Képes Sportlap, 1947. július-december (2. évfolyam, 26-52. szám)

1947-07-22 / 29. szám

Mielőtt a tulajdonképpeni té­­­mára rátérnék, egy kis kerülővel vissza kell térnem néhány évvel ezelőttre. 1932. év tavasza. Hungária— 1 Újpest-mérkőzés az újpesti Sta­dionban. Az első félidőben a Hungária vezetett 2 :1-re. A má­sodik félidőben,Avar szöktetésével Ströck elfutott, a labdát nagy­szerűen beadta és az engem ügyesen kikerülő Jávor Pál, az Újpest középcsatára kapásból úgy vágta a labdát a Hungária háló­jába, hogy Szabó Tóni meg sem tudott mozdulni. Búsan lehajolt és kiszedte a labdát a hálóból. Az újpesti játékosok ölelték, csókolták Jávort. Olyan szép gól volt, hogy meg nem állhattam, hogy a pálya közepe felé haladva, oda ne szóljak : — „ Jaksikám! Csuda szép gól volt, gratulálok­“. Azóta tizenöt év telt el. A fiatal Jávor Pálból „Jaksi bácsi” és az Újpest ekkori válogatott közép­­csatárából az ország egyik­ kitűnő edzője lett. Szemben ülünk most egymással s kérdéseket teszek fel neki abból az alkalomból, hogy a Vasas edzője lett. Az elszerénykedett gólkirályság — Kezdjük talán azzal, hogy mikor és hol is kezdtél futbal­lozni ? — Azt talán hagyjuk, hogy mikor kezdtem játszani '—­ mondja ne­vetve. — Maradjunk annál, hogy az UMTE volt az első egyesület, ahol felszerelést kaptam. Innen aztán az UTE-hoz kerültem. Az amatőrcsapatban öt mérkőzést ját­szottam. Itt látott meg az Újpest akkori edzője, Pozsonyi Imre és a következő héten már az első csapat­ban szerepeltem. Olyan nevek kö­zött, mint Avar, Borsányi, Spitz, P. Szabó. — No és hogy ment a játék.? — Nagyszerűen. Állandóan­­az első csapatban játszottam. Minden mérkőzésen megrágtam a magam egy-két gólját. Az idény végén nagy versengés indult meg Avar Ricsi közt és köztem. Egyformán 29—29 góllal álltunk az első helyen holt­versenyben, a bajnoki góllövők kö­zött. Az utolsó mérkőzésünkön, ha jól emlékszem, éppen a Vasas ellen, 3 : 1-re győztünk. Én két gólt, Rimzi egy gólt lőtt. Az öltöző­ben Avar így szólt hozzám: „Gratulálok, Jaksi, te lettél a gólkirályi" . Másnap aztán az újságban tévedésből azt írták, hogy Avar két gólt rúgott és őt jelölték gólkirálynak. Engem nem érdekelt különösebben a dolog és hiába mondták, hogy helyesbíttessem ezt a dolgot, nem tettem meg. Mosolyogva meséli ezt a kitűnő edző.A tokszalagsz­akadás El kell árulnom, hogy Jávor Pali nagyon nehéz nyilatkozó. Nem szól egyetlen szót sem, ha nem kérdezik őt. Én azonban fel­készültem erre és máris hangzott a kérdés : — Meddig játszottál az Újpestben ? — 19­30-ig. U­tána több egyesületben sze­repeltem rövi­­debb, hosszabb ideig — vála­­szolja. —• Po­zsonyba is elke­rültem, a Bra­­­tislavában ját­szottam.­­ Na­gyon jó dolgom volt, mégis el kellett mennem, mert közben ki­tört a német­­csehszlovák há­borúskodás. A Csepelhez kerül­tem. Akkor ját­szottam a Cse­pelben, illetve a M­FC-ben, amikor 1939-ben megnyerte a má­sodik osztályú bajnokságot. Az egyik mérkőzésen aztán egy össze­csapás következtében tokszalagsza­kadást szenvedtem. "Amikor felgyó­gyultam, a vezetőség kívánságára megszereztem az edzői oklevelet és átvettem a csapat edzői tisztét. A két bajnokság —­ Hogy is volt a Csepel baj­noksága ? — 1940. év tavaszán lettem a Csepel edzője. Ebben a bajnokság­ban az ötödik helyen végeztünk. Nagyon ízlett az edzői munka. Úgy éreztem, mintha már évek óta edző lettem volna. Ragyogóan szerepelt a csapat. Kétszer egymás­után, 19­41—42-ben és 1942-43- ban bajnokok lettünk. A harmadik bajnokságot aztán már nem tudtuk megszerezni. Egész sereg játéko­sunkat elvitték katonának, meg­gyengült a csapat. — Mikor kerültél az Újpesthez? — 194­5-ben, nyáron. A fel­­szabadulás után Újpesten laktam. Az állásom viszont Csepelen volt. Akkor még nem járt villamos. Nem volt egyszerű dolog Újpestről Csepelre járni dolgozni.. Minden vasárnap délben elmentem hazulról Csepelre és csak a következő szom­baton délben kerültem ismét haza. 1945 nyarán aztán Dicker Mihály, az Újpest igazgatója fel­szólított, hogy vegyem át az Újpest csapatát. Rövid tárgyalás követke­zett a két egyesület között és én az Újpest edzője lettem. Ismeretes, hogy megnyertük az 1945—46. évi bajnokságot, majd 1947 tavaszán, amikor az Újpest a bajnokságban két tiszta ponttal vezetett, barát­ságos módon megváltam a liláktól. A Vasas — Légy oly szíves és mondd el, hogyan ke­rültél a Vasas­hoz ?­­ — Egész ta­vasszal állás nélkül voltam. Több kisebb egyesülettől kap­tam felszólítást, hogy foglalkoz­zam a csapatuk­kal. N­ek­e­m­ azonban pihe­nőre volt szüksé­gem és elmen­tem az egyik jó­­barátom igey hí­vására Paksra. Pihenő közben az ottani egye­sület vezetőinek kérésére a helyi csapat tagjaival foglalkoztam. A bajnokság végén kipihenten vissza­jöttem Budapestre. A következő na­pon megjelentek nálam a Csepel-ve­­zetők és kértek, hogy menjek hozzá­juk edzőnek. Nagy örömmel vállal­tam a felajánlott állást. A tárgya­lások azonban anyagi okok miatt megszakadtak. A Csepel huszon­négy órai haladékot kért. Amint elmentek tőlem, máris megjelentek a Vasas megbízottjai, így szóltam : „Uraim! A Csepelnek meg­ígértem, hogy huszonnégy órát vá­rok arra, hogy a feltételeimet el­fogadják-e. Addig nem tudok más­sal tárgyalni."­­• A Vasas-vezetők tudomásul vették ezt. Én vártam a Csepelre. Az idő lejárt. Nem jöttek. Fel­mentettnek éreztem magam és utána aláírtam a szerződést a Vasashoz. A következő napon aztán a Csepel jelentkezett, hogy elfogadja a felté­teleimet­, de ekkor már késő volt. Csendben, szerényen mondja el ezeket az edző. — Ismered a Vasast, látsz benne „fantáziát”? — Jól ismerem a Vasas-játéko­sokat. Az anyag jó, de a rám sora­­kozó munka óriási lesz. A csapat­ban nincsen stílus. Én abból az időből való vagyok, amikor a régi Vasas csatársora így állt fel: Katzer, Takács II., Jelinek, Szent­­miklósi, Dimmer. Olyan stílusban, olyan megvesztegetően játszott ez a sor, hogy minden igyekezetem az lesz, hogy ezt a gyönyörű stílust játssza ismét­­ a csapat. Akkor, régen a Vasas arról volt híres, hogy az MTK után ő játszott a legszebben a magyar csapatok kö­zött. Szentül hiszem, hogyha a csa­patom szépen fog majd játszani, akkor jól tud harcolni is! Az a fránya szabadkéz — Szabó Pali, a volt edző sokat panaszkodott, hogy rengetegen beleszóltak a Vasasban az ő munkájába. — Hagyjuk ezt, nem kell erről beszélni. Már régen az a vélemény alakult ki bennem, hogy csak akkor szólnak egyesek bele az edző munkájába, ha annak szükségét érzik. Ha azt látják a vezetők, hogy minden megy simán, akkor örülnek, ha nem kell beleavatkoz­­niok. Azt a fránya „szabadkezet"­ mindig az edzőnek kell megsze­reznie. De nem a szerződési lapon, hanem a munkájával. — Mikor kezdődik az edzés ?­­ Július 22-én, kedden meg­kezdjük a munkát, mert az augusz­tusi Esti Kupa mérkőzéseken részt­­veszünk. A „csendes” edző A nagyközönség úgy tudja, hogy az edzők az edzéseken, a­ mérkőzések szüneteiben hangú kiabálásokkal tartanak fegyelmet rendet. Sok esetben így is van 1943-ban történt, hogy Szegeden voltam a Csepellel. A játékosok a szálló éttermében maguk voltak és mint ilyenkor szokás, nagy volt a kiabálás és a lárma. Egyszerre csak belépett a terembe Jávor Pál, az edző. A szeme mosolygott, látszott, hogy örül a fiúk jó­kedvének. Hagyta őket, nem intette le a jókedvüket. Hanem aztán egyszer csak az ujjával rákopogott az asztalra és halkan így szólt: — Gyerekek, csendet kérek ! Beszélni szeretnék hozzátok ! A következő pillanatban olyan csend támadt, hogy a légy züm­mögését is hallani lehetett. Ké­sőbb így szól­t hozzám : — Sohasem kiabálok a játéko­sokkal, sohasem veszekszem velük. Én sem szerettem, ha az edzőm­ kiabált velem. Mindig csendesen, udvariasan beszélek velük. Ez a módszerem eddig még mindig be­vált. Válogatottság Mielőtt a beszélgetésünk véget ért volna, válogatottságára terel­tük a szót. — Egyszer voltam „nagyváloga­­­­tott", 1933-ban az olaszok ellen. 4 : 2-re kikaptunk.­­ — Hogyan állt fel a magyar csapat ? — A következőképpen: Szabó Tóni — Korányi, Bíró — Barátki Lutz, Szaniszló II. — Markos, Cseh, Jávor, Bihami, Déri. Sokkal jobbak voltunk, mint az olaszok, de akkor mi még nem játszottuk a lefedező rendszert. Támadtunk, közben az olaszok le-lefutottak és rúgták a gólokat. Miért Jávor lett a Vasas edzője A beszélgetés után Guttwillig Imrét, a Vasas szakosztályvezető­jét kérdeztük meg. — Hogy került Jávor a Vasas­hoz ?­­— Olyan edzőt kerestünk, akit jobbnak tartottunk, mint azokat az edzőket, akik az utóbbi időben nálunk szerepeltek — válaszolta Guttwillig. — Hosszas megbeszé­lések után, amelyet a vezetőségünk tagjai folytattak maguk között, Jávor Pálra esett a választásunk. Benne véltük megtalálni azt a szakembert, aki érti a dolgát és tud a fiúkkal is bánni.­ — Elég ez, ha esetleg nem meg­felelő az anyag ? — Mi mindent az edző rendel­kezésére bocsátunk, amit ő csak akar és kér. Elárulhatom, hogy olyan játékosokat szerzünk, akik feltétlenül erősítésnek számítanak. Hogy kik lesznek azok, a dorogi Kántor-e, meg mások is, az pár napon belül el fog dőlni. Az edző mindenképpen megmutathatja, hogy érti a dolgát. — Egyszóval az ősszel a Vasas­ban minden rendben lesz ? — No, ez fogas kérdés volt. Hát úgy érzem, ha még kétszer annyi pénzünk lenne, mint amennyire szükségünk van, akkor nem lenne hiba.­­V Mit remélnek a csapattól és az edzőtől ? — Az edzőtől azt várjuk, hogy jól fogja össze a társaságot, hogy végre rend és feg­yelem legyen. A csapattól pedig azt, hogy szorosan ott legyen a bajnokság hajrájában az élvonalban. Azt szeretnénk, ha olyan csapatunk lenne, amelyik a külföldi nagycsapatokkal is bár­mikor megállja a helyét. Nagy terveket szőnek és nagy célokat tűztek maguk elé a hatal­mas munkáscsapatban. Úgy érez­zük, hogy mindennek az alapját most olyan kézbe rakták le, amely alkalmas arra, hogy a célokat és a terveket elérje, megvalósítsa. Csak azt nem szabad elfeledni, hogy minden nagy dologhoz idő is kell. Kompót­i-Kléber Gábor­ ék­ várnak a Vasasban Jávor Páltól, az új edzőtől Az Újpest A Vasas-stílus Jávor Pál a válogatottban. Milánó, 1932 október 27.Olaszország—Magyar­­ország 4:2. Jávor jobbról a második. Korányi és Szabó Tóni között

Next