Képes Sport, 2017. október-december (15. évfolyam, 40-51. szám)

2017-10-04 / 40. szám

URON A ZÖLD TRIKÓS SOROZATA, DE AZTÁN 11 VB-N OLYAT TETT, MINT SENKI ELŐTTE. ZSINÓRBAN HARMADSZOR NYERT 8 1 0­:KOVÁCS GERGELY PETER SAGAN MINDENKINÉL A TOUR DE FRANCE AZ ELSŐ, NÁLAM IS, DE OTT VAN KÖZVET­LENÜL MELLETTE A PÁRIZSI ROUBAIX. GYEREKKÉNT MINDIG NÉZTEM,NAGYON SZERETNÉM EGYSZER MEGNYERNI. 4T Mára Terminátor­­rólTourminátorra változott a beceneve. 2011-ben, 21 évesen indult első háromhetes körversenyén, a Vuelta a Espanán, három szakaszt is megnyert. Egy évvel később debütált a Tour de France-on, itt sem adta alább három győze­lemnél, és sokoldalúságát, kiszámíthatatlanságát, no meg óriási erejét ezúttal is bizonyítva nem pusztán klasszikus sprintbefutókat­­ húzott be. El ne felejtsük, hogy mindjárt az első Tourján övé lett a pontversenyben legjobb helyen zárónak járó zöld trikó, és az egyik szakaszon kiérdemelte a legaktívabb versenyzőnek járó elisme­rést. Még valami: egy Porschéval is gazdagabb lett, ugyanis a Liquigas csapatfőnökével ebben fogadott, hogy övé lesz a zöld trikó és nyer legalább két szakaszt. Túl is teljesítette a fogadást. Onnantól tavalyig mindig ő győzött a Touron a pontversenyben, é­s 2013-ban is nyert szakaszt, az év végén pedig megválasztották az év szlovák sportolójának. A 2014-es zöld trikója után nem­­ sokkal csapatot váltott. Juraj bátyja indíttatására kezdett el anno bringázni, másfél évtizeddel később a két testvér együtt ment a Tinkoff-Saxóhoz, 2015-ben már itt versenyeztek, ő maga évi 4,5 millió euróért. De a pénz nem minden a számára, ez is kiderült a tavalyi Touron is. Szenzációsan ment, az egyik szakaszon kiérdemelte a legaktívabbnak járó díjat, másnap pedig a végén elment a mezőnytől négyesben Chris Froome-mal. „Ma olyan történt, amire nem lehet készülni- mondta a szakasz után.- A zöld trikós és a sárga trikós az élen a hajrában? Őrület! Remélem, élveztél?. Mi színészek vagyunk. Nem is, művészek!" Persze Sagan nyerte a két bajnok finisét. Az egész Tournak ő lett a legaktívabb versenyzője és a zöld trikósa is. Az idén is minden adva volt hozzá, hogy folytassa pontversenynyerő szériáját, a harmadik szakaszt megnyerte, a negyedik finisében viszont meglökte vagy inkább letarolta Mark Cavendisht, a versenybíróság szándékosnak minősítette az ese­tet és kizárta a szlovákot a versenyről. A szigorú ítélet megosztotta a szakértőket, sokak szerint ha el is marasztalható Sagan az esetben, a hajrában az ilyenek benne vannak, nem érdemelt ilyen erős retorziót, másoknál viszont a versenyzők testi épségének a védelme élvez a prioritást, szerintük szükség volt erre az ítéletre, hogy tudatosítsák a bringásokban, jobban vigyázzanak egymásra.­­ Akárhogy is, zöld trikós sorozata öt győzelem után megszakadt, és odalett a tökéletes eredménysora a Touron. "Ankoff VILÁGBAJNOKSÁG Érdekes módon öt zsinórban nyert szlovák bajnoki címe után tavaly és tavalyelőtt a második hellyel kellett beérnie otthon - de így is Sagan lett a bajnok, a bátyja, Juraj. A világbajnokságokon viszont pont most húzott bele, ott nem ismer kegyelmet. 2015 előtt hatodik hely volt a legjobbja a mezőnyversenyben, két éve a richmondi világbajnokságon egy kockaköves emelkedőn két kilométerrel a cél előtt támadott, és három másodperces előnnyel ért célba. Amerika után Ázsiában, pontosabban Dohában is meghajolt előtte a mezőny, tavaly a sivatagi oldalszéllel terhelt verseny végén ő sprintért a legjobban, így Mark Cavendish előtt beérve megvédte címét. Most szeptemberben a nor­végiai Bergenben is sprintbe­futóval nyert. Ezzel ő lett az ötödik bringás, aki háromszor megnyerte a vb-t, és az első a történelemben, akinek ez három különböző konti­nensen sikerült. De ennél is nagyobb szó, hogy rajta kívül egyetlen férfi versenyző sem lett világbajnok háromszor egymás után J­ uci

Next