Katolikus gimnázium, Kézdivásárhely, 1877
A polgári erényekről. Mily szép világositó csillagként tűnni fel ezerek előtt és szabadon, de újraelegült lélekkel választani magának pályát s azt, jó és balszerencse közt, örökre tiszta és soha nem hidegülő szenvedelemben futni meg.“ Kölcsey Ferencz. Midőn jelen rövid értekezletem megírásához fogtam, kettős czél lebegett szemeim előtt: egyik, hogy tanítványaimnak a szünidőkre hasznos és tanulságos olvasmányt nyújtsak — a másik, hogy őket, mint leendő honpolgárokat, a polgári erényekkel és kötelmekkel idejekorán megismertessem. E földön mindennek czélja van, s e czélnak létesítése teszi rendeltetésünket. Czél nélkül nincs még azon porszem sem, mely a légben röpködvén, addig mozog ide s tova, mig megtalálva nyughelyét, ott lel megállapodást, hova szánva volt. Az ember, valamint érzéki, úgy szellemi természetére nézve is, oly törvényeknek van alávetve, melyektől el nem távozhat, melyeket meg nem vethet a nélkül, hogy érzék-szellemi lényét, valóját tönkre ne tegye. Érzéki természetünk: a jólét; szellemi természetünk: az igaz, a szép és az isteni után vágyódik; ezeknek ellentétét kívánnunk annyit tenne, mint megtagadni emberi valónkat, harczra kelni érzék-szellemi természetünkkel. Úgy van még az utczai hősök, az úgynevezett utczai tüntetők is meghajlanak az eszményi szép, igaz és isteni előtt; még az is, kit bűnei a sötét börtönre kárhoztattak, szellemi természetében feleszmélve, megtörik az igazság előtt s összerezzen cselekményein. A világ még nem mutatott fel oly gonoszságot, mely, legalább pillanatra, magába nem szállott volna. Amire méltán büszkék lehetünk : ez, kettős természetünk törvényeinek öntudatos és önkénytes teljesítésében található fel. Itt a fénypont az erény, mint végnélküli tökéletesbülésünk czélja. Azt mondja Horváth Endre: „Mindenek elmúlnak, csak az erkölcs és maga túlkort“, s ebben teljesen igaza volt; mert vegyétek el az emberektől az erényt s a dióhéjhoz fog hasonlítani, melynek belét kiszedték. Az erény tesz nemessé, nem a kutyabőr: a bűn tesz nemtelenné, mert a bűn szellemi természetünk mételye. Eredetünket mindnyájan felvihetjük Ádámig; de azok, kik erényesek, tovább mehetnek: ezek egyenesen az Istentől származnak. Madách 1*