Kelet Magyarország, 2021. október (78. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-19 / 243. szám

2021. OKTÓBER 19., KEDD KELET Megyei körkép 3 Pontot tettek immár az ügy végére Egyelőre még nem dőlt el, hogy miként haszno­sítja az önkormányzat az üres területet. nyíregyháza: Hajmeresztő látványt nyújtott évtizedeken át a megyeszékhelynek a Tü­zér utca környéki része. Az a környezet kirítt a város miliő­jéből. Sokan tették fel a kér­dést a nem döntéshelyzetben lévők közül: mikor és miként tűnhet el a település szégyen­foltja? Éles kontraszt - Amikor polgármester let­tem, tisztában voltam azzal, hogy egyszer és mindenkorra véget kell vetni majd az ál­datlan állapotnak. Folyama­tosan kerestük a megoldást,­­nem volt egyszerű a feladat, hiszen emberi érdekek sérül­tek. Korábban ezt nem mer­ték felvállalni, mi nemcsak ci­peltük a nehéz terhet, hanem pontot tettünk az ügy végére. Méltó emberi körülményeket teremtettünk az ott lakók­nak, akiket nem üldöztünk el, komfortos lakhatási lehetősé­geket kínáltunk fel számukra - mondta dr. Kovács Ferenc a hétfői, városházi sajtótájékoz­tatón. Tavaly februárban írtuk la­punkban: „Éles kontraszt. Ez az első szó, ami az ember eszé­be jut, amikor ránéz a nyíregy-Nemcsak cipeltük a nehéz terhet, hanem pontot tettünk az ügy végére DR. KOVÁCS FERENC a házi Dália utca 9. szám alatt felújított épületre és a közvet­len körülötte lévő tömbökre. Az új külsőt öltött egyszintes, egykori laktanyás épületbe új lakók költöztek néhány hete a Keleti lakótelepről. Az udva­ron még a felújítás nyomai lát­hatók, némi építési hulladék, tűzifa, ami közé kartondobo­zok keveredtek.­­ Mi is benne voltunk abban a 15 családban, akik átjöhettek a Keletiről. Én négy gyerekkel és vejeimmel költöztem be ebbe az 57 négyzetméteres komfortos lakásba. Ég és föld a különbség, amott semmink nem volt, itt fürdőszoba, WC, felszerelt konyha, vadonat­új ablakok, ajtók - mutatta Horváth Tünde. Egy uniós programnak köszönhetően jobb lakhatási körülményeket biztosíthat az önkormányzat a Keleti lakótelepen élőknek, a program első ütemében a Huszártelepen korszerűsített szociális bérlakásokba azok a családok mentek át, akiknek nem volt tartozásuk, és ön­ként vállalták a költözést.” Voltak gátló tényezők A városrehabilitációs terv szerint a Keleti lakótelepen a leromlott épületeket lezárták és lebontották. A munkálatok a Tüzér, a Gerliczki Mihály, a Vandlik Márton, a Csáki István és a Tarcsay István utcán ös­­­szesen 27 lakótömböt és azok melléképületeit érintették.­­ A Nyír-Contingo Kft. há­rom ütemben, 2020 márciusá­tól 2021 októberéig dózerolta el a lakótömböket. Fontos szempont volt a szakaszosság, hiszen eközben biztosítani kellett az érintett lakosok el­helyezését a város különbö­ző pontjain - tette hozzá dr. Kovács Ferenc. Jászai Meny­hért alpolgármester közöl­te: a Keleti lakótelepen élők kevesebb mint fele költözött a Huszártelepre. Egy részük önkormányzati bérlakásba került, több mint egyharma­­duk pedig magának oldotta meg a lakhatását. Tény, hogy amikor hozzáláttunk a problé­ma megszüntetéséhez, voltak gátló tényezők, de bennün­ket a megoldás érdekelt. Az önkormányzat támogatásával az együttműködés volt a cél. Jobb életkörülményeket biz­tosítottunk, képzést, oktatást szerveztünk, és kilencven­nyolcan szakmát szereztek, megélhetési támogatást biz­tosítottunk, egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon, felvilágosító programokon ve­hettek részt. A „Szociális városrehabili­táció Nyíregyháza szegregált területein” című projektben összesen 186 lakás újult meg, ebből 77 lakás külső és belső felújításon esett át, 109 lakás pedig külsőleg újult meg­­ hőszigeteléssel és tetőcseré­vel. A gyermekjóléti központ is egy felújított, kertes épü­letbe költözött. A fejlesztések részeként térfigyelőkame­­ra-rendszert alakítottak ki. Vége az első félidőnek A sajtótájékoztatón felvető­dött, hogy mi lesz a ledóze­­rolt rész sorsa.­­ Ez egy ko­moly fejlesztési terület. Az illetékesek vizsgálják, hogy mi lenne a legjobb megoldás a hasznosításra. A város hos­­­szú távú érdekeit szeretnénk figyelembe venni. Egyelőre nincs konkrétum. Amikor ren­delkezésre áll a reális, megva­lósítható, kiérlelt program, az lesz a következő ütem. Úgy is fogalmazhatok, hogy vége az első félidőnek, rövid szünet után a folytatás következik - mondta dr. Kovács ferenc. hm Az elmúlt héten végeztek az utolsó épület lebontásával, a terület hasznosítását illetően még nincs konkrétum FOTÓK: MÁTÉ JÁNOS Szabadlábon védekezne az elítélt Halott prostituálttal a csomagtartóban furi­kázott, most szabadlá­bon védekezne. NYÍREGYHÁZA: A Nyíregyházi Törvényszék a 45 éves vád­lottat nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísér­lete, kifosztás bűntette, vala­mint lőfegyverrel és lőszer­rel visszaélés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 35 év el­teltével bocsátható feltételes szabadságra. Vagyonelkob­zásról is rendelkezett, vala­mint polgári jogi igény alap­ján a vádlottat kártérítésre is kötelezte - közölte dr. Simon Ernő fellebbviteli főügyész. Konfliktusba keveredtek Miután a vádlott az állását elvesztette, munkaviszonya megszűnését édesapja és la­kókörnyezete elől egyaránt eltitkolta, és úgy tett, mintha továbbra is munkába járna. Napközben azonban lakóhe­lyének körzetében kocsiká­­zott, alkalmanként prostitu­áltakkal létesített szexuális kapcsolatot. A vádlottat a ko­rábbi élettársi kapcsolatából származó gyermekei után tartási kötelezettség terhelte. A tartásdíjból jelentős hátra­lékot halmozott fel, amely­nek utólagos megfizetésére egyezségben vállalt kötele­zettséget. 2018 novemberében azon­ban semmilyen bevétele és jövedelemforrása nem volt. A vádlott ebben a hónapban mindössze 6 nap alatt két nő ellen is élet elleni támadást hajtott végre. A hónap közepén egy kis­városban egyik áldozatával szexuális szolgáltatás céljából létesített alkalmi kapcsolatot. A város elhagyatott külterüle­tére mentek, ahol aktus köz­ben ismeretlen okból konflik­tusba keveredtek. A vádlott előbb puszta kézzel, majd egy nagy pengéjű konyhakéssel támadott a sértettre, és halá­los sérüléseket okozott neki. Miután észlelte alkalmi part­nere halálát, magához vette a gépkocsijában hagyott táská­ját, amelyből legalább 9000 forint készpénzt jogtalanul eltulajdonított. A holttestet fekete fóliába csomagolva gépkocsijának csomagtartójá­ban helyezte el, a sértett mo­biltelefonját pedig elhajította. Hazatérve, a csomagtartóban hagyott holttesthez nem nyúlt, a családi házuk udva­rán parkolt, sőt, közlekedett is a járművel. Az életéért könyörgött Hat nappal később a vádlott - pénzszerzés reményében - elhatározta, hogy kirabol egy boltot. A korábban használt konyhakést és a jogellenesen tartott forgópisztolyát magá­hoz véve a megyeszékhelyen a délutáni órákban egy ruhá­zati üzletbe tért be, vásárlást színlelt, majd az egyedül lévő eladónőre támadt, a pisztoly markolatával nagy erővel ar­con ütötte, és a hanyatt eső asszony testére térdelt. A sér­tett az életéért könyörgött, a vádlott azonban nem kímél­te: a konyhakéssel többször is megszúrta, amellyel közvet­lenül életveszélyes sérülést okozott. A segélykiáltásokat egy közelben tartózkodó sze­mély meghallotta. Határozott fellépésére a vádlott zsák­mány nélkül menekült el az üzlethelyiségből. A rendőr­ség már másnap elfogta. Mi­után gépkocsiját lefoglalták, a szemle során a másik sértett holttestét is felfedezték. Nincs törvényes indoka A vádlott és védője enyhítésért és a kifosztás bűntette miatt emelt vád alól felmentésért és a letartóztatás megszüntetésé­ért fellebbezett. A vádhatóság az ítéletet tudomásul vette. A Debreceni Fellebbviteli Fő­ügyészség a törvényszék ha­tározatának helybenhagyását indítványozta. Az életfogytig tartó fegyházbüntetés eny­hítésének nincs törvényes indoka. A gátlástalan vádlott orvul tört védtelen nők életé­re, egyik áldozatát meg is ölte. Az indoklás szerint a „végleges kirekesztése a törvénytisztelő emberek közösségéből a társa­dalom védelmében nem mel­lőzhető”. KM A tárgyalás egy pillanata FOTÓ: KM-ARCHÍV Röviden Múltidézés: Kicsit más volt az este... TISZALÖK. Ünnepi megemlé­kezéssel idézik fel az 1956- os eseményeket Tiszalökön október 22-én. A művelődési ház nagytermében 17 órakor dr. Vinnai Győző országgyűlé­si képviselő mond beszédet, majd Buzogány Béla Színháza mutatja be a Kicsit más volt az este... című műsorát. A múltidéző összeállítás után a rendezvény résztvevői fáklyákkal a kezükben átvo­nulnak az ’56-os emlékosz­lophoz, ahol elhelyezik a tisz­telet koszorúit. km Emlékműavatás és koszorúzás demecser. Dr. Holmár Zoltán történész lesz az ünnepi szó­noka annak a megemléke­zésnek, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából ren­dez a demecseri önkormány­zat október 23-án 11 órától a Kétezer-egy téren. A rendez­vény keretében emlékművet is avatnak. Köszöntőt mond dr. Seszták Miklós kormány­­biztos, Lengyel János, a Po­­fosz országos elnöke, Rátkai Sándor polgármester. A ko­­szorúzási ünnepségen közre­működik a városi fúvószene­kar, a Tündérkert Óvoda és a Demecseri Pendelyes Nép­tánccsoport. KM Dr. Holmár Zoltán fotó: km A fagyvédelem volt a fókuszban Csengerben CSENGER. A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakma­közi Szervezet és Termék­­tanács Fagyvédelem a gyü­mölcsösökben elnevezéssel szakmai napot és technológi­ai bemutatót szervezett Csen­­gerben. A pénteki A fórumon az ér­deklődők tájékoztatást kap­hattak a rövidesen megnyíló Vidékfejlesztési Program pá­lyázatairól, illetve bemutat­ták a szervezők a Magyaror­szágon elérhető fagyvédelmi technológiákat. A művelődési központban dr. Apáti Ferenc, a Debreceni Egyetem Kertészettudomá­nyi Intézet vezetője, a Fruit­VeB elnöke a tavaszi fagyok elleni védekezés elméleti és gyakorlati hátteréről is be­szélt. KM Dr. Apáti Ferenc fotó: Rákos Dávid e> Sorsára hagyták a kocsit a lehajtó mellett Több olvasónk is jelezte, hogy hosszú ideje árválkodik egy autó az M3-as sztráda egyik lehajtójánál - elkeserítő a lát­vány. FOTÓ: DODÓ FERENC

Next