Kertészet és Szőlészet, 1988 (37. évfolyam, 27-52. szám)

1988-09-08 / 36. szám

Megemlékezés Dr. Kosa Antal (1928-1988) Nagy veszteség érte a magyar ker­­tek társa­dalmait. Elhunyt dr. Kosa An­tal okleveles kertészmérnök, a kecske­méti Magyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet nyugalmazott elnöke. 1928. május 16-án Tiszasason szüle­tett. Tízéves kora óta Kecskeméten élt, egész alkotó élete, munkássága ehhez a városhoz, a Duna—Tisza köze agrár­­gazdaságához kötötte. A kecskeméti Mezőgazdasági Középiskolában érettsé­gizett, majd rövid ideig hivatásos ka­tonatisztként szolgált. A szíve azonban visszahúzta választott élethivatásához, a mezőgazdasághoz, a kertészethez. A kertészetnek kezdettől fogva elkö­telezettje volt. 1953-­tól a Kláber-telepi célgazdaságban, majd a Szőlészeti Ku­tató Intézetben ismerkedett a homoki szőlőtermelés örömeivel és gondjaival. Ekkor még úgy érezte, hogy egész éle­tét a Duna—Tisza közti homoki szőlő­­kultúra ügyének szenteli. Noha kapcso­­lata később sem szakadt meg a szőlő­­termeléssel, sorsa úgy alakult, hogy munkájában a kertészet valamennyi ága szerephez jutott és sok tekintetben ő maga is fontos szerepet játszott a kertészet ügyének előbbre vitelében. 1960-ban a kecskeméti Aranykalász Termelőszövetkezet tagsága választotta meg elnökének. Ettől kezdve haláláig a magyar szövetkezeti mezőgazdaság, a szövetkezeti­­ mozgalom cselekvő harco­sa. Az Aranykalász Termelőszövetkezet­ben elért szép sikerek láttán a szom­szédos téesz tagsága is felkérte a gaz­daság vezetésére,­ így több környékbeli szövetkezet csatlakozásának eredmé­nyeként a hetvenes évek végére ala­kult ki a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet. Az elnöki tisztség­re sorozatosan Kósa Antal nyerte el a­­ szövetkezeti tagság bizalmát. Mun­kával és állandó önképzéssel, tanulás­sal teltek napjai. A kertészmérnöki diplomát 1964-ben kapta meg, majd eh­hez a növényvédelmi szakmérnöki ok­levelet, 50 éves korában pedig a do­kto­­ri címet is megszerezte. A hatvanas évek elejétől kezdve ér­deklődése egyre inkább a gyümölcs­­termelés felé fordult. Kezdetben a bo­gyósok, majd a Duna—Tisza köze jel­legzetes csonthéjas gyümölcsei termelé­sének, értékesítésének, feldolgozásának lehetőségeivel foglalkozott. Céltudatos fejlesztő munkájának eredményeként napjainkra a kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet az ország egyik legkorszerűbb gyümölcs­­termelő üzeme lett. Szívós következetességgel kereste, kutatta a termőtájban leginkább meg­honosítható és jó eredménnyel ter­meszthető gyümölcsfajtáikat. Ennek ér­dekében élő, napi kapcsolatot tartott fönn a hazai és külföldi kutatási in­tézményekkel. Kósa Antal mindig szívügyének te­kintette a kertészet szakmai színvona­lának növelését, a szakmai képzés fej­lesztését, a szakmunkásképzéstől az egyetemig. A termelőszövetkezet, amely­nek elnöki tisztétől tavaly tavasszal vált meg, bázisüzeme a Kisfái Szak­munkásképző Intézetnek. De a Kerté­szeti Egyetemmel és annak Kecskemé­ti Főiskolai Karával is rendszeres, na­pi szakmai ka­pcsolatot tartott. A hall­gatóknak életre szóló élményt jelentett egy-egy szakmaszeretettől fűtött elő­adása. Hosszú időn át alelnökiként tevé­kenykedett a­­ Magyar Agrártudományi Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szerve­zetében. Megalakulásától kezdve elnök­­helyettese, majd öt évig elnöke volt a Kisunsági Mezőgazdasági Szövetkeze­tek Területi Szövetségének és haláláig tagja volt a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsának. Munkáját mind­ig a közéletben való elkötelezett, cselekvő részvétel jellemez­te. A Kecskeméti Városi Tanács, a Vá­rosi Pártbizottság és Végrehajtó Bizott­ság tagjaként, majd 1985-től ország­­gyűlési képviselőként harcolt, dolgozott a szövetkezeti parasztság sorsának ja­vításáért, a kertészet gondjainak eny­hítéséért, szeretett városának felvirág­zásáért. Munkáját számos kitüntetéssel és szakmai díjjal ismerte el a társadalom, így többek között a Mathiász díj, a MÉM és a TOT Kiváló Munkáért ki­tüntetése, a Munka Érdemrend bronz és arany­­ fokozata, valamint a Szo­cialista Magyarországért Érdemrend tulajdonosa. Irányításával­­ a kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Termelőszövetkezet nyolc alkalommal lett kiváló termelő­­szövetkezet és elnyerte a MÉM terme­lési nagydíját is. Megromlott egészsége miatt kénysze­rült nyugdíjba. Akkor mondta: „Re­­­mélem, a régóta dédelgetett álmom ■ megvalósításához lesz még erőm. A vi­dékünkre jó szőlő- és gyümölcsfajták­kal szeretnék foglalkozni. És persze többet együtt lenni az unokáimmal, a családdal”. Sajnos, ez utóbbi álmok megvalósítására már csak nagyon kevés ideje maradt. Kovács László 18 A kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Tsz gépbemutató­nak adott otthont. A júliusban meg­tartott rendezvény célja az volt, hogy segítséget nyújtsanak a mező­gazdasági árutermelésben egyre na­gyobb szerephez jutó magángazdasá­gok és szakszövetkezetek eredmé­nyes működéséhez .Korszerű techni­kai berendezéseket ismertettek, mu­tattak be, amelyeknek beszerzésére is reális lehetőség kínálkozik. A piackutatás egyik állomása volt ez a kecskeméti bemutató, amelyet Repco cég, a kecskeméti és a pécsi a A^oker, a MAE Gépesítési Társa­ság Kertgépesítési Szakosztálya, a Kertgépesítési Együttműködések, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barát­ság Mgtsz és a mádi Rákóczi Szak­­szövetkezet rendeztek. A jövedelmező beruházás maga­sabb kiadásai hamarabb megtérül­nek, a korszerű, üzembiztos gépek pedig csökkentik az ember fizikai megterhelését, igénybevételét. Ké­nyelmes ülések, vegyi szűrővel ellá­tott vezetőfülke, borulásvédő, zajvé­dő szolgálja a gépkezelő védelmét. A gépeket alacsony zajszintű, kör­nyezetkímélő üzemelés jellemzi, mondta a bemutatót vezető Csukás Lajos. Különböző minőségű gumiabron­csokkal működtethető a Fiat 45­66 DT kistraktor. Háromhengeres, 45 lóerős motorja dízelolajjal üzemel. Adapterei mindkét működési irány­ba fölszerelhetők. Léghűtéses, benzinmotoros a Fer­rari 800-as traktor, amelyre boru­lásvédőt is fölszereltek. A 30—4 W traktor ugyancsak Ferrari típus, 29 lóerős benzinmo­torja vízhűtéses. Alacsony zajszin­ten, széles sebességtartományban dolgozik. A Maletti SL 120 talajmaró önéle­­ző kései energiatakarékosan üzemel­tethetők. Az ismertetett gépekkel kapcsola­tos felmérések, piackutatás még tart. Áruk a megrendelt mennyiségtől függően változik: egyelőre másfél­szer, kétszer több a kereskedelem­ben kapható szocialista gyártmányú gépekénél. A berendezések hazai javítási le­hetőségéről is tárgyalnak. b. k.

Next