Kertészeti lapok 1888
1888. Január / 1. szám
Segélyezés. írta Gillemot Vilmos. Nagy fába vágom fejszémet, midőn a munkát kereső kertészek segélyezésének kérdését, mely évek óta foglalkoztat, e lapok hasábjain megpendítem; oly fontos kérdés ez, hogy tisztázását tovább halasztani a kertészet általános érdekei ellen levőnek tartom. Hogyan segélyezzük a rászorult kertészeket? A legegyszerűbb felelet erre a kérdésre természetesen ez volna : adjunk nekik munkát, keresetet. A segélyre szorulókat gyakran csakugyan így segélyezik, de vannak esetek, mikor a segélyezés e módjának nyújtásától sokan szándékosan óvakodnak, mert itt-ott kellemetlen tapasztalatokat szereztek, s így rendesen mégis csak a zsebbe kell nyúlni, melyből ily czímen egy év alatt nem éppen jelentéktelen összegecskét kell kivenni. Ezek a bajok nemcsak nálunk vannak, hanem másutt is , csakhogy más nagy, sőt kisebb városokban is, már régebben hozzáláttak gyógyításukhoz, illetőleg az ügy rendezéséhez. Nem akarok nagyon a távolba utalni, Berlinre hivatkozni, ahol a nyilvános kertekben és parkokban százával foglalkoztatják a kertészeket, csak Bécset említem például, ahol az oda vándorló kertészek úgyszólva emberemlékezet óta mindig munkát kapnak, különösen Schönbrunn valóságos menedékké vált a munkát kereső kertészek számára, ahonnan aztán a szélrózsa minden irányában szétszélednek. Magában Bécsben pedig császári és városi kertek és parkok nyújtanak a kertészeknek alkalmat a megélhetésre. Nálunk,sajnos ez még egészen máskép van. Nekünk is vannak sok gondozást igénylő nyilvános és magántulajdont képező nagy kertjeink, amelyek a segélyezésre szorult kertészeket a kellemetlen és zaklató kéregetés alól felmenthetnék, de mit tapasztalunk ? Azt, hogy nem egy ilyen kertben nem kutatom az okokat miért a napszámosokkal, akik más úton is megkereshetnék kenyerüket, vétetik ki a kenyeret a kertész szájából. Olyan állapotok ezek, melyeken okvetetlenül változtatni kell. De ki változtat rajtuk. Talán azok, akik ezeket az állapotokat megteremtették, vagy szokásból eddig tűrték és fentartották ? Úgy hiszem, hogy innen kezdeményezést, rendszerváltoztatást hiába várunk. Gyökeres gyógyítását a bajnak, alapos rendezését az ügynek nem is várhatjuk addig, míg az erre leghivatottabb intézmény az országos magyar kertészeti egyesület a kezébe nem veszi, mely nem csak a kertészet fejlesztését, hanem a hazai kertészek érdekeinek előmozdítását és istápolását is tűzte ki nemes törekvésének czéljául. Úgy tudom, hogy az egyesületnek valami csekély segélyezési alapja is van, melyet a kiállítási sorsolások eredményéből gyűjtött, de ez még oly jelentéktelen, hogy ezzel egy magával a segélyezés kérdését nem oldhatja meg. De ha nagyobb összeggel rendelkeznék is, mégsem követelhetné senki az egyesülettől, hogy minden segélyre szorult kertészt pénzzel segélyezzen, az egyesületnek másként kell ebben az ügyben valamit tenni. Nem érzem magamat hivatottnak arra, hogy részletes tervezetet dolgozzak ki, nem is lehet ez egy embernek a feladata , de meg vagyok róla győződve, hogy az egyesület választmánya talál módot és eszközöket, melyekkel e nagy fontosságú kérdés megoldását előkészítheti. A kérdés elég fontos arra, hogy behatóan megvitassák s esetleg már a legközelebbi közgyűlés elé kész tervezettel lépjenek. Ennek az ügynek a rendezésével szép munkát végezne az országos magyar kertészeti egyesület, s érdemeit, melyek alakulásának és fenállásának szükségét már eddig is fényesen bebizonyították, olyannal szaporítaná, mely az eddigieket még jóval fölülmúlná. De hogy a mostani állapotok tarthatatlanságát ne csak akadémikus fejtegetéssel, hanem példával is bebizonyítsam, egy eklatáns esetet mondok el. Egy földbirtokos — nevét nem említem, elég az hozzá, hogy megtörtént — egy cseh kertészt szerződtetett a birtokára. * A kertész, aki, hogy állomására utazhassék, kénytelen volt poggyászára a vasúttól előre-