­többször dobogós helyen vé­geznek diákjaik a körzeti, me­gyei, országos és nemzetközi versenyeken, legyen szó fo­tózásról, filmkészítésről, raj­zolásról, táncról, mese- vagy versírásról.­­ Az érdi kupa is a csapatmunkáról szólt, a szemünk előtt mindvégig a győzelmi zászló lobogott. A csapatunknak éppúgy tagja volt diák, öregdiák, mint édes­anya, nagybácsi és jó barát. Egyikük alig épült fel egy sú­lyos betegségből, mégis dere­kasan helytállt, kitartása erőt adott a többiek számára is. Csernoviczki Éva magyar csel­­gáncsozót, bronzérmes olim­pikont is sorainkban tudhat­tuk, hihetetlenül közvetlen és profi sportolót ismertünk meg a személyében - mesélte az in­tézményvezető, majd köszö­netet mondott Farkasné Dányi Éva felkészítő tanárnak is. Ez is nagy eredmény - Mi Budapesttel, Hódme­zővásárhellyel, Füzesgyar­mattal, Edelénnyel és Áccsal küzdöttünk meg. Elfogult­ság nélkül mondhatom, a mi szurkológárdánk volt a leg­jobb. Csapatunk az előkelő 3. helyen végzett az elődöntőn, mindössze 1 ponttal maradva le a második mögött. Bár így nem jutottunk tovább, mérhe­tetlenül büszkék vagyunk kis köz­ös­ségünk „Nagy­ ered­ményére” - tette hozzá Hajdú Henrietta: Pl Élményekkel és elismerésekkel is gazdagodtak az országos sportversenyen FOTÓK: ISKOLA Barátságfát ültettek emlékül Kreatív foglalkozáso­kon ismerkedett össze a három nemzet ifjúsága. nyírtelek. A nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Is­kola - a szlovákiai Jakabvágá­­sa és a lengyelországi Grybów iskoláival együtt - sikeresen pályázott az Európai Unió Erasmus+ programjában. A szlovák vendéglátók hagyo­mányos ételekkel és muzsika­szóval fogadták a küldöttsé­geket Jakabvágása különleges konténeriskolájában, majd vidám, kreatív foglalkozáso­kon ismerkedett össze a há­rom nemzet ifjúsága: bábut öltöztettek szlovák népvise­letbe, ásványfát készítettek, barátságfát ültettek a fiatalok. Jártak a Solivar sómúze­umban, a Leonardiumban, a domicai cseppkőbarlangban, a betléri Andrássy-kastély­­ban is. A pedagógusok meg­ismerték a partneriskolák működését, megosztották egymással a jó gyakorlatokat és a problémákat is, a fókusz­ban a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók oktatásá­nak, nevelésének kérdései álltak - tájékoztatott dr. Heré­nyi Attila. km A vendéglátók temperamentumos gitárkoncerttel, közös énekléssel, tánccal és fotóval búcsúztak az új barátok­tól FOTÓ: ISKOLA ZENTAI GYULÁNAK és FELESÉGÉNEK Vásárosnaményban 55. házassági évfordulójuk alkalmából jó egészséget és hosszú, boldog­­ életet kíván: lányuk, vejük, unokáik és dédunokáik. Oktatás 11 HIRDETÉSEK

Next