Képes Sport, 1958. július-december (5. évfolyam, 26-52. szám)
1958-09-30 / 39. szám
ták, hogyan lőttek három gólt a szovjet csatárok az első félidőben és hogyan alakult 3:1-re a végeredmény szünet után. A mérkőzés leírásának tehát nem sok értelme lenne. De azért beszélhetünk még erről a meccsről, amint az öltözőben is beszélgettünk és az autóbuszon, amelyen a fiúkkal és kapitányukkal együtt visszajöttünk a Metropolba. Nem volt nagy mérkőzés, nem volt magas a színvonal. Viszontnagyon érdekesen alakult a játék. Az első félidőben a szovjet csapat minden tekintetben felülmúlta a magyart. Gyorsabban, lendületesebben, okosabban támadtak és erőteljesen,pontosan lőttek. (Persze nem mindig egész pontosan: küldtek labdát akapu mellé és fölé is.) Védelmük erélyesen akasztotta meg a szórványos magyar támadásokat. A három gól tagadhatatlanul hű kifejezője volt a két csapat közti különbségnek. Aki vitatta is a második gólt, mert Metrevelit lesen látta — az is elismerte, hogy akadt a szovjet csatársornak más olyan gólhelyzete is, amelynek kihasználását csak a mi szerencsénk akadályozta meg. Igen, bármilyen furcsán hangozzék, az első félidőben egyszer-kétszer még szerencsénk is volt. Csapatunk talán a gyorsan bekapott első gól hatására, sehogyan sem talált magára. A mérkőzést megelőző sok kellemetlenség, idegesség kiütközött rajtuk. Elsősorban a csatársoron. Mintha elfelejtettek volna futballozni. A fedezetek sem tudták eléggé segíteni a hátvédeket, amikor pedig az ellenfél hét emberrel támadott. A taktikai megbeszélésen Baráti kapitány arra kérte játékosait, hogy a mérkőzés első húsz percében szoros emberfogást alkalmazzanak és ha ennyi ideig sikerült megakadályozni a szovjet csatárokat a gólszerzésben, akkor lendüljünk mi támadásba. Csapatunk részéről azonban nemcsak szoros, de semmiféle emberfogás nem volt látható. A szovjet játékosok tetszés szerint, könnyedén hagyták faképnél ellenfelüket, mindig akadt aki tisztára tudta játszani magát, csak az átadások nem sikerültek mindig. Elég gyakran került a labdájuk magyar lábra. SZÜNET UTÁN a játék szinte visszájára fordult. Mintha a szovjet együttes minden erejét arra használta volna, hogy az első félidőben biztosítsa a győzelmet, és miután sikerült is három gólos előnyhöz jutnia, már csak az eredmény megtartására törekedett. Nem azért hogy takarékoskodjék az erejével, hanem mert már nem volt ereje. Csapatunk jóformán az egész ■második félidőiben kezében tartotta a játék irányítását. Néha öt, nyolc percig nehezedett a magyar nyomás a szovjet kaputérre. A góllövés azonban 39 percen át nem sikerült. Igaz, csatáraink túlságosan lassan, körülményesen támadhattak, éles lövéseket sem eregettek, de még így is több ízben érhettek volna el gólt, ha a labda az utolsó pillanatban nem pattan vissza egy lábról, vagy a kapufáról. Ha a csatársor egysége akkor kialakult volna, ha támadásaik a kapu irányába folynak, és a lövésektől sem idegenkednek, egészen másképpen alakul az eredmény. VÉDELMÜNK ekkor már. Sípossal az élén, fölébe nőtt a szünetig jól játszó szovjet csat A két csapatkapitány a helyválasztásnál. Baloldalt Budai, középen Grill játékvezető és a partjelzők. A szovjet védők biztosan álltak a lábakon és általában könnyen verték vissza csatársorunk rohamait. Budai három szovjet védő györőjében harcol a labdáért.