Képes 7, 1990. augusztus-december (5. évfolyam, 31-52. szám)

1990-08-25 / 34. szám

S­S :0­0­0. tím­ lányiskoláját, az ő meg az apósa - Schmidt Gyula - magánszőlejét. Takaros gazdaság. Csodálatos rend. Ügyes kisgépek. Pompás pince. A 70 éves após viszont sóhajt egyet: - Ha a fejemet húsz évvel fiatalabbra le­hetne cserélni, én belevágnék. Én kérném a földet... Ha... Az FKgP 47 fős helyi alapszervezetének titkára, az 54 éves Opperheim József tejbe­gyűjtő azonban először határozottabb: - Én eleve nem voltam híve az ilyen szö­vetkezeteknek. 28 év után két éve kilép­tem. Nem hallgatták meg eléggé az embe­rek véleményét, fejlesztésre is több kellett volna, és túl nagy ez ahhoz, hogy az ember átlássa, jól érezze magát benne. Meg hát, a téeszben nem nekem esett az eső, hanem a szövetkezetnek. - Itt, Kötésén, kártyán kérik majd vissza a földjüket? - Sajnos, nem sokan. Más oldalra álltak már itt az emberek. - Akkor? - Pártom részéről jóra törekvő illúzió ez az egész. Hogy az embereknek hite legyen. - És a jövő? - Én, mint egyszerű ember, megjósolni nem tudom. A jól menő farmergazdaság jó. És egy átgondolt szövetkezet résztulaj­donosokkal nagyon jó. Csak farmergazda­ságokkal megbuknánk. Uram, nekünk nem föld kell, hanem jobb szövetkezet. Az egyének földtulajdonán alapuló szövet­kezet. - Pártvezéreik nem éppen ezt mondják! - Illúziókban ringatják magukat. Azt hi­szik, hogy úgy van, mint 45-ben, amikor a paraszt örült annak a kis földnek, amit ka­pott... De hát inkább Gébei Henrikhez menjenek el az urak. Ő már belevágott! És íme, itt van előttünk a hatalmas Gébel-porta. Az udvar közepén traktor pi­­roslik. Istállók, színek, fészerek, jószágok és gépek garmadája. Személyautóból is van három. „Meg egy ARO!” A gazda azonban vonakodik a számadástól. Végül kipréseljük belőle: 15 hold, 1000 négyszö­göl szőlő, 16 szarvasmarha, három anyako­ca, egy kan, 16 malacka, a gépekből nehe­zebb felsorolni, ami van. Könnyebb azt, ami még kellene: szártépő, krumplikiszán­­tó, trágyamarkoló, trágyaszóró kocsi, kom­bájn, silózó.­­ De amikor lehet, megveszem őket! Az első koccintás után feloldódik, s nem minden irónia nélkül mondja: - Úgy volt az, uram, hogy délelőtt ki­léptem a téeszből, délután meg a birtokot elverte a jég. - Miért döntött úgy, ahogy? - Apám részes aratóként rakosgatta össze a földet, s mire kifizette, bejött a téesz-világ és elvették. De én a mezőn nőt­tem fel. Nekem ez az örömöm. Meg az ember nyugdíját az utókor nem tudja örö­kölni. - És a haszon? - Amim van, azt téesztagként szerez­tem. Felkészültem a magángazdálkodásra. 16 .

Next