Képes Ifjúság, 2003 (59. évfolyam, 2263-2286. szám)
2003-06-11 / 2284-2285. szám
George Gerbner: A média rejtett üzenete Osiris Kiadó, Budapest Az elektronikus média hatásmechanizmusaival és a modern kommunikációval foglakozók számára George Gerbner neve valószínűleg nem ismeretlen. A professzor azok közé a Magyarországról elszármazott tudósok közé tartozik, akik külföldön vívtak ki maguknak elismerést. Hosszú évekig volt a Pennsylvania Egyetem Annenbergi Kommunikációs Intézetének dékánja, majd nyugdíjba vonulása után tiszteletbeli dékánja. 1990-től a telekommunikáció Bell Atlantic professzora a Temple Egyetemen, emellett elnöke az általa alapított Kulturális Környezetért Mozgalomnak. Kiterjedt nemzetközi kapcsolatai között (számos ország egyetemén tanított vendégprofesszorként) kiemelt hely jut a magyarországi társadalomtudományi műhelyekkel fenntartott együttműködésének. Gerbner professzor tudományos vizsgálódásainak középpontjában az a kérdés áll, hogy milyen kulturális változásokat eredményezett a modern elektronikus tömegmédia, elsősorban a televízió megjelenése és elterjedése. írásaiból már több is olvasható magyarul. Jelen kötetében az Osisris Kiadó jóvoltából a professzor megpróbál átfogó képet adni eddigi kutatásaiból, elsősorban olyan írásaira szorítkozva, melyek eddig nem jelenetek meg magyar fordításban. A könyv első két fejezete azzal foglakozik, hogy a média - elsősorban a televízió - hogyan vesz részt a kultúrateremtés folyamatában. Mindenekelőtt, hogy a technológia fejlődése, a csatornák számának ugrásszerű növekedése ellenére a televízió által meghatározott kulturális környezet nem vált minőségileg értékesebbé, gazdagabbá vagy sokszínűbbé. Sőt, épp ellenkezőleg, a médiaiparban végbement globalizáció könnyen eladható tömegtermékekkel tömte meg a kultúra fő áramát. A harmadik tanulmányban a kulturális mutatók kutatásának programját ismerteti, majd a negyedik, ötödik és hatodik fejezetben az ennek jegyében végzett kutatások közül ismertet hármat: a televízió szimbolikus világában a szerepek és a sorsok elemzését, a televízió műsoraiban tapasztalható erőszak vizsgálatát és Horváth Zsolt - Tádé egy hátrányos helyzetű csoport - az elmebetegek - ábrázolásának elemzését. A hetedik fejezetben az alkoholnak az amerikai kultúrában betöltött szerepéről, illetve annak a média által táplált és fenntartott képéről van szó. Ezt követően a könyv írója felhívja a figyelmet arra, hogy milyen veszéllyel járhat, ha a média behatol a tárgyalótermekbe, ami az igazságszolgáltatás torzulásához vezethet. Lásd O. J. Simson esetét. Végül pedig a kötet a Kulturális Környezet Mozgalom célkitűzéseinek rövid ismertetésével zárul. „Gerbne professzor vizsgálódásait erőteljes társadalomkritika hatja át" - írja Terestyéni Tamás a könyv bevezetőjében. „Bár megállapításai óhatatlanul szorosan kötődnek ahhoz az amerikai kontextushoz, amely az ihletőjük volt, gondolatait és kutatási eredményeit Magyarországon is aktuálissá teszi az eredetiség, a tudományos értéké és a kultúráért érzett felelősség." A könyv természetesen nem a szélesebb közönségréteg számára íródott. A Big Brother vagy a Homok titkai című kiskereskedelmi megatrippeken szocializálódott nézők számára valószínűleg nyomasztóan hatna olyasmiről olvasni, hogy a kulturális környezetük a marketing melléktermékévé silányult. George Gerbner könyvében azonban pont az a legcsodálatosabb vagy legelviselhetetlenebb ahogy következetes vaslogikával egymás mellé rakja a több évtizedes kutatásain alapuló meglehetősen elkeserítő megfigyeléseit. Jakk Láttam Ozirisz álmában hajókat eltűnni. Láttam ötágú csillagködben nemzedékeket szertefoszlani. Hallottam a legénység utolsó sikolyát, miközben én is túlélésért könyörögtem, valahol az egyik mellékhelyiség mélyén, állítólag a kapitány is sírt a parancsnoki hídon, de ebben nem vagyok biztos. A Mindenható hallgatott, és ma sem igazán szószátyár. Röhög továbbra is a markába. Hű, mekkora tripp! Kellett ez nekünk? És valljuk be, humorérzéke sincs az öregnek. ■ És, most; Beáta, te ármánykodó, álnokul édes álom, hozz még egy sört és kérlek mosolyogj. Mielőtt meghúzom a ravaszt, ígérem, nem bántok senkit, semmit sem. Ez a tánc az utolsó. Utána talán újra álmodhatunk.