Képes Újság, 1965. július-december (6. évfolyam, 29-52. szám)
1965-08-28 / 35. szám
Négyablakos L-alakú ház Jászladány főutcáján. A közelmúlt stílusa szerint épült jellegzetes, falusi, értelmiségi otthon. Tágasabb, s szemre harmonikusabb, mint a mostani sátortetős házak. A buja bokros kiskert virágai közül idős, nemesen komoly asszony, az oszlopos tornácról fehér hajú, öles termetű öregember néz ránk, érkezőkre. Kettő híján 50 esztendeig tanítóskodott Antal Aladár. Egyszer már — 1955-ben — nyugdíjba ment, aztán, hogy a tanyai iskolában nem akadt ember, újrakezdte és még hat évig járt ki busszal meg gyalog, tanítani. — Volt az életemben két háború, hat év katonáskodás, két év hadifogság — mondja. Talán 40 korosztály került ki a keze alól. — Dolgoznék én még most is, de a kerekek... — Vastag botjával gyöngén megérinti a lábát. Állni, járni már csak bottal tud. Hatvanéves korában szerezte meg a tanári képesítést. Most 73 éves. — Azért még tanítok: egyik kis unokámmal a nyáron is átvettük a nyolcadik általános orosz nyelvanyagát. Könnyebb lesz így neki a tanulás. Nekem meg kellemes időtöltés volt. . . Megkérdeztem tőle, hogy az iskolában megtanulható ismereteken túl mi a plusz, amit a jó iskola, a jó pedagógus adhat az élet felé tartó gyereknek. — A példa. A szép példa. Az ember egyéniség is, vonzása, varázsa van. Ez a varázs szétsugárzik a környezetére .. . Megreccsent a nádszék, előrehajolt, s úgy magyarázott: — Itt a nagy gondunk. Hogyan lehet a föld mellett megtartani a feltétlenül szükséges fiatalságot. Nem csak anyagi, s kulturális emelkedésen múlik ez! Az ember csak közösségben, példára ösztönző egyéniségekkel rendelkező közösségben nevelődik teljesen emberré. Bizony, ha ez nincs, egyszerű alvó, meg hétvégi pihenőhellyé válik csupán a falu ... S elterebélyesedik benne új megjelenési formáiban a régi önzés. — Tehát? — Itt segíthet a pedagógus ... Azzal, hogy komolyan veszi a dolgát, hogy helytáll, életének jó példáját sugározza azokra, akik kezére vannak bízva. A kedves, szép, ősz asszony poharakat rak az asztalra. Szódavizet hoz, s házifőzetű málnaszörpöt csurrant a poharak aljára. Aladár bácsi elhallgat. Nehezen mozduló öreg testét legyőzi az ősi férfi-szolgálatkészség, segít a feleségének. — Tanítványaim közül sokan lettek pedagógusok. Számosan tanítanak itt Jászladányban is. Azt mondtam nekik régen és most is azt mondom: így szeressék a pályát. Megfogja a poharát, aztán megint elábrándozik. Mintha elfeledkezett volna rólunk. Felesége kutatóan ránéz: Hiába, nincs már szinkronban az eleven, friss éber szellem és a fáradt test. — És, van-e most az emberekben öröme a tanár úrnak? Neveket említ az öreg tanár. Szövetkezeti vezetőket és egyszerű tagokat. Technikusokat, családanyákat, férfiakat, nőket, idősebbeket, fiatalokat. S biztat, beszéljek velük. Olyan emberek azok, akikre nem hiába áldozott a pedagógus erőt, türelmet. * Fehér papírral leterített, íróasztalnak használt konyhai asztalon számokkal teleírt lapok, meteorológiai jelentések, szakkönyvek, képeslapok. Kint szakad az eső, de itt az üvegezett verandán kellemes. Nádszéken az asztal körül, s csönd. Igazi férfitanya. Olvasásra, gondolkozásra való sarok. A konyhából sülő tészta kellemes illata párázik. Itt beszélgetünk Antal Aladár egyik régi tanítványával, Cseh Kálmánnal. — Igaza van Aladárnak. (Jászladányban a helybeli születésű emberek, ha nem nagy a korkülönbség, keresztnevén szólítják egymást társadalmi állásra való tekintet nélkül.) — Az iskola nevel. Fogékony korban nevel. Éppen ezért sokkal, sokkal többet kellene beszélni a gyerekeknek a földről, a földművelésről, a hivatásról... Azelőtt természetes volt, hogy falusi gyerekből csak paraszt lehetett. Kétezer ember vonult innen be Ladányiból az első világháború idején katonának, de karpaszományos talán három sem volt köztük. Most a színe, java, törekvője iskolákban. A többi ide-oda ... Az asztalra ejti öklét, ötven év körüli, zubbonyos parasztemberrel ülök szemben. Értelmes, művelt, magabiztos. Elsők között telepített itt a jászladányi határban almáskertet a földjére. Abból van a verandás ház. — Ez így tovább nem mehet. Ma már pontosan kell a földművelésre nevelni a gyerekeket. — Az iskolában is? — Igen. Cseh Kálmán, a jászladányi Petőfi Tsz gyümölcskertésze. Nem könnyű a dolga, hiszen az almatermesztéshez kell az ember. De helytáll, pedig csak néhányadmagával dolgozik. Néhányadmagával, de százezer forintokat árul almából a szövetkezet. Míg hallgatom gondjait, Antal Aladár szavára gondolok. Íme, egy ember, aki esze, szíve, embersége törvényét követi. Ezt, amiről az öreg pedagógus beszélt. Igen, a jó iskola, a jó pedagógus nemcsak az íróasztalnak, meg a laboratóriumnak, a városnak és a nagyvilágnak nevelhet embert. De a földnek is. A kedves ismerős, életet tápláló földnek: Jászságnak, Hajdúságnak, Dunántúlnak, Magyarországnak. Nádasdi Péter AZ EGYÉNISÉG VARÁZSA Kettő híján 50 esztendeig tanított Antal Aladár az iskolában Tudatosan kell már az iskolában földművelésre nevelni a gyerekeket — mondja Cseh Kálmán, Antal Aladár régi tanítványa Kovács Jánosné, Holló Jolán is járt Antal Aladár elé iskolába. Ember lett belőle. Családot nevel, s emellett már kilenc éve jól megállja a helyét a szövetkezeti ruhásbolt pultja mögött (Dolezsál László felvételei)