Képes Sport, 1971. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-04 / 18. szám

ELŐTT amatőr kerékpársport legnehe­zebb és leghosszabb országúti versenyén. Felvételeink az utolsó edzésen készültek. A lelkesedésre, aka­rásra, szorgalomra igazán nem lehet panasz, de ... De azért féltő aggodalommal és aggódó féltéssel indítjuk út­nak a fiatal csapatot. Horváth István Hirth István (Pécsi Spartacus) Fülöp József (BVSC) Pettermann József (Újpesti Dózsa) Szemeti Dezső (Rába ETO) Rajnai György (balról, Pécsi Spartacus) és Sipos János (Vasas) előrelendültek, és igyekeztek az élen ha­ladó kralmát átvéve, a sarkában maradni. Meglepetés volt a gyors támadás, még inkább a nem lanyhuló iramú futás. Ami­kor az edzők csoportjához értek, ismét élesen csattant Andor bácsi hangja: „men­ni!” A vidéki fiú már két körön keresztül az élen haladt. „Még három kör” — hang­zott a körszámláló hangja. Oldalt nézett. Ottó fáradt, gyorsabban lélegzik, és erő­sen izzad. Kovács Lacin semmi sem lát­szott. Ez megnyugtatta. Elhatározta, el­lentámadásba megy át. A célegyenes ele­jén gyorsított, és az élre került. Egyre fo­kozta az iramot. Vagy-vagy. Aki kibírja, az nyeri meg a versenyt. Egy teljes kört tettek meg ilyen iramban, és öten még mindig együtt haladtak. A kanyarban is­mét oldalt nézett és látta, hogy a me­zőny mintegy száz méternyire van mögöt­tük. „Még két kör” — hallotta. Már csak hárman voltak. A vidéki fiú pillanatok alatt visszaesett, fáradtan mozgott, és egy­re távolabb kerültek tőle. Ottó is lesza­kadt, mintegy húsz méterrel mögöttük, egyedül futott. z ellenkező egyenes elején egy kicsit lassított. Kíváncsi volt, hogy a sárga mezes szigeti fiú előretör-e. Nem történt semmi, tehát a hajrában dől el minden. Kovács Laci nagyon frissnek látszott, ő viszont lépésről lépésre kezdte érezni a fáradtság jól ismert tüneteit. Valamit tenni kell — gondolta. Az utolsó kört jelző harangszóró min­den­­maradék erejét összeszedte, és ismét gyorsított. Tudta, hogy Laci jelzés nélkül is átveszi az iramot. Így is történt. Úgy tettek meg kétszáz métert, mintha annak a végén lett volna a cél. Amikor a ponyvákkal magasan körülvett tenisz­pályák mellett futottak, úgy érezte, vége mindennek. Alig kapott levegőt, karjait ólmos fáradtság húzta lefelé. Kissé oldalt lépett, és csak a szemével intett Lacinak: „Menj!” A célegyenes elején Kovács Laci újított, és pillanatok alatt tíz méteres előnnyel futott előtte. Még egy, szinte emberfeletti erőfeszítéssel gyorsított, de hiába­­ úgy érezte, futás helyett csak vánszorog. Már-már feladta, és várta a szigeti fiú támadását. Nem történt semmi. Úgy látszik, az is elfáradt... Az utolsó száz­­méter emlékezetében to­vább tartott, mint az egész verseny. Lassan sétáltak egymás mellett a sala­kon. Nagyon megviseltek, kimerültek vol­tak. Amikor melegítőikhez értek, hogy felöltözzenek, ismét összehajoltak és egy­másra tették ökölbe zárt bal kezüket. A verseny előtti buzdítás most köszönetté vált... Azután a győzelemért járó nagy mál­na. .. Amikor köszöntésre emelték a gyöngyöző piros itallal telt poharakat, Andor bácsi szólalt meg: „Nagyon szép nap volt a mai... köszönöm fiúk ... — s mintha csak magának mondta volna: „Má­jus elseje van ...” Ő pedig, ki tudja hányadszor, az órá­jára nézegetett. Az „öreg” észrevette, és tréfásan útjára bocsátotta. Valami olyasmit mondott, hogy hiába, ilyen a fiatalság ... a randevú ... Sietve indult kifelé a szigetről. Úgy be­szélték meg, hogy­­ha az éjszaka min­denki szerencsésen hazajutott, akkor Jan­csi egy órával a verseny után ott lesz a szigeti bejáró Pest felőli oldalán. Az il­legális munka szigorú szabályai szerint nem találkozhattak, csak láthatják egy­mást, azután neki Buda felé kell men­nie. Még néhány perc hiányzott az órából, de már messziről észrevette Jancsit. Sé­tált, mint mindenki más, aki a szigetre tartott. Most érezte csak, hogy mennyire fá­radt. A kis táska, amelyben felszerelését vitte, egyszerre csak elviselhetetlenül ne­héz lett. Mégis nagyon boldog volt, és egy pillanat alatt megszabadult kínzó,­­ szorongó érzéseitől. Pedig a budai hegyek mögé lenyugvó nap vörösen izzó korongja mintha csak jelképe lett volna a nem sok idő múlva tűzben és vérben szenvedő Európának ... "

Next