Képes Sport, 1943. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1943-09-21 / 38. szám
Akik mesterembereknek sem alkalmasak, ne szóljanak bele a művészek kérdéseibe mondja GYÖRGY ISTVÁN filmrendező . Interjú sorozatzatunkban ezúttal György István filmrendezőt szólaltattuk meg. A magyar hangosfilm elindításának egyik úttörője volt. Egyszerű magyar parasztos akul sarja, aki izzó magyarságával feljött az ország szívébe, hogy meghódítsa a kőrengeteget és azon belül hódolhasson a művészetnek. Éhezett, tanult, fejlődött és alkotott. Azután kemény székely fejével faltörő kosként tört utat az akkor még vérszegény magyar filmgyártásnak. Később tanítványaival — akik ma a a rendezők élvonalán állnak, — részese volt hangosfilmgyártás megindításának. — Sok siker és meg nem értés kísérte útját, de ő keményen állta a harcot és most hosszú idő után a sokat ostorozott magyar filmgyártás érdekében szót emel. Túl sokan avatkoznak a filmgyártásba — Hosszú hónapok óta — kezdi el halkan, de határozottan György István — érdeklődéssel figyelem a magyar film körül megindult cikkezést, ami lassan, de biztosan valóságos nyilatkozat-áradattá duzzadt. Nem egyszer, azon melegében én is válaszolni akartam egyik másik megnyilatkozásra, azután mégis elálltam szándékomtól. Mert nem szokásom beszélni, ha nem kérdeznek. Most kérdeztek, hát... felelek. — Nem szolgálnám a magyar film ügyét, ha azt mondanám, hogy minden a legnagyobb rendben van. Viszont egyenesen ártanék vele, ha azonosítanám magam azzal az általános véleménnyel, hogy a magyar film rossz. Bizonyos irányban határozottan fejlődést mutat, sajnos nem a művészi és filmszerű film elérése vonalán. A film »művészetén« keresztül nem képviseli a magyar lelkiséget úgy, mint azt például a magyar festészet, szobrászat, irodalom és egyéb művészi ágazat kifejezni tudja. Ez hiányzik azoknak, tudat alatt bírálják,akik tudatosan, vagy — Ezért érdemes, sőt kötelesség küzdeni. És ne érezze magát senki megbántottnak és ne vegye személye elleni támadásnak a bírálatot. Ne hárítsa el magától, a megszívlelendő tanácsokat és ha módjában áll változtatni azon, ami a magyar film iránti elégedetlenséget kiváltotta, feltétel nélkül álljon a segítők sorába, — folytatja a rendező. — A film nemzeti kérdés, ezért terebélyesedett egyre inkább hatósági üggyé, sokkal nagyobb mértékben, mint amennyire az hasznára válnék, Így azután minden vélemény csak magánvélemény, ami szétporlik a rengeteg szempont súlya alatt, amelyek a magyar filmgyártást irányítják. — Én itt érzem a legnagyobb hibát — mondja György István meggyőződéssel — s ezen a ponton látom a gyógyítási folyamat elindítását is. Állítom, hogy az elképzelések kivitelezésénél összeütközésbe kerül a két lényeg: gyártás és a művészeti A gyártást lehet irányítani, de a művészet csak a fejlesztést tűri. Sem diploma, sem protekció de még az előlegezett, vagy erőszakolt bizalom sem avat művésszé senkit, ha nem hordja lelkében az Isten adta tudást. Művészetet csak művész alkothat. Ne keressük tehát a magyar filmben kivétel nélkül a művészetet. De ahol az megnyilatkozik, ha csak szerényen csillan is meg, fedezzük fel. Kontármunka — Egyetlen film sem lehet tökéletes művészet, legfeljebb csak művészi. A művészi film a téma filmszerű megírásából, a rendező művészi feldolgozásából, játékvezetéséből, a díszlet, fényképezés, fény és árny harmóniájából és egyéb tényezőkből adódik. A művészet, sőt a »művészi feldolgozás« hiánya nem jelenti azonban, hogy a film szükségképpen rossz. Márpedig a legtöbb magyar filmről az a vélemény, hogy nem művészi, de még csak nem is jó. — Mi következik ebből? — adja fel önmagának a kérdést György István. — Hogy akik ezeket a filmeket »elkövették«, azok a filmkészítésnek nem művészei, de még csak a mesteremberei sem. A filmnek a magyar milliók lelki épülésére és a magyar kultúra bizonyosságaira kell készülnie. Meg kell tehát akadályozni, hogy olyanok kontárkodjanak a művészi teljesítményt igénylő munkakörben, akik mesterembernek sem alkalmasak. Szakember előtt felesleges hangsúlyozni, hogy nem elegendő csak a saját, vagy más elhatározása ahhoz, hogy valaki filmet alkosson. Ugyanúgy nem elég az sem, hogy hosszabb-rövidebb ideig csetlett-botlott valaki a műtermekben, vagy vasakarattal és szorgalommal megtanulta a film technikai részét. A film művészi megalkotásához szükséges az a megtanulhatatlan »valami« is, ami a festőt, a szobrászt, a színészt, az írót stb. művésszé avatja. — Minden ellenkező véleménnyel szemben kijelentem, hogy a komoly gyártó az íróban, színészben, operatőrben a legjobbat keresi. Saját érdeke írja elő. A művészi munkatársak tehát legtöbbször rendelkezésére állanak és mégsem kielégítő a film. Filmtehetség -Infiáé ló ? , — Miért, mi az oka, hol a hiba? — teszi fel ismét önmagának a kérdéseket György István. — Ezekre a kérdésekre várja a feleletet mindenki, aki a magyar filmben többet akar megjelenítve látni, mint amennyit ez ma nyújt. — Ha a magyar film ilyenkor megszólalhatna, szerényen kérne mindenkit, ne szidják, nem tehet róla, hogy hiányzik belőle a művészet, a művész ihlettsége. — Meggyőződésem szerint az együtt tevékenykedő többféle művészetet kell filmművészetté alakítani, ez pedig a rendező hivatása. Aki ezt nem tudja, az lehet jó technikusa vagy teoretikusa a filmnek, sőt jó filmet is gyárthat, de művészfilmet, vagy filmművészetet nem teremt soha! Ennek az egyszerű igazságnak az elfogadása meg is oldja a legsúlyosabb kérdést és azt a válságot, ami a magyar film életében nem az első ilyen eset. A múltban könnyebb volt küzdeni ez ellen, mert sűtötte az embert a jövőbe vetett hit. Ma nehezebb, mert csalódottan, kissé megrendült hittel állnak szemben az adott helyzettel azok, akik a megalakításáért áldozatot hoztak, küzdöttek és__ hittek! Hogyan és miért lett a magyar film a fiatal akarnokok prédája, — veti fel a nagy kérdést kétségbeesett hangon — miért kerülnek alig kész emberek vezető pozícióikba, vagy éppen rendezői székbe? Dunát rekeszthetünk a sok ifjú tehetséggel- Valósággal a filmtehetség infláció idejét éljük és a magyar filmről mégis csak ... néha-néha mondhatnak igazán jót. „Könnyű volt a főrendező urnak". Elgondolkozik, majd csendesen mondja: — Rengeteg a gondolatom, amelyekkel segíteni lehetne a mai helyzeten, mondja tűnődve — de szívesebben hallgatok. Meg azután nem is hozhatok ki mindent a nyilvánosság elé. — Miért rendez olyan ritkán? — kérdezzük érdeklődve. — Mert a munkám és a portékám nem tömegárú. Azután meg... Egyik ma már jónevü filmrendező — tanítványom — szavai csengenek a fülembe. Azt kérdeztem tőle egyszer: »Miért viselkedsz úgy te gyerek, hogy már a szélhámosság határát súrolod? így bajosan lesz belőled valaki.« Elpirult, azután csendesen, rezignáltan válaszolta: »Könnyű volt a főrendező úrnak elindulni, elég volt az is, hogy csak tehetséges.« — Rég volt, amikor a fiú ezt mondta. Azóta jó néhány egészen elfogadható filmet rendezett. Mindenesetre többet, mint én, ugyanazon idő alatt... — Majd csak lesz új György-film ismét, — mondja kemény akarással a hangjában — elvégre önálló gyártó vagyok és legrégibb aktív rendező. Hogy sportszerűen fejezzem ki magam: »A legtöbben rövid távot futnak, én viszont hosszútávfutónak érzem magam.« ÖNAGYSÁGA BETOPPAN A jó olasz vígjátékok közül való. Szellemesség bőven akad benne, bár a tempóját néhol lassúnak találtuk A három főszerepet Vittorio de Sioa, Clara Calamái és Giuditta JBlssone játssza. Vittorio de Siea jó figurájú színész, tehetséges is, a rendező hibája, hogy játékával lassította a film menetét. Az olasz filmvígjátékot B. Matarazzo rendezte. LÁNGOLÓ FIATALSÁG. Békebeli, kitünően, játszott és rendezett francia film, melynek dialógusai szellemesek, rendező és operatőr munkája művészi. A filmnek külön értéke a zenei aláfestés. Beethoven V. Szimfóniáját a zenekar tökéletes előadásban tolmácsolta. A két női főszerepet a magyarszármazású Nagy Kató és Josette Day játszották. Nagy Kató, — akit évek óta nem láttunk filmen — kiteljesedett, érett művészettel alakította egy zeneakadémiai növendék szerepét. A férfiszerepeket a kitűnő Jules Berry és Georges Rigaud játszották