Képes Ifjúság, 1971 (27. évfolyam, 1196-1233. szám)
1971-04-28 / 1211. szám
képen ifjúsíív A jugoszláviai magyar fiatalok hetilapja Megjelenik minden szerdán • A lap első száma 1945. március 7-én jelent meg. Alapító: az Ifjúsági Szövetség Tartományi Választmánya. • Szerkeszti a szerkesztő bizottság • Felelős főszerkesztő: HORNYIK MIKLÓS Főszerkesztő-helyettes: KOVÁCS JÁNOS Tördelő szerkesztő: CSERNIK ATTILA A Kiadói Tanács tagjai: Beder István, Csubela Ferenc, Fejes Szilveszter, Galambos László, dr. Győré Kornél, Hornyik Miklós, Kajári László, Kiss László, Kovács János, Martinek Antal (elnök), Podolszki József, Rózsa Béla, Soltész József, Szőke József és Tóth András. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Novi Sad, Vojvode MiSica 1/111. Telefon: 56-693 Előfizetési díj: negyedévre 9, fél évre 18, egy évre 36 dinár, külföldön kétszerese. Folyószámla: 657-1-255 Kéziratot, rajzot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza. « Kiadja a Forum Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Igazgató: Farkas Nándor IDÁIG JUTOTTUNK?! A Zombori Veljko Petrovic Gimnáziumban járva megtudtuk, hogy a szerbhorvát osztályokban minden évben egy jó tagozatnyi magyar diák tanul. Utánajártunk a dolognak, s kiderült, hogy a tanárokat is foglalkoztatja a probléma: egyikük ki is kérte erről a szülők véleményét. Íme néhány magyar szülő szerbhorvát nyelven megírt válasza arra a kérdésre, miért nem hajlandó gyermekét magyarul taníttatni, s miért idegenkedik az anyanyelvápolási óráktól: „A fiam az általános iskolát szerbhorvát tagozaton fejezte be, így egyáltalán nem tartom szükségesnek, hogy a gimnáziumban fogjon neki a magyar nyelv tanulásának.” „Úgy vélem, hogy magyar nyelvtudása teljes mértékben kielégíti saját szükségleteit, s hogy a fontos tantárgyakra is alig van ideje; a magyar nyelv tanulása gátolná a kötelező tantárgyak elsajátítását.” „Nem akarom, hogy magyar nyelvet tanuljon, a többi nyelv is eléggé megterheli, elveszi idejét. Kérem, hogy mentsék föl az anyanyelv tanulása alól, úgy vélem, ezt a nyelvet elsajátította már az általános iskolában.” „A gyerekem anyanyelve szerbhorvát, itthon is csak ezen a nyelven beszélünk. A magyar nyelv egy újabb, a többi nyelv rovására menő tantárgy lenne a számára.” A legnagyobb mértékben lesújtó, elítélendő és elgondolkodtató ezeknek a szülőknek a véleménye. Lesújtó, mert most látjuk csak tisztán, hogy az elvek és a tennivalók állandó ismételgetése ellenére néhol milyen mélyre süllyedtünk: sokaknak anyanyelvük nem életszükséglet többé, ellenkezőleg: teljesen mellékes, könnyen nélkülözhető járulék. Elítélendő, mert tudjuk, hogy ezeknek a szülőknek semmilyen szempontból nincs igazuk: számtalanszor beigazolódott már, hogy kizárólag anyanyelvünkön szerezhetünk tudást, bőséges útravalót magunknak. Ezek az emberek azonban karriervágyból, gyávaságból s ki tudja, milyen okból még anyanyelvüket is hajlandók elfeledni, s ami még sokkal fájdalmasabb: elfeledtetni utódaikkal. Azt állítják, mindez a gyerek érdekében történik. Elgondolkodtató, mert önkéntelenül is fölvetődik bennünk a kérdés: nem lehetett volna-e ennek a káros, elítélendő, súlyos következményekkel járó gyakorlatnak még időben gátat vetni. Valaki, valakik felelősek azért, hogy az anyanyelv, a nemzeti kultúra és hagyomány haszontalan, feledésbe merülő járulék lett fiataljaink egy részének életében. ________________ _JJUDAS KÁROLY