Képes Sport, 1970. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-30 / 26. szám
Csodálatos dolog közösségben élni... .. . Abban, hogy a Bp. Vörös Meteor női kosárlabdacsapata első helyen áll az NB I-ben, hogy kétszer bajnokságot nyert, s húsz év alatt csak egyszer „csúszott le" a dobogóról (tavaly 4. lett), óriási része van Szabó Jenőnének. Alapító tagja a szakosztálynak, s ma túl a negyedik X-en — még mindig erőssége is. Vagy húsz évvel ezelőtt ragadt rá a név, amely végigkísérte egész sportpályafutásán. Addig úgy becézték társai — kedvesen rövidítve az Ilonkát —, hogy „Lonka”. Aztán jött egy új kislány, roszszul értette a nevet, s úgy kezdte a beszélgetést: te, Róka!... A félreértés kiderült — a név maradt... Maradt, pedig jelleméhez, lényéhez egyáltalán nem illett. Játékában, magatartásában soha nyoma sem volt a ravaszkodásnak, tettetésnek, nyakatekert okoskodásnak. Nagyon is egyenes jellemű sportember: önfeledt lelkesedéssel, férfiakat megszégyenítő akaraterővel tudott — és tud — harcolni a pályán. — Elég későn, húszéves korom után kezdtem el versenyszerűen sportolni — talán ezért volt bennem mindig az az érzés, hogy sohasem tudok eleget tanulni. Az első bedobott kosár egy életre a sportághoz, a sporthoz kötött. Ma, ennyi év után is szinte „habzsolom” a játékot... Azt mondja: szívósan tanulja máig is a kosárlabdát. Soha nem azt számolta, mit tud, hanem mit kellene még tudnia , 1954-ben került a válogatottba. Ma, ebben a korban „kiöregedve” búcsúznak a játékosok. — Olyan évek következtek, amelyeknek szinte nem voltak hétköznapjai. Minden új, szebb értelmet kapott. Voltam Európa tucatnyi országában, s átrepültem a tengerentúlra, a riói világbajnokságra. Az utazás, új tájak, új emberek megismerése önmagában is felejthetetlen élmény. Ezt sokszorozza meg a játék, a küzdelem öröme s az esetleges győzelem. .. A legnagyobb siker: Prága. Ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon a válogatott csapat. Ma is úgy emlékszik vissza egy-egy mérkőzés minden pillanatára, mintha nem 14 éve, hanem tegnap történt volna. Nemcsak nevek, a játék villanásnyi epizódjai, pontot jelentő és pontot vesztő átadások, edzői húzások élnek benne kitörölhetetlenül. Rendezője lehetne egy percre hű visszajátszásnak. A legnagyobb élmény: Rio de Janeiro. Tizenkét csapat között ötödik hely a VB-n, és egy furcsa, izgalmas, sokszor álomnak tűnő, új világ. A sport nélkül sohasem lett volna több számára, mint történelemleckéinek egyik tananyaga ... Aztán a válogatottba jöttek az új, tehetséges fiatalok, s neki maradt a Vörös Meteor. Immár 12 esztendeje. — Nem mondom, hogy sohasem gondoltam még a visszavonulásra. A szakosztályom azonban eddig hallani sem akart róla. Csak aki valaha is élt jó közösségben, az tudja, mit jelent egymást szerető, becsülő, egymásért tenni tudó emberek társasága. Az elmúlt húsz év alatt az én életemben is történtek fájó események, voltak csalódásaim. Akkor még mélyebben temetkeztem a játékba, erősebben kapaszkodtam abba a közösségbe, amelyben mindig otthon éreztem magam. Az elmúlt évtizedek alatt egyszer sem volt „sportállása”, mindig maga teremtett magának egzisztenciát. Ma a Papír- és Írószerkereskedelmi Vállalat számviteli osztályának vezetője. Ott komolyan ártalmatlan szenvedélynek tartják a kosárlabdázást. Azt mondja, sohasem voltak az egyesületével szemben különösebb igényei, mégis mindig elérte azt, amit nagyon akart. Például most is ... Igény az egyesülettel szemben — az emberben felvillannak a lehetőségek: nagyobb lakás, kocsi... jutalom az elmúlt húsz esztendő után? Mielőtt kérdezhetném, magától folytatja: — A jövő fejlődése érdekében szükségessé vált, hogy végre függetlenített edzője legyen a szakosztálynak, aki teljes erejét, tehetségét a csapatnak tudja szentelni. A követelmények egyre nagyobbak, egyre nehezebben lehet az élvonalban maradni. Nem volt könnyű meggyőzni a Meteor vezetőit igazságunkról, hiszen nekik sok szempontot kell figyelembe venniük egy ilyen döntésnél. De sikerült! Július elsejétől Tóth Andor főállású edzője lesz a csapatnak... Hogy gondol-e most már komolyan a búcsúra? Persze, hogy gondol. Vannak az életben elkerülhetetlen dolgok. Szívvel, szorgalommal, akaraterővel ki lehet tolni a határokat, s ő úgy érzi, kihasznált min- den lehetőséget. Most már az észnek úrrá kell lennie a szíven — ez az év... és- elég. De addig — ha lehet, egy fokkal még lelkesebben, keményebben harcol a pályán a pontokért. Az utolsó lobbanásig át akarja adni társaiba a maga lángoló sportszeretét, harci kedvét.n S ha ez sikerül, nem volt hiábavaló az „ elmúlt húsz év... ■» Bajnai Teréz