Képes Sport, 1986. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1986-03-04 / 9. szám

Zsolt Róbert megkérdezte dr. Hargitay Andrást: MIBEN ÚSZUNK? Pár hete Bonnban jártam, az Arena úszó­­fesztiválján. A világ legjelentősebb rö­vidpályás (25 méteres) versenyeként pro­pagálják ezt a valóban kivételesen nagy létszámot és világklasszisok sorát felvo­nultató találkozót. A két legsikeresebb ma­gyar úszó, Darnyi Tamás és Szabó József azonban nem volt ott, ők előzőleg Párizs­ban, utána Barcelonában versenyeztek, de éppen Bonnba nem utaztak el. Pedig az igazi nagy ellenfelet ezen a versenyen találták volna, az olimpiai bajnok és vi­lágcsúcstartó, kanadai Alex Baumann sze­mélyében. Baumann a két magyar távol­létében játszva nyert. Európában nincs rajtuk kívül igazi vetélytársa. A magyar származású Tihanyi Jenő — Baumann edzője — úgy vélte, hogy Darnyiék némi tudatosságai kerülték el a találkozást. Igaz ez? — Nem igaz — válaszolta a kérdésre dr. Hargitay András úszókapitány. — Széchy Tamás szerette volna, ha Darnyi és Szabó József kipróbálja erejét Bau­mann ellen. Azért küldte őket Párizsba, mert az előzetes jelentések szerint 22 tagú kanadai csapatot vártak az ottani Coca-Cola-versenyre. Széchy feltételezte, hogy Baumann is ott lesz. Ők huszon­­ketten meg is érkeztek, csak éppen Bau­mann nem volt közöttük. Edzőjével ön­álló utat választott. — Lehetséges tehát, hogy éppen ők kerülték a találkozást? — Nem tudom. Elképzelhető. Jómagam különösebben nem bánom, hogy elmaradt a találkozás. Nekünk felette kevés a klasz­­szis úszónk. Az ő erejükkel gondosan kell gazdálkodni. A Szovjetunió, az Egyesült Államok, Kanada, az NDK, az NSZK úszósportjának még a második garni­túrája is erős. Nekem a hajam szála az égnek mered, ha egy teljes csapatot kell kiállítanunk, közben pedig olvasom, hogy az amerikai úszók azért örülnek a Jó­akarat Játékoknak, mert ott a második vo­nal kellő versenyzési lehetőséghez jut. Nekünk ilyesmink nincs, ezért csak kel­lő megfontolással szabad kijátszani az ászainkat. Kevés a kártyánk. Ha valaki elmegy egy kaszinóba ezer schillinggel, ezt a pénzt feltehetően pillanatok alatt elveszti; ha van egy-két százezre, akkor bátran játszhat, és még a nyerésre is in­kább van esélye. Az úszósportra fordítva a képes beszédet: a pár emberünket nem égethetjük ki, mert nem marad erejük az év fő versenyére. Idén világbajnokságot rendeznek, és az a lényeg, hogy ott sze­repeljünk jól. Teljesen másodlagos, hogy a többi versenyen hogyan végeznek a ma­gyarok, az úszósportunkat a világbajnok­ságon mutatott teljesítmény alapján fog­ják lemérni. — Úgy értsem, hogy az egyéb verseny­­eredményeknek nincs semmi jelentősé­gük? A verseny csupán a gyakorlás ré­sze? — Ami a néhány legjobbunkat illeti, rájuk vonatkoztatva feltétlenül így van. A szövetség elfogadta azt a koncepciót, hogy értékrendbeli különbséget kell tenni. Különbség van verseny és verseny, illetve versenyző és versenyző között. Nekem fel kell mérnem, kik azok, akik az augusz­tusi világbajnokságon éremesélyesek, kik azok, akik döntőbe juthatnak, vagyis esé­lyesek a kiküldetésre, és kik azok, akik­nek még reményük lehet a világbajnoki szereplésre. A pillanatnyi erőviszonyok szerint Darnyinak és Szabó Józsefnek vannak éremszerzési lehetőségei, tehát nekem az a dolgom, hogy optimális fel­tételeket teremtsek a felkészülésükhöz. — Igaz az, hogy kettejüket nem is szerepelteti a márciusi francia—hol­land—magyar­­válogatott a viadalon? — Kénytelenek leszünk nélkülözni őket, éppen az előbbi elképzelés megvalósítása érdekében. Március közepén lesz az ame­rikaiak rövidpályás bajnoksága, és ket­tejüknek az a fontos, hogy ott álljanak rajtkőre. Darnyi már szerepelt fel­nőtt, Szabó ifjúsági Európa-bajnokságon, indultak mindketten az EK-ban, de — furcsán hangzik, amit mondok —, igazi nagy versenyen még nem álltak rajthoz. Egy amerikai bajnokságon hihetetlenül sokat lehet tanulni, és bele lehet kóstolni abba a légkörbe, ami a legnagyobb ver­senyeket jellemzi. Még a világbajnokság sem követel olyan tartós összpontosítást, olyan igénybevételt, mint az amerikai bajnokság. A v­b-n, országonként két-két versenyző indulhat, előre meghatározott a futamok rendje, Amerikában viszont összezsúfolódnak az úszók, akár­hányan indulhatnak egy-egy országból. A tizedik amerikai sem akárki. Jómagam 1972-ben jártam először ezen a bajnokságon. Ha nem jutok ki oda, állítom, hogy nem lettem volna harmadik a müncheni olim­pián. Sőt azt az állítást is megkockázta­tom, hogy ha 1971-ben is versenyzek Amerikában, megnyerem az olimpiát. El­képzelhetetlenül sokat jelent a részvétel, különlegesen nagy versenyzési tapaszta­latot lehet ott szerezni. Ennek a tapasz­talatgyűjtésnek az érdekében Darnyit és Szabót még a válogatott viadalon is nél­külözni kényszerülünk. Mert a legfon­tosabb mérce számunkra a világbajnok­ság. — És a többiek? Számukra nem len­ne lényeges az amerikai verseny? Ők már nem ennyire fontosak? — Dehogynem fontosak. Csakhogy az egész válogatott keretet mégsem küldhet­jük ki az Egyesült Államokba. Pénzünk sem lenne rá. Erre a bajnokságra az amerikaiak nem hívnak meg senkit, a más országbeli részvevők — bár mindig sokan vannak — de, mindenki a saját költségén utazik. Az 50 m-es uszodáiban sorra kerülő bajnokságukon mindig ven­dégül látják a világranglista tíz legjobb­ját, tavaly Gyúró Mónika, Szabó Péter és Orosz Andrea is rajthoz állhatott. Darnyi szintén kapott meghívást, de az ő speciális felkészülésébe ez a verseny nem fért bele, most viszont feltétlenül szükséges az amerikai út. A többiek is bőségesen kapnak versenyzési lehetősé­get, most, a télen is módot adtunk rá, hogy ismerkedjenek ellenfeleikkel. A téli versenyeknek azonban nincs különösebb jelentőségük, úszóink ezekre nem is ké­szülnek fel külön, hanem a kemény, nagyterhelésű edzések közben utaznak el egy-egy versenyre. Ez tulajdonképpen csupán színesíti a felkészülést, kissé fel­oldja az edzések monotonitását, javítja a hangulatot. Kell az ilyesmi, hiszen ke­gyetlenül sok és nehéz edzésmunkát vé­geznek az úszók. Persze, odafigyelünk az eredményekre is. Például arra, hogy Sza­bó József — akinek Darnyival együtt a 400 m-es vegyesúszás a fő száma — mi­lyen jól úszott mellen. Párizsban legyőz­te a szovjet Volkovot, aki később Euró­­pa-csúcsot állított fel, és Barcelonában megverte azt a nyugatnémet Peter Göb­­belt, aki előzőleg Volkovval együtt meg­előzte az egész mellúszó élgárdát. Darnyi vegyesúszásban 400 m-en, Párizsban is, Barcelonában is győzött Szabó ellen, visszavágott a hazai vereségért. Orosz Andrea térdműtéte után fokozatosan jön rendbe, Bonnban még húsz valahánya­­dik lett, de Barcelonában már lényege­sen jobban úszott. Érdekes, hogy Gyúró Mónikának a hátúszás ment jobban, és nem a gyors. Szabó Péter viszont egy kicsit megtorpant. — Ez a felsorolt néhány versenyző je­lenti a pillanatnyi elitet a magyar úszó­sportban. A tavalyi eredmények alap­ján elsősorban rájuk lehet építeni. Kik azok, aki esetleg még bejuthatnak a vi­lágbajnoki csapatba? — A pillanatnyi erőviszonyok szerint öt versenyzőnktől várhatunk döntőbe jutást a világbajnokságon. Abban a kellemes

Next