Kelet Magyarország, 2021. március (78. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-22 / 67. szám

LXXVIII. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT az olim­piára Lukács Viktóriáék kijutottak 9. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2021. MÁRCIUS 22. Kezdetben felhős 0#3 Idő várható, majd­­ egyre inkább kisüt a nap. REGGEL DÉLBEN ESTE 5 ihr­ibr üst A Fatum nyerte az első meccset sport. Vasárnap megkezdő­dött a női röplabda Extraliga elődöntője. A friss Magyar Kupa-győztes Fatum-Nyír­­egyháza csupán a múlt hét feléig élvezte ki a sikert, szer­dától már a Vasas elleni pár­harcra koncentrált. Németh Szabolcs együttese az első pillanattól uralta az óbuda­iak elleni első összecsapást. A hazai együttesnek csupán kisebb rövidzárlatai voltak, de a játszmák végén egy foko­zattal feljebb kapcsolt, és ma­gabiztosan húzta be az összes játékrészt.­­9. KM Figyelmesség és türelem a kulcs NYÍREGYHÁZA. - Amellett, hogy a szeretteink, magunk és a tágabb környezetünk védel­mében fontos beoltatni ma­gunkat, a pszichológusnak a munkájához is elengedhe­tetlen - mondta el lapunknak Tullner Gabriella szakpszicho­lógus. A szakember szerint is az oltások hozhatják el a jár­vány előtti időket, most kell türelmesnek lennünk. /4. km Tullner Gabriella fotó: internet Devizaárfolyam**. (2021.03.19.) W-; Finom ételek, ínycsiklandó fotók Olvasóink receptjei alapján készült el Húsvétváró magazinunk, amit mától internetes oldalunkon, a Szabolcs Online-on olvas­hatnak. FOTÓ:DODÓ FERENC Szükség van donorokra a vérplazma-terápiához Legalább 3 héttel a felépülése után jelent­kezhet donornak, aki átesett a koronaví­­rus-fertőzésen. BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA. A jár­vány harmadik hullámának a felívelő szakaszában járunk, egyre nő a fertőzöttek száma, és a kórházi ápolásra szoruló betegeké is, ezért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) újra kampányba kezdett, ugyanis életeket menthet a vérplazma-terápia. A donáci­­óra alkalmas, gyógyult beteg­től úgynevezett plazmafere­­zis útján plazmát gyűjtenek, amelyből speciális vérkészít­ményt állítanak elő. - A nyír­egyházi vérellátó központot, illetve az egyik nagy bevá­sárlóközpontban működő vérplazmacentrumot is felke­reshetik a megyeszékhelyen a Covid-19 betegségen áteset­tek, és segíthetnek másokon - hívta fel a figyelmet dr. Nagy Sándor, az OVSZ szakmai fő­igazgató-helyettese. A cikk a 2. oldalon folytatódik További izgalmas hírekért látogasson el ide: SZON.hu A gyógyszerek nem zárják ki az oltást Az asztmásoknak és az allergiásoknak is java­solt kérni a vakcinát. BUDAPEST. - Az asztmásoknak és az allergiásoknak is aján­lott a koronavírus elleni oltás - közölte az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet inten­zív terápiás főorvosa a közte­levízióban. Madurka Ildikó azt mond­ta: a járvány miatt különösen fontos, hogy az asztmások és az allergiások kordában tart­sák betegségüket, folytassák a számukra előírt terápiát, amely a koronavírus elleni oltást nem befolyásolja. Hoz­zátette, a terápia folytatása azért fontos, mert a koronaví­rus-fertőzés elején ahhoz ha­sonló tünetek jelentkeznek, mint amikor az asztma, az allergia súlyosbodik. A terápia folytatásával így hamarabb észre lehet venni a vírusfertő­zést. MTI Aktuális____________ 2. oldal Fókuszban____________________5. oldal Kisállat______________________8. oldal Autó 14. oldal Tüzekhez és balesethez vonultak a tűzoltók SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG­ Mintegy húsz hektáron égett az aljnövényzet Ófehértó külterületén, Magy közelé­ben szombaton. A helyszínre riasztott nyírbátori és bakta­­lórántházi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszer­számokkal oltották el a lán­gokat. Ugyancsak a hétvégén nyolcvan, nagy méretű szal­mabála kapott lángra Nagyha­lász külterületén. A nyíregy­házi hivatásos és az ibrányi önkormányzati tűzoltók avat­koztak be, a tűz a közeli erdőt is veszélyeztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság. Szombaton este balesethez is vonultak a tűzoltók, ös­­­szeütközött két személyautó Nyíregyházán, a Kemecsei úton. Az egység áramtalaní­­totta az egyik autót, a hely­színre mentők is érkeztek, km Ismét ügy­védet játszik Matthew McConaughey 16. OLDAL Gulyás Eszter Esztergom Tudjon meg többet Eszterről a 3. oldalon. A mérkőzésen vesztette életét labdarúgás. A megyei harmad­­osztályú bajnokságban szerep­lő Túristvándi játékosa, Algács Tibor a szombati mérkőzésen minden előzmény nélkül lett rosszul.­­ii. KM Polar vortex: W mW I­W m I WW­­ vészjósló idők NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. A klí­­maváltozás, korunk egyik fenyegető veszélye képes többféle arcát is mutatni. Leginkább arról ismerhető fel, hogy az időjárás egyre szélsőségesebb. Mégis van egy olyan éghajlati jelenség, amiről korábban nem sok szó esett, ám mostanság mindin­kább előtérbe kerül. Két légör­vény járja az északi féltekét, melyek eddig gondoskodtak róla, hogy a melegebb égövek­be ne csússzon le a sarkvidéki hideg, illetve ne szökjön fel a hőség az örök tél birodalmába. Ez a szabályos alakzat mos­tanra szétesni látszik, és nem várt katasztrófákkal fenyeget. IS. KM Szalóczy Zsolt fotó: km-archívum »Forog a misztikus thriller Nyíregyházán veszik fel a Lélekpróba című miszti­kus thrillert, szombaton a buszpályaudvaron rögzítet­ték a jeleneteket. A filmben a Móricz Zsigmond Színház művészei szerepelnek, az egyik rendező a teátrum művészeti vezetője, Hor­váth Illés. FOTÓ: DODÓ FERENC

Next