Képes Sport, 1943. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1943-05-18 / 20. szám
Látogatás az első hadtest levente labdarúgó központjában A Szépművészet Múzeummal mambón, egy patináci főúri palotában székel az felső hadtest területéhez tartozó levente labdarúgó központ. A stílusos palota barokk díszítésű termei sem egykor darázsderekú dámák ropták a valóért és a francia négyest. A gazdag fafaragású berakások, a szép színes tapéták és a halból felvezető falépcsők a ferencjózsefi aranykorszak ittfelejtett maradványai. Csak pár pillanatig ábrándozik az ember a múlton, aztán belecsöppen a jelenbe. Hienz József ezredes, az első hadtest levente sportelőadója fogad bennünket, majd a következőket adja elő munkásságukról: — Mi miét erőnkkel a levente labdarúgás fejlesztéséért dolgozunk. Vasárnaponként a vidéket járjuk. Árgus szemmel figyeljük a legkisebb falvak leventemérkőzéseit is. A látottakat hasznosítok, a hibákat kiegyengetjük, buzdítunk, lelkesítünk. Azt büszkén állapítottam meg, hogy a pesti nagy mérkőzéseken oly gyakran tapasztalt sértegetéseknek, botrányoknak a mi mérkőzéseinken nyoma sincs. Tiszta légkörben zajlanak le a leventék labdarúgó mérkőzései. Az első hadtest csapatai mintaképül szolgálhatnak a többieknek. Baj azért akad, de erről nem a játékosok tehetnek. Az a legnagyobb fájdalmunk, hogy Pesten kevés pályát bocsájtanak rendelkezésünkre. Bizony, a pesti egyesületek példát vehetnének a vidékiektől ezen a téren. Mert ameddig a fővárosban sokszor közönyt tapasztalunk, addig vidéken valóságos ézmigye az egyesületeknek a levente labdarúgók felkarolása. — Hogyan oldották meg a felszerelés kérdését! — Az volt a célunk, hogy az egyesületekprellálási alapon intézzék el ezt a kérdést. Ahol meggyőződünk arról, hogy nem megy máskép a csapat kistafírozása, oda mi küldöttünk labdái és felszerelés, de lehetővé tettük a többiek részére is, hogy megfelelő mennyiségű bőrből készült cipőhöz és labdához juthassanak. — Hány csapat játszik az első hadtest területén 1 — 80 csapost indult. Ezeket Hz csoportba osztottuk. A legkisebb faluban is akad 2—300 néző egy-egy leventemérkőzésen. Ott szurkol a pálya szélén a plébános, a jegyző, a tanító, a patikus, szóval a helyi intelligencia. Bizony nagy dolog a sport, mert ez elősegíti a fegyelmet, az összműködést, a férfias csapatszellemet. Most a labdarúgáson van a hangsúly, de rövidesett az atlétikát is országszerte űzni fogják leventéink. Május 23-án Gödöllőn vitéz Endre László támogatásával nagyszabású sportnapot rendezünk, melynek műsorát főleg atlétikai és tornaszántók alkotják. Ezután Szabadvári Aladár hadtestkapitány veszi át a szót. — A levente labdarúgás elsőszámú célja — mondja — az ifjúság testi és szellemi fejlődésének előmozdítása. A bajnokság március 14-én kezdődött s a járási bajnokság június 20-ára fejeződik be. Június 27-én a járási Csoportgyőztesek mérkőznek meg a Magyar Kupa szabályai szerint, tehát kiesési rendszerrel. E mérkőzések győztesei nyerik el a hadtest bajnoki címet. A kilenc hadtest győztese aztán az országos levente labdarúgó bajnoki címéért mérkőzik meg. — Hol játsszák a döntő mérkőzést! — A kilencedik hadtest kapitánya a Mátyás-évre való tekintettel azt kérte, hogy Kolozsvárott bonyolítsák le a döntőt. Ebben az ügyben azonban még nem történt döntés. — Megmérkőzik-e valakivel a leventék válogatott csapata! — Feltétlenül rendezünk levente válogatott csapatunk részére mérkőzést. Az máris bizonyos, hogy május havában Budapest, Debrecen, Kassa és Kolozsvár válogatott leventecsapata összecsap egymással. — Milyen lesz a következő bajnokság? — Ez a mostani bajnokság csak kísérletezés volt, ősztől kezdve már kétfordulós küzdelmet vívnak csapataink frontra és gólarányra. — Hogyan történik a játékosok mérkőzés előtti igazolása! — Most még nincs a játékosoknak kidön fényképes labdarúgó igazolványuk. Az őszi bajnokságban azonban, az MLSz-csapatokhoz hasonlóan, már nálunk is minden játékosnak külön-külön fényképes labdarúgó-igazolványa lesz. — Van-e levétel a leventék mérkőzésein! Meglepő szép összegek gyűlnek össze. Legutóbb a kis Mernie községben előttem számolták meg egy leventemérkőzés bevételét. Alig akartam hinni a szememnek, mert 105 pengő gyűlt össze. " Végezetül arra kér bennünket Szabadvári Aladár, hogy írjuk meg, hogy sikeres munkájukat Paróczay Ágoston fegyelmi intéző és egyesbíró, valamint Balázs Lóránd játékvezető előadó nélkül nem tudnák elvégezni. Közben megérkezik Kiss M. Ernő, aki rövidesen megkezdi színes előadását. Olyan neves bírák, mint Kiss M. Ernő, Selmeczi Alajos és Antal János szakítanak időt arra, hogy tudásukat előadások keretében átplántálják a kétnapos ,gyorstalpaló, tanfolyamot végzett levente játékvezetőkbe. az első hadtest leventéinek labdarúgó vezetői. Ülő sor: Keresztényi József, Balázs Lóránd, Hienz József ezredes, Szabadvári Aladár Balázs lóránd a játékvezető-küldés intézője, az első hadtest területét ábrázoló térkép előtt Kiss M. Ernő, a neves játékvezető külföldi tapasztalataiból ad elő