Kis Ujság, 1927. január (40. évfolyam, 6-24. szám)

1927-01-09 / 6. szám

2 Itt a „sárga veszedelem"-de vörös Ez a kiáltás úgy verdesi most az angolok idegeit, mint a magyarokét verdeste évszáza­dokkal ezelőtt az, hogy »nyakunkon a török, ágyúja dörög». Vagy ahogy a most élők idegeit borzolja az, hogy »itt a vörös veszedelem». A különbség csak az, hogy a sárga vesze­delem minden egyéb színű veszedelmek között a legnagyobb. Azt persze, hogy ez a legnagyobb veszedelem, egyelőre a fehér emberek közül csak az angol érzi. Azért az angol, mert minden fehér emberek között az angolok voltak az elsők, akik a sárga emberek (azaz a kínaiak) földjén lábukat megvetették. Ekként a roppant kínai birodalmat rákényszerítették, — hol ágyú­val, hol szóval, de kiváltképen ágyúszóval, — hogy kapuit az angol kereskedők előtt meg­nyissa és hozzá barátságos arcot vágjon. Ide-oda nyolcvan esztendeje annak, hogy az angolok a kínaiakkal ezt cselekedték. (Kan­ton előtt — ez Délkína fővárosa — az első angol ágyúk akkor kezdtek beszélni, mikor nálunk Kossuth Lajos és Széchenyi István hallatták szavukat.) Azóta van sárga veszedelem ezen a világon. Mert a sárga veszedelem nem egyéb, mint a sárgabőrű kínai nép ráuszítása az európai fehér emberre. Ez a ráuszítás azért is könnyű, mert ez a két emberfajta nem igen szíveli egymást. A kínai ember elegendő önmagának. A fehér embertől is azt kívánja, hogy legyen elegendő ő is önmagának. A fehér hagyjon békét a sárgá­nak. Menjen mindegyik a maga dolgára és ne akarja mindenáron boldogítani a másikat. Oko­sabban cselekszik az angolok szolgakirálya, ha arra fordítja gondját, hogy alattvalóit jól kor­mányozza és őrzi saját országa épségét. Akkor nem lesz szüksége arra, hogy tengereken, hegye­ken át követségeket küldözgessen a világba. A mennyei birodalomnak semmi szüksége nincs már országok ritkaságaira, mert mindene meg­van. Odakint tágasabb !« — Ezt üzente ki Pekingből a kínai császár 1846-ban Amherth lordnak a falakon kívül. Még a kapukat is be­csukták a nagyszerű követség előtt, amelyet Amberth lord vezetése alatt az angol király küldött Pekingbe gazdag ajándékokkal, hogy a kínai császár kegyét és barátságát megnyerje. »Úgy fogadtak bennünket, mint koldusokat. Úgy bántak velünk, mint foglyokkal. Úgy küldtek haza, mint tolvajokat* — írja Morrison, a póruljárt követség egyik tagja. A viszonyok azóta sokat változtak. Az angoloknak nemcsak nagykövetségük van Pe­­kingben, de birtokaik is vannak Kínában, Shanghaiban és­ Kantonban külön városrészük van a kínai városrész mellett. Ezeket a város­részeket az európai negyednek­ is szokták nevezni. Meg is érdemlik ezt a nevet, mert ez egy-egy darab idecsöppent Európa.. Emberek, házak, szokások, koszt, rendőrség, katonaság, posta, hivatalnokok, bíróság, mind tiszta európai ezekben a negyedekben. Az angolok ezeken a pekingi, shanghai és kantoni városnegyedeken kívül lefoglaltak egy nagyszerű kikötőt. Ez Hongkong. Hongkong fölött kiépítették a távol Keletázsiának leg­hatalmasabb erődítményét. Ez az erődítmény Hongkongot Keletázsia Gibraltárjává avatta. Tele van ágyúkkal, katonasággal, munícióval. Ez az angol hatalom sarkpontja egész Kelet­­ázsiában. Ha kitör a háború Anglia és Kína között, akkor Hongkongról legalább annyit fogunk hallani, mint az orosz-japán háború idején Port­ Arthurról. Pedig már kitörőben van. A bolsevisták fölpiszkálták Kína lappangó ellenszenvét, lángra lobbantották a sárgák elfojtott gyűlö­letét az angolok és minden európaiak iránt. Mert ám a kínai természet nem változott Amherth lord követsége óta. Minden kínai most is ugyanazt érzi az angolokkal és a többi euró­paiakkal szemben, amit akkor a császáruk ki­üzent a barátságáért jövő angol követségnek. Hogy eddig türtőztették magukat a kí­naiak, az csak azért volt, mert az angolok is lehetőleg simán, politikusan igyekeztek elsimí­tani minden fölmerülő ellentétet. Kínai politiku­sok szintén simítottak, mindig csak simítottak. De most az orosz bolsevisták bedobták tűzcsóváikat a kínai nép lelke közepébe. A szívós mérgezve. Előtte való este egy titokzatos idegen látogatta, meg. A nyomozás adatai szerint ez az ember . . . Jüngst izgatottan szakította félbe : — Mit beszél? Egy öreg gyógyszerész? Talán csak nem . . . ? Most a másikon volt a sor a meglepetésben. — Hogyan, hát ismeri ezt az esetet? Jüngst közben összeszedte kissé magát. — Hogy hívták az idegent? Doktor Jüngst Andrásnak ! — Úgy van! — Ez az ember én vagyok. A gyógyszerész pedig Jáger Keresztély. A meglepő hírt hozó idegen arcán különös m­osoly suhant át. — Uram, Ön olyan hamar levetette az álarcát, hogy bocsánatot kell kérnem, amiért előzőleg azt a kis komédiát eljátszottam. A nevem­ Bach, bűn­ügyi rendőrbiztos vagyok. Ön után utaztam ide, hogy kihallgassam. A doktor egészen odáig volt a csodálkozástól.­­ Az Isten szerelmére, csak nem engem gya­núsít? A rendőrbiztos csendre intette. — Ne beszéljünk olyan hangosan ! Nem szük­séges a figyelmet magunkra irányítani. De meg­mondom Önnek, hogy a gyám­ eleinte önre esett. Önt­ kellett gyanúsítanunk. De azok után, amit látok és hallok, meg kell változtatnom a vélemé­nyemet arról, hogy ön milyen szerepet játszott ebben a tragédiában. Most már csak arra kérem, magyarázza meg nekem, milyen célból tett ön látogatást a "Fehér hattyú" patikában és mi volt a látogatás eredménye. Szeretném, ha elmondaná azt is, amit a halottról csak tud. Talán ily módon világosságot tudunk deríteni abban a homályban, amely ezt a halálesetet takarja. A doktor külsőleg megőrizte ugyan nyugalmát, de azért eltartott egy ideig, amíg lassan lecsilla­podott az izgatottsága, amelyet a rendőrbiztos közlése okozott. Hiszen arról kapott most hírt, hogy az öreg­ember, akivel — talán annak utolsó órájában — kínai természetnek a hamu alatt izzó gyűlölet­parazsa hirtelen lobbot vetett. Kína ég. Sárga az égalja !. Itt a sárga ve­szedelem ! A legnagyobb, ami a földtekén el­képzelhető. Hisz a kínaiak egymagukban töb­ben vannak, mint Európa összes népei együtt­véve. Ha észbekap, egyetért, összefog ez a tenger­nép, nincs Európának az az ereje, hatalma, esze, fegyvere, amely bírna velük. Isten legyen izgalmas a fehér embernek ! Shanghai, január 8. Az angol lobogó már nem leng a hankaui angol főkonzulátus fölött. Mától kezdve kom­munista csapatok őrzik a konzulátust, amelyet a főkonzul még nem hagyott el. Az angol lakos­ság a Hongkongi és Shanghaii Bank, valamint az ázsiai petróleum részvénytársaság épületébe menekült, amelyet kommunista csapatok őriz­nek. London, január 8. Minden intézkedés megtörtént Cseng-Tu-Fu város, valamint Szecsuan tartomány egyéb váro­sainak és Dél- és Keletkína más részeinek az angol férfiak és nők által történő kiürítésére. Egyes helyeken a kiürítés már megkezdődött. Hatvan amerikai állampolgár feleségével és gyer­mekeivel elhagyta Hankau városát. Washington, január 8. William tengernagy, Amerika ázsiai hajó­hadának parancsnoka, parancsot kapott, hogy menjen Shanghaiba és tegyen jelentést az ottani helyzetről. A tengernagy saját belátására bízták, mennyi hajót akar ebből a célból magával vinni. Hankau, január 8. A hivatalos Reuter-iroda levelezőjét több más személlyel együtt a csapatok bezárva tart­ják az ázsiai petróleumtársaság épületeiben. A kanadai hómezőkön A Kis Újság regénye (6) Csakugyan, az újonnan érkezett vendég már néhány perc múlva megpróbálkozott, a beszélgetés útbaindításával. Nagyon ügyesen csinálta, nem az időjárással kezdte, de ezúttal mégsem volt sze­rencsé­j­e. A doktor csak egytagú szavakkal válaszolt és ezeket is csak úgy odadörmögte, de a közlékeny természetű jövevény nem sértődött meg, hanem zavartalanul fecsegett tovább. A legtermészetesebb dolgokról beszélt, ame­lyek manapság mindenkit érdekelnek. Szóbahozta a mai nehéz időket is, de kerülte a politizálást. Inkább arról csevegett, hogy a súlyos gazdasági bajok, amelyek ma ráfekü­sznek az emberiségre, sajnos, egyre inkább megrontják az erkölcsöket. Napról-napra egymást érik a szélhámosságok, csa­lások, gyilkosságok. • Erre már a doktor is kezdett felfigyelni. Hir­telen felemelte a fejét, de az egész csak egy pilla­natig tartott. A tekintetét már megint lesütötte és a keze idegesen játszott az abrosszal. Bólintott a fejével és felsóhajtott. — Bizony, bizony, így van valahogy. Rossz idők — rossz emberek. Higgyen nekem, már nem is szívesen nézek bele az újságba. A politika szo­morú, a művészet és a tudomány beteg, és mi van még az újságokban? Automobilszerencsétlenség, elpusztult kirándulók és főleg csalások, gyilkossá­gok és más szörnyűségek. . — A legnagyobb baj pedig az — vágott sza­vába az idegen —, hogy a rendőrség nem képes min­den esetben kinyomozni a tetteseket. Egyik bűn­tény a másik után történik és a gonosztevők egyre vakmerőbbek lesznek. Csak most is milyen szörnyű gyilkosság történt túl a határon? Az ember nem is tudhatja, gyilkosság volt-e valóban? Sűrű ho­mály takarja az esetet. Egy idősebb gyógyszerészt üzletének hátulsó szobájában holtan találtak, meg­aJ ÁLLAMTITKÁROK. A kormányzó alsókomá­­nai Álgya Papp Sándor tényleges altábornagyot, a honvédelmi minisztérium főcsoportfőnökét hon­védelmi államtitkárrá nevezte ki, vitéz Végh Kál­mán helyettes államtitkárnak pedig az államtitkári címet és jelleget adományozta, olyan kemény vitája volt, hirtelen meghalt. És meg kellett tudnia azt is, hogy a határon át rendő­rök jártak a nyomában, mint valami gonosztevő után ! Akivel ilyesmi esik meg, annak megvan az oka rá, hogy magánkívül legyen és hogy eltartson egy darabig, amig összeszedi magát. Hiszen a vizs­gálóbiztos kérdéseire kell nyugodt és jól megfontolt válaszokat adnia! A rendőrbiztos méltányolta is a helyzetet. Egyetlen szóval sem sürgette a doktort. Türelmesen várt, amig a doktor önmagával foglalkozott. Végre is Jüngst András törte meg a csendet. Mint aki most ébredt föl álmából, kezével végig­ i­­simította a homlokát, nagyot lélegzett és hirtelen fölállott. A széket nagy zajjal tolta hátra. — Ha ön is helyesli,­­rendőrbiztos úr, akkor menjünk föl talán az én szobámba ! Ez nem az a hely, ahol nyugodtan beszélhetnénk olyan dolgok­ról, amilyenekről köztünk szó fog esni. Odafönt nálam zavartalanul tárgyalhatunk. Szabad lesz kémem ? Bach a felhívásnak szó nélkül engedett. Ha a meghívás mögött valami gonosz szándék rejtőznék, ha Jüngst tényleg gazember lenne, aki a rendőrbiztost csak azért csalja a szobájába, hogy ott ártalmatlanná tegye és azután kereket oldjon, te hát Bachban akkor is emberére fog akadni! A rendőrbiztos próbált ember, a gyakorlatában már mindenféle eset előfordult. , Udvariasan hangsúlyozta ugyan, hogy szemtől­­szembe megváltozott már a véleménye, de ezzel távolról sem azt akarta mondani, hogy bizalmat­lansága most már teljesen megszűnt. Mindenesetre vigyázott magára. Hatalmas, erős ember volt, bátran követhette a doktort a szobájába. A szobában kiderült, hogy semmiféle óvatos­ságra sem volt szüksége. Jüngst udvariasan hellyel kínálta meg, ő maga pedig jóval távolabb, az ablak mellett ült le. Arca és alakja teljesen meg volt világítva. Készen állott arra, hogy minden tekin­tetben felvilágosítással szolgáljon. .(Kedden folytatja . KIS ÚJSÁG 1927 Január 9

Next