Kis Ujság, 1933. május (46. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
2 A gróf úr váltói .&© / A pajkos élet a maga szindus képeit idekölcsönözgeti nekünk néha, hogy szinváltozata egy kicsit felderítse hétköznapi bús szomorúságunkat. S ha a szegedi tábla az akasztófa árnyékába állítja a nadrágba bujt asszony-boszorkányt, a gyilkos Pipás Pistát, más oldalról megint enyhíti borzalmunkat a fiatal gróf úr váltóügyével, amelyen napokon át elszórakozhatunk. Aiért ezen a váltóhistórián mulathatunk is, bosszankodhatunk is éppen eleget. Már aszerint, amint kikinek a vérmérséklete, vagy életfelfogása parancsolja. Izgalmas az eset, az szent bizonyos, akárcsak egy detektívregény, vagy labdarúgó mérkőzés. Olyan kíváncsian figyelheti a »nyájas« olvasó napokon át, vájjon Watzdorf báró úr váltóin igazak-e grófi barátjának az aláírásai, avagy hamisítványok? Mert erre maga a fiatal gróf se tud pontosan felelni. Egyszer például azt mondja: — Igazán nem emlékszem, hogy én irtam-e alá, vagy nem... Százezer pengős váltóról van szó. És a fiatal gróf úr nem emlékszik. Mint ahogy talán már nem is emlékszik az egészkis váltóügyre, mert hát mindössze csak hétszázezer pengő folyt el mulatságra, dáridókra, kártyákra és egyébbefektetésekre. Csekélység! Hétszázezer pengő! Hatalmas Isten! Csak meg kell gondolnunk, hogy félmillió eladósodott kisgazda közül hány ezernek és ezernek kell az utcára kerülnie egykétezer pengős váltó- és bankadósság miatt. Amit nem a könnyelműség szült, hanem egy-két hold szerzemény, amit bankpénzből akart megszerezni magának a szorgalom. Vagy részletre vásárolt gép, aminek acélfogaival mélyebbre akart szántani a boldogtalan magyar, hogy a felforgatott talaj jobban kamatoztassa a munkáját is, kis tőkéjét is. Nincs, aki segítségére sietne. Nincs menekvés, el kell pusztulnia. Hány kisiparos műhelye válnék az élet paradicsomává, ha ebből az elherdált, elkártyázott, eltivornyázott hétszázezer pengőből csak morzsányi juthatna neki kis forgótőkének, hogy dolgozhasson. De ne legyünk szigorúak. Hogyan is lehetne kívánni a fiatal mágnásoktól, hogy az élet mélységeibe pillantsanak s a nyomorúság képét meglássák, amikor tekintetüket úgy leköti az élet ragyogó szépsége és gazdagsága. Ha a földmivest, a kisiparost nem látják meg, a művészetet talán mégis észrevehetnék. Chilslon lord budapesti angol követ felesége nemrégiben látni akarta, mit tud e téren felmutatni a magyarság s keresve a magyar művészetet, elment a tavaszi képkiállításra. Elkápráztatva és meghatva a csodálatos, szinte hősi teljesítménytől, amit ezek az Istentől megáldott tehetségek alkotnak a mai magyar nyomorúság ellenére, egyik kezükkel a napi kenyér gondjaival küzdve, a másikkal "a dicsőség útját építgetve: az angol hölgy könnyes szemekkel állította ki * utalványát 20 ezer pengőről, hogy azzal a nyomorgó magyar művészek segítségére siessen. Még bocsánatot is kért, hogy többet nem adhat, pedig szeretné ... Egy idegen előkelőség, egy idegen hölgy, akihez a mi nyomorunknak, tragédiánknak, bánatunknak semmi köze. Részt kér belőle mégis, mert szíve van, mert lelke van, mert úgy súgja a lelkiismerete, hogy az emberi bánat és emberi szomorúság előtt minden érző embernek meg kell ihletődnie. Galsworthy világhírű angol íróról feljegyezték, hogy Budapesten járván, meghatja az itt tapasztalt szegénység és nyomorúság s nem tud, nem akar innen elmenni anélkül, hogy a maga ereje szerint ne igyekezzék enyhíteni a szenvedést. .Titkosan, névtelenül küldte nemrég bekövetkezett elhunytéig a pénzt, hogy a nyomorgó embereknek ebédet osztogassanak belőle. Az idegenek szeme könnybe lábad a magyar nyomorúság láttán. Esterházy Tamás grófnak és Watzdorf báró úrnak erre nincs idejük... Leköti őket az élet mohó élvezése, a fiatalság vérbő szilajsága, no meg a váltók, megfogadván ama amerikai pénzügyi szaktekintély tanácsát, aki azt hirdeti, hogy a gazdag embernek egyetlen kötelessége van csupán, hogy költsön. És ők olyan szívesen megfogadják és követik ezt a tanácsot, már csak azért is, hogy a humor teljesen ki ne vesszen ebből a szomorúan áporodott, keserű magyar életből. Kőrösparti KIS ÚJSÁG 1933 május 2 Valóságos ostromállapot volt Bécsben május elsején Kétszáz szociáldemokrata vezetőt elfogtak Hatalmas tömegek özönlötték el az utcákat, de rendzavarás nem történt . Tekintettel arra, hogy a bécsi szociáldemokraták május elsejére zavargásokat akartak rendezni, a kormány az osztrák fővárost valósággal ostromállapotba helyezte. Reggel 4 órától a rendőrség riadókészültségben volt és az utcákat vidékről felvezényelt katonaság szállta meg. A főbb útvonalakon gépfegyvereket, az egyetem előtt drótsövényeket állított fel a katonaság. Mindenfelé lovas katonai őrjáratokat lehetett látni. A postatakarékpénztárba teherautókon óriási homokzsákokat szállítottak, hogy az esetleges támadás ellen megvédjék. Teljesen el volt barrikádozva a Burg udvara is, amelynek minden bejárata elé acélsisakos, feltűzött szuronyú katonákat állítottak. A belváros felé vezető mellékutcákon a szögesdrótok és a spanyol lovasok fölött hatalmas táblák voltak láthatók .Vissza, különben lövünk!* felírással. A szociáldemokraták tüntető sétája korán reggel megkezdődött. Mindenütt ellepték az utcákat és vörös szegfüvel, vörös zsebkendőkkel tüntettek. A belvárosból visszatartotta a tömeget a katonaság. A tüntetők riadtan fordultak vissza a gépfegyverek láttára. A kaonaság at megkönti teherautók szakadatlanul jártak. A villamosok csak a mellékutcákban közlekedtek, de a zsúfolt kocsikon fel-felhangzottak a szociáldemokrata jelszavak. Vaugoin hadügyminiszter a tábornoki karral együtt szemlét tartott a nagykörúton és fogadta a katonaság főparancsnokának jelentését. A tömeg tüntetni kezdett a hadügyminiszter ellen, mire a rendőrség gumibotos rohammal percek alatt eltávolította és 200 szocialista vezetőt őrizetbe vett. Azután az órák meglehetős nyugalomban teltek el A déli órákban azért Bécs még mindig hadiállapot látványát nyújtotta. Déli tizenkettő és egy óra között felvonultak a katonaság főzőkocsijai, az úgynevezett gulyáságyuk. A készenlétbe helyezett katonák az utcán falatozni kezdtek. Az Operaház egyik kőoszlopán vörös kereszt és fehér zászló jelezte, hogy ott van a tábori mentőállomás. Késő estig az utcákon rendőrökkel és katonákkal megrakott rohamautók száguldoztak. A belső utcákon katonák és rendőrőrszemek, a külvárosokban pedig acélrohamsisakos rendőrök járkáltak, vállukon feltűzött szuronyú, megtöltött puskákkal. A szociáldemokrata párt híveinek sétája, melynek célja a bécsi belváros volt, lassan kint megszűnt. A szocialisták visszaözönlöttek a külvárosokba. A szociáldemokraták délután megtartották a 30.000 embert befogadó Stadionban májusi ünnepségüket. Az ünnepség szónoka Seitz polgármester volt. A nemzeti szocialisták a Prátertől messze eső néparénában tartották májusi ünnepségüket. Az esti órákban a katonaság nagyrészét bevonták, a belvárosban megkezdődött a rendes forgalom és Bécs lakosságának legnagyobb része az izgalmas nap után pihenni tért. Az angol király nyitja le június 12-én a gazdasági világértekezletet A pénzügyi és gazdasági világértekezlet előkészítésére megalakult bizottság szombaton jelentést adott ki, amely közli, hogy az értekezlet június 12-én kezdődik Londonban, az új földtani múzeum épületében. Az értekezletet az angol király nyitja meg és annak megnyitása alkalmával Amerika küldöttje, Norman Davis vámfegyverszünetet fog javasolni, amelynek feltételeit a meghívókkal együtt szétküldik a meghívandó nemzeteknek. Az amerikai javaslat az államokat arra szólítja fel, hogy legalább az értekezlet tartalma alatt ne állítsanak fel új vámtarifákat, se devizakorlátozásokat és egyéb tilalmakat. ==========srss Zendülés Kuba szigetén A középamerikai Kuba szigeten hónapok óta lappangó forradalmi hangulat van Machado diktátor ellen. Az elkeseredés vasárnap nyilt lázadásban tört ki. Zendülők foglalták el a kaszárnyát Szankt Louis fővárosban. Tíz ellenálló katonát agyonlőttek. Santiago és Havanna városokban is forrong a nép. Hétfőn kihirdették a hadiállapotot, de attól tartanak, hogy a nyugalom nem fog helyreállni. i* Májusfa Elbeszélés, írta Csurka Péter Pihegve éledt a májusi hajnal. Még éjszaka volt, az ég alján, ahol a nap szokott felkapaszkodni a kék kárpitra, azon a részen piros harántsávok lebegtek a tiszta éterben és az urasági lápok fölött, úgy tetszett, hogy angyalodik már a sötét. A falu ájultan hallgatott meg. Egy-egy álmatlan vén nyújtózkodott az eresz alatt, de, hogy a sarju hold csak most bukott még le a horizont alján, Visszahúzódott vackába és uj szendergést erőltetett álmatlan szemeire. Szép Anna, gyönyörű Szép Anna is nyújtózkodott egyet az első éles kakasszóra. Felült patyolat ágyában, megdörzsölte szemeit,” de aztán visszahanyatlott, mert látta az ablakokon keresztül, hogy még alig-alig settenkedik a reggel. Patyolalinge csipkéjét feljebb húzta mellén,” félig nyitott szemeivel egyideig a fehérre meszelt gerendákon andalgott s nemsokára mély álomba merült. Egyszercsak felriadt. Az a gondolat metszette ketté álmát, hogy ez a reggel májusfákat terem. — Vájjon ki dug nekem májusfát a kapu fijre, vagy az ablakomba?... Hátha már ott is illatozik az orgonafa, kitépett orgonaág? Hátha, hátha?... Kiugrott az ágyból, kinézett az ablakon. Először az utcára, azután az udvarra. Még nem hajladozott sehol a szerelem-ág, még nem nőtt ki a szerelemfa a kapu fölött. Szép Anna csalódottan lendítette vissza szép testét a meleg ágyba. — Nem állok szóba egyikkel sem, — lehelte — ha nem dugnak májusfát a kapu fölé. Azután újra elaludt. * Ebben az időtájban az urasági kastély magas palánkján át, azon a részen, ahol az orgonabokrok sorakoznak sorban egymás mellett, egy legény vetette magát keresztül. Nagyot dobbant, gallyak recsegtek, ropogtak csizmája alatt, amint földet ért. Csizmaszárából hirtelen kihúzta hosszúpengéjű kését, éles szeme azonnal kitapogatta a szürkületben a legszebb ágakat, hatalmas keze ráfeszült a késre és egymásután metszette le az orgonalombokat. Orgonaerdőt. Azután átnyalábolta az orgonaerdőt, vállára vette, félkezével tartotta, a másik kezével és a lábaival pedig kúszott fel a palánk tetejére. Vissza. Egyszerre valaki megragadta hátul, nagy erővel visszarántotta. — Gazember... Mindjárt beléd jövök... A kastély őre volt. A legény hanyatt esett vissza az orgonaerdővel. Az őr a puskatussal vállon is ütötte. — Orgonát lopsz a szeretődnek?... Pusztítod a másét?.. Na megálj csak .. Bezáratlak, hogy hosszúra megnő a körmöd, mire kiszabadulsz... Mars előttem előre... A legény feltápászkodott. Mély villanás sistergett a szemében. Mellét kidüllesztette és vad, hirtelen mozdulattal kirántotta a puskát az őr kezéből és a puskaaggyal hatalmas erővel vágta mellbe. Nyöszörögve esett össze az őr. A legény pedig ment a falu közepén a friss hajnalban azorgonaerdővel. Valami májusi dalt fütyült. De csak úgy bánatosan. Halkan, leheletszerűen, finoman, mint ahogyan a május reggeli pára szitál a levegőben. Csak halkan fütyörészett és ment a Szép Annáék háza felé. *— Édesanyám — szólott, a másik az édesanyjához. — Én letöröm a legszebb ágat az orgonafánkról... Az öregasszony még az ágyban volt. Álmosan ásítva kérdezte: — Letöröd?... Mit akarsz vele?... — Május elseje van, édesanyám... — Hát aztán?... — Hát aztán, hát aztán?... Én letöröm!... — Nem fájna a lelked érte?... — Nem... , — Nekem?... — Nem!... Szebb lesz az valakinek a kapujába... Édesanyám, május elseje van... — Jaj, jaj... Milyen gonddal ápolgattam, öntözgettem... Hogy lutojgattam, hogy csecsészgettem, oszt most te letöröd, hogy vigyed a szeretődnek... Ne bántsd az orgonáimnál, édesfiam!... Tegnap hajnalban is rigó szállt a legszebb ágra... Kiültem az eresz alá, úgy hallgattam. Még te aludtál. Olyan illat feküdt rá a kertre, mintha a jó Isten minden virág mézét itt gyűjtötte volna össze a mi kis kertünkben... Ne bántsd az orgonámat, fiam!... Nyugodj!... — Én letöröm!... Kiment. Nemsokára reccsent az ág, utánahasadt hosszú helyen az orgonát* üde hőre. A fa nem akarta elengedni édes részét, lombját, koronáját, nyöszörgőit, sirt. A legény kikapta Csizmaszárából * kését, elnyisszantotta az élettől nedve* háncsot. Az öregasszonynak mintha a szivét hasogatták volna össze. Azután nyilt a kapuajtó és mindjárt rá halkan becsukódott. A legény átugrotta az útmenti árkot és nekiindult az út közepén. Fejét beringolta a csilingelő orgonavirág. Ment az út közepén és lágy szerelmi dalt dudott, halkan, ábrándosan, olyat, amit még sohasem hallott, csak most, névtelenül áradt ki belőle a nótátlan, versetlen nóta. Ment az út közepén Szép Annáék háza felé.* Egyszerre értek oda. Mindkettő valami köszönésfélét mormogott. Azután lelökték az orgonát maguk elébe. Sokáig farkasszemeztek. — Ilát igy?... — szólt nagysokára az egyik. — Hát igy!... Igent... — Igen?... — Te is, amint látom... — Igen!... Én is... Terhedre ne essek...